DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

IndyCar: Kirkwood nyert, Palout falba rakták a balesetekkel tűzdelt detroiti futamon (videó!)

Kyle Kirkwood ismét bebizonyította, hogy ő az utcák királya az IndyCarban: Long Beach után idei második győzelmét aratta az Indy 500-at követő első versenyen Detroitban. Ezzel továbbra is az Andretti pilótája az egyetlen, aki futamot tudott nyerni 2025-ben Alex Palou mellett. Kirkwood mellé Santino Ferrucci és Colton Herta állhatott még fel a dobogóra, miután egy kései piros zászlós megszakítást követően mindketten megelőzték Will Powert.

A piros zászlók akkor kerültek elő, amikor Louis Foster felfüggesztése eltört és emiatt beleszáguldott hátulról Felix Rosenqvistbe, így mindketten nagy tempóval a falba csapódtak. Balesetekből ezen kívül sem volt hiány Detroit utcáin, ütközött például Scott McLaughlin és Callum Ilott is, de a legfontosabb kétségkívül az volt, amikor Palounak ment neki hátulról David Malukas, így megszakadt a Ganassi spanyoljának szinte hibátlan idei sorozata és kiesett. Persze a bajnoki tabellán így is tetemes maradt a fórja: 90 ponttal vezet a vasárnap hetedik Pato O’Ward előtt, aki csak 12 és 16 ponttal előzi Kirkwoodot és Christian Lundgaard-t.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 3.5931
3. Colton Herta Andretti 4.9427
4. Will Power Team Penske 5.4488
5. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 6.2189
6. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 8.5237
7. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.1683
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 9.7823
9. Josef Newgarden Team Penske 18.7691
10. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 19.4492
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 19.9431
12. Scott McLaughlin Team Penske 20.4172
13. Marcus Ericsson Andretti 20.7988
14. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 21.5169
15. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 22.1711
16. Robert Shwartzman Prema 29.0575
17. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 33.6641
18. Jacob Abel Dale Coyne Racing 48.9180
19. Nolan Siegel Arrow McLaren 2 kör /43.4463
20. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /39.3127
21. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing Kiesett
22. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
23. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
24. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
25. Alex Palou Chip Ganassi Racing Kiesett
26. Callum Ilott Prema Kiesett
27. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing Kiesett

Kiss Norbi polgárőrnek állt

Egész pontosan csak tiszteletbeli polgárőrnek, hogy ezzel is segítse a Kompolti Polgárőr Egyesület szándékát a homokfutók beszerzésére – a videóban kétszeres kamionos Európa-bajnokunk Blahó László Heves megyei polgárőrparancsnok beszél ezek jelentőségéről:

 

Ricciardo két éve ivott utoljára a cipőjéből

Immár két éve, hogy az ausztrál pilóta saját győzelmi rituáléjával ünnepelhetett, amikor a 2018-as Monacói Nagydíjon meghibásodott erőforrással elsőként ért célba.

Statisztika: Így nézne ki a 2012-es szezon egyetlen futamként

A Racing Statistics Youtube-oldalnak köszönhetően egy grafikonon kísérhetjük végig a 2012-es világbajnoki év alakulását konstruktőri szempontból.

Felismered, melyik számokat gitározta el Kvjat?

A Toro Rosso pilótája két olyan 1980-as években megjelent szám bevezető riffjébe kezdett bele, amire minden metalkedvelő lába ütemet kezd ütni.

Videó: Ezek voltak a legjobb F1-es debütálások

Legújabb top 10-es listáját a debütáló pilótákról készítette a Formula-1. Mark Webber ötödik helyezése a Minardival, Jean Alesi negyedik helyezése a Tyrell-lel, és Jacques Villeneuve pole-pozíciója a Williamsszel is bekerült a legjobbak közé. A videó átkattintás után indul el.

Fények, kamera, felvétel! Ilyen volt a Ferrari év eleji médianapja

Februárban a csapatok a jövőről mit sem sejtve készültek a 2020-as F1-es szezonra. A Ferrari Sebastian Vettellel és Charles Leclerc-rel gyanútlanul készítette az ilyenkor kötelező fotókat és videókat, miközben a a háttérben már ott munkálkodott a folyamat, ami azóta mindannyiunk életére hatást gyakorol. Milyen távolinak tűnnek ezek a felvételek, pedig alig három hónapja készültek.

Videó: Milyen volt átmenni az Eau-Rouge-on az évek során?

Egy szuper összeállítás készült fedélzeti kamerás felvételekből, amelyek egészen 1987-ig repítenek minket vissza. A belga pálya hangulata szemernyit sem változott.

Ma Ricciardo monacói megváltását ismétli az F1

Ma délután 4 órára a 2018-as Monacói Nagydíjat tűzte műsorára az F1, ami elsősorban Daniel Ricciardo küzdelmeiről vált emlékezetessé. A pilóta azután került újra a futamgyőzelem közelébe a hercegségben, hogy 2016-ban a csapata hibájából fakadóan veszítette el azt. A közvetítés a szokásos felületeken, az F1 hivatalos Facebook- és Youtube-oldalán lesz megtekinthető.

y964jiqjhb051

Verseny még nem, autósmozi viszont már ma lesz a Hungaroringen

Egész pontosan a mogyoródi pálya mellett lévő Ring Autósmoziban, ahol május 23-án, szombat este 21 órától a két Oscar-díjat is nyerő Az aszfalt királyai filmet vetítik. Részletek a rendezvény Facebook-eseményében IDE vagy a képre kattintva:

rins-autosmozi-pf

Szinte európai bajnoksággá silányulhat az idei WRC is

A Rali-világbajnokság három versenyt bonyolított le eddig ebben az évben, ám a monte-carlói, a svéd és a mexikói forduló után kénytelen volt behúzni a kéziféket a szezonján. Most pedig esély látszik rá, hogy a mexikói futam lehet a WRC 2020-as bajnokságának egyetlen Európán kívüli állomása. A múlt héten jelentették be hivatalosan a visszatérő kenyai Szafari Rali egyéves elodázását, most pedig további távoli helyszínek sorsa vált erősen kérdésessé a világjárvány okozta gazdasági és logisztikai problémák miatt. Az Új-zélandi Rali és a Japán Rali szintén hosszabb kihagyás után került be az idei naptárba, ám a Motorsport értesülései szerint hamarosan mindkettő a törlés hálátlan sorsára juthat. Ebben az esetben már csak a Finn, a Török, a Német és a Brit Rali maradna a menetrendben, valamint az előzőek közül egyelőre még csak elhalasztott argentin és olasz forduló. A legközelebbi, időponttal rendelkező állomás az augusztus 9-i Finn Rali lenne, de a hírek szerint azt is szeptemberre vagy októberre csúsztathatják, még inkább elodázva a csonka bajnokság folytatását.

 EYDYQ7bWsAIgH1B

Brutális terepen autózott Ken Block és Tony Stewart

Vajon melyikük hibázott? Kiderül Block legújabb videójából:

Túlzásba vitte a halasztást, előrehozta szezonkezdetét a TCR Európa-kupa

Mi a járványveszély enyhülésének jele, ha nem ez? A Nagy Dánielt is foglalkoztató TCR Európa-kupa űzte eddig a leginkább biztonsági játékot a szezon csúsztatásával a világjárvány nyomán, hiszen áprilisban már egy olyan naptárt adtak ki, amely szerint a 2020-as szezon csak a szeptember 13-i hétvégén kezdődne Zolderben. Ezt egy két héttel ezelőtti közleményben tovább nyomatékosították, ám az eltelt időben a járvány rohamléptekben enyhült Európában, így a legfrissebb, immár véglegesnek kikiáltott naptárban már augusztus 23-ra került előre a szezonnyitó, arra a Paul Ricardra, amely pedig az előző verzióban már nem is volt benne. Összességében tehát pozitív fejlemények érkeztek a TCR Európa-kupa háza tájáról, amely az alábbi naptárral tervez, négy ország hat pályáján két-két futammal:

Augusztus 23. – Paul Ricard
Szeptember 13. – Zolder
Szeptember 27. – Monza
Október 11. – Barcelona
Október 24. – Spa-Francorchamps
November 8. – Jarama

Az már egy másik dolog, hogy a világkupa, a WTCR is kizárólag Európában tervez versenyezni idén...

tcr europe

 

Bottas kávéimádata újabb szintre lépett

A Mercedes finn pilótájánál sosem maradhat ki a szabadedzések/edzések/futamok előtti kávé, sok fotó készült már erről, a csapata is szokott vele poénkodni - most "Az első pörkölésem" címmel tett ki néhány fotót...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My first roast #VB77 @kahiwacoffeeroasters @tiffanycromwell

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés,

Három éve hunyt el Nicky Hayden – rá emlékezik ma a MotoGP

2017 májusában tragikus hír rázta meg a motorsport világát: közlekedési baleset következtében elhunyt Nicky Hayden. Az amerikai motoros 2006-ban egy roppant izgalmas és fordulatos szezon végén lett világbajnok a MotoGP-ben, s bár több címet nem tudott nyerni, személyisége így is a halhatatlan legendák közé emelte őt. Három éve, hogy a Kentucky Kölyök az égi versenypályákra költözött, a motoros közösség viszont nem felejtette el őt:

 

 

 

Az egész F1 neked üzeni: Újra versenyezni fogunk!

Az érzelmekre erősen ható, hétperces videóval foglalta össze a Formula-1 rendkívüli szezonjának eddigi történéseit.

"Nem így terveztük megünnepelni a 70. évfordulónkat. Az egész világ zárlat alá került a Covid-19-re adott reakciók miatt. De még ha nem is versenyzünk, így is tehetünk valamit: innoválunk, problémákat oldunk meg, vagyis azt tesszük, amiben az F1 a legjobb" - így vezette fel a kommentátor Martin Brundle a videót, amely az F1-es versenyek pillanatképei után a csapatok gyáraiban átalakult gyártási folyamatokra váltott át, ugyanis a legtöbb istálló lélegeztetőgépek fejlesztésével segíti országa egészségügyét. Ennek kapcsán pedig csapatfőnökök is megszólaltak, hangsúlyozva a feladat fontosságát és a sport áldozatkészségét.

Az utolsó percre aztán visszatérnek a vidám, lelkesítő pillanatok, az F1-es pilóták pedig otthonukból biztosítanak mindenkit a videó legeslegfőbb mondanivalójáról: Újra versenyezni fogunk! 

Ezt a hungaroringi előzést a legjobbak között tartja számon az F1

A Hungaroring vonalvezetése nem az előzésekrő vált híressé, és ez különösen igaz volt a pálya korai időszakában, amikor a célegyenes még nem nyúlt olyan hosszúra, mint manapság, az első kanyar pedig teljes mértékben az utolsóra hasonlított. 1986-ban a friss aszfaltot ráadásul egy szörnyen csúszos porréteg borította, de ez nem tántorította el Nelson Piquet-t abban, hogy a túlkormányzott autóval birkózva kívülről előzze meg Aytron Sennát. Az F1 szerint ez az előzés a valaha volt legjobbak közé sorolható.

70 éve rendezték az első Monacói Nagydíjat, amelyen a Ferrari csapata Ferrarival indult

A maranellói istálló jó érzékkel használja ki a különböző évfordulók adta marketinglehetőségeket, elég utánaolvasni a modern F1-es autóik elnevezéseinek. Az 1950-es Monacói Nagydíj esetében sem hagytak ki egy ilyen ziccert . A 70 évvel ezelőtti május 21-én rendezett futam volt az első a városi helyszínen, amelyre az olasz istálló saját fémjelzésű autóval nevezett. A Scuderia Ferrari már az 1930-as években is részt vett a hercegség utcáin rendezett viadalokon, de akkor még Alfa Romeóval.

Ha nem tudtátok volna, Sainz tulajdonképpen Norris ajándéka Leclerc-nek

Ezt a szálat maga Lando Norris bontotta ki egy rajongói kérdésre, miközben buzgón tekergette a házi szimulátorának kormányát. Norris jelenlegi csapattársa, Carlos Sainz a jövő évre a McLarentől a Ferrarihoz igazol, ahol Charles Leclerc csapattársa lesz - amikor pedig valaki megkérdezte a fiatal britet, mit szól ahhoz, hogy a monacói "ellopta" tőle Sainzt, szájbarágós magyarázatba kezdett.

„Charles nem lopta el a csapattársam, én ajándékoztam neki a csapattársam. Mondtam neki, hogy ’tűnj innen, menj Charles-hoz!’ Így volt, nem pedig fordítva. Nem úgy történt, hogy Charles mondta volna, hogy ’Lando, elveszem a csapattársad’. Egyáltalán nem. Az egészet rosszul gondolod.”

Oké.

Ha már maszkot kell húzni a versenyzőknek, legyen vicces

A rohamtempóban pótló NASCAR Cup Series szerdai darlingtoni versenyét követően a győztes Denny Hamlin igyekezett poénosan felfogni a maszkhordási kényszert, és egy mosolygó szájat ábrázoló védőfelszreléssel takarta el az egyébként minden bizonnyal a valóságban is mosolygó száját. 

 

 

EYguUo1UMAIdtd9

EYiuDdFXQAMQD7G

Jön a feleségek és barátnők szimulátorversenye az IndyCarban!

A női partnerre használt angol "better half" kifejezést lefordítva talán oldalbordák versenyeként aposztrofálható megmérettetés ötlete természetesen az USA-ból jött: az IndyCar-pilóták rendszeresen versenyeznek egymás ellen az online térben a pandémia ínséges idői alatt, ám most szerveztek egy virtuális versenyt az élettársaik számára is! 

Május 23-án, szombaton közép-európai idő szerint 20:30-kor az iRacing YouTube-csatornáján lesz követhető a jótékonysági verseny olyan hölgyek részvételével, akik többségének nincs semmiféle autóversenyzői múltja, viszont az IndyCar paddockjában már jól ismert karakternek számítanak párjaik oldalán.

A 16 résztvevőről elkészült az alábbi aranyos grafika, a lenti videóban pedig Robert Wickens feleségének, Karli Woodsnak már furcsa látomásai is vannak a verseny kapcsán...

EYgM_urXgAEnBMQ