Verstappen GT3-as Ferrarival tesztelt a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/39327
Álnéven tesztelt egy GT3-as Ferrarit a Nordschleifén Max Verstappen – adta hírül a német Auto Motor und Sport. A szaklap szerint a négyszeres F1-es világbajnok álnéven vett részt a helyi sportautós széria, az NLS tesztjén: az autójára „Franz Hermann” név került fel a holland zászló mellé. Az AMuS szerint azonban a pilóta overallján már a saját neve szerepelt, így bukott le – pedig állítólag igyekeztek titokban tartani az eseményt, a garázson kívül nem is engedték a fotózást. A német portálnak azért így is sikerült lebuktatnia őt, lásd a lentebbi posztokat.
Verstappen évek óta szívesen tesztel GT-autókat, a Hungaroringen is többször járt már ilyen apropóból, sőt Verstappen.com Racing néven saját csapata is van, amelynek színeiben az Emil Frey Racinggel együttműködve menedzserének fia, Thierry Vermeulen is versenyez. A holland abból sem csinált soha titkot, hogy a Nordschleife az egyik kedvenc pályája, az AMuS értesülései szerint pedig Verstappen ráadásul még idén szeretné megszerezni a legendás 25 kilométeres pályán való versenyzéshez szükséges licenszet és engedélyt, amellyel az NLS futamain és a patinás nürburgringi 24 óráson is rajthoz állhatna. Úgy tűnik tehát, hogy újdonsült apukaként is szeret versenyautózni a szabadidejében a 27 éves pilóta.
Max Verstappen is running a Ferrari 296 GT3 in todays official NLS test on the Nürburgring Nordschleife. He tried to stay unnoticed using the name "Franz Hermann" on his car. We've got some pics and infos.
— Tobi Grüner (@tgruener) May 9, 2025
AMuS exclusive (in German): https://t.co/hnxUvdEYVC pic.twitter.com/Rf1u1mpVdS
Más fotos de Verstappen en Nürburgring
— SoyMotor.com (@SoyMotor) May 9, 2025
Planea obtener este año el Nordschleifen-Permit, la licencia de competición necesaria para poder participar en eventos oficiales de la NLS y también en las legendaria24 horas en Nürburgring
Os imagináis https://t.co/9jU5vOQF43 pic.twitter.com/CErXKaV0ie
Guerrieri megelőzte Micheliszt a legjobb túraautósok listáján
https://formula.hu/parc-ferme/24124
Az elismert szakportál hírében álló TouringCarTimes is összeállította saját toplistáját az idei év legjobb túraautó-versenyzőiről. Hazánk legsikeresebbje, Michelisz Norbert a negyedik helyre sorolták azzal a magyarázattal, hogy bár nem ő volt a leggyorsabb, de a szezon előrehaladtával stabilan közelített a világkupa megnyerése felé. Főleg a szezonja második felét emelték ki, amely során ő volt a legkiegyensúlyozottabb versenyző, így "megérdemelten" koronázták bajnokká.
Norbi előtt legnagyobb riválisa, Esteban Guerrieri lett a harmadik, akiről a lista megalkotói kiemelték, hogy csapattársak segítsége nélkül is kis híján bajnok lett, ami sokat elárul képességeiről. A második az ausztrál Supercars sorozatban Lewis Hamilton-szintű dominanciát produkáló Scott McLaughlin, az első pedig a BTCC győztese, Colin Turkington lett. Az első tíz helyezett listája itt elérhető.

Nem kért kiemelt státuszt új csapatánál a hatszoros világbajnok, ki akarja érdemelni
https://formula.hu/parc-ferme/24121
Sebastien Ogier az utóbbi években többször is kiemelt helyzetben volt az aktuális csapatánál, az ő egyéni vb-címe érdekében a társak jó pár esetben áldoztak fel pontokat, helyezéseket azért, hogy jobb rajtpozícióhoz, vagy esetleg egy-két plusz ponthoz segítség a francia klasszist. A hatszoros világbajnok most a Toyotához igazolt, ahol ez nem igazán jellemző, Ogier pedig el is mondta, hogy semmit ilyet nem vár - legalábbis egyelőre.
"Nem azon gondolkodok, hogy hogyan segíthetnek nekem a csapattársaim, hanem arra, hogy én jól végezzem a munkám. A szezon elején sosem kértem, hogy én lehessek az egyes számú pilóta, ilyenkor mindenki ugyanolyan esélyeket érdemel. Aztán később a történések alapján változhat a stratégia" - magyarázta Ogier, aki azt szeretné, hogy ha a szezon elején (szokás szerint) olyan előnybe kerülne, hogy később az esetleges taktikai utasítás már egyértelmű legyen.
Ogier csapattársa egyébként az újonc Kalle Rovanpera, valamint az az Elfyn Evans lesz, aki két éve volt már egy csapatban a franciával az M-Sportnál és akkor is bőven segítette rutinosabb társát.

fotó: dppi
A Hungaroring közönségével dicsekedett a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24122
Elvégre a pilótájuk nem kap akárhol akkora támogatást, mint hazánkban.
Turning up the volume to 11
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) December 30, 2019
The incredible support for Robert at the Hungaroring pic.twitter.com/UxLrohazRs
Qualisport: Áldással az Africa Eco Race-re
https://formula.hu/parc-ferme/24123
"Megerősödve vág neki a 2020-as Africa Eco Race-nek a Qualisport Racing: ma délelőtt a meglátogatta a különítmény dunaszentbenedeki főhadiszállását járt Pata Jenő Gábor, a település plébánosa, aki áldást adott a versenytrióra, az asszisztencia-stábra, valamint a Scania Qualisport Torpedo versenykamionra is. A legnagyobb afrikai maratonra egy évnyi kihagyással visszatérő alakulat tagjai már nagyon várják, hogy útnak induljanak a január 4-én Monacóban kezdődő megmérettetésre!" - írja a Qualisport Facebook-oldala.

Hányan maradtak a tíz évvel ezelőtti F1-es mezőnyből?
https://formula.hu/parc-ferme/24120
Íme egy fotó a 2010-es szezont megkezdő F1-es mezőnyről - hányan maradtak, hány név merült feledésbe?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ők voltak a 2010-es évek legrosszabb F1-es pilótái?
https://formula.hu/parc-ferme/24119
Egy Youtube-csatorna gyűjtött össze tíz nevet - nálatok hogy nézne ki a lista?
A Ferrari még a második helyet se szerezte meg az évtizedben
https://formula.hu/parc-ferme/24118
A 2010-2019 között gyűjtött pontokat figyelembe véve az alább látható módon alakul a Formula-1-es csapatok rangsora. A legeredményesebb az 5000 pontot is átlépő Mercedes volt, tekintélyes mennyiséggel megelőzve a dobogó második és harmadik fokán végző Red Bullt és Ferrarit. A három topcsapat mögött nagyobb szakadék következik: nem meglepő a McLaren negyedik helye, az istállónak az évtized első harmadában még nagy szelet jutott a pontok tortájából. Az ötödik pozícióba a Force India/Racing Point ért, de a Mercedes pontjainak alig ötödével.
A 2010-es években megszerzett pontok alapján felállított konstruktőri tabella:

Fontos számok: Ennyi kávét fogyasztott a Haas csapata egy szezon alatt
https://formula.hu/parc-ferme/24117
27 000 adagot, vagyis körülbelül 80 liter espressót ivott meg az F1-es istálló utazó csapata a 2019-es szezon során. Ekkora mennyiség körülbelül hat kilogrammnyi tiszta koffeint tartalmaz, ami pont elég arra, hogy Kimi Raikkönen pulzusszáma 70 fölé emelkedjen egy sajtótájékoztatón.
Our year: In Numbers
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) December 28, 2019
The figures behind running Haas F1 in 2019 https://t.co/gp8oq0HtNr pic.twitter.com/fJCo8yOMtO
Alig lehet ráismerni a tíz évvel ezelőtti Toro Rossóra
https://formula.hu/parc-ferme/24115
Egy rövid időutazásra invitál minket az energiaitalosok fiókcsapata, megmutatva, mennyit változott az autója egy évtized alatt. A csapat 2010-ben még Ferrari-erőforrásokat használt, pilótái Sebastien Buemi és Jamie Alguersuari voltak, akik hét alkalommal szereztek pontot, ami a konstruktői kilencedik helyre volt elég.
Toro Rosso in 2010 Toro Rosso in 2019.
— Toro Rosso (@ToroRosso) December 29, 2019
A bit has changed over the decade! pic.twitter.com/2MV0kDAZKR
Itt van még egy mutató, amiben Hamilton volt a legjobb
https://formula.hu/parc-ferme/24116
2010 és 2019 között tíz világbajnoki címet osztottak ki a Formula-1-ben, viszont ezek kilencven százaléka két pilótához, Lewis Hamiltonhoz és Sebastian Vettelhez került. Nem meglepő módon így ők lettek azok, akik a 2010-es évek során a legtöbb pontot szerezték. Az évtized harmadik világbajnokának jutott a lista harmadik helye, az előző évtized második legsikeresebbjének pedig a negyedik.
It's been the decade of Hamilton and Vettel #F1 pic.twitter.com/j1F1QGWRkb
— Formula 1 (@F1) December 28, 2019
Daniel Ricciardo színpadra állt, aktívan vett részt egy rapkoncerten
https://formula.hu/parc-ferme/24114
Daniel Ricciardo a Thundamentals (ausztrál hip-hop együtteskoncertjén járt és ha már így tett, akkor a színpadra is felment...
A bejegyzés megtekintése az InstagramonThunder thunder thunder @thundamentals letting me come up and butcher this verse
Amikor Ayrton Senna egy F1-es videójátékot reklámozott
https://formula.hu/parc-ferme/24113
1991-ből került elő egy japán reklám, amelyben Ayrton Senna a főszereplő - tudjátok, hogy mit reklámoz?
Ayrton Senna’s Super Monaco GP 2, a Japanese commercial featuring the legend himself. #F1 #Sega pic.twitter.com/oFmdcfUF5o
— F1 in the 1990s (@1990sF1) December 28, 2019
Egy újabb McRae kezdi meg ralis pályafutását - a család három generációja áll rajthoz egy futamon
https://formula.hu/parc-ferme/24112
A mindössze 15 éves Max McRae is raliautóba ülhet 2020-ban, a McRae Rally Challenge nevű eseményen. A sportág legendája, Colin McRae 1995-ben lett világbajnok, ennek 25. évfordulóját ünnepli majd meg a család - a pilóta sajnos már 12 éve, 2007 szeptemberében elhunyt egy helikopter-balesetben. A családja azonban azóta is benne van a raliban, testvére, Alister McRae is volt WRC-pilóta és az ő fia, Max is efelé tart - az eseményen mindketten rajthoz állnak, ahogy Alister (és Colin) édesapja, a korábbi brit bajnok, Jimmy McRae is.
Az utóbbi időben két korábbi nagy versenyző fia is előtérbe került Kalle Rovanpera, valamint Oliver Solberg személyében - Max McRae lehet majd a következő?

fotó: dppi
Ha csak tíz jelenetet nézel meg az idei F3-as szezonból, ezek legyenek azok
https://formula.hu/parc-ferme/24111
A Formula-1 Youtube-csatornája összegyűjtötte a "harmadosztály" legnagyobb megmozdulásait ebből az évből - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Így fog kinézni az indonéz MotoGP-helyszín 2021-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24110
Elkészült a versenynaptárba 2021-ben bekerülő indonéz pálya 3D-s rendervideója.
Who else can't wait for the 2021 #IndonesianGP ?
— MotoGP™ (@MotoGP) December 27, 2019
Take a look at the 3D render of how the Indonesian circuit will look #MotoGP pic.twitter.com/MQwTifD8wA
Az ötszörös IndyCar-bajnok duplán ünnepelhetett idén karácsonykor
https://formula.hu/parc-ferme/24109
Megszületett ugyanis Scott Dixon és felesége, Emma újabb közös gyermeke - két lány után az első fiú!
Hello son... we’re so happy you’re here pic.twitter.com/bKWOZaHmiG
— Scott Dixon (@scottdixon9) December 28, 2019
Kép forrása: Indianapolis Motor Speedway (Twitter)
Látványos csatákat produkált a 2019-es F1-es szezon
https://formula.hu/parc-ferme/24108
Az F1 összegyűjtötte a szerintük 10 legszebb párharcot.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Melyik volt a legszebb Lewis Hamilton-sisakdizájn 2019-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/24107
A hatszoros világbajnok azért virított jó néhány verziót idén. Ezt gyűjtötte össze a Mercedes Twitterén.
Lewis rocked some pretty looks this year, but which one was his best? pic.twitter.com/p9r8ZLNz6n
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) December 27, 2019
A 2019-es szezon is adott egy nevezőt „az évtized versenye”-kategóriába
https://formula.hu/parc-ferme/24106
Twitteroldaluk véleménye szerint komoly induló ebben a kategóriában a 2019-es német futam.
Best race of the decade? Plenty of you picked this classic... from just 5 months ago #F1 pic.twitter.com/F30WaybT3d
— Formula 1 (@F1) December 27, 2019
Még több kép arról, hogy nézett ki az F1 mezőnye az évtized elején
https://formula.hu/parc-ferme/24105
A mezőny fiatalabb generációjáról nyilván még hamvas gyerekkori képek kerültek elő.
2010 ➡︎ 2019
— Formula 1 (@F1) December 27, 2019
Ah, bless #F1 pic.twitter.com/tDRbIpVQRA