DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 3. csütörtök

Ötből négy: Palou újabb győzelemmel hangolt az Indy 500-ra

Alex Palou (szinte) megállíthatatlan a 2025-ös IndyCar-szezonban: a legendás Indy 500-at hagyományosan megelőző utolsó futamon, az indianapolisi épített versenypályán sem talált legyőzőre. Pedig a pole-ból induló spanyol már a startnál elveszítette a vezetést Graham Rahallal szemben, akit végül csak a 85 körös viadal 58. körében előzött vissza. Onnan viszont már vissza sem nézett a Chip Ganassi versenyzője, aki ezzel idén öt verseny alatt negyedik győzelmét aratta – és mivel anno Long Beach utcáin is második lett, az elmúlt 60 év legerősebb idénykezdetét produkálta az IndyCarban, s így érkezhet majd meg az Indy 500-ra, amelyet a háromszoros bajnok eddig még nem tudott megnyerni.

indycar-palou

Mellé a dobogóra amúgy két felzárkózó pilóta állhatott: az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward a nyolcadik, a Penske színeiben szereplő Will Power a hetedik rajthelyről indulva végzett második-harmadik pozícióban. Rahal végül csupán hatodik lett, Scott McLaughlin és Scott Dixon is beférkőzött elé. Az összetettben Palou előnye döbbenetesen nagyra, csaknem 100 pontosra hízott, miután Kyle Kirkwood és Christian Lundgaard csak 8. és 16. lett – így rájuk is esett O’Ward a tabellán.

A szezon az indianapolisi 500 mérföldessel folytatódik, amelynek edzései már a jövő héten megkezdődnek. Addig is a mostani verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Patricio O'Ward Arrow McLaren 5.4840
3. Will Power Team Penske 8.4529
4. Scott McLaughlin Team Penske 10.5391
5. Scott Dixon Chip Ganassi 11.2645
6. Graham Rahal RLL Racing 19.0760
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 19.9644
8. Kyle Kirkwood Andretti 21.9958
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 22.6144
10. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 23.2313
11. Louis Foster RLL Racing 26.1276
12. Josef Newgarden Team Penske 26.4758
13. Nolan Siegel Arrow McLaren 26.7236
14. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 27.7751
15. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 30.8434
16. Christian Lundgaard Arrow McLaren 31.0414
17. Devlin Defrancesco RLL Racing 32.2808
18. Robert Shwartzman Prema 33.1043
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 33.4520
20. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 34.3925
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 34.7544
22. Callum Ilott Prema 6 kör /35.5387
23. David Malukas A.J. Foyt Enterprises Kiesett
24. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett
25. Colton Herta Andretti Kiesett
26. Marcus Ericsson Andretti Kiesett
27. Kyffin Simpson Chip Ganassi Kiesett

Videó: Így csente el Raikkönen a vb-címet a McLarenek elől 2007-ben

A Racing Statistics YouTube-csatornája a fordulatos finálét hozó 2007-es idényt is feldolgozta látványos infografika formájában – avagy így lett jelentős hátrányból is világbajnok a ferraris Jégember Lewis Hamilton és Fernando Alonso előtt:

 

Valaki már köhög! – posztolta a maszkos Hamilton a repülőről

Az Ausztrália felé tartó Lewis Hamilton előbb egy normál szelfit posztolt a repülőről, amelyet rövidesen egy olyan kép követett, amelyiken maszkot visel, tekintete pedig riadt. „Egy ember már köhög a gépen. Ne!” – írta feliratként a fotóra.

A Föld megmentéséért küzdő Hamilton eladta magánrepülőjét, ezért menetrend szerinti járatokkal utazik a versenyekre.

Tervezd meg Te Lando Norris silverstone-i sisakfestését!

A McLaren második F1-es idényére készülő brit pilótája felhívást tett közzé a hazai nagydíján viselt bukója dizájnjának tervezésére – nincs más dolgod, mint az ITT leírtaknak megfelelően megrajzolni és elküldeni a saját elképzelésedet! Az alábbi posztban a bónusz pedig, hogy Romain Grosjean felajánlotta Norrisnak a saját dizájnját:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

DESIGN MY HELMET! Go to @TeamL4NDO for all the details (make it good ) #L4NDODesign

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Mennyire tanult meg franciául a Renault-nál Daniel Ricciardo?

Egy évet már lehúzott a csapatnál a mindig mosolygós ausztrál, így a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájának legújabb videójában ismert ausztrál mondások fordításával tesztelték a pilóta franciatudását – aki aztán több-kevesebb sikerrel vette az akadályokat (a videó átkattintás után indul!):

 

Új amerikai sztár és érzelmes japán győzelem Katarban

MotoGP nélkül ugyan, de a hétvégén elstartolt a gyorsaságimotoros-vb 2020-as idénye a sivatagi pályán. A Moto2-ben az előző években csak szenvedő Joe Roberts pályarekordja és pole-pozíciója vitte a prímet a hétvégén: 2010 óta nem volt példa arra, hogy amerikai motoros induljon az élről a középső kategóriában. A győzelem és a dobogó már nem jött össze neki, azt a 14. helyről induló Tetsuta Nagashima zsebelte be: a japán versenyző tíz évvel a tragikus balesetben elhunyt honfitársa, a legelső Moto2-es versenyt megnyerő Shoya Tomizawa sikere után tudott diadalmaskodni, amit meg is könnyezett a motoros. Mindeközben a Moto3 szokás szerint mozgalmas versenyt hozott, amelynek végén a negyedik győzelmét szerző Albert Arenast intették le elsőként.

 

Hamilton alsóneműs fotóval bizonyítja: fittebb, mint valaha

Hamarosan elindul Melbourne-be, az F1-es szezonnyitó helyszínére a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, előtte azonban posztolt még egyet magáról. Mint írja: érzése szerint minden eddiginél fittebben vág neki az új idénynek, s a követőit is arra buzdítja, hogy a „testüket és az elméjüket is a megfelelő tápanyagokkal” lássák el.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Every year I try to find the right balance between being the fittest athlete I can be, a good businessman and deliver on all platforms. It is far from easy but I give it my all. I listen to my body, fuel it to the best of my knowledge. This year, I’ve managed to push further and be fitter and stronger than the years before which I’m so happy about. I feel more ready than ever as I embark on my journey to the first race of the season. I just want to encourage you all out there, your body and mind are one. Take care of it, feed your body and your mind with the right ingredients. Health is wealth! If you believe you can’t do something that is just the wrong attitude because you can do anything you put your mind to. You need to develop a positive frame of mind and working out will help you do that and feel better about yourself. I know you can do it, now you need to know it too!! #teamlh #youcandoit #believeinyourself

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Egy verseny, amelyet NEM a koronavírus miatt kellett törölni

Az FIA Motorsport Világtanácsának pénteki ülésén határoztak arról, hogy a tervezettnél eggyel kevesebb fordulóból áll majd a ralikrossz-világbajnokság 2020-as idénye. Törölni kellett ugyanis a július közepére kiírt oroszországi versenyt, amelyet egy új szentpétervári helyszínen rendeztek volna, ám a hivatalos indoklás szerint az Orosz Automobil Szövetség a hosszadalmas egyeztetések ellenére sem tudott megállapodni a sorozat promóterével.

wrx-dppi-1

Csak a szokásos: ismét verekedés tört ki a NASCAR-verseny után

A hétvégén a Phoenix Racewayen vendégeskedik a sorozat, s ezúttal Dillon Bassett és Brandon Brown 137. körben történt incidense váltott ki indulatokat: előbbi versenyző utóbbi csapatának több tagjával is dulakodásba keveredett…

 

Már az első versenyen hatalmas baleset történt az „új” Zandvoortban – videó!

A hétvégén került sor az első autóversenyre az átalakított holland pályán, és rögtön történt egy nagy bukás. Bár magának az incidensnek az eleje nem látszik, a videó feltöltője szerint egy másik autóval ütközhetett a Porsche 991 GT3 Cup, amely aztán a levegőbe repült. A versenyző szerencsére saját maga szállt ki az alaposan összetört versenygépből.

 

Hol szerepel mostanában Carmen Jorda? Arckrémreklámban

Versenyek nevezői között mostanában nem találkozunk a szőke pilótanővel, de azért Instagramon követjük.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Keeping my skin fresh after wearing my helmet is always a struggle, I feel totally secure with @esteelauder_es #AdvancedNightRepair

Carmen Jorda (@carmenjorda) által megosztott bejegyzés,

A ciklámen- vagy a padlizsánszínű Hamilton-sisak lett szebb?

A hatszoros világbajnok kétféle dizájnt is kidolgozott idén, mindkettőt meglehetősen feltűnő színben. Az új szabályok értelmében kedve szerint váltogathatja őket a szezon során.

Szerdán mutatja meg végleges festését a Renault

Az előszezon talán legérdekesebb időszaka, a csapatok új autóinak és fényezésének bemutatása már rég mögöttünk van, az egyik istálló azonban adós maradt: a Renault új versenygépe, az R.S.20 a teszteken ideiglenes, csupa fekete külsővel szerepelt – meglehetősen jó eredménnyel, Daniel Ricciardo a harmadik köridőt futotta meg összesítésben.

Az Ausztrál Nagydíjon a Renault megkapja végleges színeit, várhatóan a szokásos sárga-fekete dizájnt. A külsőt március 11-én, a verseny előtti szerdán mutatják be Melbourne-ben az F1i.com beszámolója alapján. A kitűzött időpont helyi idő szerint 17 óra, azaz nálunk reggel 7.

Így alakult az ikonikus Alonso–Schumacher vb-csata 2006-ban

 A Racing Statistics most a 2006-os szezon alakulását ábrázolta egy virtuális grafikával. Az az év a Renault-ról és Ferrariról szólt: Fernando Alonso és Michael Schumacher a világbajnoki címért, Giancarlo Fisichella és Felipe Massa a harmadik helyért vetélkedtek.

Hamilton csomagolta ki először a Mercedes 2020-as csapatruháját

A hatszoros világbajnok reakciója az istálló hivatalos öltözékére. A pólók és melegítők alapszíne a tavalyi fehér helyett fekete lett, ami elnyerte Hamilton tetszését, a darab viszont, amibe első látásra beleszeretett, a szürke pufikabát volt.

A ruházatot a Tommy Hilfiger tervezi, amely Hamilton saját kollekcióját is kiadja.

Ismeretlen pályák, parádés nagydíjak

Ezek voltak a legjobb versenyek, mikor olyan pályán járt a Formula-1, ahol korábban még soha: többek között Szingapúr 2008-ból, Sanghaj 2004-ből, Barcelona 1991-ből és Fuji 1976-ból a Formula-1 YouTube-csatornájának válogatásában. Az apropó a 2020-as Vietnámi Nagydíj – más kérdés, végül lesz-e idén áprilisban futam.

(A videó a YouTube-ra átkattintva indul.)

Leclerc megható posztja: Boldog születésnapot a Mennyországban!

Charles Leclerc már 20 éves kora előtt megtapasztalta a tragédia érzését. A monacói közeli barátja volt a Formula-1 utolsó halálos áldozata, Jules Bianchi. 2017-ben, mikor a Formula-2-ben gyűjtötte a győzelmeket, egy még közelebb álló személyt veszített el: az egykor szintén autóversenyző édesapja, Hervé betegség következtében elhunyt.

„Ma van a születésnapod. Azt kívánom, bár itt lennél, hogy együtt ünnepelhessük ezt a napot. Minden leckére, amire te tanítottál, emlékszem még, és ígérem, a továbbiakban is a tőlem telhető legjobbat fogom beleadni, hogy te legyél a legbüszkébb apa. Szeretlek, hiányzol. Boldog születésnapot a Mennyországban” – posztolta március 7-én közösségi oldalain Leclerc.

Hamilton Harry herceggel együtt nyitotta meg az új silverstone-i múzeumot

Egyik utolsó eseményén vett részt ebben a minőségében Harry herceg, aki a hatszoros világbajnok F1-es pilótával – valamint rajtuk kívül jelen volt még Damon Hill, George Russell és Alexander Albon is – együtt nyitotta meg a vadonatúj múzeumot Silverstone-ban. Harry herceg egy elektromos Mercedes EQC 400 AMG-vel érkezett meg a megnyitóra, amelyet Hamilton vezetett. Az új múzeum többek között interaktív show-kat és rengeteg versenyzéssel kapcsolatos emléktárgyat kínál a közönségnek.

 

Magnussen az ausztrál természetben kapcsolódott ki

Kevin Magnussen Ausztráliában, a Daintree Rainforest ökológiai parkban kapcsolt ki és hangolódott a közelgő szezonnyitóra.

 

Ocon kedvenc sajtja pedig...

Rajongók kérdéseire felelt a Renault-nál visszatérő Esteban Ocon. Kiderült, milyen versenyzős játékokat szeret, mi vonzotta az F1-ben, és még az is, hogy melyik fajta sajt a kedvence. A light kiadású camembertet szereti a legjobban.

Mennyit gyorsult a Williams 8 év alatt?

Egymás mellett Pastor Maldonado 2012-es pole-pozíciós köre és George Russell idei legjobb ideje a téli tesztről.