DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

Barcelonában teszteli az F1-es fűgyulladások elleni megoldását az FIA

Azok után, hogy tavaly a Kínai, idén pedig a Japán Nagydíjak edzésein okozott problémát a pálya széli fű kigyulladása, az FIA úgy döntött, acél kopóblokkokkal igyekszik elejét venni a jelenségnek. A vizsgálatok során a Nemzetközi Automobil Szövetség arra jutott, hogy a tüzeket az F1-es autók alján lévő titán kopólemezekről érkező fehér szikrák okozták, és úgy gondolják, hogy annak anyagának megváltoztatásával orvosolható lenne a probléma, mivel az acél nem ér el olyan magas hőmérsékletet és gyorsabban is hűl.

A Formula-1-es csapatok eleinte nem rajongtak az ötletért, mivel az acél blokk gyorsabban is kopik, mint a titánból készült, ezért elméletben magasabbra kellene állítaniuk az autók hasát, amely teljesítményvesztést jelent – nem beszélve arról, hogy becslések szerint nagyjából 750 grammos súlytöbbletet is jelent az acél kopólemez.

Ennek ellenére az FIA a hétvégi Spanyol Nagydíjon kísérletezni fog a megoldással: a The Race és a RacingNews365.com úgy tudja, minden csapat egyik autóját az acél kopóblokkal szerelik fel a pénteki szabadedzések során, hogy adatot gyűjthessenek. Amennyiben az eredmények pozitívak lesznek, a terv az lehet, hogy az FIA az acél kopóblokkok kötelező használatát írhatja elő olyan helyszíneken, ahol fű övezi a pályát – például a Red Bull Ringen, Silverstone-ban vagy Interlagosban –, míg az aszfaltozott bukótérrel rendelkező vagy éppenséggel utcai pályákon maradnának a titánból készült verziónál.

f1-szikrak

Magnussen a nyári szünetre időzítette esküvőjét

Megnősült Kevin Magnussen: az F1-es szünetet kihasználva elvette menyasszonyát, Louise Gjorupot. A 26 éves dán azok közé a versenyzők közé tartozik, akik óvják magánéletüket, de egy fotót ő is megosztott a nagy napról, amelyre múlt hétvégén került sor.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Egy Lexus áráért kelt el a 2004-es Toyota

Elárverezték a Toyota egyik egykori Formula-1-es autóját, a TF104-et, a gyártó 2004-es modelljét – számolt be a Smarter Média. A forrás szerint ez az egyetlen F1-es Toyota, amelyet árverésre bocsátottak. Az aukciót a Bonhams ház bonyolította le, a vevő pedig 69 ezer fontot, azaz 24 millió forintot fizetett érte, ami egy új hétszemélyes Lexus RX L ára.

A sportágban mozgó összegek ismeretében nem tűnik nagy tételnek, de vegyük hozzá, hogy V10-es hajtáslánc nem járt a versenygéphez, a szóban forgó 08B karosszéria pedig – a 11 TF104 egyike, melyet a gyár megépített a 2004-es szezonra – sosem versenyzett, tesztelésre és bemutatókra használták, ami csökkenti eszmei értéket.

Norris szerint Sainz kétszer mozdult meg féktávon, a spanyol szerint övé volt a kanyar...

"Verseny az utolsó szabad napozóágyért" - írta az alábbi GIF-hez a McLaren. Az istálló két pilótája, Lando Norris és Carlos Sainz látható rajta - Norris "előzi" a spanyolt. A jó barátságot ápoló versenyzők poénkodtak is ezzel a Twitteren: Norris szerint Sainz "kétszer mozdult meg féktávon", Sainz szerint "én voltam belül, enyém volt a kanyar", végül pedig azzal a közkedvelt F1-es mondattal zárták le az ügyet, hogy "let them race", vagyis "hagyjuk őket versenyezni"....

 

Raikkönen fia már próbálgatja a gokartot

Kimi Raikkönen az alábbi, lapozható, több képet és egy videót is tartalmazó posztot osztott meg Instagramon - kisfia, Robin Raikkönen tesztel egy gokartot...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ACEMAN BEGINS.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Privát tesztlehetőséget kap egy amerikai az F1-ben

A Formula-2 egyik versenyzője, Juan Manuel Correa életében először kóstolhat bele az F1 ízébe. A 20 éves versenyző az Alfa Romeótól kapja ezt a lehetőséget, attól a csapattól, amelynél év eleje óta fejlesztőpilótaként dolgozik. Az ecuadori születésű amerikai állampolgár a Paul Ricardon a Sauber utolsó V8-as motorral szerelt típusával, a C32-essel közel egy egész versenytávot fog teljesíteni. Eközben megtapasztalja az autó kezelésén túl azt is, hogy milyen menet közben együtt dolgozni a csapattal.

correa-alfa-20191

Correa annak a nevelőprogramnak a tagja, amely sorai között jegyzi az egykori F1-es Marcus Ericssont és az F2 női pilótáját, Tatiana Calderónt is.

Felolvadás: Egy asztalnál Kimi Raikkönennel

A Magyar Nagydíj hétvégéjén összeültünk egy könnyed beszélgetésre a 2007-es világbajnokkal, amely során kifejezetten közlékeny kedvében találtuk a finnt, akivel így nem szokványos témákat is boncolgattunk. Hogy mik voltak ezek és hogy hogyan reagált a Jégember, az az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából kiderül!

afm1

A NASCAR-ban tudják, milyen az igazi stadionhangulat

Hétvégén egy igazi kuriózum vár az amerikai széria kedvelőire, a mezőny most a Bristol Motor Speedwayre látogat el, ahol a kolosszeumra hajazó pályán éjszakai futamot fognak rendezni. Hangulatfokozónak nézzük, mi történt a tavalyi versenyen.

Egy téglatestből rajzolt buszt a graffitis

Elképesztően realisztikus buszt festett az alábbi graffiti-művész egy épület belterében.

68618859_10159215975283973_2208961045370765312_o

Szeptemberben jön Hamilton legújabb ruhakollekciója

Szeptember másodikán érkezik Lewis Hamilton és Tommy Hilfiger közös projektje, a TommyXLewis harmadik kollekciója. A Twitteren már megtekinthető róla egy-két kép, Hamilton pedig saját közösségi oldalán posztolt róla - szerinte messze ez az eddigi legjobb kollekciója, amely az egység erejét képviseli. Áldottnak érzi magát, hogy minden nap tanulhat és fejlődhet kreatív tervezőként. Hálás mindenkinek, hogy ezt megcsinálhatta és már nagyon fel van tüzelve, hogy megoszthassa a kollekciót a nagyközönséggel.

A Twitteren a TommyXLewis hashtaget érdemes követni, ha valaki kíváncsi a kollekcióra, ezen a linken pedig még az előző, második szériát lehet megnézni.

tommyxlewis

Sainz talán elirigyelte Leclerc rap albumát

Charles Leclerc nemrég egy olyan képet posztolt az Instagramján, amelyhez azt kommentelte, hogy "a rap albumunk borítója már kész van" - nos, talán ezt irigyelte el Carlos Sainz, aki akkora nyaklánccal pózolt, amelyet leggyakrabban éppen rappereken szoktunk látni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lil Chili ft. Chiquiliquatre in da house!

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

Tanuljunk életbölcsességet Alonsótól

"Hisszük, hogy ha valami megrémít, de ugyanakkor boldoggá tesz, akkor azt meg kell ragadni. Ez a lényege a kalandnak, az élet pedig egy nagy kaland" - posztolta az alábbi képhez Fernando Alonso a közösségi oldalán.

kimoa_2

Te milyen gyorsan tudnál elrajtolni?

A Renault egy Twitter-posztban "méri" a reakcióidőnket a piros lámpák kialvása után.

 

Di Grassi szerint elektromos autóval valósítható meg a tökéletes fánk

A Formula-E 2016/17-es bajnoka, az elektromos autózás szószólója „ez a világ legtökéletesebb fánkja?” címmel osztotta meg az alább videót: így driftel egy helyben egy négy elektromotorral felszerelt, összesen 1280 lóerő teljesítményre képest autó, a Schaeffler 4e Performance névre hallgató koncepciója.

A megosztott videó egyébként nem új, hanem egy évvel ezelőtti: a volán mögött Di Grassi Formula-E-s csapattársa, Daniel Abt ült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Is this the World most perfect

Harminc éve hunyt el, de valamennyi ferraris szívében tovább él

Enzo Ferrari emlékezik a Scuderia. A legendás alapító 90 éves korában, 1988. augusztus 14-én hunyt el.

Vettel és Leclerc egymást interjúvolták meg

A Volán mögött elnevezésű videósorozat második részét osztotta meg a Ferrari a Twitteren, melyből kiderül, hogy Vettel igazából elég jól beszél olaszul, csak titkolja, de az is, melyikük próbálta már ki az F2004-est, Schumacher utolsó világbajnok autóját.

 

AFM ralihíradó: Finn Rali

A Finn Ralival tért vissza a nyári szünetről a Rali-világbajnokság mezőnye, és úgy fest, hogy a pihenő alatt semmi sem változott: ahogy az egész szezonban, úgy most is Ott Tanak száguldott a leggyorsabban, és ezúttal a technika sem köpött bele a levesébe.

Bottas raliautót tesztelt Németországban

Valtteri Bottas tesztelhette a minap az M-Sport Ford Fiesta WRC-járművét, mellyel jól elszórakozott, miközben megcsúszások és egyéb hibák is tarkították a finn Formula-1-es pilóta szárnypróbálgatásait.

Így tegyünk tönkre egy gyönyörű tájképet

Bemutatja: Lando Norris.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hi there, just ruining a nice pic...

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Minimum tekintélyt parancsoló az IndyCar háromszög-pályája belső kamerából nézve

James Hinchcliffe autójába ülhetünk be Poconóban az IndyCar Twitter-bejegyzésében. Tavaly egyébként itt szenvedett súlyos balesetet Hinchcliffe csapattársa, Robert Wickens.

 

Robert Wickens műtétje után visszatért a rehabilitációhoz, és továbbra is lenyűgöző, amit művel

Azok után, hogy egy fertőzés miatt egy hónapja újra műteni kellett a tavaly Poconóban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai IndyCar-versenyzőt, a baleset után lábadozó versenyző visszatért a rehabilitációhoz, most először végigcsinálva legutóbbi műtétje után a 30 perces munkát az AlterG nevű eszközzel, és jó látni, hogy egyre magabiztosabban tud járni.