DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

„Nem olyan rossz a Red Bull autója, mint gondolják” – Montoya

Juan Pablo Montoya szerint valójában eléggé versenyképes a Red Bull 2025-ös F1-es autója, csak éppen egyedül Max Verstappen tudja igazán jól vezetni azt. Az eddig látottak alapján idén egyelőre határozottan a McLarené a legjobb konstrukció a Formula-1-ben, de nyert már két futamot Verstappen is a Red Bull-lal – sőt, egy győzelmet George Russell és a Mercedes, valamint egy sprintelsőséget Lewis Hamilton és a Ferrari is magáénak tudhat.

A Red Bull kapcsán nehéz pontosan belőni az autó szintjén, mivel Verstappen mindenkori csapattársa már hosszú ideje jócskán elmarad tőle: Liam Lawson az idény első két futamán a sereghajtók között kullogott, és Yuki Tsunoda is csak pár villanásra és pontszerzésre volt eddig képes. A korábbi többszörös F1-es futamgyőztes Montoya szerint azonban valójában egész jó az RB21-es:

„Nem hiszem, hogy a Red Bull autója annyira rossz, mint azt az emberek gondolják” – nyilatkozta a kolumbiai exversenyző a CasinoHawksnak. „Ez egy autó, amelyet Max számára építettek: egy autó, amit tud vezetni, amit nem egyszerű vezetni, de az autó azt csinálja, amit ő akar. Nézzük meg Lewist a Ferrarinál és ahogy a kormánnyal bánik: nem magabiztos, csúszkál. Maxnál sosem látod, hogy izgága lenne az autó, sosem veszíti el az irányítást.”

„Idén csak akkor történt ilyen, amikor a barcelonai futam végén felrakták neki a kemény gumikat, akkor gyenge volt a tempója. Kikerült a komfortzónájából és zavarba jött. De ezt leszámítva az autó versenyképes. Nagyon másképp kell vezetni ahhoz képest, mint amit mindenki más vezet. Max lenyűgöző munkát végez: ő egy agresszív verziója George-nak. George csendesebb srác, nem vállal sok kockázatot, de tempó tekintetében azt kell mondani, hogy bámulatos volt, amit Kanadában művelt azzal a Mercedesszel.”

f1-verstappen-redbull

A Formula-1 vált a legnépszerűbb autó-motorsporttá az Instagramon

A Motorsport Broadcasting számolt be a hírről, hogy őrségváltás történt a közösségi médiában, az F1 Instagram-profilja (8,85 millió követő) megelőzte a MotoGP-ét (8,83 millió követő), miután hosszasan üldözte a kétkerekű királykategóriát. A MotoGP eddig kitartó lépéselőnye annak volt köszönhető, hogy hamarabb elkezdett hangsúlyt fektetni a közösségi médiára.

Ma 65 éves a Professzor, Alain Prost

A négyszeres világbajnok a Renault (nem ügyvezető) igazgatójaként ma is aktív részese a Formula-1-nek. Mondhatjuk, hogy teljes kört írt le: alább 51 nagydíjgyőzelme közül az első látható 1981-ből, melyet ugyanezzel a márkával szerzett meg.

Halálcsillagként pusztítja el a konkurenciát idén a Mercedes?

„Várj, mi vagyunk a rosszfiúk” – posztolták az alábbi, DAS Star nevet viselő grafikát a „csillagosok”.

Michelisz Norbert is meglátogatta a busókat

A busójáráson járt a magyar WTCR-bajnok:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Busójárás Köszi a fotót, @_erika.schneider_

Norbert Michelisz (@nmichelisz) által megosztott bejegyzés,

Videó: így kapta meg idei köntösét az új Ferrari

A csapat az autó felmatricázásáról tett közzé egy videót:

 

Egy videón Ricciardo összes tavalyi előzése

Összesen 69 sikeres támadást gyűjtötte össze egy lelkes néző. Íme Daniel Ricciardo akcióban:

A WEC austini hatórás futama három percben

Hétvégén lezajlott a WEC 2019/2020-as szezonjának ötödik versenye, amelyen a Rebellion fölényes győzelmet ünnepelhetett. Ha lemaradtál, most visszanézheted a viadal leglényegesebb mozzanatait.

Videó: Az első kör a megújult Zandvoortban

Néhány szerencsés autós hétvégén elsők között hajthatott az F1 számára átalakított helyszín még szinte gőzölgő aszfaltjára. Ahogy arra számítottunk, a pálya szűk, de a belső kamerás felvételeket élmény lesz nézni.

Amíg az F1-esek a második tesztre készülődnek, addig Nico Hülkenberg…

…a Rio de Janeiró-i karneválon élvezi ki hosszú évek óta első szabad februárját.

Ilyen sanyarú egy F1-es tartalék élete

A Renault-tól Williamshez idén csatlakozó Jack Aitken posztolta az alábbi fotót, amely Barcelonában, a csapat filmes napján készült. Ha be kell ugrani, majd felkeltik…

A ti hetetek is jól összefoglalható egy-egy Bottasszal?

Minden napra egy Bottas: a Mercedes így illusztrál egy hetet vasárnaptól hétfőig Valtteri Bottas testbeszédével.

Öt-tíz évbe is telhet, mire megvalósul a Miami Nagydíj

A Formula-1 tulajdonosa, az amerikai Liberty Media kemény fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, egy második versenyt is szervez az Egyesült Államokban. A városi Miami Nagydíj jelen állás szerint 2021-re van kitűzve (a legelső terv még 2019-ről szólt), de a Formula-1 első embere, Chase Carey ennek fényében most egészen pesszimista nyilatkozatot tett.

Bár épp a napokban érkezett egy pozitív hír, miszerint Miami-Dade County képviselőtestületében a nagydíj számára pozitív eredménnyel zárult egy szavazás, az ellenállás jelentős mind a lakók, mind a helyi politika szintjén: a tiltakozók minden követ megmozgatnak, hogy akadályt gördítsenek az F1 elé. Ez indokolja Carey meglehetősen pesszimistának tűnő becslését.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy az USA-ban az ilyen dolgok időbe telnek” – mondta a Motorsport-Totalnak. „Másrészről el kell mondanunk, hogy tovább tart, mint reméltük. Frusztráló, mert rengeteg időt fektettünk bele, de úgy tűnik, az ügy egyre csak bonyolódik. Megbirkóztunk azzal, hogy az időkeret több mint öt évet vesz igénybe. A jelenlegi cél az, hogy mához képest öt-tíz éven belül verseny legyen. Ehhez viszonyítva 12 hónap nem jelentős, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk egyre frusztráltabbak.”

Férfiak között is futamot nyert a W Series bajnoka

A thaiföldi szezonzáró második futamán megszerezte első futamgyőzelmét az F3 Asia sorozatban Jamie Chadwick. A női formulaautós sorozat, a W Series legjobbja, a Williams fejlesztőpilótája Pietro Fittipaldi utólagos büntetésével örökölte meg a futamgyőzelmet. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az abszolút sorrendben még a büntetés után is csak második helyen végzett (akárcsak az első versenyen), az elsőként befutó Ukyo Sasahara, a tavalyi bajnok azonban nem szerezhet pontokat.

Chadwick rövid ideig már egy hónappal ezelőtt is győztesnek mondhatta magát: januárban Abu Dhabiban épp az ő győzelmét vették el a leintés után, mivel kiugrott a rajtnál. A brit pilótalány korábban is nyert már férfi ellenfelekkel szemben, 2018-ban a brit F3-ban, az MRF Challenge-ben pedig bajnoki címet is szerzett egy éve.

Az ázsiai Formula-3-as széria bajnoka Joey Alders lett, fő kihívóját, Jack Doohant legyőzve. A bajnokság neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly Keszthelyi Vivien – Chadwick riválisa a W Seriesben – indult a téli szezonban, a magyar hölgy legjobb eredménye 8. hely volt.

 

Így osztja csapatokba 6+1 DTM-versenyzőjét a BMW

Közölte 2020-as csapatkiosztását a bajor márka: ne tévesszen meg senkit, ha az alábbi felsorolásban hétnél több nevet és ismétlődéseket lát. A hat gyári autót két csapat, az RMG és RMR készíti fel, mivel azonban a csapatbajnokságban csak kétautós formációkat értékelnek, egy fiktív istálló, az RMR is szerepel a nevezésben. A hat gyári egységhez a Robert Kubicát indító ART jön még hozzá.

BMW Team RMG: Marco Wittmann, Timo Glock, Lucas Auer.

BMW Team RBM: Philipp Eng, Sheldon van der Linde, Jonathan Aberdein.

BMW Team RMR: Lucas Auer, Jonathan Aberdein.

ART Grand Prix: Robert Kubica.

Videó: az idei év eddigi leggyorsabb F1-es köre

Valtteri Bottas egészen gyorsan, a 2020-as téli tesztidőszak harmadik napján megdöntötte a tavaly februárban futott leggyorsabb kört. 1:15,732 az új referenciaidő.

Gyönyörű retro raliautókat hajtanak meg Nagy-Britanniában

Méghozzá majdnem 150 autót csodálhatnak meg az erre fogékonyak - akiknek lehetőségük van, a helyszínen, mi sajnos „csak” képernyőn keresztül.

 

Komoly bravúr egyáltalán kilátni az IndyCar aeroscreennel felszerelt autóján

Vagy legalábbis nagyon szokatlan a kameraállás. Persze a versenyzőknek valószínűleg semmilyen problémájuk nincs ezzel.

 

WEC: Zsinórban harmadszor is a pole-ban a Rebellion

Közép-európai idő szerint vasárnap éjszaka zajlott a Hosszútávú Világbajnokság időmérő edzése Austinban, amely a Rebellion egyetlen autójának sikerét hozta: a szezon végén versenyzést befejező istálló pilótái, Gustavo Menezes és Norman Nato – akik Bruno Sennával alkotnak triót – 1:47,530-as átlaggal szerezték meg a rajtelsőséget Sanghajhoz és Bahreinhez hasonlóan, miután a második szabadedzés és a kvalifikáció közti néhány órában motort cseréltek a versenygépben.

A #7-es Toyota (Conway, Kobayashi, Lopez) 1,631 másodperc hátránnyal szerezte meg a második rajtkockát, míg a #8-as egység (Buemi, Nakajima, Hartley) 1,901 másodperces deficittel lett harmadik. A teljesítménykiegyenlítő rendszer a kalkuláció szerint Buemiéket 2,21, a bajnokságot vezető Conway-éket 2,77 másodperccel lassítja hétvégén: a brit erről azt mondta, a Toyota nem esélyes a győzelemre a hatóráson, hacsak nem történik rendkívüli esemény.

A rajtrács negyedik kockáját már a legjobb LMP2-es egység, a COOL Racing (Lapierre, Borga, Coigny) foglalja el: mindössze három LMP1-es indul a Lone Star Le Mans-on, mivel a Team LNT távolmaradt az eseménytől.

A McLaren majmai McGregort másolják

A papaja páros szokásához híven nem bír magával.

Ma lenne 71 éves Niki Lauda

1949. február 22-én látta meg a napvilágot Andreas Nikolaus Lauda, az F1 háromszoros osztrák világbajnoka, aki tavaly májusban hosszas betegség után veszítette életét. Rá emlékszik ma több F1-es csapat is, amelyekkel tevékeny karrierje során együtt dolgozott.