DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Hallottátok már az F1 főcímzenéjét zongorán?

Hát most meghallgathatjátok.

 

Hol szedte össze azt a hét tizedet Vettel Hamiltonhoz képest?

Az F1 összehasonlító videója a pole-pozíciós brit és a harmadik helyre kvalifikáló német Q3-as köréről (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Hamilton

Mindenki dőljön hátra és élvezze! Volt benne hiba?

Írd fel a naptárba: Vasárnap AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Két fontos szponzor érkezését az Ausztrál Nagydíjra tartogatták a csapatok

Az új szponzorok többnyire a csapatok év eleji autóbemutatóin tűnnek fel, az Alfa Romeo és McLaren azonban Melbourne-re tartogatott egy-egy nagy horderejű bejelentést. A svájci istálló autójára az üzemanyagpartner Shell matricái kerültek fel: ez a Ferrarival való kapcsolat további erősödését jelzi. A McLaren pedig a Coca-Colát szerződtette az egész évre: az ikonikus italmárka néhány versenyen már tavaly feltűnt az autón, első F1-es szponzorációjaként.

Vettel a bajusza miatt lassult volna le?

Az időmérő edzés után az egyik riporter furcsa kérdést szegezett Vettelnek, mondván a feleségének meggyőződés, hogy azért került a Mercedesek mögé a német, mert a barcelonai tesztek óta bajuszt növesztett, ami plusz súlyt jelent. Vettel jót nevetett, de lányos zavarában csak annyit tudott mondani, hogy szerinte ez nem emiatt történt.

Az FIA tavalyi díjátadó gáláján egyébként már láthattuk a bajuszos Vettelt, aki így leginkább Nigel Mansellre hasonlít.

 

Kubica-defekt, Vettel-hiba, Mercedes-robbantás: Az időmérő legfontosabb pillanatai

A szombati kvalifikáció hivatalos összefoglaló videója az F1 YouTube-járól:

 

A rend kedvéért a harmadik szabadedzés összefoglalóját is idetesszük:

 

Vizsgálatok tömkelege az időmérő után - büntetésekkel

Chris Medland F1-es újságíró jelentette a helyszínről, hogy a versenyfelügyelők behívták Sergio Perezt az időmérő edzés után, hogy kikérdezzék a bokszutcában történt incidensről. Jól látható a videón, hogy Magnussent balesetveszélyesen engedték ki a garázsból.

Az FIA azonban nem adott rajtbüntetést a dán pilótának, „megúszta” ugyanis a Haas csapata egy 5000 eurós büntetéssel az esetet, mondván Sergio Pereznek kitérő manővert kellett végrehajtania, hogy ne történjen baleset. Szintén 5000 eurót dobhat be a közös kasszába a McLaren, miután ők még a harmadik szabadedzés során engedték ki veszélyesen a bokszutcába Norrist, miközben Kubica közeledett a wokingiak garázsa felé. A Racing Pointot is hasonló eset miatt vizsgálták, de Perezéket végül nem találták szabálytalannak a versenyfelügyelők.

 

Exkluzív fotók: Könnyekben tört ki az új versenyigazgató édesanyja

Érzelmes pillanatokban volt része az elhunyt F1-es versenyigazgató, Charlie Whiting helyére átmenetileg kinevezett Michael Masinak: a szakembert az édesanyja látogatta meg szombat reggel a paddockban, a formula.hu fotósa pedig megörökítette a különleges momentumot.

Mivel sportszakmai tekintetben nincs feljebb az F1-es versenyigazgatói státusznál (még akkor is, ha csak átmeneti kinevezésről van szó), teljesen érthető, hogy Masi édesanyja könnyek között köszöntötte fiát.

Az ausztrál szakember egyébként a melbourne-i hétvégén a váratlanul elhunyt Whiting mindhárom posztját betölti: startbíróként neki kell megadni a rajtjelet a futam indításához, versenyigazgatóként felügyeli az eseményeket, gondoskodik a szabályok betartatásáról és értelmezéséről, biztonsági delegátusként pedig biztonsági kérdésekben is a legfőbb döntéshozónak számít.

Fotók: Ollé Iván

Videó: Kubica majdnem a bokszfalra kente a Williamst

Nem elég, hogy a Williams egyértelműen a leglassabb autó, a nyolc év után visszatérő Robert Kubica még egy bakit is elkövetett a harmadik szabadedzésen: túl szélesen vette a bokszbejáratot és lágyan odaütötte autóját a falnak. Igazán kínos akkor lett volna, ha a felfüggesztés megsérül, de a lengyel folytatni tudta a tréninget, melyet 20. helyen zárt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The pit lane may have shrunk a bit since your last visit to Melbourne, Robert

Melyik F1-es pilóta idei sisakja a kedvencetek?

Egy videóban összeszedték az összeset.

Este Alonsóék versenyeznek, reggel jön az F1-es időmérő - íme a hétvégi motorsport-program

Péntek

21:00 - 05:00 WEC, Sebringi 1000 mérföldes (tv: Eurosport 1, élő)

   

Szombat

04:00 - 05:00 F1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

05:00 - 05:20 Superbike, 3. szabadedzés 

07:00 - 07:25 Superbike, Superpole (tv: Eurosport 2, élő)

07:00 - 08:00 F1, Időmérő (Q1 + Q2 + Q3)(tv: M4 Sport, élő)

10:00 Superbike, 1. futam (tv: Eurosport 2 és Spíler1 TV, élő)

   

Vasárnap

04:00 - 04:15 Superbike, Warm up 

06:10 F1, Futam (tv: M4 Sport, élő)

07:00 Superbike, Superpole-sprintverseny (tv: Eurosport 2 és Spíler1 TV, élő)

10:00 Superbike, 2. futam(tv: Eurosport 2 és Spíler1 TV, élő)

 

5_3

fotó: dppi

Marcus Ericsson megmondta, hogy ki lesz idén a világbajnok

Még a hajnali/reggeli szabadedzések előtt posztolt közösségi oldalán a Sauber ex-F1-ese azzal a szöveggel, hogy "Kezdődjön a 2019-es Formula-1-es szezon, sok szerencsét, Alfa Romeo Racing! És ha valaki azon tűnődik, hogy ki lesz a világbajnok idén, akkor meg tudom mondani most... Charles Leclerc, hajrá, haver". Úgy tűnik, hogy nem haragszik rá azért, mert tavaly legyőzte házon belül.

 

Az első igazi F1-es napon még előfordulnak ilyen apró bakik

Mint például hogy a Toro Rosso elfelejtette betenni az ivóberendezést Danyiil Kvjat autójába. "Ivórendszer ellenőrzése..." "Nincs itt... nem tettétek be!" "Vettük."

 

Ha lemaradtál az első két szabadedzésről, itt a lényeg

Az első és a második idei F1-es gyakorlás összefoglalója a Youtube-on megtekinthető:

Tetszik az F1 új főcíme?

A közvetítések elején látható fél perc "megújult" az új szezonra - megtekintés a Youtube-on:

Alonsóék a pole-ban a WEC sebringi fordulójában

Fernando ALonso és Kazuki Nakajima Toyotája szerezte meg az első rajtkockát a sebringi ezer mérföldes WEC-futamra, miután a csapat másik autójánál fél másodperccel jobb időt átlagoltak a kvalifikáción - a legjobb kört egyébként éppen Alonso futotta 1:40,124-gyel, négy tizeddel gyorsabb volt még Nakajimánál is. A japán azt is nyilatkozta utána, hogy "Fernando megaköre" miatt sikerült behúzniuk az első helyet, Alonso viszont azt mondta, hogy "maradt még benne"...

A gyári Toyoták uralma egyébként elég egyértelmű volt, a harmadik helyezett SMP Racing-autó már két és fél másodperccel volt lassabb az éllovasnál.

8_2

fotó: dppi

Hamilton annyira készül a MotoGP-tesztre, hogy elméletből már le is vizsgázott

A múlt hétvégi Katari Nagydíjon a Petronas Yamaha SRT vendége volt a motorfanatikus brit, amely csapat segítségével reményei szerint hamarosan egy tesztet is megejthet. Amíg ott volt, be is ültették őt egy kvízre, amelyen a gárda versenyzőiről és a MotoGP történelmével kapcsolatos általános műveltségéről kérdezték. A hat kérdésből négyre tudta a választ, de azon elképedt, hogy a csapat tinédzser versenyzője, Fabio Quantararo 15 évesen debütált a világbajnokságon, az pedig talán elnézhető neki, hogy nem találta el évre pontosan, hogy 1949-ben vette kezdetét a motoros világbajnokság (pláne, hogy hibásan tették fel a kérdést, hiszen MotoGP néven csak 2002 óta fut). 

Hárman akartak elférni egymás mellett az IndyCar városi (!) szezonnyitóján

És el is fértek! Igen erős belső kamerás felvételeket gyűjtöttek össze az IndyCar St. Petersburg-i futamáról 2019-ben is.

 

Mennyire győzte meg Ricciardót Vettel ausztrál akcentusa?

A Ferrari német pilótája Crocodile Dundee-tól tanulta meg, hogyan ejtik az ausztrálok a knife, azaz kés szót. Egykori csapattársa rögtön észrevette, hogy Vettel ausztrál akcentust mímel – az „ő megpróbálta” konklúzióból sejthetjük, a négyszeres bajnoknak van még mit tanulnia.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marks out of ten for the accent, @danielricciardo?