Szakadó eső miatt félbeszakították az F3-as főfutamot Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/39538
Nagyjából a versenytáv kétharmadánál piros zászlóval félbe kellett szakítani az egyre hevesebbé váló esőzés miatt a Formula-3-asok silverstone-i főversenyét. Már eleve vizes aszfalton startolt el a vasárnapi futam, de így is csak a mezőny egy része szavazott esőgumikra, néhányan a slicken maradtak – többek között a bajnokságban élen álló Rafael Camara, valamint két üldözője, Tim Tramnitz és Nicola Tsolov is. Hamar kiderült azonban, hogy az esőgumi a jó választás, a slickesek rettenetesen hátraestek a mezőnyben, a vezetést pedig már az 1-es kanyarban Mari Boya ragadta magához. Az eső intenzívebbé válásával és a végül újraindítást nem hozó megszakítással a Campos pilótája be is húzta a győzelmet Theophile Nael és Noel Leon előtt.

A bajnokság éllovasai egyaránt pont nélkül maradtak, így az összetett pontversenyt csak a pénteki időmérő és a szombati sprintfutam eredménye befolyásolta a brit hétvégén. A pole-ért Tsolov kapott két egységet, a sprinten viszont csak Camara végzett pontszerző, egész pontosan a nyolcadik helyen, így a brazil Ferrari-junior 27 ponttal vezet Tramnitz és 29-cel Tsolov előtt. A szombati viadalt egyébként a thai és szintén camposos Tasanapol Inthraphuvasak nyerte Martinius Stenshorne és Boya előtt.
A szombati sprintfutam végeredménye:
| 1. | T.Inthraphuvasak | Campos Racing | |
| 2. | M.K.Stenshorne | Hitech TGR | 1.748 |
| 3. | Mari Boya | Campos Racing | 6.466 |
| 4. | L.Van Hoepen | ART Grand Prix | 8.856 |
| 5. | Ugo Ugochukwu | Prema Racing | 9.365 |
| 6. | Christian Ho | DAMS Lucas Oil | 11.291 |
| 7. | Noel León | Prema Racing | 12.083 |
| 8. | Rafael Câmara | Trident | 12.757 |
| 9. | Charlie Wurz | Trident | 15.354 |
| 10. | Roman Bilinski | Rodin Motorsport | 16.767 |
| 11. | Tim Tramnitz | MP Motorsport | 17.369 |
| 12. | A.Giusti | MP Motorsport | 19.012 |
| 13. | Noah Strømsted | Trident | 20.458 |
| 14. | Brad Benavides | AIX Racing | 21.090 |
| 15. | Santiago Ramos | Van Amersfoort Racing | 21.449 |
| 16. | James Wharton | ART Grand Prix | 22.072 |
| 17. | Ivan Domingues | Van Amersfoort Racing | 22.443 |
| 18. | Tuukka Taponen | ART Grand Prix | 22.785 |
| 19. | Théophile Naël | Van Amersfoort Racing | 23.108 |
| 20. | B.del Pino | MP Motorsport | 26.438 |
| 21. | Louis Sharp | Rodin Motorsport | 28.237 |
| 22. | Callum Voisin | Rodin Motorsport | 29.486 |
| 23. | Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | 30.069 |
| 24. | Gerrard Xie | Hitech TGR | 30.735 |
| 25. | Matías Zagazeta | DAMS Lucas Oil | 31.715 |
| 26. | James Hedley | AIX Racing | 32.180 |
| 27. | Nikita Johnson | Hitech TGR | 32.703 |
| 28. | N.Marinangeli | AIX Racing | 35.137 |
| 29. | Nikola Tsolov | Campos Racing | 37.697 |
| Brando Badoer | Prema Racing | Kiesett |
A vasárnapi főfutam végeredménye:

Agag átadta a gyeplőt, új vezetője van a Formula-E-nek
https://formula.hu/parc-ferme/23191
A legfontosabb vezetőségi poszton jelentett be személycserét az ötéves Formula-E: az elektromos sorozat megálmodója, Alejandro Agag bemutatta az új vezérigazgatót a kanadai Jamie Reigle személyében. Agag valójában már télen pozíciót váltott, amikor a Formula-E elnökévé vált, és már akkor egyértelművé tette, hogy hamarosan valaki más fogja átvenni a sport napi szintű irányítását. Elnökként azonban az ő kötődései is megmaradnak, eddig kiépített kapcsolataival segíti majd Reigle munkáját, a pályákkal, újan jelentkező versenyhelyszínekkel pedig továbbra is ő tárgyal. Idejét azonban főként legújabb projektje, a 2021-ben induló Extreme-E körüli szervezési munkákra fogja fordítani.
A 41 éves Jamie Reigle komoly sportmenedzseri háttérrel száll be az autóversenyzésbe: tíz évig a Manchester United futballcsapat vezetőségi tagja volt, 2017-től mostanáig pedig a Los Angeles Rams amerikaifutball-csapat elnökhelyetteseként ténykedett.
A Formula-E hatodik szezonja november 22-én startol Szaúd-Arábiában minden eddiginél több, 12 csapat részvételével.

Négy kanyar eltűnhet a szingapúri pályából
https://formula.hu/parc-ferme/23190
Nagyszabású építkezés miatt rövidülhet a Marina Bay versenypálya vonalvezetése. A 16-19-es kanyarok közti szakasz egy óriási lelátót kerül meg, illetve alatta is áthalad. Ez a nézőtér állandó jellegű, és egy vízen lebegő, hatalmas alapterületű színpadra néz, melyet felvonulásokra, koncertekre és labdarúgó-mérkőzésekre is használnak. Ezt a területet átalakítják a jövőben: a The Straits Times beszámolója szerint a színpadot 2022. januárjában lebontják és egy új építménnyel helyettesítik, amely 2025-re készül el.

Az építkezés hatással lehet a Szingapúri Nagydíjra is: egy opció – habár csak feltételes módban –, hogy a 16-19-es kanyarok közti hurok megszűnik, és a 15-20 kanyarok közti szakasz egyenessé válik. Ebben az esetben a 17-es forduló is kikerül a pályából, ahol 2008-ban, az első szingapúri nagydíjon Nelson Piquet Jr. szándékosan balesetet szenvedett Renault-jával, Fernando Alonso győzelmét elősegítve.

Michelisz kétszer lökte ki Priaulx-t, mindkétszer vétlennek találták
https://formula.hu/parc-ferme/23189
A WTCR ningbói fordulójának vasárnapján nagyjából egy óra leforgása alatt kétszer is összeakadt a pályán Michelisz Norbert és Andy Priaulx. Előbb a második futamon, ahol az első hely cserélt gazdát, miután a Hyundai versenyzője hátulról meglökte az addig vezető Priaulx-t, így Michelisz a győzelmi trófea átvétele után sem lehetett még biztos abban, hogy megtarthatja azt. A nem sokkal később kezdődő harmadik futam elején aztán hátrébb csatázva Michelisz ismét nekiütközött a brit Lynk & Cójának, ezúttal viszont ez Hyundai számára zárult kieséssel.
A versenybíróknak a két vasárnapi futam rengeteg balesete után bőven volt dolguk, és beletelt pár órába, mire döntöttek a fenti két esetben, méghozzá úgy, hogy egyikért sem osztottak ki semmilyen szankciót. A második futamon történt incidensnél egyetértettek a bajnoki vezetést átvevő Michelisz álláspontjával, miszerint Priaulx váratlanul korán fékezett a kanyar előtt, így a közvetlenül mögötte érkező Hyundainak már nem volt esélye reagálni. A másik incidenst szintén versenybalesetnek titulálták, amit valójában Frederic Vervisch váltott ki, ő lökte bele Micheliszt Priaulx autójába.
A 2. versenyen történt eset:
A 3. verseny balesete:
Módosítottak a Haas kinézetén a főszponzor távozása után
https://formula.hu/parc-ferme/23188
Az Olasz Nagydíjat követően a Haas és balhés névadó szponzora, a Rich Energy végleg különváltak. Ennek megfelelően a csapat a Szingapúri Nagydíjra eltünteti a VF-19-ről, továbbá a ruházatról az energiaital nevét és logóját. A fekete-arany alapszín, melyet szintén a támogatótól vettek, azonban marad.
Az autó új kinézetéről egy képet weboldalára töltött fel a csapat – ez még nem végleges verzió, de radikálisabb változásra aligha kell számítani.

Ilyen lesz majd az IndyCar-autók látványa a legendás Dugóhúzó kanyarban
https://formula.hu/parc-ferme/23187
Teszten már jártak ott még februárban, és az akkor készült képek is látványosak, hát még milyenek lesznek azok, amelyeket akkor készítenek, amikor jövő héten versenykörülmények között is visszatér ide a mezőny!
El tudod képzelni, hogy hangzik a csapatrádiózás az F1 hivatalos e-bajnokságában?
https://formula.hu/parc-ferme/23186
Mert hogy van ám itt is! Kicsit steril, kicsit 2019, nagyon más, mint a valós F1-ben, de van!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Testközelből, ahogy megőrül az olasz tömeg Leclerc győzelme láttán
https://formula.hu/parc-ferme/23185
Nyilván voltak kamerák, illetve kamerás mobilok a tömeg közepén is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bravúros volt Sergio Perez védekezése Max Verstappen ellen
https://formula.hu/parc-ferme/23184
Az F1 hivatalos twitterén is ezt a múlt heti olasz eseménysorozatot elevenítették fel nekünk.
Last Sunday @SChecoPerez = not today, Max #F1 #ItalianGP pic.twitter.com/TWIdnWcR66
— Formula 1 (@F1) September 15, 2019
Ez történt a tavalyi Szingapúri Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/23183
A mostani vasárnapot Formula-1 nélkül kell kihúznunk, jövő hétvégén következik a szezon éjszakai futama a Távol-Keleten. Vigaszként elhoztuk a tavalyi verseny összefoglalóját: a fülledt utcai pályán Verstappen megizzasztotta Hamiltont, de végül a brit megszerezte szezonja hetedik győzelmét.
(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)
Két káoszfutam: A WTCR vasárnapi összefoglalói
https://formula.hu/parc-ferme/23182
Egészen akciódús futamokat produkált a túraautó-világkupa Ningbóban vasárnap. A második és harmadik verseny is megjósolhatatlanul alakult, hullottak a résztvevők, köztük a bajnokesélyesek, többeknél leszállt a vörös köd, Michelisz ütközött, majd törött autóval nyert.
Sosem tudhatod, mi vár rád, ha Ricciardóval ökölpacsizol
https://formula.hu/parc-ferme/23181
Nico Rosbergnek és Paul di Restának minden rendben ment, de a Sky Sports gyanútlan F1-es műsorvezetőjét, Simon Lazenbyt kellemetlen tréfa érte…
Falat ennél jobban kicentizni nem biztos, hogy lehet
https://formula.hu/parc-ferme/23180
Noah Gragson a NASCAR másodosztályában, az Xfinity Series Las Vegas-i időmérőjén játszott a tűzzel.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Láttál már 360 fokos kamera lencséjén keresztül szingapúri kört?
https://formula.hu/parc-ferme/23179
Tavaly Szingapúrban egy ilyet szereltek fel Lewis Hamilton autójára, amely a pole-kört is rögzítette.
Onboard
— Formula 1 (@F1) September 14, 2019
Fixed 360 camera
Under the lights @LewisHamilton stormed to pole last year in Singapore with this lap
Will anyone stop him in qualifying next Saturday? #F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/EeN050VOja
Nagy titkok tudója lehet az a jegyzettömb
https://formula.hu/parc-ferme/23178
A monzai nyerő taktika lehetett oda leírva?
'Chapter 14: How To Win At Monza' = finished #F1 @Charles_Leclerc pic.twitter.com/4UvXvWJryJ
— Formula 1 (@F1) September 14, 2019
Nagy bukás részese volt Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/23177
A kétszeres F1-es világbajnok spanyol egy dél-afrikai versenyen indult a bajnokságon kívül, itt szenvedték el ezt a bukást navigátorával, Marc Comával.

Elektromos betétsorozatot kap a ralikrossz-világbajnokság
https://formula.hu/parc-ferme/23175
Projekt X néven mutatták be azt az autót Rigában, a helyi motorsport-múzeumban, amely majd a ralikrossz-világbajnokság teljesen elektromos betétszériájában versenyez majd, már jövőre. Az autót az IMG Motorsports és az osztrák STARD nevű cég készítették, a teljesítménye 450 kW (613 LE), végsebessége pedig 240 km/óra körül lesz.
„Nagyon izgalmas időket élünk. Az új versenyhétvége-formátumnak köszönhetően a rajongóinknak arra is meglesz a lehetősége, hogy a klasszikus, belső égésű motorok hajtotta autókat nézzék 2020-tól, de betekintést adunk nekik a küszöbön álló jövőbe is” - fogalmazott Paul Bellamy, az IMG Motorsports elnök-helyettese. „Amiben ez a sorozat más lesz a többitől, hogy itt a résztvevők utcai elektromos motorokat is használhatnak.”
1968-ban valami mindörökre megváltozott a Formula-1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/23174
Megjelentek az első szponzorfeliratok, erre emlékezik vissza az F1 Twittere animált, angol nyelvű videójában.
1968 was a year that sparked a widespread change in F1
— Formula 1 (@F1) September 13, 2019
The way F1 cars looked would soon be transformed forever #F1 pic.twitter.com/pSq3u386uw
Nehéz az egyszeri autóversenyző élete
https://formula.hu/parc-ferme/23173
Az IndyCar-ban például James Hinchcliffe-et Conor Daly vitte fel a színpadra... a hátán.
Strolling into the weekend like @Hinchtown // @ConorDaly22 pic.twitter.com/NzeDm7qh3O
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) September 13, 2019
Mennyire ismerik a pilóták a híres rockszámok szövegeit?
https://formula.hu/parc-ferme/23172
Az F1 többek között Sebastian Vettelt, Daniel Ricciardót és Nico Hülkenberget is megkérte, folytassák két híres rockzene, a Red Hot Chili Peppers Give It Away és a Fatboy Slim The Rockafeller Skank című számnak szövegét. Íme a végeredmény:
Különleges archív fotókat osztott meg a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/23170
Bár már több mint 15 éve áll, a McLaren Technológiai és Gyártói Központja jin-jangra hajazó alaprajzával mai napig egy építészeti kuriózumnak számít. A wokingi bázist 2004-ben körülbelül 300 millió angol fontért húzták fel, az építésről pedig olyan légi fotók is készültek, amit a csapat most közösségi médián is megosztott.
Serious #ThrowbackThursday vibes today as we discover these awesome photos in the archive of McLaren HQ being built. pic.twitter.com/07UKVTQ8PV
— McLaren (@McLarenF1) September 12, 2019