DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 25. péntek

IndyCar: Kirkwood nyert, Palout falba rakták a balesetekkel tűzdelt detroiti futamon (videó!)

Kyle Kirkwood ismét bebizonyította, hogy ő az utcák királya az IndyCarban: Long Beach után idei második győzelmét aratta az Indy 500-at követő első versenyen Detroitban. Ezzel továbbra is az Andretti pilótája az egyetlen, aki futamot tudott nyerni 2025-ben Alex Palou mellett. Kirkwood mellé Santino Ferrucci és Colton Herta állhatott még fel a dobogóra, miután egy kései piros zászlós megszakítást követően mindketten megelőzték Will Powert.

A piros zászlók akkor kerültek elő, amikor Louis Foster felfüggesztése eltört és emiatt beleszáguldott hátulról Felix Rosenqvistbe, így mindketten nagy tempóval a falba csapódtak. Balesetekből ezen kívül sem volt hiány Detroit utcáin, ütközött például Scott McLaughlin és Callum Ilott is, de a legfontosabb kétségkívül az volt, amikor Palounak ment neki hátulról David Malukas, így megszakadt a Ganassi spanyoljának szinte hibátlan idei sorozata és kiesett. Persze a bajnoki tabellán így is tetemes maradt a fórja: 90 ponttal vezet a vasárnap hetedik Pato O’Ward előtt, aki csak 12 és 16 ponttal előzi Kirkwoodot és Christian Lundgaard-t.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 3.5931
3. Colton Herta Andretti 4.9427
4. Will Power Team Penske 5.4488
5. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 6.2189
6. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 8.5237
7. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.1683
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 9.7823
9. Josef Newgarden Team Penske 18.7691
10. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 19.4492
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 19.9431
12. Scott McLaughlin Team Penske 20.4172
13. Marcus Ericsson Andretti 20.7988
14. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 21.5169
15. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 22.1711
16. Robert Shwartzman Prema 29.0575
17. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 33.6641
18. Jacob Abel Dale Coyne Racing 48.9180
19. Nolan Siegel Arrow McLaren 2 kör /43.4463
20. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /39.3127
21. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing Kiesett
22. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
23. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
24. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
25. Alex Palou Chip Ganassi Racing Kiesett
26. Callum Ilott Prema Kiesett
27. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing Kiesett

Gyakorlatilag teljesen leálltak a jegyvásárlások az F1-es futamokra

Ezt nyilatkozta az Independentnek Ariane Frank-Meulenbelt, a hivatalos F1-es jegyárusító cég, a GPTicketshop ügyvezető igazgatója: „Visszaestek a jegyeladások, sőt nem is csak visszaestek, hanem teljesen leálltak világszerte az összes motorsporteseményre. Érthető módon az emberek most mással foglalkoznak, mint az F1 vagy a MotoGP, ráadásul senki sem tudja, mikor lehet újra versenyezni vagy szabadon utazni. Ez, vegyítve a gazdasági zárlatokkal világszerte, nem ideális helyzet a jegyeladások számára.”

A többek között a Magyar Nagydíj jegyeladását is lebonyolító cég ügyvezetője ugyanakkor hozzátette: azzal kapcsolatban optimisták, hogy amint lecseng a járvány, a jegyeladási mutatók is visszatérnek a megszokott számokhoz – már csak az a kérdés, hogy ez 2020 későbbi részében vagy csak 2021-ben fog megtörténni…

hungaroring-f1-lelato

Lehet, hogy csak virtuális volt a győzelem, a zászló így is kikerült a Ferrarinál

A maranellóiak hagyományosan kitűzik a központjuk bejárata fölé a logójukkal ellátott zászlót, ha nyernek egy Formula-1-es nagydíjat. Nos, a melbourne-i Albert Park digitális változatán tartott Virtuális Vietnámi Nagydíj Charles Leclerc sikerével ért véget, így bár nem a valós versenypályákon született a siker, a zászló így is kikerült:

 

Játékhoz illő zenelistát állított össze a Renault

A Renault F1-es csapata saját bevallása szerint egy játékhoz illő Spotify-zenelistát állított össze. Ez ezen a linken elérhető!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#MusicMonday With last night’s #F1Esports action still fresh in our minds, we created a Gaming Spotify playlist! Have a listen link in bio • #RSspirit #StayAtHome #Renault #F1 #Formula1

Renault F1 Team (@renaultf1team) által megosztott bejegyzés,

Leclerc teljes virtuális futama visszanézhető belülről

Szép győzelmet aratott a Ferrari monacóija, most visszanézhető az ő szemszögéből, hogy hogyan.

Ocon lesz a húzónév a Renault virtuális futamán

A trendet meglovagolva a Renault egy házi e-sport viadalt szervez otthon ülő pilótái számára: a Renault Vitality GT Sport Show elnevezésű, kedd esti esemény a Gran Turismo Sport játékkal zajlik majd.

A húzónév Esteban Ocon, a csapat Formula-1-es pilótája lesz majd. Indul a versenyzői akadémia egyik tagja, Hadrien David, a GT-pilóta Laurent Hurgon, továbbá a Renault e-sportolói és a virtuális partnercsapat Vitality versenyzői. Különböző Renault-versenygépekkel két futamot tartanak, melyeket holnap 20 órától a Renault Sport YouTube-csatornán és a Vitality Twitch-fiókján, illetve a PlayStation France Facebookján is követni lehet.

Ocon eddig nem szerepelt nyilvános e-sport futamokon. A Formula-1 hivatalos virtuális versenyeire a csapat egy akadémistát és egy sztárvendéget nevezett: a bahreini futamra Guanyu Zhout (aki megnyerte a versenyt) és a golfozó Ian Poultert, a vasárnapi ausztrál menetre Christian Lundgaardot (második lett) és az ausztrál Supercars-szériában szereplő Andre Heimgartnert.

Egymillió fontot adományoz a koronavírus elleni küzdelemért Ron Dennis

A McLaren korábbi vezére is kiveszi részét a világjárvány elleni harcból: Ron Dennis és családja összesen egymillió fontot fordít egészségügyi dolgozók étkeztetésére. A kezdeményezésnek köszönhetően oxfordi és londoni orvosok munkaidejük alatt ingyenes ellátásban részesülnek.

Dennis az ügy kapcsán elárulta, örömmel könnyíti meg az egészségügyi dolgozók nehéz mindennapjait, és emlékeztetett, mindannyian egy hajóban evezünk. Mint kiderült, egyetlen hét alatt, nulláról indulva állt össze a művelet, amiben egyébként többek között a Tesco is segédkezett.

rondennis2015

Fotó: DPPI

Parázs csatát vívott egymással Button és Albon

Az F1 2009-es világbajnoka és a Red Bull tavalyi felfedezettje a melbourne-i pályán megrendezett Virtuális Vietnámi Nagydíjon talált egymásra.

Norris dühében letörölte az F1 2019-et

Letörölte számítógépéről a versenyzéshez használt hivatalos F1-es játékot Lando Norris. A brit pilóta az utóbbi hetekben óriási népszerűségre tett szert az interneten, miután elkezdte élőben közvetíteni a versenyeit. Egy problémát azonban azóta sem tudott kiküszöbölni: a játék nem egyszer a legrosszabb pillanatban lefagyott. Norrist ezt mostanra elégelte meg, és egyszerüen megvált a programtól, ami után kijelentette, "nagyszerűen érzi magát". Természetesen felvétel is készült a pillanatról, amit itt megnézhettek.

norris-portre-20193

Fotó: DPPI

Perez kifakadt, amiért egy mexikói kórházban hamis vírustesztekért kértek pénzt

Továbbra is tombol a koronavírus-járvány, már bőven egymillió fő fölött jár a diagnosztizált esetek száma, a halálos áldozatoké pedig már a 70 ezret közelíti. A teszteknek kiemelt jelentősége van abban, hogy lassítsák a vírus terjedését, éppen ezért fontos, hogy csak megbízható teszteket végezzenek el. Nos, Mexikó egyik tartományában csupán három akkreditált kórház van erre a célra, egy negyedikben viszont ennek ellenére is végeztek el teszteket, ráadásul pénzért.

Amikor egy férfi igazi tesztje az ottani negatív eredmény után pozitív lett, óriási botrány kerekedett az ügyből, és Mexikó F1-es pilótája, Sergio Perez sem hagyta ezt szó nélkül. A Racing Point versenyzője a Twitteren fakadt ki: „Ez nem lehet igaz! Remélem, az a minimum, hogy visszaadjátok a pénzt azoknak, akik bíztak bennetek. De hogy őszinte legyek, azt szeretném, ha valami társadalmilag fontosat csinálnátok, hogy helyrehozzátok ezt a súlyos hibát. Most az összefogásnak és egymás támogatásának van itt az ideje” – írta Perez.

 

Mire használja egy F1-es rajongó a futópadot?

Jól jön a kreativitás ezekben az ínséges időkben!

 

Mutatjuk, hol nézheted a különböző vasárnapi virtuális versenyeket

A szombati felhozatal után ezúttal is komoly dömping lesz: először a Veloce által szervezett „Not the GP” sorozat folytatódik 19 órától, méghozzá újításként kiesés rendszerben; aztán jön az F1 hivatalos Virtuális Vietnámi Nagydíja, némileg paradox módon a melbourne-i Albert Parkban 21 órától; a programot pedig az F1-es e-sportolók jótékonysági eseménye zárja 22:30-tól. Mindezeket az alábbiakban tudod sorban követni (néhány videó esetében szükséges az átkattintás a YouTube-ra!):

 

 

 

A valaha volt 50 legjobb F1-es pilóta a szerzett pontok alapján

Újabb érdekes összeállítást készített a Racing Statistics: a 2019-ben érvényben lévő pontrendszer alapján (beleértve a leggyorsabb körért járó bónuszt is) rangsorolta a versenyzőket. Persze nyilván jelentősége van annak, hogy az egyes érákban hány futamot rendeztek évenként, de így is érdekes az alábbi lista, amelynek élmezőnye aligha meglepő, de azért így is akadnak bőven érdekességek:

 

Dokumentumfilm készült a Porsche két nagy 2019-es versenyéről

Nemes egyszerűséggel az Endurance címet kapta az a dokumentumfilm, amely a Porsche szereplését dolgozza fel a tavalyi Le Mans-i és nürburgringi 24 óráson – amelyekre egyébként kivételesen egymást követő hétvégéken került sor. Íme:

 

Mennyit tudsz a Ferrari történelméről?

Amíg tart a pandémia és az emiatti kényszerpihenő, tedd próbára tudásod kvízeinkkel: IDE vagy a képre kattintva például a patinás maranellói istállóval kapcsolatos kérdéseket kaphatsz.

ferrari-dppi

Íme, a vasárnap esti Virtuális Nagydíj teljes mezőnye

Azt már korábban is megírtuk, hogy ezúttal már jóval több aktív F1-es pilóta vesz részt az Albert Park virtuális változatán megrendezendő, de hivatalosan Virtuális Vietnámi Nagydíj névre hallgató eseményen, de bejelentkezett Jenson Button is. Rajtuk kívül is lesznek még korábbi versenyzők az indulók között – íme, a komplett mezőny csapatonkénti bontásban:

Mercedes: Esteban Guitérrez, Stoffel Vandoorne

Ferrari: Charles Leclerc, Arthur Leclerc

Red Bull: Alexander Albon, Ben Stokes

McLaren: Lando Norris, Jenson Button

Renault: Christian Lundgaard, Andre Heimgartner

Alpha Tauri: Luca Salvadori, Nunzio Tudisco (NU89)

Racing Point: Anthony Davidson, Jimmy Broadbent

Alfa Romeo: Antonio Giovinazzi, Johnny Herbert

Haas: Pietro Fittipaldi, Louis Délétraz

Williams: George Russell, Nicholas Latifi

f1-virtual-mezony-1

Megindulhat a tömeggyártás a Mercedes-féle légzést segítő eszközből

Mi is megírtuk, hogy a Formula-1 vb-címvédő alakulata a University of Londonnal összefogva légzést segítő eszközök gyártásába kezdett. Nos, a sikeres tesztek után az Egyesült Királyság kormánya is megadta az engedélyt a tömeggyártásra, és első körben 10 ezer darabot rendeltek belőle (napi ezer legyártására képes a csapat).

ucl-mercedes

Leclerc Raikkönen rajtszámát szerette volna, a második választását Gasly nyúlta le

Ferrari-rajongók kérdéseire válaszolt Charles Leclerc: az egyik kérdező rajtszáma, a 16-os mögötti jelentésre volt kíváncsi.

„A 16-os szám története az, hogy eredetileg a 7-est szerettem volna, de az már Kimié volt. Aztán a 10-esre gondoltam, de Gasly évad közben csatlakozott, és lefoglalta. Így választottam a 16-ost, mert 1 plusz 6 egyenlő 7-tel, ráadásul a születésnapom is” – magyarázta a fiatal monacói pilóta.

Bottas nem megy emberek közé, helyette megmássza Finnország egyik leghíresebb csúcsát

A Mercedes pilótája hazája egyik legismertebb hegye, a Saana csúcsánál járt. Párja, Tiffany Cromwell kísérte el a túrára.

Egy ideális világban ma délelőtt zajlana az első Vietnámi Nagydíj

Magyar idő szerint 9 óra 10 perckor rajtolna a Formula-1 első futama a Vietnám fővárosában, Hanoiban kialakított utcai pályán – az ebédnél már az országban tartott első nagydíj eseményeit tárgyalhatnánk ki. Ehelyett most kénytelenek vagyunk beérni madártávlati fotókkal a február végén elkészült létesítményről, valamint a pályán teljesített virtuális körökkel.

Most Hamiltonról gépelt arcképet a művészi hajlamú volt csapatvezető

Egy különleges művészi formában alkot Graeme Lowdon, aki az egykori Virgin és Marussia csapatok vezetésében töltött be ügyvezetői pozíciót. Írógéppel készít portrékat ráérő idejében a karanténban: ha közelről megnézzük, egymásra gépelt betűk sokaságát látjuk. Első műve, melyet megmutatott a nagyközönségnek, Ayrton Senna arcképe volt. Most Lewis Hamiltonról készített portrét: egy hétvége munkája, no meg óriási képzelőerő gyümölcse látható a képeken.