DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 27. hétfő

IndyCar: Kirkwood először győzött oválon, Newgarden nagyot bukott (videó!)

Kyle Kirkwood győzelmét hozta az IndyCar villanyfényes oválversenye Gatewayen: az Andretti pilótája idén már harmadik sikerét jegyezte – továbbra is csak ő nyert futamot Alex Paloun kívül 2025-ben –, viszont ez volt az első alkalom karrierje során, hogy nem utcai helyszínen diadalmaskodott, hanem oválpályán. Kirkwood mellé Pato O’Ward és Christian Rasmussen állhatott még fel a dobogóra, míg Palou ezúttal nyolcadik lett, így némileg olvadt az előnye O’Warddal és Kirkwooddal szemben – igaz, így is 73 egység a fórja a mexikói és 75 az amerikai előtt.

indycar-1

A verseny egyébként igen akciódús volt, a pole-ból induló Will Power is falazott például defekt miatt, de a legnagyobb baleset kétségkívül akkor történt, amikor Louis Foster ment neki a falnak, majd a pályán keresztbe visszacsúszva Josef Newgarden már nem tudta őt kikerülni, az ütközéstől pedig a kétszeres IndyCar-bajnok autója a levegőbe repült és fejtetőn landolt. A futam videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Patricio O'Ward Arrow McLaren 0.5398
3. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 0.8896
4. Scott Dixon Chip Ganassi 4.2065
5. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 8.9459
6. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 10.2934
7. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 10.4518
8. Alex Palou Chip Ganassi 14.1018
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 19.9565
10. Robert Shwartzman Prema 21.4104
11. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 23.4350
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 24.2622
13. Marcus Ericsson Andretti 25.0222
14. Christian Lundgaard Arrow McLaren 26.6108
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi 1 kör /1.1012
16. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /1.9322
17. Colton Herta Andretti 1 kör /8.0906
18. Callum Ilott Prema 1 kör /9.9192
19. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /13.0355
20. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /22.7721
21. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /13.8933
22. Graham Rahal Rahall Letterman Lanigan Racing 7 kör /21.4072
23. Devlin Defrancesco Rahall Letterman Lanigan Racing 43 kör
24. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
25. Josef Newgarden Team Penske Kiesett
26. Louis Foster Rahall Letterman Lanigan Racing Kiesett
27. Will Power Team Penske Kiesett

Toto Wolff már ellenőrizte az új festést

Már nagyon várja saját bemutatóját a Mercedes. Twitter-oldaluk tanúsága szerint a főnök már meg is nézte, hogyan fest majd az új versenygép. A képernyőképen egy emlékeztető is feltűnt a jövő hét pénteki eseményről.

Nosztalgia: így került Alonso a McLarenhez először

Fernando Alonso két világbajnoki címe után elköszönt a Renault-tól és 2007-ben, mindössze egyetlen szezonra a McLarenhez távozott. A szerződést minden bizonnyal több ideig készítették elő, mint ameddig aztán tartott, legalábbis Pedro de la Rosa beszámolója alapján. A spanyol pilóta Alonso első vb-győzelmekor a McLaren tesztpilótájaként tevékenykedett, ám a csapatfőnök Ron Dennis hamar megbízta egy új feladattal. Be kellett cserkésznie honfitársát a csapat számára.

„Mielőtt elkezdődött a Brazil Nagydíj, ajánlatot tettünk Fernandónak 2007-re. Ron felhívott és azt mondta, Pedro, szeretném, ha szerződést kínálnál neki 2007-re, mivel a következő szezonra még érvényes megállapodása van. Én azt mondtam, rendben, majd hétfőn. Ő pedig rávágta, hogy nem, Pedro, nem értesz engem, azelőtt kell, mielőtt világbajnokká koronázzák, mert szeretném, ha tudná, hogy már előtte is érdekelt minket. Utána mindenki őt akarja majd, de én előtte akarom” – idézte fel de la Rosa egykori felettese utasításait, amiket ő követett is volna, ám akadt egy kis bökkenő. „Megmondtam Ronnak, hogy nem tudom a telefonszámát. Nem álltam kapcsolatban Fernandóval, hiszen riválisok voltunk.”

Természetesen a vége valóban egy McLaren-szerződés lett a fiatal Alonsónak, ráadásul egy jó barátot is nyert, a két spanyol kapcsolata ugyanis javulni kezdett, és de la Rosa is belátta, honfitársának ez igenis fontos lépés volt a karrierjében.

Mexikóban folytatódik a Formula-E szezonja – itt a hétvégi program

A január végi szaúd-arábiai nyitány után a mexikóvárosi pályán csap össze a hétvégén az elektromos formulaautós világbajnokság mezőnye, amely egy év kihagyás után tér vissza az F1 által is használt helyszínre. Az időeltolódás miatt késő estig kell majd várnunk a szombati futamra, amelyet az Eurosport 1 közvetít élőben – íme, a menetrend:

Szombat (február 12.)  
15:00 - 15:30 1. szabadedzés  
16:50 - 17:20 2. szabadedzés  
18:40 - 19:55 Időmérő edzés (tv: Eurosport 1, 22:00, felv.)
23:00 Futam (tv: Eurosport 1, élő)

1-_ALS3059

Minden, ami rali: csatlakozzatok a Formula.hu új csoportjához

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken, vagy a képre kattintva!

5s3jytr9827173t1lkum_lg

Az Alfa F1-es újonca tisztázta, hogy hogyan kell ejteni a nevét

Idén debütál F1-es pilótaként Guanyu Zhou, aki az Alfa Romeo egyik autóját vezetheti Valtteri Bottas csapattársaként. A kínai versenyző a svájci Blicknek adott interjújában elárulta, hogy tulajdonképpen hogyan is kell ejteni a nevét.

"Kínaiul a Zhou igazából Joe. Szinte ugyanúgy hangzik" - mondta a pilóta, aki így a "Dzsó" névre hallgat. Zhou azt is hozzátette, hogy szerinte Kínából rendkívül nehéz eljutni az F1-be és szerinte nyolcvan százalék volt a kockázata annak, hogy nem is sikerül neki, vagyis csak húsz százalék esélyt látott arra, hogy bekerül a száguldó cirkuszba.

00121047_003

fotó: dppi

A Red Bull szerint az idei autók gyorsabbak lesznek az egyenesekben

Pierre Wache, a Red Bull F1-es csapatának technikai igazgatója beszélt arról az istálló videójában, hogy szerinte az idei autók egy szempontból biztosan a tavalyiak előtt lesznek: reálisan nézve gyorsabbnak kell lenniük az egyenesekben.

"Az F1 azt akarta, hogy ezek az autók alulról szerezzék a leszorítóerőt és ne a hátsó szárnyról. Ez befolyásolni fogja azt is, hogy hogyan kell vezetni az autót és hogy milyen lesz a tapadás. Ez a generáció nagyon hatékony, ezért az autóknak gyorsabbnak kell lenniük az egyenesekben ugyanolyan leszorítóerő mellett" - mondta Wache arról, hogy az idei autóknál használt aerocsomagokkal nagyobb végsebességet érhetnek el az új technikák.

ryjwt6yx18puz0fw20w2_lg

fotó: dppi

Az apró betűs rész miatt nem mehet Horner a Mercedes-gyárlátogatásra

Nagy hír lett Christian Horner leleményes kémakciójából: a brit egy jótékonysági licit keretében 4000 fontot ajánlott fel a Grand Prix Trust alapítványnak – a licit nyertesének jutalmaként előzetesen egy Mercedes-gyárlátogatást ígértek. Horner fogadkozott, hogy kísérőket is visz magával, körülbelül húsz Red Bull-mérnököt.

Ahogy azonban talán sejteni lehetett, Horner tervét nem sikerült beváltani, mégpedig az apró betűs rész miatt: a Mercedes-gyárlátogatás feltételei között szerepel, hogy „más Formula-1-es csapatok tagjai nem vehetnek részt.”

A Red Bull-csapatfőnök tehát pórul járt, nem fog tudni titkokat ellesni a riválistól, kivéve, ha a Mercedes nagyvonalúan kivételt tesz vele. Állítólag még erre is esély van: „Még nem beszéltünk erről. Ehhez fel kell függesztenünk a feltételeket – mindig el kell olvasni az apróbetűs részt!” – mondta a Mercedes egy szóvivője a Sunnak, habár a két csapat közti viszonyt ismerve kevésbé hisszük, hogy épp Horner felé fognak ilyen gesztust tenni.

Barackszínbe borult és a jelent hangsúlyozza Ricciardo idei sisakja

Egy nappal a McLaren csapat- és autóbemutatója előtt a wokingiak egyik versenyzője, Daniel Ricciardo felfedte, miként is fog festeni 2022-ben a sisakja. Az ausztrál sisakja barackszínben pompázik, a motívumokkal és a feliratokkal pedig azt igyekszik hangsúlyozni, hogy éljük meg a „jelent”, mert az adhat nekünk „lendületet” a továbbiakra. Íme:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

A Ferrari messzire néz: Továbbra is náluk van a Palantir

A maranellói istálló kedden bejelentést tett arról, hogy tovább folytatja az együttműködést a Palantir Technologies vállalattal, amely világvezető adatelemző platformok fejlesztése területén. A cég eddig is együttműködött a Scuderiával, de mostantól magasabb szintre, csapatpartnerré lép elő: a megállapodás révén a versenypályán is várható egy kisebb előrelépés, az adatok elemzése válik gyorsabbá a Palantir legfrissebb generációs szoftverének köszönhetően.

A fantasy-rajongók azonban vélhetően azért kapták fel a fejüket, mert a palantír (jelentése: ami messzire lát) A Gyűrűk Ura mágikus gömbje, az úgynevezett látókő. A 2003-ban alakított Palantir Technologies is innen kapta a nevét.

Ezzel a kisfilmmel melegít az Aston Martin a délutáni bemutatóra

„We climb together”, azaz szabad fordításban „Együtt jutunk fel a csúcsra” szlogennel várja a 2022-es AMR22 ma délutáni bemutatóját az Aston Martin. Festői hegycsúcsok között játszódik a kisfilm, amelyben Sebastian Vettel és Lance Stroll is szerepet kap.

A bemutató közép-európai idő szerint 15:00-kor kezdődik, és az alábbi linken lesz követhető:

Az olaszos nevű Luigi a hazai ralikrossz egyik fenegyereke

A magyar autósportélet egyik sajátos karaktere Lajos Gyula, azaz Luigi, aki két évtized motorozás után váltott négy kerékre, jelenleg pedig a ralikrossz királykategóriájában, a SuperCarsban küzd a győzelmekért – és 46 éves kora ellenére világbajnoki szereplés terveit dédelgeti. Luigi járt az Autósport és Formula Magazin stúdiójában:

Félmilliárd dollár: Csillagászati összeget fizet a Red Bullnak az új főszponzor

Az RB18 bemutatójával együtt új névadó szponzort is bejelentett a Red Bull Racing: az amerikai techvállalat, az Oracle kerül kiemelt pozícióba, a vállalat neve az oldaldoboz teljes hosszát elfoglalja, valamint a hátsó szárny hátuljára is felkerül.

A szerződés hosszáról és értékéről, ahogy ilyenkor megszokott, a felek nem nyilatkoztak, de az Associated Press tudomást szerzett róla, hogy az Oracle öt szezonra szerződött, a reklámfelületért cserébe pedig csillagászati összeget, 500 millió dollárt fizet a Red Bullnak. Ez átszámítva 150 milliárd forinttal egyenértékű, igazán kontextusba pedig a költségplafon helyezi: az F1-es csapatok éves költségvetése idén 140 millió, 2023-ban 135 millió dollár, melynek több mint kétharmadát fedezi az Oracle-szponzoráció önmagában (igaz, a pilóták és legmagasabb szintű alkalmazottak bére nem számít bele a limitbe).

BMW: 2024-ben visszatérhetünk Le Mans-ba az LMDh-val

A bajor márka is azon gyártók közé tartozik – az Acura, Alpine, Audi, Cadillac és Porsche mellett – amely az LMDh kategóriába épít versenygépet 2023-tól. Az LMDh nagy előnye az átjárhatóság az amerikai IMSA és a WEC között, ahol az autók a Hypercar kategóriában szerepelhetnek, a BMW jelenlegi tervei azonban csak az IMSA-ra vonatkoznak.

Bár egyelőre csak az amerikai részvétel garantált, a BMW számára opció, hogy 2024-ben már a WEC-ben is jelen legyen teljes gyári kapacitásban. Ebben az esetben 25 évvel az 1999-es abszolút győzelem után indulnának ismét a Le Mans-i 24 órás csúcskategóriájában. A visszatérésről Mike Krack beszélt, aki utolsó napjait tölti a BMW motorsportfőnökeként, mielőtt csatlakozik az Aston Martin F1-es csapatához:

„Ha valaki Le Mans-i programot tervez, akkor tárgyalnia kell az ACO-val és bizonyos időszakot vállalni. Minden elemet össze kell raknunk: mi kell ahhoz, hogy megcélozzuk a Le Mans-i győzelmet? Nincs végső döntés, de az idő ketyeg” – mondta Krack, aki elmondta, a BMW célja, hogy a gyári RLL csapaton kívül legyen egy-egy ügyfélcsapata az IMSA-ban és WEC-ben is.

Magnussent már nem érdekli az F1: „Nem fogok ott versenyezni, ahol nem nyerhetek”

Kevin Magnussen 2014 és 2020 között versenyzett a Formula-1-ben, a Haas azonban megvált tőle a 2021-es szezonra. A dán pilóta a sportautózásban talált új otthonra: az IMSA-ban már van győzelme is, idén pedig a tervek szerint a Peugeot-val rajthoz áll a Le Mans-i 24 óráson is. Magnussen kijelentette: mostantól csak olyan futamon vagy bajnokságban akar szerepelni, ahol van esélye nyerni. „A karrierem hátralévő részében a győzelem reményével szeretnék versenyezni. Bármit is csinálok, többé nem fogok úgy versenyezni, hogy tudom, hogy nem nyerhetek” – nyilatkozta a RACER hasábjain.

A pilóta ezzel gyakorlatilag azt is kijelentette, hogy az F1-es fejezetet lezárta az életében: „Voltam ott, nagyszerű élmény volt, örülök, hogy volt lehetőségem rá. Kisgyerekkorom óta a Formula-1-ről álmodtam, szóval kiváltságnak érzem, hogy eljuthattam oda és lehetett pályafutásom ott. Hét évig versenyeztem ott, és nagyrészt élveztem. De sportszempontból, sportolóként nem volt túl kifizetődő a pozíció, amiben voltam. Jó érzés itt lenni, és visszanyerni ezt a szikrát. Minden hétvégének vért szagolva mehetek neki, s ez olyan extra energiát ad, amelyet jó ideje nem éreztem.”

magnussen-f1-dppi

Monacói parádék és csaták Schumacherrel – David Coulthard legzseniálisabb pillanatai

Időről időre top 10-es összeállításokkal jelentkezik a Formula-1 YouTube-csatornája egyes pilóták karrierjének legnagyobb momentumairól. Ezúttal a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bullnál is megforduló skót került sorra, akinél több monacói siker is felkerült a listára, beleértve azt a versenyt is, amellyel elérte, hogy Christian Horner (majdnem) meztelenül ugorjon egy medencébe, valamint az az ausztrál futam is, ahol megmutatta, hogy nemcsak roppant gyors, hanem kiváló csapatjátékos is. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

coulthard-f1-video

Itt nézhetitek élőben az RB18-as leleplezését

A Red Bull Racing YouTube-csatornáján már elérhető a link, melyen keresztül élő egyenesben figyelhetjük végig, amint a Red Bull lerántja a leplet 2022-es versenygépéről, az RB18-asról. Az esemény magyar idő szerint 16:45-kor veszi kezdetét a tervek szerint.

Igaznak bizonyultak a Ferrariról szóló pletykák

Azt már több ízben is hivatalosan megerősítették, hogy új szponzorokkal gazdagodott a Ferrari csapata az idei szezonra, azt viszont egészen mostanáig nem lehetett biztosra venni, hogy ez mennyiben változtat az istálló színein. Egyes hírek ugyanis arról szóltak, hogy a maranellóiak piros-feketébe öltözhetnek, utóbbi pedig biztossá vált, legalábbis az általuk posztolt fénykép alapján. Az olaszok a Twitteren és az Instagramon is megosztottak egy képet, melyen pilótáik, Charles Leclerc és Carlos Sainz az említett színösszeállításban szerepeltek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Elképesztő: legóból alkották újra a történelem egyik legjobb ralis fotóját

A klasszikus B csoport időszakából származik a kép, amelyen a korszak egyik legendás autója, az Audi Quattro ugrat a nézők előtt. Most legóból alkották újra a képet a nézőkre is figyelve - lapozható Instagram-posztban látható az eredeti és a mostani remekmű.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dominic Fraser (@_fraser73) által megosztott bejegyzés

 

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken!

Oláh Gyárfás is megemlékezett Kesjár Csabáról

Az MNASZ elnöke külön posztban emlékezett meg a magyar autósport egyik legfényesebb csillagáról, aki eljuthatott volna az F1-ig - és aki ezen a napon ünnepelné 60. születésnapját.

 

A Kesjár Csabáról írt Retro cikkünk itt olvasható!

nae27r5ndqieor3d67n7

Amikor még a Minardi is nyerhetett volna…

A 2003-as Brazil Nagydíj az F1 történetének egyik legkaotikusabb és legemlékezetesebb versenye volt, a végén egy rendkívüli dobogóval, hiszen senki nem állt ott, ahol kellett volna neki. Az elképesztő versenyt, melyen Paul Stoddart szerint csapata történetének egyetlen győzelme is megszülethetett volna, 22:00-tól idéztük fel a Formula Podcast legutóbbi, az elmúlt 25 év legnagyobb meglepetéseit kitárgyaló adásában.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict