DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Hogy néz ki a szombati program F1 nélkül?

Szombat

05:00-06:00 Formula-1, harmadik szabadedzés - TÖRÖLVE

08:00-09:00 Formula-1, időmérő - ELHALASZTVA

10:45-11:20 TCR Europe, időmérő

16:00-16:20 Superbike, harmadik szabadedzés

16:50-17:15 TCR Europe, első futam (Sport 2)

18:00-18:25 Superbike, Super Pole (Eurosport 1)

21:00-21:40 Superbike, első futam (Eurosport 1 és Spíler 1)

tcr

fotó: dppi

Verstappen és Sato idézték meg a Honda sporttörténelmét - egy kis csalással

Max Verstappen útja a héten Tokióba érkezve először nem délnyugatra, Suzukába, hanem északra, a Tochigi prefektúra felé vezetett, ahol a Honda gyárát látogatta meg, a mellette lévő tesztpályán pedig száguldozott egy kicsit. Az eseményhez társat is kapott az F1 korábbi, az IndyCar jelenlegi japán pilótája, Takuma Sato személyében. Ők ketten a Honda első, 1965-ös F1-es gépében és a 2011-es Red Bullban váltogatták egymást. Utóbbit persze még nem a Honda, hanem a Renault motorja hajtotta, de ettől az apró szépséghibától most eltekintettek az esemény szervezői. 

A holland ebben a cikkben beszélt is az időutazós élményről, képgaléria pedig ide kattintva található róla.

 

Az F1-es világbajnok, akinek a Hungaroringről az örömlányok jutnak eszébe

Monzában exkluzív interjút készítettünk az 1979-es Formula-1-es világbajnok Jody Scheckterrel, aki számos egyéb mellett akkor mesélt a címben látható témáról is - részletek az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

tx6nbn0wfqxhda2vfn0n_lg

A Ferrarinál most nem azt hajtogatják, hogy a Mercedes az esélyesebb, hanem a papírt

Ha már Japánban vannak, hát részt vett egy origami-gyorstalpalón Sebastian Vettel és Charles Leclerc, ahol helyi segítséggel próbáltak különféle figurákat megformálni papírból. Leclerc aztán a végén bizonyította, hogy az egyszerűség a nyerő: eleresztett egy egyszerű papírrepülőt, ami bumerángként vissza is kanyarodott hozzá. Az ezt is tartalmazó hosszabb verzió a Ferrari Insta TV-jén nézhető meg ide kattintva.

Ezzel a körrel volt pole-ban tavaly Hamilton

2018-ban Lewis Hamilton vitte a Japán Nagydíj időmérő edzését, az idei előtt nézzük meg azt a kört, amivel a brit a pole-pozícióba került. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Hajnali háromkor kezdődik az F1-es program, íme a pénteki motorsport-menetrend

Ez vár ránk pénteken:

03:00-04:30 Formula-1, első szabadedzés
07:00-08:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
12:25-12:55 TCR Europe, első szabadedzés
15:30-16:20 Superbike, első szabadedzés
16:20-16:50 TCR Europe, második szabadedzés
20:00-20:50 Superbike, második szabadedzés

A teljes hétvégi menetrend ezen a linken olvasható!

japanf1

fotó: dppi

Verstappen a tájfunról: Készítsék a motorcsónakokat!

Max Verstappen könnyed hangulatban nyilatkozott a Japán felé közeledő tájfunról, amely várhatóan befolyásolni fogja az ott állomásozó F1-esek menetrendjét. A holland azt üzente a szervezőknek, hogy az érkező csapadék miatt "készítsék a motorcsónakokat".

A Japán Nagydíjak történetében volt már arra példa, hogy helyi idő szerint vasárnap délelőtt tartották meg az időmérő edzést. Verstappen szavaiból az derül ki, hogy idén is erre számít.

"Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy szombaton nem fogunk autóba ülni. Így aznap valamivel több szabadidőnk lesz, vasárnap pedig kicsit korábban kelünk."

ver-portre-20191

Correa a kórházi ágyból posztolt videót, Hubert-ről is megemlékezett

A szörnyű spái balesetben súlyos sérülést szenvedő Formula-2-es pilóta, Juan Manuel Correa először tett közzé magáról videót közösségi oldalán azóta, hogy megtörtént a baj - a téma amellett, hogy megköszönte a szurkolók üzeneteit, természetesen a balesetben elhunyt Anthoine Hubert volt.

"Nyilvánosan szeretném a legmélyebb részvétemet nyilvánítani Hubert családja felé. Mindenki számára sokkoló, hogy egy ilyen baleset megtörtént, sosem gondolunk bele igazán, hogy megtörténhet, főleg nem velünk, amíg mégis meg nem történik. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, habár hosszú út áll még előttem és nem biztos, hogy valaha is teljesen felépülök. Mégis hálás vagyok, hogy életben lehetek és hálás vagyok azoknak az embereknek, akik velem voltak az utóbbi öt hétben. A családomnak is nagyon hálás vagyok, nélkülük nem sikerült volna, ez ennyire egyszerű" - mondta Correa.

Szerencsére az F2-es pilótán végrehajtott 17 órás műtét sikeres volt, de vár még rá egy kisebb beavatkozás, amelyre jövő hétfőn kerül sor.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m back

Juan Manuel Correa (@juanmanuelcorrea_) által megosztott bejegyzés,

F4-es futamokat töröltek a tájfun miatt

A Japán Nagydíj szervezői két Formula-4-es betétfutamot is töröltek a Japán Nagydíj hétvégi programjából - jelentették be csütörtökön. Az illetékesek így nagyobb mozgásteret adnak az F1-es eseményeknek, ha a vészesen közeledő Hagibis tájfun miatt azokat át kellene ütemezni.

Az F4-es mezőny ezzel egy szombati és egy vasárnapi futamot veszített. A jelenlegi tervek szerint a Formula-1-esek a hétvége folyamán csak a Porsche Carrera Cup Japan szériájával osztoznak a helyszínen, utóbbinak helyi idő szerint vasárnap délelőtt egy tízkörös versenye lenne.

A tájfunveszély nemcsak a Japán Nagydíj programjába szólt bele, a rögbi világbajnokság szervezői két szombati meccset is lefújtak.

sc-japan-20171

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

360 fokban forgatható modellen válnak láthatóvá a Mercedes titkai

A német márka egyébként nem látható technikai megoldásai is is kifürkészhetőek ezen a minden irányban forgatható, és nagyítható W10-es modellen. A Mercedes megtekinthető ezen a linken.

merc-w10-modell

Videó: így ért révbe idén az F2 új királya

A legutóbbi versenyhétvégén, Szocsiban bebiztosította Formula-2-es bajnoki címét Nyck de Vries: a 24 éves holland pilóta négy győzelemmel, 12 dobogós helyezéssel, öt pole-pozícióval, szinte gyenge hétvége nélkül ért révbe, Oroszországban pedig stílusosan egy győzelemmel tette fel a pontot az i-re.

A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája egy hangulatos videóban foglalta össze, hogy hogyan is jutott idáig ebben a szezonban de Vries - ez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Sainz elbukta a győzelmi esélyt, Alonso 27. lett a Marokkó Ralin

Giniel de Villiers nyerte az idei Marokkó Ralit, a Dakarra készülő Fernando Alonso pedig a huszonhetedik helyen zárt. A verseny utolsó napján Villiers közel ötperces előnnyel vezetett Carlos Sainz előtt, aki a szakasz első 146 kilométerén ezt a különbséget alig félpercesre faragta, ám tíz kilométerrel a vége előtt Minijének egyik hűtőcsöve eltört, véget vetve az üldözésnek. Villiers így megszerezte a Toyotának a győzelmet, Sainz pedig egy tizenkettedik helyezéssel az összesített második pozícióban zárt. 

Alonso sorsa a harmadik napon megpecsételődött, amikor egy baleset miatt nagyon sok időt veszített, így a szerdai nyolcadik helyezése sem sokat javított a helyzetén. Tempója viszont ígéretes lett, az ötnapos verseny folyamán többször benne volt a top tízben.

alonso-marokkorali2

 

Az egyik legnagyobb F1-es győzelemként emlegeti Raikkönen sikerét a Mercedes

A 2005. október 19-i Japán Nagydíjról van szó, melyen Kimi Raikkönen a 17. rajtpozícióból szerzett győzelmet egy utolsó körös előzéssel. Ez volt a McLarent hajtó V10-es Mercedes-motor 44. és utolsó elsősége. 

Itt pedig a szóban forgó előzés Giancarlo Fisichella ellen:

Hamilton simán nyer, Verstappen mindkét Ferrarival ütközik

Érdekes futam volt a tavalyi Japán Nagydíj, kivéve Lewis Hamilton nézőpontját - a videós összefoglaló ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Három DTM-bajnok és egy legenda a közös japán versenyen

Miután Hockenheimben, a DTM szezonzáróján három Super GT-ből érkező autó is rajthoz állt, november 23-24-én a Fuji Speedwayn a két széria bajnokságon kívüli közös versenyt tart, melyre az Audi négy, a BMW három autót delegál.

Elsőként a négykarikás márka jelentette be felállását: két DTM-bajnokot küldenek, a kétszeres első, idei szezont is megnyerő René Rastot, valamint a 2013-ban csúcsra érő Mike Rockenfellert. Rajtuk kívül Loic Duvalt és kakukktojásként Benoit Treluyer-t delegálják: a francia sosem versenyzett a DTM-ben, ellenben háromszor nyert Le Mans-i 24 órást a márkával, és Duvalhoz hasonlóan számos szezont lehúzott a Super GT-ben. (Mindkét franciának van egy-egy bajnoki címe a sorozatból.)

A bajorok ellenben csak egyetlen DTM-pilótát jelöltek ki a feladatra, a kétszeres bajnok Marco Wittmannt. A másik két BMW-be a szérián kívülről válogattak nagy neveket: a legendás Alessandro Zanardi 52 évesen újra versenyezni fog – tavaly éppen a német bajnokságban tűnt fel szabadkártyásként –, Kamui Kobayashi személyében pedig egy hazai pilótát is bevetnek. A japán annak ellenére került be a keretbe, hogy a WEC-ben a Toyota versenyzője, melynek leányvállalata, a Lexus érdekelt a Super GT-ben.

Videó: ezek voltak a hétvégi WRC-futam legnagyobb esései

Hibából nem volt hiány a Wales Ralin, íme egy válogatás a bukásokból:

Az F1 betétfutama lehet a W Series 2020-ban

A kizárólag nőknek szóló formulaautós sorozat, a W Series 2019-ben hat európai versennyel mutatkozott be – valamennyi DTM-hétvégéken –, a bajnokság azonban a jövőben más kontinenseken terjeszkedne, elsősorban Észak-Amerikában. A planetf1.com számolt be arról az eshetőségről, amely szerint ez Formula-1-es nagydíjhétvégék keretében valósulhat meg: Austinban és Mexikóvárosban a világbajnokság betétprogramjába kerülhet a női széria.

David Coulthard, a W Series tanácsadó testületének elnöke a Reutersnek elismerte, a Formula-1 érdeklődik a W Series iránt, sőt mi több: „Kifejezetten reméljük, hogy bejelentést tehetünk arról, hogy a közeljövőben jelen leszünk bizonyos nagydíjakon.” A fent említett két 2020-as verseny kapcsán így reagált: „Logikus és nagyszerű lehetőség lenne. De teljesen őszintén, még semmi sem eldöntött, én azonban abszolút támogatom.”

Vajon meg tudja formázni a suzukai kanyarokat Daniel Ricciardo?

Mennyire van képben a Renault pilótája? Kiderül a csapat videójából:

 

Japán az a helyszín, ahol még mindig a McLaren a legjobb

Legalábbis ami a japán F1-es futamokon aratott győzelmeket illeti - a wokingiak itt még mindig az élen járnak.

pf2_18