DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 13. csütörtök

Formula-E: Szárazon a DS Penske, esőben Cassidy tarolt Sanghajban

Maximilian Günther és Nick Cassidy győzelmeit hozta a Formula-E sanghaji dupla fordulója a hétvégén. A szombati első futamon még száraz pályán rendezték az F1-ből is ismert pályán (bár nem a teljes nyomvonalat használta az elektromos világbajnokság), Günther vezetésével pedig a DS Penske aratott váratlan kettős diadalt, miután Jean-Eric Vergne a kaotikus utolsó körben kapaszkodott fel a második helyre. A dobogót Taylor Barnard tette teljessé a McLarennel.

Vasárnapra aztán szakadó eső érkezett meg Kínába, a csuromvizes pályán pedig Cassidy előbb a pole-t zsebelte be a piros zászlós időmérőn, majd fölényesen megnyerte a futamot is. Mellé a Porsche gyári duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa állhatott még fel a pódiumra. A szombati győztes Günther műszaki hiba miatt kiesett, ami pedig a világbajnoki összetettet toronymagasan vezető Oliver Rowlandet illeti: a Nissan pilótája előbb egy ötödik helyet, majd idei második nullázását könyvelhette el, de így is tetemesnek mondható 68 pontos fórral vezet Wehrlein előtt úgy, hogy már csak öt futam van hátra az idényből.

A szombati futam végeredménye:

1. Maximilian Günther DS Penske  
2. Jean-Éric Vergne DS Penske 7.016
3. Taylor Barnard McLaren 7.488
4. Dan Ticktum Cupra Kiro 7.866
5. Oliver Rowland Nissan 8.140
6. Norman Nato Nissan 8.242
7. Sam Bird McLaren 8.458
8. Nyck de Vries Mahindra 8.875
9. Sébastien Buemi Envision 9.369
10. Robin Frijns Envision 9.677
11. Stoffel Vandoorne Maserati 10.972
12. Pascal Wehrlein Porsche 11.326
13. Antonio Felix da Costa Porsche 11.873
14. David Beckmann Cupra Kiro 12.123
15. Nico Mueller Andretti 13.343
16. Jake Hughes Maserati 13.695
17. Jake Dennis Andretti 13.810
18. Lucas di Grassi Lola 16.559
19. Zane Maloney Lola 19.327
20. Mitch Evans Jaguar 43.437
21. Nick Cassidy Jaguar 50.858
  Edoardo Mortara Mahindra Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Nick Cassidy Jaguar  
2. Pascal Wehrlein Porsche 7.126
3. Antonio Felix da Costa Porsche 19.444
4. Jake Hughes Maserati 21.034
5. Jean-Éric Vergne DS Penske 27.705
6. Nico Mueller Andretti 40.675
7. Stoffel Vandoorne Maserati 42.242
8. Robin Frijns Envision 47.642
9. Lucas di Grassi Lola 52.170
10. Taylor Barnard McLaren 52.965
11. Zane Maloney Lola 58.578
12. Nyck de Vries Mahindra 1'00.357
13. Oliver Rowland Nissan 1'01.595
14. Mitch Evans Jaguar 1'03.205
15. Sam Bird McLaren 1'04.363
16. Dan Ticktum Cupra Kiro 1'05.259
17. Jake Dennis Andretti 1'07.093
18. Sébastien Buemi Envision 1'07.892
19. Edoardo Mortara Mahindra 1'09.668
20. David Beckmann Cupra Kiro 1'11.727
21. Norman Nato Nissan 1'12.814
  Maximilian Günther DS Penske Kiesett

fe-gunther-sanghaj

Megkapták a házi feladatukat az F1-es csapatok

A barcelonai háromnapos gyakorlásról hazatérve bőven akadt dolga az F1-es istállóknak: a delfinezésnek nevezett jelenség mértéke több csapatot is meglepett, s bár „sufnituning” jellegű megoldásokkal igyekeztek gyorsan reagálni a problémára, az érdemi problémakezelés most következik majd. A háromnapos shakedown legfőbb tanulságairól 41:06-tól beszélgettünk a Formula Podcast legújabb adásában.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Hírek, információk, beszámolók, érdekességek: csatlakozz a Formula.hu ralis csoportjához!

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Erre a linkre, vagy a képre kattintva csatlakozzatok a Formula.hu új ralis Facebook-csoportjához!

xgkuhiouwcvqshu9vkd4_lg

fotó: Béres Gábor

Az ifjú Trulli máris az F3-ba igazolt

Nem fecsérli az időt a Formula-1-ben 15 szezont lehúzó és 2004-es Monacói Nagydíjat megnyerő Jarno Trulli 16 éves fia: Enzo Trulli mindössze második együléses szezonjában már az FIA Formula-3-ban versenyez, a Carlin színeiben. Trulli 2021-ben a gokartot követően előbb a téli emirátusokbeli F4-es szériában debütált, melyet megnyert, majd az Euroformula Openben folytatta, ahol hetedik lett a bajnokságban – szezon közben váltott jelenlegi csapatára.

A Carlin három újonccal indul a 2022-es F3-as szezonban, Trulli két csapattársa a brit Zak O’Sullivan – a GB3 bajnoka, a rangos Autosport Award legfrissebb nyertese – és az amerikai Brad Benavides lesznek.

Túl zajos lett volna, ezért nem jön a Hungaroringre a Le Mans Series

Az előzetes tervezzek ellentétben mégsem versenyez Magyarországon az európai Le Mans Series - erről a Hungaroring adott ki egy közleményt.

„A Le Mans Seriesről kapott adatokat elemezve világossá vált, hogy a sorozat hazai megrendezése a zajhatás szempontjából nem fért volna bele a jelenleg érvényes jogszabályban meghatározott maximum 70 decibeles legfelső kategóriába" - számoltak be.

"A Hungaroring betartja és betartatja a rá vonatkozó jogszabályi előírásokat, hosszas mérlegelés után emiatt kellett meghozni azt a nehéz döntést, hogy nem véglegesítjük a megállapodást a Le Mans Series rendezőjével a magyar versenyről. A kormányhatározattal biztosított Formula 1 Magyar Nagydíj, valamint a további, bejelentett nemzetközi versenyek – amelyek zaj szempontból is megfelelnek az előírásoknak – megrendezését semmi sem veszélyezteti.”

A sorozat már be is jelentette, hogy a Hungaroring helyett Monzában fog versenyezni.

pf2_14

fotó: Hungaroring

22 másodpercben a 2022-es autók tudnivalói

Minden eddiginél rövidebb idő alatt foglalta össze a Formula-1, pontosan miben más az idei autó a tavalyihoz képest. De lépést tudunk-e tartani ezzel a gyors magyarázattal?

Tesztprogramot indítana fiataljainak a McLaren

A csapatok aktívan gondoskodnak az F1 utánpótlásáról pilótaneveldéiknek köszönhetően, a fiatalok felkészítését azonban megnehezíti a kevés gyakorlási lehetőség. Ezt kiküszöbölendő, az F1 idén előírta, hogy legalább két pénteki első szabadedzésen kötelező a juniorokat szerepeltetni, amivel az istállók is egyetértettek, és sokan hamar keresni is kezdték a jelöltjeiket.

A McLaren még nem tudja 100%-os biztonsággal, kik kapnak majd lehetőséget, de Zak Brown elárulta, ki a legnagyobb esélyes rá. Pato O’Ward neve talán senkit nem lep meg. „A szabályok alapján valakit be kell ültetnünk két szabadedzésre, de még nem döntöttük el, ki lesz az. Ő mindenesetre az egyik jelöltünk” – mondta Brown, aki szerint ha O’Ward megnyeri az IndyCart, az közel sem jelenti azt, hogy az F1-ben helytállna, ezért is kell kipróbálni őt. A McLaren a szabadedzések mellett épp ezért kihasználna egy másik szabályváltozást is. „Hosszú idő óta először, a nagy szabályváltozásoknak köszönhetően, tesztelhetünk a tavalyi autóval. Ez alapján szeretnénk is egy olyan tesztprogramot indítani, mint régen.”

Egy másik IndyCar-pilóta neve is felmerült azonban a csapatnál, és Brown még őt sem zárja ki teljesen. „Colton? Ha nagyon szépen megkérnek, akkor talán. Azt hiszem, Colton nagyon jó” – utalt Colton Hertára, akit az F1-es csapatvásárláson gondolkodó Michael Andretti szeretne a száguldó cirkuszba vinni.

Vajon hová tűntek a Ferrari pilótái?

Két átlagos fotó, melyen két pilótát kell megtalálni. Mindez elég egyszerűen hangzik, ám annyira mégsem könnyű. A képeken Charles Leclerc és Carlos Sainz lettek valahová elrejtve, a Ferrari pedig arra bátorít mindenkit, hogy játsszon egy jót és keressük meg a versenyzőket.

Ha lemaradtál az IndyCar szezonnyitójáról, itt pótolhatod a lényeget

Vasárnap este St. Petersburgben rendezték meg az IndyCar idei első futamát – mutatjuk a videós összefoglalót a legfontosabb történésekkel:

Rajtol a MotoGP-szezon: csatlakozz Facebook-csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!

A hétvégén a Katari Nagydíjjal elstartol a MotoGP 2022-es idénye, így értelemszerűen felpörögnek az események a gyorsaságimotoros-világbajnokság háza táján. Ha imádod a kétkerekűeket és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még részletesebben számolunk be még több hírről és információról a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

motogp-teszt

 

Holnap döntenek az orosz versenyzők sorsáról?

Fontos döntések születhetnek március első napján: rendkívüli ülést tart kedden az FIA Motorsport Világtanácsa, amelynek témája az orosz-ukrán konfliktus lesz. Vélhetően ezen a tanácskozáson születhet döntés a motorsportban szereplő orosz versenyzők és szponzorok jövőjéről is. „A Motorsport Világtanács rendkívüli ülést hív össze holnapra, hogy megvitassák az ukrajnai válsággal kapcsolatos kérdéseket" - tudtuk meg az FIA szóvivőjétől, aki közölte azt is: további információkkal a keddi ülés után szolgálnak majd.

Videó: A Svéd Rali legjobb és legfontosabb pillanatai

Íme, a WRC-szezon második fordulójának mozgóképes összefoglalója:

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken!

Andretti–Honda: az IndyCar után az F1-ben is?

Az Alfa felvásárlására tett sikertelen kísérlet és a minapi puhatolózásra érkezett elutasító reakció után újabb, minden korábbinál izgalmasabb forgatókönyv rajzolódott ki az Andretti F1-es beszállását illetően: két Renault-val töltött év után a sportágba „visszatérő” Honda gyári csapata lehet az amerikai alakulat. Hogy mi a helyzet aktuálisan az amerikai alakulat F1-es próbálkozásaival, arról a Formula Podcast legutóbbi adásában 01:11:12-től beszélgettünk.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Kilenc kanyarban is alakítanak a dzsiddai pályán

2021-ben a szezon utolsó előtti versenye volt a Szaúd-Arábiai Nagydíj, 2022-ben pedig a második lesz, egy héttel közvetlenül a szezonnyitó előtt. A debütáló futamon több biztonsági aggály érte a nagy átlagsebességű aszfaltcsíkot beláthatatlan kanyarjai miatt – erre reagálva a szervezők több ponton módosítanak a pályán.

A szervezők közleménye szerint a 2-es, 3-as, 14-es és 21-es kanyarban másfél-két méterrel hátrébb kerülnek a falak és korlátok, így segítve a beláthatóságot. Az utolsó, 27-es kanyarban a jobboldali falat ugyancsak kitolják másfél méterrel, ezzel magát a pályát is kiszélesítve. (A többi ponton a pálya határa változatlan marad.)

A pálya konzultált a versenyzőkkel, akik több kanyarban simább felületű falat kértek, hogy ne okozzon gondot, ha közel haladva megsúrolják. Ennek érdekében a 4-es, 16-os, 22-es és 24-es kanyarban a betonelemekre acéllemezeket szerelnek.

Az ukrán szövetség bevonatná az orosz versenyzők licencét

Napok óta zajlik az ukrán-orosz háború, amely a sportra, azon belül a Formula-1 is hatással van. Jelen állás szerint nem rendezik meg szeptemberben az Orosz Nagydíjat, emellett nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa a Haas névadó szponzorának, az Uralkalinak, s ezáltal az általuk támogatott Nyikita Mazepinnek.

Az orosz versenyző azonban más miatt is aggódhat az ülése kapcsán. Az Ukrán Automobil Szövetség ugyanis azt kérte az FIA-tól, hogy a fegyveres konfliktus okán vonják be az összes nemzetközi porondon szereplő pilóta licencét, amelyet az orosz vagy a fehérorosz szövetségek állítottak ki – ez pedig értelemszerűen Mazepint is érintheti. Az ukrán szövetség emellett azt is kéri, hogy Oroszország és Fehéroroszország ne adhasson otthont egyetlen FIA-eseménynek sem, ne használhassák a zászlójuk színeit és egyéb jelképeket, valamint zárják ki az FIA összes orosz és fehérorosz tagját.

mazepin-teszt-dppi

Bemutató Horner, bokszoló Mazepin a Drive to Survive 4. évad előzetesében

A Netflix kiadta az első, bő egyperces trélert Formula-1-es dokumentumsorozatának új évadáról, amely március 11-től lesz elérhető a szolgáltatón. A fent említett momentumok mellett Hamilton és Verstappen silverstone-i és monzai ütközése, Ocon hungaroringi győzelme és Toto Wolff emlékezetes fejhallgató-ledobása is felsejlik a lendületes pillanatképek közt.

Hülkenberg: Emlékeztek erre a kis ukrán lányra?

A Force India és Renault egykori pilótája, Nico Hülkenberg is kiállt Ukrajna mellett a kelet-európai országban zajló konfliktusban. Egy személyes kötődést is felhozott: egy ukrán kislány éveken keresztül járt a nagydíjakra, német kedvencének szurkolni.

„Gondolataim az ukrán emberek körül forognak napok óta. Nem akarom elhinni, szomorú és dühös vagyok, ahogy azt látom, mi történik. Ez elfogadhatatlan, meg kell állítani” – írta a 182-szeres nagydíjrésztvevő. „Egyesek közületek emlékezhetnek erre a kislányra, Anastasiiára Kijevből, aki 11 éves ma. Az utóbbi években eljött pár futamra apukájával, hogy engem támogasson. Olyan erős egyéniség és szereti a sportot. Most itt az idő, hogy mi támogassuk őt és az összes többi ukrán embert és családot, akiknek el kell hagyniuk otthonaikat.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés

Domenicali: Nem lesz gond Szocsi pótlása

Az F1 vezére, Stefano Domenicali egyértelművé tette, hogy az orosz-ukrán háborús helyzett miatt kiebrudalt Orosz Nagydíj pótlása nem okoz majd gondot a Formula-1-nek, hiszen már tudják, hogy nem szabad olyan merevnek lenniük: "Az elmúlt években sok tapasztalatot szereztünk azzal kapcsolatosan, miként kell gyorsan elintézni azt, hogy egy pálya beugorjon a versenynaptárba, éppen emiatt nem okoz majd gondot a szocsi verseny pótlása, ha arra kerülne a sor" - nyilatkozta az olasz az F1i-nak, emellett pedig azt is megemlítette, hogy a jövőben 25 versennyel szeretnének számolni egy szezonban.

Ki a V8-as éra királya?

Egy érdekes mozgóképes statisztika arról, ki is a 2006 és 2013 között futott V8-as korszak koronázatlan (vagy inkább mégiscsak koronázott) királya. Persze az egész csak nézőpont kérdése, hiszen nem az a versenyző érte el a legtöbb pontot, aki a legtöbb győzelmet szerezte.

MiniBikers: Az előszezon

Jöjjön a szokásos, humoros összefoglaló a MotoGP szezon előtti tesztjéről!

Miért lehet veszélyben Mazepin F1-es ülése?

Rengeteg helyen lehetett az elmúlt napokban azt a roppant egyszerű valóságértelmezést olvasni, mely szerint Nyikita Mazepin helye pusztán azért került veszélybe a Haasnál, mert orosz. Ezt a súlyos félreértést is igyekeztünk körüljárni a Formula Podcast legújabb adásában, melynek első fél órájában az ukrajnai háborús cselekmények F1-re gyakorolt hatásáról beszélgettünk.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict