DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

Ötből négy: Palou újabb győzelemmel hangolt az Indy 500-ra

Alex Palou (szinte) megállíthatatlan a 2025-ös IndyCar-szezonban: a legendás Indy 500-at hagyományosan megelőző utolsó futamon, az indianapolisi épített versenypályán sem talált legyőzőre. Pedig a pole-ból induló spanyol már a startnál elveszítette a vezetést Graham Rahallal szemben, akit végül csak a 85 körös viadal 58. körében előzött vissza. Onnan viszont már vissza sem nézett a Chip Ganassi versenyzője, aki ezzel idén öt verseny alatt negyedik győzelmét aratta – és mivel anno Long Beach utcáin is második lett, az elmúlt 60 év legerősebb idénykezdetét produkálta az IndyCarban, s így érkezhet majd meg az Indy 500-ra, amelyet a háromszoros bajnok eddig még nem tudott megnyerni.

indycar-palou

Mellé a dobogóra amúgy két felzárkózó pilóta állhatott: az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward a nyolcadik, a Penske színeiben szereplő Will Power a hetedik rajthelyről indulva végzett második-harmadik pozícióban. Rahal végül csupán hatodik lett, Scott McLaughlin és Scott Dixon is beférkőzött elé. Az összetettben Palou előnye döbbenetesen nagyra, csaknem 100 pontosra hízott, miután Kyle Kirkwood és Christian Lundgaard csak 8. és 16. lett – így rájuk is esett O’Ward a tabellán.

A szezon az indianapolisi 500 mérföldessel folytatódik, amelynek edzései már a jövő héten megkezdődnek. Addig is a mostani verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Patricio O'Ward Arrow McLaren 5.4840
3. Will Power Team Penske 8.4529
4. Scott McLaughlin Team Penske 10.5391
5. Scott Dixon Chip Ganassi 11.2645
6. Graham Rahal RLL Racing 19.0760
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 19.9644
8. Kyle Kirkwood Andretti 21.9958
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 22.6144
10. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 23.2313
11. Louis Foster RLL Racing 26.1276
12. Josef Newgarden Team Penske 26.4758
13. Nolan Siegel Arrow McLaren 26.7236
14. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 27.7751
15. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 30.8434
16. Christian Lundgaard Arrow McLaren 31.0414
17. Devlin Defrancesco RLL Racing 32.2808
18. Robert Shwartzman Prema 33.1043
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 33.4520
20. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 34.3925
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 34.7544
22. Callum Ilott Prema 6 kör /35.5387
23. David Malukas A.J. Foyt Enterprises Kiesett
24. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett
25. Colton Herta Andretti Kiesett
26. Marcus Ericsson Andretti Kiesett
27. Kyffin Simpson Chip Ganassi Kiesett

Animációs film meséli el az autósport legnagyobb tragédiájának történetét

1955. június 11. Sokan az autósport legsötétebb napjának tartják ezt a szombatot, amikor a Le Mans-i 24 óráson egy baleset következtében 83 néző veszítette életét. Az általunk is feldolgozott eset történéseit az alábbi 15 perces animáció egy egészen új nézőpontba helyezi.

Elképesztő aerodinamikai megoldás egy utcai sportautón

Megérkezett az első hivatalos kép arról az őrült utcai sportautóról, amit az 1978-as, egyetlen Formula-1-es futamot megélt Brabham "Fan Car" tervezője, Gordon Murray álmodott meg. A T.50-re keresztelt szörnyeteg az F1-es Racing Point szélcsatornájában készült, és legegyedibb jellemzője, hogy a hátulján egy jelentős méretű ventillátor található, ami menet közben az autó alatt vákuumot képez, így jelentősen megnövelve annak leszorítóerejét.

Az autó megálmodója a Le Mans-i 24 óráson is megmérettetné alkotását, ám több mint valószínű, hogy kizárólag az aktív aerodinamikai elem nélkül engednék pályára. A képek nagyobb felbontásban ezen a linken érhetők el.

T.50-rear-three-quarter

T.50-aerodynamics-diagram

IndyCar-pilóta igazolt a DTM-be

Két újonccal indul az Audi ügyfélcsapata, a WRT 2020-ban a Német Túraautó Bajnokságban: a brit (korábban Egyesült Arab Emirátusok zászlója alatt versenyző) Ed Jones és a svájci Fabio Scherer párosával.

A 20 éves Scherer a Formula-3-as szintről érkezik, Jones karrierútja pedig különösen érdekes. Azt követően, hogy 2014-ben még Max Verstappen és Esteban Ocon ellenfele volt az F3 Eb-n, öt szezont töltött Amerikában. 2016-ban az Indy Lightsban szerzett bajnoki címet, 2017-től pedig az IndyCarban szerepelt. Az adott évben harmadik lett az Indianapolis 500-on: kisebb vitát szült, hogy mégsem ő, hanem a számos kört vezető, de végül kieső Fernando Alonso kapta az Év Újonca díjat az ítészektől a futam után.

A WRT jövőre nagyobb figyelmet szentel a DTM-nek, miután mind a WTCR-ben, mind a TCR Europe-ban befejezik programját. A kiszállás azzal egyidejűleg történik, hogy az Audi bejelentette gyári szerepvállalásának megszüntetését a világkupán.

Változott a vietnámi pálya vonalvezetése, bekerült még egy kanyar

Az április 5-re kitűzött első Vietnámi Nagydíj szervezői belenyúltak a vonalvezetésbe annak érdekében, hogy a félig utcai, félig épített pálya Hanoiban izgalmas versenyt produkáljon. Az utolsó kanyarok szekvenciájában történt módosítás. Korábban egy gyors balos és egy szűkebb balos volt az utolsó két kanyar, a pálya viszont most jobbra fordul, mielőtt egy szűk balossal és egy nyitottabb balossal zárul. Ennek eredményeként egy 23. kanyar került a nyomvonalba, valamint a szekció 15 méterrel szélesebb lett. A pályahossz csak kis mértékben növekedett, 5565-ről 5607 méterre.

A 300 méteres bokszépület építése már idén befejeződik, a teljes pályát januárban adják át.

 

A vonalvezetés első verziója:

Amikor az F1-es csapat becsukja a kapukat, csak a pályán lévő versenyző ezt nem tudja

Pierre Gaslyt viccelte meg kicsit a Toro Rosso: amíg a versenyző a pályán körözött, a csapat bepakolt mindent a bokszutcából és lehúzta a redőnyt - mikor Gasly megérkezett, a nagy semmi fogadta, míg a csapat magában kuncogva figyelte az eseményeket egy kamerán keresztül...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

When the team decides to close shop early, but doesn’t tell the driver #F1 #ToroRosso #Honda #RedBull #Motorsport #Formula1 @pierregasly

Scuderia Toro Rosso (@tororosso) által megosztott bejegyzés,

Videó: Kiparodizálták Ogier Toyota-tesztjét

Mint ismert, Sebastien Ogier az idei szezon végén úgy döntött, hogy kilép a Citroennel aláírt szerződéséből és a Toyotához igazolt, a Yaris WRC-t pedig már tesztelte is az utóbbi napokban - erről mi is kitettünk egy videót. Erről azonban megjelent egy paródia videó is...

WTCR: Távozik a sorozatból az Audi csapata

Az idén Jean-Karl Vernay-jel és Gordon Sheddennel rajthoz álló WRT bejelentette, hogy 2020-ban már nem fognak indulni a Túraautó-világkupában és a TCR Európa-kupában sem. Az Audihoz sok szállal kötődő alakulat döntése azok után született meg, hogy nemrég a Volkswagen bejelentette, hogy az elektromos irányra helyezi a hangsúlyt a motorsportos programjaiban, így megszünteti a TCR-projektjét, míg az Audi már korábban eldöntötte, hogy nem épít új TCR-autót a mostani RS 3 LMS helyett.

pf4_16

fotó: dppi

Ez a pilóta annyira szereti a versenyautóját, hogy feleségül vette

Ilyet se láttunk még: a belga raliversenyző, Jo Muylle feleségül vette a Ford Fiesta R5-jét. Ennél többet nem is írnánk ehhez a videóhoz.

Változás a McLaren aerodinamikai részlegén

Távozik a McLaren francia aerodinamikai vezetője a Motorsport.com információja szerint. Giullaume Cattelani 2014 óta szolgálta a wokingi formációt, előtte a Lotusnál volt hasonló pozícióban, a Peugeot Sport Le Mans-i projektjén (2006-2012) pedig főtervezőként is dolgozott. Korábban a Dallara alkalmazásában állt.

A szakember távozása arra utal, hogy Andreas Seidl csapatfőnök az istálló aerodinamikai részlegét is felfrissíti a csapatnál folyamatban levő általános átszervezés részeként. A McLaren várhatóan egy új igazolást jelent be, de személyét illetően egyelőre nincs hír.

Arról azonban a forrás beszámolt, hogy Cattelani a szerződésben előírt kivárási idő után a következő év elején a Haashoz csatlakozhat: kapocs a francia korábbi munkaadója, a Dallara, amely az amerikai istálló karosszériáját építi. Sem a McLaren, sem a Haas nem kommentálta a híreket.

Motorsporthíradó szezonzárókkal és a WRX magyar szereplőjével

Tartalom:

- Tudósítás az MNASZ gyorsasági szakág idei díjkiosztó eseményéről

- Stúdióvendégünk a WRX magyar résztvevője,  Szabó Krisztián

- Beszámoló a ralikrossz-világbajnokság szezonzáró hétvégéjéről

- Tereprali: Hatalmas csatákat hozott a Raid of the Champions

- Egy izgalmas fotózás kulisszatitkai: Így készült a Miss Tuning 2020-as naptára

Már most bejelentették az első 2020-as futamok abroncskínálatát

A Pirelliről nem lehet elmondani, hogy ne gondolkodna előre: az abroncsszállító alig több mint egy héttel a 2019-es szezonzáró után bejelentette, mely keverékeket használhatják majd a csapatok a következő szezon első négy fordulóján. Ausztráliában, Bahreinben, Kínában és Vietnámban is az öt keverékből álló skála C2 (kemény), C3 (közepes) és C4 (lágy) keveréke lesz elérhető, ezekből kell a csapatoknak 13 szettet összeállítania és 14 héttel az adott forduló előtt (Európán kívüli versenyek esetében) leadni a rendelést.

Mint ma bejelentették, a jövőre csapatok rendelkezésére álló keverékek megegyeznek az idei specifikációval. Az Abu Dhabiban két napon át tesztelt, 2020-ra kifejlesztett keverékekre – melyek célja a szélesebb működési tartomány volt – az összes csapat nemmel szavazott.

TOP50 gokartverseny a híradóban

A közelgő TOP50 magyar autóversenyző díjátadóval foglalkozik a média: a Hír TV híradója is beszámolt a bemelegítésről, a hétfői gokartversenyről a toppilóták részvételével.

Szavazz: Ki nyeri a WTCR bajnoki címét?

Már csak néhány nap választ el minket a magyar szempontból legfontosabb versenyhétvégétől, a WTCR sepangi fináléjától, amelyen eldől, Michelisz Norbert megszerzi-e a magyar autósport történetének első FIA világkupa-elsőségét. A hyundaios pilóta 9 ponttal vezet Esteban Guerrieri, 11-gyel Yvan Muller, valamint 28 egységgel Thed Björk előtt: ők négyen hódíthatják még el a bajnoki címet. Az alábbi szavazásban a Ti véleményeteket várjuk: behúzza-e Norbi a hőn áhított sikert vagy lehajrázza őt egyik üldözője?

 

Button felesége robbantotta a cukiságbombát

"Kedves Hendrix, nem tudom, hogy hogyan, vagy miért kaptam meg a lehetőséget, hogy az anyukád legyek, de nagyon hálás vagyok. Te vagy a legboldogabb kissrác és minden nap eléred, hogy sírjak a boldogságtól és sokkal többnek érzem magam, mint szerencsésnek. Az apukád és én is nagyon szeretünk és az elsődleges célom az, hogy a te aranyos lelked kedves, nagylelkű, hálás és megértő legyen másokkal. Remélem ez nem túl nagy kérés" - írta Brittny Ward, Jenson Button felesége az alábbi Instagram-poszthoz, amelyben gyermekük mikulásos szerelésben csodálkozik rá a világra.

 

Sainz már túl is van a 2020-as üléspróbán

"Üléspróba 2020-ra kipipálva! Nagyon boldoggá tesz, hogy úgy mehetek el karácsonyozni, hogy az ezeken a dolgokon már túl vagyok. Hajrá srácok" - írta az alábbi fotóhoz közösségi oldalán Carlos Sainz. A képen a sisakjában jól látszik, hogy bent ül egy próbaülésben.

sainz_4

Raikkönen és Albon a legstabilabb versenyzők között

A 2019 Formula-1-es szezon 1262 versenykört foglalt magában, amit mindössze egyetlen pilóta, Lewis Hamilton tudott teljesíteni. Az ő mutatója így 100%-os, de nem ő volt az egyedüli, aki kiemelkedőt alkotott. Alex Albon élete első F1-es évében közel 99%-ot produkált, de még a tabella ötödik helyezettje, a veterán Kimi Raikkönen mutatója is 97%-os. Feltűnő, hogy a listára a Ferrari egyik pilótája sem fért fel.

A Renault gyárában is elbúcsúztatták Nico Hülkenberget

Stílszerűen, tapsvihar keretében köszöntek el a Renault enstone-i dolgozó a csapattól távozó Nico Hülkenbergtől. A német pilóta három szezont, összesen 62 versenyhétvégét teljesített a csapatnál, ahol jövőre Esteban Ocon veszi át a helyét.

Szinte forrón érkezik a boltok polcaira az idei F1-es szezont feldolgozó kiadványunk

Egészen biztos, hogy az új könyvek jellegzetes illatát fogja árasztani a pénteken boltokba kerülő Száguldás és Cirkusz 2019-2020, amely hétfőn éjjel várta sorát a nyomdában. A kiadványunk állapotáról Mészáros Sándor kollégánk adott helyzetjelentést. Még rövid ideig tart az előrendelési időszak, részletek.

Ezek voltak a 2019-es F1-es szezon legjobb belső felvételei

Az F1 válogatása ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Így alakult idén a házon belüli csata a Mercedesnél

Időmérős eredmények, futamon elért eredmények, pontszámok - Lewis Hamilton vs. Valtteri Bottas 2019-ben:

merc_3