DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

Monaco: Norris rekordja évtizedekre szólhat

A legendás monacói pálya történetében először 70 másodperc alatti köridőt teljesítő Lando Norris úgy véli, hogy idei pole-pozíciós köre hosszú évekig pályacsúcs marad majd, mivel a sportág 2026-tól jelentős technikai szabályváltozások elé néz, s az aerodinamikai és motorváltoztatások várhatóan lassabb köridőket eredményeznek.

„A 1:09-et nagyon valószínűtlen, hogy egyhamar megdöntsék, hacsak a pálya nem változik valamiért. Az autók jövőre meg sem közelítik majd ezt a tempót. Remélem, ez az idő nagyon-nagyon sokáig fennmarad” – mondta, Norris, aki különösen büszke arra, hogy a Hercegség utcáin tudott pole-t szerezni, hiszen ez pályafutása során először sikerült neki.

„A jelentősége, a történelme, azok a pilóták, akik itt nyertek… Nem mindegyikük lett bajnok, de a legtöbben igen. Harminc év múlva is elmondhatom majd, hogy abban az évben én uraltam Monacót, persze remélhetőleg nem csak akkor, mindenesetre örömmel mondom majd” – tette hozzá a brit.

norris-monaco-3

Szétesett négyszeres – hova tűnt a régi Vettel?

Az utóbbi egy-másfél évben folyamatosan a kritikák kereszttüzébe kerül Sebastian Vettel, és nem is ok nélkül, hiszen több, egy négyszeres vb-győztestől meglepő hibát is elkövetett. Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában ezeket jártuk körül – de persze sok más érdekességet is tartogat minap megjelent lapszámunk.

vettel-afm-1

Hogy miért is szeretik az F1-es pilóták a téli szünetet és a karácsonyi időszakot?

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo szavai alapján ugyanazért, mint sok más halandó: mert annyit ehet, amennyit csak akar anélkül, hogy a súlyával kellene foglalkoznia!

Hamilton hat világbajnok autója társaságában idézte fel legszebb emlékeit

Különleges videót osztott meg a Mercedes Formula-1-es csapatának YouTube-csatornája, amelyben Lewis Hamilton újra „találkozott” hat vb-címet nyert autójával (azaz egy McLarennel és öt Mercedesszel), a brit pedig megosztotta legkedvesebb emlékeit róluk:

 

Lehet, hogy Marquez idén is dominált, de így is volt egy rakás utolsó körös csata a MotoGP-ben

Marc Marquez eddigi legmeggyőzőbb szezonját futva gyűjtötte be hatodik királykategóriás, összességében pedig már nyolcadik vb-címét, ugyanakkor a versenyek izgalmaira így sem lehetett panaszunk 2019-ben, hiszen többször is az utolsó métereken dőlt el a győzelem sorsa. Ezekből készített egy válogatást a MotoGP hivatalos csatornája (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

21. rajthelyről az élre: parádés felzárkózás a WTCR bajnoki döntőjén

Miközben természetesen főként Michelisz Norbert drámai világkupagyőzelmével voltunk elfoglalva a WTCR múlt vasárnapi utolsó futamán, Johann Kristoffersson kisebbfajta varázslatot hajtott végre. Míg Esteban Guerrieri a második sepangi versenyen tört az élre a kilencedik kockából startolva, a korábbi kétszeres ralikrossz-világbajnok a vizes pályán a 21. helyről indulva tudott nyerni – különösen az első köre volt döbbenetes, hiszen már akkor feljött a harmadik pozícióba, többek között Norbit is megelőzve! A svéd parádés mutatványáról a Volkswagen tette közzé a fedélzeti kamerás felvételt:

 

Látványos infografikán a 2019-es F1-es konstruktőri vb-csata alakulása

Nagy divatja van manapság az ehhez hasonló, adatokat az idő függvényében feldolgozó videóknak, és természetesen a Formula-1-et is utolérte ez. Íme, a csapatok közti harc idei alakulása:

 

„Lengyel, magyar – két jó barát” – írja a Száguldás és cirkuszban is szereplő varsói kommentátor

F1-es évösszefoglaló kötetünk, a Száguldás és cirkusz 2019-2020 újításként idén nemzetközi vizekre evezett, és a Formula-1-es paddockban ténykedő újságírók véleményét is kikérte a mögöttünk hagyott és az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. A lengyel F1-es kommentátor és újságíró, Mikolaj Sokol a jól ismert lengyel-magyar mondóka magyar verziójával köszönte meg a lehetőséget és ajánlotta a Twitter népének figyelmébe szerkesztőségünk könyvét.

Grosjeané az idei szezon legcsúnyább statisztikája

A Haas idei házi csatáját Kevin Magnussen határozottan megnyerte, Romain Grosjean egyetlen mutatóban tudot többet produkálni csapattársánál, ez pedig a kiesések száma...  A mezőnyben egyébként övé a legmagasabb érték ebben a statisztikában, egyedül Lando Norris közelítette meg, ő hat alkalommal nem jutott el a kockás zászlóig.

A Mercedes szerelőgárdája karácsonykor sem nyugszik

Furcsa videóval állt elő a csapat.

Videó: Zandvoortban decemberben is zajlik a munka

Drónfelvételen látható a Holland Nagydíj helyszínének év végi állapota. A pálya döntő többségét már friss aszfalt borítja, és sok helyen már a rázóköveket is lefektették, a két döntött kanyarral azonban még van munka, és a célegyenes végén is egy óriási szakadék tátong a paddockba vezető alagút miatt. A zandvoorti a 2020-as F1-es versenynaptár harmadik, május eleji futama lesz.

Idén mindent vittek a WRX-ben Hansenék

Timmy Hansen lett a ralikrossz 2019-es világbajnoka, a Team Hansen – ahol Timmy csapattársa testvére, Kevin Hansen, főnöke pedig apja, Kenneth Hansen volt – a csapatbajnoki címet söpörte be. Összefoglaló Hansenék szezonjáról:

Hamilton vs. Verstappen és a többiek: ezek voltak 2019 legnagyobb F1-es csatái

Az év top10 pályán zajló csatáját gyűjtötte egy videóba a Formula-1 - mindez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kétperces videón a Mercedes bajnoki ünneplése

A bajnokcsapat két bázisa, Brackley és Brixworth is megkapta a maga ünneplését - íme a Mercedes összefoglalója:

Raikkönennek főzőedényt hozott az F1-es Mikulás

Közel tízperces videót tett közzé a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája - minden pilóta kapott valamit a Mikulástól...

A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Onboard felvételen, ahogy Hamilton meghajtja Rossi motorját, Rossi pedig Hamilton Mercedesét

A két gigász szerepcseréjéről jelent meg már összefoglaló, most viszont előkerült egy olyan, amely Rossi autózását és egy olyan is, amely Hamilton motorozását mutatja be fedélzeti kamerán:

Egy kép, amely összefoglalja Leclerc első ferraris szezonját

Elért egy-két dolgot idén a monacói.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

It was a hugely impressive debut year at @scuderiaferrari for @charles_leclerc - and 2020 promises to be even more successful . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Balesete után kézi irányítású gokarttal kezdett újra versenyezni Bessenyey

Nem olyan rég még az Európa-bajnokság pályáin követtük Bessenyey Zoltánt, de három éve a veszprémi teszten történt súlyos baleset derékba törte raliversenyző pályafutását. Bessenyey azonban nem veszítette el küzdőszellemét. Miközben a lassú felépülésért harcol, újra versenyezni kezdett egy kézi irányítású gokarttal.

A Dakar-főnök szerint Alonso szakaszt fog nyerni

David Castera, a 2020-as Dakar Rali igazgatója azt várja, hogy Fernando Alonso szakaszt fog nyerni a futam során. Castera az Autosportnak azt mondta, hogy szerinte a spanyolnak türelmesnek és visszafogottnak kell lennie, főleg a verseny első felében, de úgy gondolja, hogy a második héten eljöhet az ő különleges pillanata - hangsúlyozta azonban, hogy a kulcs a türelem lesz, ha nem akarja elsietni a dolgokat, akkor jönni fog az eredmény.

A Dakar január ötödikén kezdődik Szaúd-Arábiában.

alodak

fotó: dppi

Az F1-es szezon beszólásai - újragondolva

A szokásostól eltérő év végi válogatással állt elő az F1 csapata: a pilóták és a Sky Sports kommentátorának megjegyzéseihez, kiáltásaihoz és fecsegéseihez készített egy animációt.

Marc Marquez végezte el a kezdőrúgást az El Clasicón

Ha Marquez a füvön közlekedik, az általában nem sok jót jelent, elvégre a MotoGP gépei számára nem az az ideális futófelület. Ezúttal viszont nem járt ilyen negatív konnotációkkal a fűre lépés: meghívást kapott a Barcelonától, amely köztudottan a kedvenc futballcsapata, hogy elvégezze a kezdőrúgást a Camp Nouban a Real Madrid ellen. A mérkőzésnek aztán ez is maradt a legkülönlegesebb pillanata, hiszen az El Clasico 0:0-s eredménnyel zárult.

Természetesen nem maradt el az igencsak fotogén pacsi sem a futball Marqueze és a MotoGP Messije, vagyis Lionel Messi és Marc Marquez között. És mint kiderült, létezik olyan sztár, akitől még egy nyolcszoros világbajnoknak is elakad a szava:

"Sohasem fogom elfelejteni ezeket a pillanatokat! Kezdőrúgás az El Clasicón, és ölelkezés Messivel, aki az egyik példaképem!" - írta a spanyol Twitteren.

EMJJW-HXsAAHTpc

EMJJW-IX0AApnjN

EMJJW9tX0AA5uKk