DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

A cég ajándéka: Új Alfát kapott Raikkönen karácsonyra

Ilyen előnyei vannak, ha az ember az Alfa Romeo Racing versenyzője: Kimi Raikkönen kiválaszthatta, a gyártó melyik modelljét szeretné látni a garázsában. Raikkönen választása a Stelvióra esett, 280 lóerős kétliteres turbómotorral, Veloce felszereltséggel. Ráadásul az autót már most, karácsony előtt leszállították számára.

Button csapata is ott lesz a megújult DTM-ben

Kezd körvonalazódni a GT3-as szabályokra váltó Német Túraautó-bajnokság 2021-es mezőnye. Pénteken a Jenson Team Rocket RJN jelentette be részvételi szándékát a sorozatban: az alakulat résztulajdonosa Jenson Button, a 2009-es Formula-1-es világbajnok. Az istálló legalább egy McLaren 720S versenygéppel lesz jelen a rajtrácson.

A Button-féle csapat 2020-ban a brit GT-bajnokságban szerepelt, a koronavírus miatt távol maradtak a nemzetközi színtértől. Egy alkalommal, Silverstone-ban a korábbi világbajnok is rajthoz állt a csapattal – Buttonnak korábban, 2018-ban egy DTM-es vendégszereplése szintén volt.

Egyelőre négy csapat erősítette meg részvételét a 2021-es szezonban: az Abt Sportsline az első, amely a DTM korábbi istállói közül biztosan a mezőnyben marad, az Audi R8 LMS mellett voksolva. A GruppeM Racing Mercedesszel és a 2 Seas Motorsport ugyancsak McLarennel szintén a rajtrács tagja lesz.

Videó: hogyan működik egy F1-es kerékpisztoly?

Egy Formula-1-es szezon során számtalanszor látjuk működés közben a bokszutcai kerékcserékhez használt kerékpisztolyokat, a működésükről azonban ritkán esik szó. A Mercedes magáénak érezte a feladatot, hogy informáljon minket ezekről a kulcsfontosságú szereppel bíró eszközökről. A részletekbe Aaron Jeeves avat be minket, aki Valtteri Bottas bal hátsó kerekének rögzítéséért felel.

A Mercedes Super Gun 3-ra keresztelt megoldása a többi csapatéhoz hasonlóan sűrített levegővel működik, és elektronikus összeköttetésben áll a teljes bokszkiállást összehangoló "portállal". Amikor a szerelők megkapják a jelzést a kiállásra készülő pilótáról, körülbelül 10-20 másodpercük van elfoglalni a helyüket és odakészíteni maguk mellé egy tartalék pisztolyt. Apró érdekesség, hogy a pisztoly forgásirányával a szerelőnek nem kell foglalkoznia, az eszköz automatikusan váltja azt. A gyakorlások számán jól látszik, mennyire fontosnak tartják a mozdulatok tökéletes begyakorlását: a versenyhétvégéken csütörtöktől kezdve nagyságrendileg ötvenszer próbálják el a folyamatot.

Nemrég kirúgott versenyzője lett a Toyota új csapatfőnöke

Bejelentette a négyszeres világbajnok, Tommi Makinen utódját a Toyota Gazoo Racing WRC-részlege: kisebb meglepetésre egy másik finn, Jari-Matti Latvala veszi át a csapat vezetését. Latvala 2017-ben a visszatérő Toyota egyik versenyzője volt, és ő szerezte meg a márka első futamgyőzelmét, a 2020-as szezonra azonban nem tartotta őt meg a csapat. Nemrég még a 2021-es versenyzői visszatérésről beszélt, így váratlan fordulat, hogy mindössze 35 évesen őt nevezték ki csapatfőnöknek.

Latvala mellett szól, hogy ő a WRC történetének legtapasztaltabb versenyzője, a maga 209 rajtjával. A finn 18 ralit nyert a Ford, a Volkswagen és a Toyota színeiben, és háromszor lett második a világbajnokságon: 2010-ben Sebastien Loeb, 2014-15-ben pedig Sebastien Ogier mögött – akinek csapatfőnöke lesz jövőre.  

Az istálló egyben megerősítette, hogy változatlan pilótahármassal folytatja: Ogier, Elfyn Evans és Kalle Rovanpera lesznek a 2021-es versenyzők.

2021-re módosítanak a Spanyol Nagydíj vonalvezetésén

2021-re némileg megváltozik a Spanyol Nagydíj vonalvezetése, egészen pontosan annak 10-es kanyarja. A klasszikus barcelonai körön ez egy elnyújtott balos ív volt, ami egy hosszú jobbos kanyarban folytatódott, egy jó ütemű kombinációt alkotva. A kétezres években azonban először az F1, aztán a MotoGP is átváltott arra a szűkebb, szögletesebb változatra, amit biztonsági okokból rajzoltak a tervezők. Most úgy hírlik, visszatérhet a klasszikus kombináció modern változata, ami a régi és a most használt vonalvezetés között, a jelenlegi bukóterén keresztül vezethet.

A módosításon az FIA és a FIM közösen dolgozott így az autósok és a motorosok számára is ideális kanyarrá válhat.

Az alábbi képen jól látható a szóban forgó szakasz régi és új változata is, közötte a piros-fehérre festett bukótérrel.

131975545_3759017597481780_3823837361152497113_o

Így dőlt el a WRC világbajnoki címe Monzában

Decemberben zárult a Rali-világbajnokság, a vb-státuszt kapó Monza Ralival. Elfyn Evans érkezett éllovasként a helyszínre – de csapattársa, Sebastien Ogier távozott hétszeres világbajnokként.

Ők alkotják a W Series jövő évi mezőnyét

Bejelentette a 2021-es szezon első 18 versenyzőjét a női formulaautós bajnokság, az idei évben elmaradt W Series, amely a Formula-1 kísérősorozata lesz nyolc helyszínen, köztük a Hungaroringen. Címet véd a 2019-es bajnok, Jamie Chadwick, és ott lesz a komplett tavalyi élmezőny, mindenki, aki futamot nyert, sőt dobogóra állt: Beitske Visser, Alice Powell, Marta Garcia, Emma Kimilainen és Fabienne Wohlwend. A hat újonc egyike a csupán 17 éves Irina Sidarkova, viszont nincs a listán a 2019-ben több versenyen induló Keszthelyi Vivien.

A W Series 2021-es résztvevőinek listája: 

  • Jamie Chadwick, 22
  • Beitske Visser, 25
  • Alice Powell, 27
  • Marta García, 20
  • Emma Kimiläinen, 31
  • Fabienne Wohlwend, 23
  • Miki Koyama, 23
  • Sarah Moore, 27
  • Vicky Piria, 27
  • Tasmin Pepper, 30
  • Jessica Hawkins, 25
  • Sabré Cook, 26
  • Ayla Ågren, 27
  • Abbie Eaton, 28
  • Belén García, 21
  • Nerea Martí, 18
  • Irina Sidorkova, 17
  • Bruna Tomaselli, 23

 

Hiába ért véget az F1-es szezon, ma várható az év bejelentéshulláma

December második fele általában a karácsonyi készülődésről és a várakozásról szól, de 2020-ban ez sem a megszokott módon zajlik. Rendkívül későn ért véget az F1-es szezon, így a csapatok számára ezek azok a napok, amelyek során a fennmaradó kérdéseket meg tudják válaszolni a 2021-es szezont tekintve. Ide tartozik a mezőny két nagyágyúja, a Red Bull és a Mercedes, amely csapatok péntekre szerveztek fontosnak tűnő bejelentéseket. Mészáros Sándor kollégánk értesülései szerint az energiaitalosok 9 óra magasságában tervezik bejelenteni Max Verstappen csapattársának személyét, a Mercedes pedig 14 órakor tart sajtótájékoztatót Toto Wolff csapatfőnök és a gárda támogatója, az Ineos képviselőnek részvételével. Ez utóbbi témájával kapcsolatban nagy a titkolózás.

Ha ez nem lenne elég, 16 óra 30 perckor kezdődik az FIA szokásos év végi gálája számos sajtótájékoztatóval, így autósportos szempontból sűrű nap elé nézünk.

00113002_023

Fotó: DPPI

Női bajnokot is avatnának a WTCR-ben

Egy érdekes szabályváltozást is találunk a Túraautó-világkupa 2021-es kiírásában, melyet szerdán jóváhagyott az FIA Motorsport Világtanács. Ennek értelmében ahhoz hasonlóan, ahogy a privát versenyzőket díjazzák a WTCR Trophyban, egy női értékelés is lesz, amelyben bajnoki címet osztanak. Egy feltétellel: minimum három versenyzőnek kell részt vennie a teljes szezonban. A bajnokságban utoljára 2016-ban szerepelt nő, Sabine Schmitz a Nordschleifén, így valószínűtlennek tűnik, hogy a kritérium teljesül.

Az újoncbajnokság – melyet Gilles Magnus nyert 2020-ban – pedig átalakul: juniorbajnokot avatnak, az elsőévesek helyett a 24 évnél nem fiatalabb és 2019-nél korábban a sorozatban nem versenyző pilóták között.

Ugyancsak megszavazta a WMSC, hogy visszaáll a korábbi kétversenyes formátum. A terv szerint ez már idén is érvényben lett volna, de a hétvégék alacsony száma miatt a helyszínek többségén három futamot tartottak. Az időmérőn is pontot lehet szerezni, a Q1 és Q3 alapján 5-4-3-2-1 leosztásban.

Jóváhagyták a korábban közzétett versenynaptárt, amelyben nyolc forduló szerepel, május 14-16-án a Hungaroringgel kezdődően.

Az F1 hivatalos erősorrendjében Verstappen szerezte a legtöbb pontot, de Hamilton lett a legjobb

A Formula-1.com szerkesztői, szakírói az egész év során minden egyes versenyhétvégén pontozták minden pilóta teljesítményét, ezt a listát a futamok után mindig frissítették, ebből pedig kialakult egy végleges sorrend az Abu Dhabi Nagydíjat követően. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Lewis Hamilton nyilván nem kapott pontot akkor, amikor nem indult, ez pedig torzít a képen - ha átlagot számítunk a rajtok/szerzett pontok alapján, akkor bizony Hamilton nyert ebben az összevetésben Verstappen előtt, Sergio Perez pedig a kilencedikről a harmadik helyre ugrik fel.

Az összesített pontok alapján ez a sorrend: 

image (3)

Az átlagolt pontok szerint viszont ez:

image (4)

A csapatfőnökök is megszavazták, hogy szerintük ki az Év Pilótája

Mattia Binottót leszámítva minden F1-es csapat vezére voksolt arra, hogy vajon ki volt az idei Formula-1-es szezon legjobb pilótája - illetve egy top tízes listát kellett összeállítani, ebből jött ki az eredmény. Ezek alapján a következő a sorrend a szakma legbelső köreinél:

1. Lewis Hamilton 171
2. Max Verstappen 156
3. Charles Leclerc 132
4. Daniel Ricciardo 95
5. Sergio Perez 82
6. George Russell 75
7. Lando Norris 45
8. Carlos Sainz 37
9-10. Valtteri Bottas és Pierre Gasly 27

image (2)

Felére rövidül a Red Bull F1-es csapatának neve

Az energiaitalos F1-es istálló nem tervezi pótolni az év végén távozó névadó szponzorát, az Aston Martint, így a hivatalos dokumentumokon szereplő Aston Martin Red Bull Racing csapatnév 2021-ben gyakorlatilag a felére rövidül - közölte a Motorsport. A két márka 2018-ban kezdte szoros együttműködését a száguldó cirkuszban, azóta a brit autógyártó neve és logója az F1-es istálló autóján és csapatruházatán is kiemelt helyeken szerepelt. A márka jövőre azonban saját csapatot indít, így felbontja együttműködését a Red Bull gárdájával.

Christian Horner ezzel kapcsolatban elárulta, jövőre érkeznek új támogatók az istállóhoz, ám egyik sem névadó szponzorként.

En7AkV9XYAgxTIE

Marquez a mestere, de nem csak ő tud csodát művelni: az évtized legnagyobb mentései – videó

Niklas Ajo asseni befutója, Jakub Kornfeil ugratása és persze a műfaj királyának, Marc Marqueznek több földöntúli bravúrja is belefért a MotoGP válogatásába az elmúlt tíz év legnagyobb mentéseiről (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

Törölték a hagyományos évzáró autóversenyt, a Szilveszter Ralit

Mégsem rendezik meg az idei hazai autósport-szezon utolsó megmérettetését, a hagyományos Szilveszter Ralit. A Hungaroringen kialakított pályákra tervezett futam már évek óta megszokott "bulifutam" a versenynaptár végén, 2020-ban azonban nem kerülhet rá sor.

"Szilveszter Rallye törölve!

Nehéz döntést hozott meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, a Hungaroring Sport Zrt. és a versenyrendező Gáz2000 Kft. Áttekintve a jelenleg fennálló járványügyi helyzetet, valamint az előre nem látható országos intézkedéseket az érintett szervezetek úgy határoztak, hogy az idén lemondanak a Szilveszter Rallye megrendezéséről.

A felek ugyanakkor továbbra is elkötelezettek a hagyományos évzáró verseny mellett, és bíznak benne, hogy jövőre korlátozások nélkül megtarthatják azt" - írja a futam hivatalos közleménye.

2019-Szilveszter Rallye-második szakasz-szombat1-semerad1

A hungaroringi dobogótól Vettel megtorpedózásáig – Kvjat legemlékezetesebb F1-es pillanatai

Azzal, hogy az Alpha Tauri bejelentette Yuki Tsunoda érkezését, az is eldőlt, hogy Danyiil Kvjat jövőre kiszorul a Formula-1 mezőnyéből (ismét). Ennek apropóján készült az alábbi válogatás (amely átkattintás után nézhető meg!):

A szezonzáró, amelyen nem volt egyértelmű, ki lett a bajnok

A hazai bajnokságok közül a rali fejeződött be legkésőbb, december 6-án. A Mikulás Rali krónikája:

Leclerc-hez idén az ablakon keresztül jött a Jézuska

Sosem tudtad elképzelni, hogyan visznek be egy zongorát a lakásba, főleg, ha az a sokadik emeleten van? És gondoltad volna, hogy egy Formula-1-es versenyző videója fog ebbe némi betekintést adni? Charles Leclerc-ék monacói lakásába daruval érkezik a hangszer, kicsit korai karácsonyi ajándékként.

Jól működött az F1 koronavírus-protokollja

Nehéz évet zárt le a Formula-1 2020-ban, de a sportág egészen jól lemenedzselte a versenyeket és az átvariált programot a nyári indulás óta. Ross Brawn, az F1 motorsport-igazgatója is ezt méltatta szokásos futamösszegzőjének egyik részében az Abu Dhabi Nagydíj után.

"Hogy ez így alakult, az a megannyi brilliáns ember szövetségének eredménye, akik ebben a sportban dolgoznak, miattuk tudtuk létrehozni ezt a 17 futamos bajnokságot. Kemények voltak a szabályok, de ezek voltak szükségesek ahhoz, hogy versenyezhessünk. Nagyjából 80 000 PCR-tesztet végeztünk és száznál is kevesebb lett a pozitív esetek száma, ez 0,11%-os arány. Ez egy impresszív statisztika és azt mutatja, hogy a rendszer működött."

00120016_156

fotó: dppi

Nézd vissza az év utolsó Motorsporthíradóját!

Legközelebb már csak januárban jelentkezik friss adással az Autósport és Formula Magazin a tévében. A Motorsporthíradóban az év utolsó versenyei és a visszatekintés kerültek fókuszba.

Tartalom:

A magyar bajnoki címről döntött a Mikulás Rali

A stúdióban egy fiatal formaautós, Berta Benjámin

Drámai WRC-szezonzáró Monzában

Veterán autócsodák az Oldtimer Szuperkupán

Ezen az útvonalon tartják a januári Dakar Ralit

A Honda Forma-1-es múltja és jelene találkozott

 

 

A káromkodó focirajongó – ismerd meg Yuki Tsunodát!

Nagy izgatottság övezi a szakmában Yuki Tsunoda frissen bejelentett 2021-es Formula-1-es debutálását. Az F2-ben idén szélvészgyors, a Honda és a Red Bull támogatását élvező japán az Alpha Tauri pilótája lesz, ami persze magában hordozza a Red Bullhoz való fellépés későbbi lehetőségét, és az esélyt, hogy felülmúlva Aguri Suzuki, Takuma Sato és Kamui Kobayashi egy-egy dobogóját, hazája legsikeresebb Formula-1-es versenyzője lehessen.

Az F1-be 18. japán pilótaként megérkező Tsunoda az alábbi videóban árul el pár részletet magáról. Például hogy nagy kedvence a labdarúgás - Cristiano Ronaldóért rajong, és ha nem autóversenyző lenne, ő is futballozásra adta volna a fejét. Egy japántól nem várná az ember, de Tsunoda saját elmondása szerint sokat káromkodik - ezt a csapatrádión keresztül idén hallhattuk is - ezen a rossz tulajdonságán pedig szeretne változtatni.

(A lenti, gyerekkori képen balra Tsunoda, jobbra pedig barátja, az Abu Dhabiban az Alpha Taurival szintén tesztelő Marino Sato.)

 

EpQxp2jXIAEEurP