DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Letartoztatták a Renault elnökét

A Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség első emberét, Carlos Ghosn-t őrizetbe vették a japán hatóságok, miután kiderült, hogy súlyos pénzügyi visszaéléseket követett el. A francia köztársasági elnök is megszólalt az ügyben.

Carlos Ghosn-t úgy ismerik az autóiparban, mint aki kicsiből is nagyot tudott csinálni, és aki képes volt a csőd széléről visszahozni egyre nehezebb helyzetben lévő vállalatokat. A Renault 1999-ben, irányításával vásárolta be magát a Nissanba, 2016-ban a Mitsubishivel tett ugyanígy – a szövetség 2017-ben alig maradt el a Volkswagen csoporttól autóeladások terén, világszinten.



Az 64 éves üzletembert – aki fontos szerepet játszott a Renault Forma-1-es sikereiben és jelenlegi szerepvállalásában – Tokióban vették őrizetbe azok után, hogy kiderült, folyamatosan hamis adatokat közölt bevételeiről. A Wall Street Journal információi szerint a francia 44 millió dollárral alacsonyabb jövedelemről számolt be. A Nissan azonnal lépett, az elnök-vezérigazgató Hiroto Saikawa azt mondta az AFP-nek, hogy a héten eltávolítják pozíciójából Ghosn-t, hozzátéve, hogy Ghosn túl sokáig állt a cégek élén.

Saikawa azonban sietett kihangsúlyozni: „Az esemény nem lesz hatással a három vállalat közötti kapcsolatra, sőt, szorosan együtt fogunk működni minden partnerünkkel a további problémák elkerülése érdekében.” A The Guardian azt írta, hogy a Renault és a Mitsubishi nem kívánta kommentálni a történteket.

Annál inkább Emmanuel Macron, Franciaország köztársasági elnöke: a politikus úgy fogalmazott, hogy a francia állam, amely 15%-os részesedéssel rendelkezik a Renault-ban, „extrém éberséggel fog figyelni a szövetség és a csoport stabilitására.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy az F1-es jelenléttel kapcsolatos több, nagy horderejű döntést meghozó Ghosn letartóztatása milyen következményekkel jár majd az enstone-i csapatra nézve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: