DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Marquez elkezdte a súlyzós gyakorlatokat – igaz, egyelőre csak bal kézzel

Néhány nappal azt követően, hogy felült egy szobakerékpárra, újabb jelentős lépcsőhöz ért a fél évvel ezelőtti felkarcsonttöréséből gyógyulgató Marc Marquez rehabilitációja: a nyolcszoros világbajnok az Instagramra posztolt legfrissebb fotója alapján elkezdte a súlyzós edzést is – igaz, egyelőre csak az egészséges bal karjával. A jobb karján továbbra is ott a rögzítő, s ahogy a Repsol Honda egy héttel ezelőtti közleménye tudatta: a spanyol még mindig folytatja az antibiotikumos kezelést a korábbi fertőződés miatt. Azt továbbra sem tudni, Marquez mikor térhet vissza a versenypályákra: a pénteken ismertetett módosított versenynaptár szerint két hónapja van arra, hogy felépüljön az évadnyitó Katari Nagydíjra (a szezon előtti teszt két héttel előzi meg azt).

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

 

Csapatot vált és az F2-es bajnoki címet veszi célba a Ferrari akadémistája

Az ART Grand Prix-től távozva a DAMS csapatánál folytatja Formula-2-es pályafutását Marcus Armstrong. A Ferrari által felkarolt 20 éves pilóta második szezonjára készül az F1 előszobájaként számon tartott szériában, ahol idén a bajnoki címet vette célba. A fiatal pilóta számára Romain Grosjean és Jolyon Palmer is követendő példa lehet, hiszen a sorozatban mindketten a DAMS istállójával nyertek bajnokságot, később pedig az F1 mezőnyéhez csatlakozhattak.

Az istálló két tulajdonosa, Gregory és Olivier Driot az igazolás kapcsán elárulták: nagy örömmel üdvözlik a pilótát a csapatnál, akivel nagy célokat tűztek ki a 2021-es szezonra.

armstrong-20201

Fotó: DPPI

Pierre Gasly sivatagi szörfözéssel melegít

Szokatlan tevékenységről töltött fel videót az Alpha Tauri F1-es pilótája:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Lefújta sebringi szezonnyitóját a WEC – naná, hogy Portimao a beugró

Az eredeti tervek szerint márciusban a sebringi 1000 mérföldes versennyel rajtolt volna el az Endurance-világbajnokság 2021-es idénye (amelynek állandó nevezőit a minap hozták nyilvánosságra), de nem okoztak meglepetést a szervezők a péntek délelőtti bejelentéssel, miszerint a koronavírus-járvány terjedése miatt nem akarnak kockázatot vállalni egy amerikai utazással – márpedig a felszereléseket hamarosan útjukra kellett volna indítani –, ezért kénytelenek voltak törölni a viadalt.

Viszont így sem csökken a tervezett futamok száma, ugyanis április első hétvégéjén, azaz húsvétkor Portimaóban rendeznek a sebringi forduló helyett egy 8 órás futamot, így Portugáliában indul a WEC szezonja. Érdekesség, hogy az Algarve International Circuit a pandémia egyik legnagyobb nyertese, hiszen tavaly a Formula-1-et és a MotoGP-t is első alkalommal látta vendégül a helyszín, amely jó eséllyel mindkét említett széria idei menetrendjébe is be fog kerülni a kényszerű átalakítások miatt (a MotoGP esetén ezt ma be is jelentették). A WEC a portimaói nyitány után a korábban bejelentett versenyekkel folytatná a szezont, azaz májusban jönne Spa, majd június közepén a Le Mans-i 24 órás.

sebring-wec-dppi

Négy éve tartó pereskedést nyert meg Magnussen

Korábbi menedzsere, Dorte Riis Madsen perelte be Kevin Magnussent, a Formula-1-ből idén távozó pilótát, de már négy évvel ezelőtt, azóta ment köztük a jogi vita. A koppenhágai bíróság elsőre Madsen javára döntött abban a kérdésben, hogy Magnussen azóta megkeresett pénzének 20%-ára igényt tarthat-e a menedzser, a dániai magasabb fokú bíróság viszont Magnussennek adta a dolgot - fellebbezni nem lehet, a pilóta "megúszta" és megtarthatja az így már több millió fontra rúgó összeget.

keymag

fotó: dppi

Jenson Button visszatér a Williamshez - több évre írt alá

A Williams hivatalosan is bejelentette, hogy visszaigazolja korábbi F1-es pilótáját, Jenson Buttont. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 2009 világbajnoka visszatér a pilótaülésbe: felsőbb tanácsadói pozícióban fog dolgozni a csapatnál. Mint írták, a tapasztalatával kell segítenie az istálló működését és fellendülését, egyúttal a csapat versenyzőinek is tanácsokat kell adnia - 2021-ben sok versenyhétvégén jelen lesz majd, igaz, hozzátették, hogy a Sky Sportsnál is megtartja a szakértői állását.

butt

fotó: dppi

Megtették az első 2021-es köröket egy MotoGP-gép nyergében

Bár a meghosszabbított katari tesztig még másfél hónap hátra van, az előző napokban mégis láthattunk már egy MotoGP-motort mozgásban. A Honda ugyanis csatlakozott a Superbike-világbajnoki mezőny jerezi tesztjéhez, ahol Stefan Bradl próbálgatta a 2021-es versenygépet. Az időjárás nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz, a WSBK-sok tulajdonképpen el is halasztották a tesztet a jövő hétre az eső és a vizes pálya miatt, Bradl viszont így is megtett néhány kört az RC213V-vel, amelyen a motorblokkfejlesztések befagyasztása okán elsősorban egy új váz, egy új lengővilla és egy új kipufogó tűnt fel.

Nem a tavaly – és elképzelhető, hogy idén is – Marc Marquezt helyettesítő német volt egyébként az egyetlen MotoGP-s Jerezben: Johann Zarco egy utcai Ducatival körözött (Michele Pirro, a bolognaiak tesztelője társaságában), de az időjárás miatt csak pár kört tett meg, míg a yamahás Maverick Vinales az eredeti tervein módosítva emiatt le is fújta az edzést. A MotoGP Instagram-oldalán Bradlről és Zarcóról is láthatunk néhány fotót:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MotoGP (@motogp) által megosztott bejegyzés

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Vettel is megejtette első látogatását az Aston Martinnál

Bár az alakulat nem verte nagy dobra, az F1-Insider információi alapján nemcsak Carlos Sainz és Sergio Perez járt már új csapata főhadiszállásán, hanem Sebastian Vettel is. A Ferraritól a Racing Pointból átalakuló Aston Martinhoz igazoló német állítólag kedden tett látogatást a silverstone-i gyárban, ahol előbb Otmar Szafnauer csapatfőnökkel és Andy Green technikai igazgatóval találkozott, majd egy üléspróbán is részt vett, valamint a szimulátort is kipróbálta. Fotókat és videókat egyelőre nem tettek közzé a látogatásról (persze lehet, hogy ami késik, az nem múlik), de úgy hírlik, a szimulátorban máris ráérzett Vettel az autóra, amely a szakértők szerint eleve jobban passzolhat a stílusához, mint az előző évi Ferrari.

vettel-aston-1

Két legenda, egy találkozás: a legnagyobb sztori

Különösen őszinte hangvételű interjúban beszélt a Formula Podcastnek az autóőrült rocksztár, Brian Johnson – az élő legenda többek között azt is felidézte nekünk, milyen körülmények között találkozott gyerekkori hősével, a nemrégiben elhunyt Sir Stirling Moss-szal. Az adás ezen részét 55:38-tól hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Ennyit változott az F1-es McLaren pilótafülkéje 32 év alatt

Az 1988-as MP4/4 és a 2020-as MCL35 pilótafülkéit hasonlíthatjuk össze az alábbi posztnak köszönhetően.

Leclerc zongoratudománya fejlesztésére fordítja a koronavírus-karanténját

Charles Leclerc-ről eddig is tudtuk, hogy egész jól zongorázik, most pedig egy hosszabb videót is feltöltött az Instagram-sztorijába (több részletben, egy Twitter-felhasználó rakta őket egybe) arról, hogyan is játszik a pillanatnyilag koronavírus-fertőzése miatt karanténban lévő monacói ferraris, aki a jelek szerint jól érzi magát a betegség ellenére is:

Videó: Rögtön egy méretes bukással indult a WRC-szezon

Teemu Suninen jó úton járt a Monte-Carlo Rali első szakaszán ahhoz, hogy a legjobb időt fussa, de nem ért végig, eléggé összetörte a Ford Fiesta WRC-t:

Amikor taxisofőrré váltak az F1-es pilóták

Az utóbbi években már ritkán láthatunk hasonlót, de a korábbi évtizedekben gyakrabban előfordult, hogy egy verseny végén valamilyen okból az egyik Formula-1-es pilótának „fuvarra” volt szüksége, hogy visszatérhessen a bokszutcába. Járt így többek között Fernando Alonso, Mark Webber, Giancarlo Fisichella és Jean Alesi is, de a műfaj királya kétségkívül Nelson Piquet volt, akinek autójára egy ízben hárman is felültek egyszerre – ezekből készített összeállítást az F1 YouTube-csatornája (amely átkattintás után tekinthető meg!):

Plusz tesztekkel készítheti fel japán újoncát az F1-re az Alpha Tauri

Mivel a Formula-1-es mezőnynek csupán egy háromnapos tesztje lesz a szezon előtt – március 12-től 14-ig Bahreinben –, az újoncoknak és a csapatot váltóknak nagyon kevés idő áll a rendelkezésükre, hogy megszokják az új közeget. Nem véletlen, hogy a Ferrari például plusz alkalmat szervez Carlos Sainznak, de nem a maranellóiak lesznek az egyetlenek, akik így tesznek.

A Motorsport.com úgy tudja, az Alpha Tauri kétszer is lehetőséget fog biztosítani az F1 első 2000-es években született pilótájának, Yuki Tsunodának a vezetésre a versenynaptárban idén is helyet kapó Imolában: egyszer a jövő héten egy régebbi autóval, majd pedig február 23-25. között is, ekkor azonban már elképzelhető, hogy egy filmforgatási nap keretein belül (ebből kettő van minden csapatnak, s egyszer-egyszer maximum 100 km-t tehetnek meg) az idei versenygépet is kipróbálhatja a japán – ahogy várhatóan néhány kört majd Pierre Gasly is megtehet.

tsunoda-alphatauri-imola-teszt

Havas-jeges sarkvidéki eseménnyel tér vissza jövőre a Bajnokok Tornája

A Race of Champions szervezői bejelentették, hogy két év kihagyás után 2022 januárjában újra megrendezik a népszerű gálaversenyt, a rendre sztárok egész sorát elcsábító Bajnokok Tornáját. Lesz viszont egy komoly újítás, ugyanis az előző alkalmak során megszokhattuk, hogy stadionokban kialakított szűk pályán csapnak össze a versenyzők – járt az esemény többek között az Egyesült Királyságban, Kínában, a legutóbbi 2019-es kiírás alkalmával pedig Mexikóban –, most azonban egy hosszabb és szélesebb pályát fognak építeni. Méghozzá egy teljesen havas-jeges pályát, az északi sarkkörtől kevesebb mint száz kilométerre, Svédországban.

Johan Kristoffersson, a regnáló ralikrossz-világbajnok, aki 2019-ben megnyerte a Nemzetek Kupáját a RoC-on, úgy véli, minden versenyző imádni fogja az új kihívást és az autók folyamatos csúszását. A szervezők egyébként azt is bejelentették, hogy a pályát az esemény után is megtartják majd, a versenyen pedig többféle elektromos jármű is szerepet fog kapni – igaz, a pontos listát és egyébként a pontos dátumot is csak később hozzák nyilvánosságra.

 

Videó: A 2020-as MotoGP-szezon legjobb csatái

Vinales Marquez és Rossi ellen két különböző jerezi futamon, Ducati-armada versus Rins az esős Le Mans-ban, a parádés spielbergi és valenciai befutók – ezek szerepelnek az alábbi válogatásban (amely a YouTube-ra átkattintva nézhető meg!):

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Norris karanténideje letelt, de a hazautazásának feltétele van

Lando Norris még január ötödikén jelentette be, hogy Dubaiban pozitív koronavírus-tesztet produkált, miután elveszítette az ízlését és szaglását. A McLaren pilótája a helyi előírásoknak megfelelően 14 napot a hotelszobájában töltött egyedül. Mostanra kiszabadulhatott onnan, és a Racefans információi szerint a tünetei is elmúltak. A megpróbáltatásai azonban nem érnek véget, ugyanis a hazautazásához elengedhetetlen egy negatív teszt produkálása, és a Nagy-Britanniában hatályban lévő jelenlegi korlátozások szerint otthon is karanténba kell majd vonulnia. Sportolóként annyi enyhítést kap, hogy a McLaren gyárába bemehet, ha otthonról nem tudja elvégezni a dolgát.

lando_rests_-_serg_tips

A Ferrari privát tesztet szervez Sainzéknak

Carlos Sainz és Charles Leclerc is privát tesztlehetőséget kap a Ferraritól az F1 háromnapos előszezoni felkészülési időszaka előtt - értesült a Racefans. A maranellóiakhoz idén csatlakozó spanyol pilótának nincs könnyű dolga a csapathoz való akklimatizálódással, ugyanis a tavaly év végi gyakorláson nem ülhetett autóba, az idei előszezoni teszt pedig minden eddiginél rövidebb lesz. Egy kiskapu azonban nyitva áll előtte: két évnél idősebb autóval bármikor gyakorolhat. A Ferrari ezért úgy döntött, Fioranóban mindkét pilótája beleülhet a 2018-as konstrukcióba. Ennek dátumáról jövő héten döntenek.

A lap értesülései szerint mindketten egy-egy teljes napot kapnak a gyakorlásra az SF71H volánja mögött.

sainz-maranello-3_1

Döbbenetes: Helikopterrel ütközött az egyik kamion a Dakaron

Az egyik tv-s helikopter a felvétel tanúsága szerint túlságosan is közeli mozgóképet akart készíteni Anton Shibalov Kamazáról, amikor az megugrott egy buckán, így a két jármű összeért:

Kicsi, de fontos lépés: Marquez edzésbe állt egy szobakerékpárral

Nagyjából másfél hónappal ezelőtt esett át a felkarcsonttörését követő harmadik műtéten Marc Marquez, akiről néhány napja az a nem túl sokatmondó friss információ érkezett a csapatától, hogy a rehabilitáció a tervek szerint halad, ugyanakkor az operáció során talált korábbi fertőzés miatt továbbra is speciális antibiotikumos kezelésre szorul. Továbbra is nagy kérdés, hogy mikorra épülhet fel a nyolcszoros világbajnok, de talán biztató jel, hogy bizonyos szinten újrakezdhette az edzéseket legújabb posztja szerint – igaz, csupán egy szobakerékpár nyergében, a jobb karján pedig továbbra is ugyanaz a rögzítő látható, mint már hetek óta.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

 

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!