DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Videó: Norris mellett soha senki nincs biztonságban

Szerencsétlen Alex Albon gyanútlanul sétált, amikor jött Lando Norris...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

When @landonorris is around, no one is safe! ⁣ #F1 #Formula1 #RussianGP

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ezzel a videóval köszöntötte a Red Bull a születésnapos Max Verstappent

22 éves lett a Red Bull holland szupersztárja, csapata pedig ahelyett, hogy a nagyobbnál nagyobb teljesítményeiről készített volna videót, inkább néhány felvétel közben elhangzott káromkodással és vicces jelenettel köszöntötte.

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

 

Extra Pirelli-teszt a Japán Nagydíj hetében a három topcsapattal - Barcelonában

Egy extra gumitesztet hajt végre jövő héten, Barcelonában a Pirelli - az időponttal csak az a baj, hogy ez a Japán Nagydíj hete, így a csapatok másik kontinensen lesznek. A Mercedes, a Ferrari és a Red Bull azonban mégis beleegyezett abba, hogy besegít a gumigyártónak abban, hogy sikerüljön befejezni a 2020-as abroncsok fejlesztését.

A Japán-Spanyolország probléma feloldásaként a Mercedes beveti Esteban Ocont, aki már aláírt a Renault-hoz, a Red Bullnál a fiatal Jakes Dennis fog az autóba ülni, míg a Ferrarinál némi meglepetésre Sebastian Vettel lesz ott a teszten - hétfőn-kedden még Barcelonában vezet, aztán csütörtökön (japán idő szerint) már a sajtónapon vesz részt, pénteken pedig a szabadedzéseken igyekszik majd helytállni.

00119021_398

fotó: dppi

Régen láttuk már Hamiltont kortyolni

Azt már megszokhattuk, hogy a Formula-1 minden futam után kiposztol egy videót arról, hogy "mit lát" a győztes pezsgője - nos, Lewis Hamiltonról utoljára augusztus elején, a Magyar Nagydíj után láthattunk ilyen felvételt. Egészen mostanáig:

 

A McLaren 100 pontja mellett egy különversenyt is megnyert hétvégén

A bűvös százas határt 2014 óta először átlépő csapat abszolválta az Orosz Nagydíj leggyorsabb bokszkiállását 2,24 másodperccel Lando Norris autóján. A második nem is olyan kis lemaradással a Ferrari lett Leclerc (egyik) kiállásával.

Az egész évet tekintve – a pontozás megegyezik a bajnokság rendszerével – a Red Bull és a Williams között zajlik nagy csata, Milton Keynes 376 egységgel rendelkezik 358 ellenében. A harmadik helyen a Ferrari (252 pont) áll a Mercedes (194 pont) és McLaren (190 pont) előtt.

Két motoros is történelmet írt Magny-Cours-ban

A Superbike-világbajnokság aktuális fordulóját rendezték a hétvégén a korábbi F1-es nagydíjakról is ismert francia pályán. Jonathan Rea úgy érkezett meg a helyszínre, hogy akár már most bebiztosíthatta újabb címvédését, s ez végül Alvaro Bautista utolsó futamos bukásának köszönhetően sikerült is. A Kawasaki britje zsinórban ötödik világbajnoki győzelmét zsebelte be, amely egyedülálló a sorozat történetében: soha senki nem nyert még ennyi címet.

Rea korai vb-avatása annak fényében meglepő, hogy a MotoGP-ből érkezett Bautista tizenegy győzelemmel indította a szezont, a nyár óta azonban visszaesett a teljesítménye, sorozatos bukásaival pedig előnybe hozta riválisát, aki ezzel most már minden jelentős statisztikai mutató alapján minden idők legsikeresebb Superbike-világbajnoki motorosának mondhatja magát.

rea-5

Mindeközben a Supersport 300-as világbajnokságon is eldőlt az összetett győzelem sorsa: Manuel Gonzalez tett szert behozhatatlan előnyre a katari finálé előtt. A spanyol sikere pedig azért különleges, mert ezzel ő lett a gyorsasági motorozás történetének legfiatalabb világbajnoka: 17 évesen, 1 hónaposan és 25 hónaposan hódította el az SSP 300-as kategória év végi trófeáját. A korábbi csúcsot Loris Capirossi tartotta, aki 1990-ben 17 évesen, 5 hónaposan és 12 naposan ért révbe a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentis géposztályában.

gonzalez-ssp300-1

15 helyes rajtbüntetés a csúnya Formula-2-es baleset okozójának

Nobuharu Matsushita sérülés nélkül megúszta a balesetet – éjszakára elővigyázatosságból kórházban tartották –, melybe teljesen vétlenül került Szocsiban. A vasárnapi sprintverseny rajtját követően Jack Aitken és Nyikita Mazepin levágták a 2-es kanyart. Az orosz figyelmetlenül tért vissza a pályára, Aitken autójának ütközött, melyen megpattanva eltalálta Matsushitát, aki nagy erővel vágódott a gumifalba.

A stewardok megvizsgálták az ügyet, és arra jutottak, hogy a 3-as autó (Mazepin) „teljes mértékben hibás” volt az incidensért. Eleve az ART orosza szorította le Aitkent a pályáról, aztán szabálytalanul, a kihelyezett hungarocelltáblákat rossz irányban kikerülve tért vissza, ezért ütközött össze Aitkennel, majd az első helyen álló japánnal.

„Mivel a stewardok véleménye szerint a 03-as autó pilótája a társaira való kellő figyelem teljes hiánya miatt okozta a balesetet, amely komoly volt és sokkal rosszabb is lehetett volna, szokatlanul nagyszámú rajtbüntetéssel és nagyszámú büntetőponttal sújtották” – áll a dokumentumban. Abu Dhabiban 15 hellyel sorolják hátra a rajtrácson Mazepint, valamint 4 büntetőpontot írnak licenszére.

Herczigék pontszerző helyen zárták a Ciprus Ralit

A hétvégén rendezték a Rali Európa-bajnokság (ERC) hetedik fordulóját, ahol ismét több magyar versenyzőnek szoríthattunk. A MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a tizedik, pontszerző helyen zárta a versenyt, míg ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs 12. lett. Folytatás és egyben zárás november második hétvégéjén itthon, Nyíregyházán. (A Ciprus Rali teljes végeredménye ITT érhető el.)

herczig-erc-ciprus-1

Lemaradtál az Orosz Nagydíjról? Mutatjuk a lényeget!

A futam hivatalos összefoglalója a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg!

 

Hallgasd vissza a Ferrari rádiódrámáját Szocsiból!

A beszélgetés leiratát ITT olvashatjátok, de mutatjuk audiovizuális formában is mindezt (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Vettel: „Hozzátok vissza a kib*szott V12-eseket!”

Az F1-es Orosz Nagydíjat a verseny elején vezető Sebastian Vettel számára közvetlenül a kerékcserék után vált rémálommá a futam: nem elég, hogy Charles Leclerc – vélhetően a csapat szándékának megfelelően – visszakerült elé, autójában meghibásodott az MGU-K, így kénytelen volt kiállni. A német érthetően frusztrált volt, a csapatrádión kifakadva a kevésbé összetett V12-es erőforrások visszahozását követelte egy kisípolt jelzővel ellátva:

 

Verseny nélkül veszített egy pontot az előnyéből Michelisz

Ez persze benne volt a pakliban, hiszen lassan három hónapja tudni lehetett, hogy az Audi fellebbezett a Vila Real-i kizárásaik ellen. Jean-Karl Vernay-t és Frederic Vervischt azért diszkvalifikálták Portugáliában, mert a turbónyomásuk átlépte a BoP által megengedett értéket. A fellebbezés azonban sikeresnek bizonyult, miután az Audi rámutatott: az FIA és a TCR-promóter WSC Ltd. mérési módszerei nem egyeznek meg. Így a pilóták visszakapták a helyezéseiket, s ennek Vernay esetén volt jelentősége, hiszen ő egy ötödik és egy tizedik pozícióval gazdadogott.

Mindez pedig Michelisz Norbertre is hatással van, mivel a harmadik Vila Real-i futamon így nem a kilencedik, hanem a tizedik helyen végzett hivatalosan. Ez pedig azt jelenti, hogy mivel Esteban Guerrieri nem szerzett pontot, Yvan Muller pedig Vernay előtt futott be, mindkét riválisával szemben egy pontot bukott az előnyéből a BRC Hyundai magyarja, így Norbi 15, illetve 16 egységnyi fórral várhatja a suzukai folytatást.

michelisz-vilareal-1

michelisz-polo-1

Öt kategóriában lesz magyar nevező az Autósport Játékokon

Október végén első ízben rendezi meg az FIA az olimpiára hajazó Autósport Játékokat, amelyre már húsz nemzet, köztük Magyarország is leadta a nevezését. Hazánk a hatból öt kategóriában képviselteti majd magát: a túraautó, Formula-4, drift, gokart és szimulátoros kategóriákban. A magyar csapat pontos névsorát október 9-én ismerteti majd az MNASZ – minderről Oláh Gyárfás elnök számolt be a Facebook-oldalán.

Hogy mi? A Mercedes lassult a legtöbbet tavalyhoz képest

Durva statisztikát írt össze a Racefans: a szaklap az idei mezőny szombaton produkált tempóját a tavalyi Orosz Nagydíj időmérőjével vetette össze, és arra jutott, hogy a tíz csapat közül a Mercedes mindenkinél többet, 0,643 másodpercet lassult 2018-hoz képest. Rajtuk kívül az Alfao Romeo (+0,618 másodperc), a Racing Point (+0,545) és a Haas (+0,336) gyengült még.

ham-szocsi-action1

Fotó: DPPI

Az erősödők között nagyobb eltérések mutatkoznak. Ide tartozik a Williams (-0,256), a Ferrari (-0,315), a Toro Rosso (-0,433) és a Red Bull (-0,738), de az igazán nagyot a Renault (-1,337) valamint a McLaren (-2,282) javult.

Ez volt Charles Leclerc eddigi tíz legszebb F1-es előzése

Legalábbis az alábbi videó készítője szerint - alig másfél szezon alatt is összegyűlt már jópár szép jelenet és ezt végignézve kijelenthetjük, hogy Pierre Gasly lehet a kedvenc ellenfele...

Futamok az F1-ben, F2-ben, F3-ban és a Superbike-ban: íme a vasárnapi program és a tv-közvetítések

Vasárnap

8:55-9:40 Formula-3, második futam (M4 Sport)

10:20-11:10 Formula-2, második futam (M4 Sport)

11:00-11:20 Superbike, második futam (Spíler 1)

13:10-15:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

14:00-14:40 Superbike, harmadik futam (Spíler 1)

pf1_10

fotó: dppi

Videó: Ezzel a körrel verte rommá a mezőnyt Leclerc

A Ferrari monacói Formula-1-es pilótája közel fél másodpercet osztott ki a második helyre befutó Lewis Hamiltonnak, valamint csapattársának Sebastian Vettelnek is - sorozatban negyedszer húzta be a pole-pozícióz, idén már hatodszor indulhat az élről. Ez a kör volt a "tettes":

Albon a falban, menetrendszerű Leclerc-bravúr (videó)

6 perc és 12 másodperc válogatás a mai kvalifikációról: aki lemaradt róla, mindenképpen nézze meg a legfontosabb pillanatok összefoglaló videóját, itt pedig olvassa el az időmérő krónikáját.

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)

Jean Todtot Schumacherre emlékezteti Leclerc sikere

„Negyedik pole-pozíció zsinórban, Michael Schumacher jut eszembe 2001-ből. Szép munka, Charles Leclerc és Scuderia Ferrari!” – posztolta az FIA elnöke és Ferrari egykori csapatfőnöke a közösségi médiában. Az orosz rajtelsőség kapcsán sűrűn emlegetett statisztikai adat, hogy utoljára Michael Schumacher szerzett egymás után négy pole-t a csapat színeiben.