DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Ma este kezdődik az F1-es hétvége Mexikóban

Kezdődik a Mexikói Nagydíj hétvégéje, a szokásoknak megfelelően esti időpontokban nézhetjük az F1-es eseményeket. Ma este nyolc órakor kezdődik az első és tizenegy órakor a második szabadedzés, amelyet a Pirelli gumitesztje miatt fél órával ezúttal is megtoldanak.

Péntek (október 28.) 

20:00 - 21:00 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, 22:15, felv.)

23:00 - 00:30 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

A hétvége teljes menetrendje ezen a linken megtekinthető!

-00121038_514

fotó: dppi

Megkérdezték Hamiltont, egyetért-e azzal, hogy ő minden idők legjobb F1-es versenyzője

Az USA Nagydíjat követően Jimmy Kimmel műsorának vendége volt Lewis Hamilton, ahol a széles érdeklődési körű pilótát ismerve több témát is érintettek. Kiderült például, hogy a brit már fiatalon beszélt a királyi trónt megöröklő Károly herceggel, aki a tavalyi lovaggá ütésekor emlékezett is erre, s azt mondta neki, hogy „hosszú utat tett meg azóta”. De azt is elmondta a Mercedes pilótája, hogy nem szeret forgalomban vezetni, és szerinte az angolok vezetnek a közút rossz oldalán. Természetesen a Formula-1 is szóba került, a műsorvezető konkrétan neki szegezte a kérdést, hogy egyetért-e azzal az állítással, hogy ő a történelem legjobb F1-es pilótája (elvégre a vb-címek tekintetében megosztva vezet Michael Schumacherrel, a futamgyőzelmek terén viszont már lehagyta a németet), mire a hétszeres világbajnok egy mosoly kíséretében diplomatikusan reagált:

„Nem, én… Én tudom, mi vagyok és mennyire vagyok jó, de nem igazán szeretek róla beszélni. Jobban szeretem, ha a pályán nyújtott teljesítményem beszél helyettem. Mindig ezt mondta édesapám is: amikor gyerekként versenyeztünk, rengeteg diszkriminációban volt részünk, mivel mi voltunk az egyetlen színesbőrűek a pályán. Apám azt mondta: hagyjam, hogy a pályán látottak beszéljenek. Ezért ma sem érzem úgy, hogy bármit mondanom kellene, csak hagyom, hogy amit a pályán és azon kívül csinálok, beszéljen helyettem” – fogalmazott Hamilton. Az alábbi videóban a teljes beszélgetés megtekinthető, benne többek között azzal is, ahogy a 37 éves versenyző egy sort olvas fel a Top Gunból, amelybe bár nagyon szeretett volna bekerülni, de a sűrű időbeosztása és a tavalyi vb-harc miatt ez nem jött össze neki:

Öt drámai momentum Mexikóból

Megérkezett az F1 drámai pillanatokból álló videója, a soros ezúttal a Mexikói Nagydíj. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Műtét várhat Quartararóra, de csak a valenciai szezonzáró után

Fabio Quartararo a Malajziai Nagydíj negyedik szabadedzésén bukott, amely során eltörte a bal kezének középső ujját, így sérülten állt rajthoz az időmérőn és a futamon is, utóbbin ráadásul dobogós helyen ért célba – matematikailag és minimálisan, de életben tartva vele a világbajnoki esélyeit. A SkySport.it szellőztette meg, majd a Monster Yamaha a Crash.net érdeklődésére megerősítette: a nagydíjhétvége után megvizsgálták a francia kezét, és kiderült, hogy műtétre van szüksége. Ugyanakkor Quartararo – akinek mindenképp nyernie kellene Valenciában ahhoz, hogy címet védjen, és bíznia kell abban, hogy az éllovas Francesco Bagnaia mindössze egy pontot szerez – csak az évadzáró és az azt követő kedden sorra kerülő teszt után fekszik majd kés alá.

Nem a yamahás azonban az egyetlen, akire orvosi beavatkozás várhat. Joan Mirnél ugyanis váratlanul a motorosokat gyakran kínzó jelenség, az arm pump – amelyről korábban részletesen is írtunk – jelentkezett Sepangban, amely miatt végül pontot sem szerzett. A Suzukitól a szezon végén a Repsol Hondához távozó spanyol elismerte: fontolgatja a műtét lehetőségét.

quartararo-serult-ujj-yamaha

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A Williamsnek nincs konkrét B terve Sargeant helyére

Jost Capito az USA Nagydíj szombati napján, a csapatvezetők sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy jövőre Logan Sargeant lesz a csapat versenyzője, amennyiben a versenyzéshez elegendő szuperlicenszponttal fog rendelkezni. A bejelentést követően a Motorsport megkérdezte a német szakembert, hogy van-e tartalékterv arra az esetre, ha az amerikai nem tud megfelelő helyen végezni az F2-es tabellán: "Igen, de nem konkrét, nincs név. Lesznek olyan versenyzők, akik nem kapnak szerződést. Még mindig vannak nagyon jó pilóták, akiknek megvannak a szuperlicensz pontjaik, szóval ez rendben van."

"Szeretnénk Logant a lehető legjobban felkészíteni a következő szezonra. Ez azt jelenti, hogy idén maximalizálnia kell az autóban eltöltött időt, ezért adtunk neki három első szabadedzést is. Ez további szuperlicenszpontokat ad neki, ezek biztosan nem ártanak. Abu Dhabi után a fiatal pilóták tesztjén is részt fog venni" - mondta Capito, aki szeretné növelni Sargeant esélyeit az ülés biztos megtartására.

Az amerikai közvetítés szakértője lehet Ricciardo

Különleges állásajánlatot kaphat Daniel Ricciardo 2023-ra, amelyet tervei szerint kihagy az egy évvel későbbi visszatérés reményében. Az ausztrál pilóta várhatóan tartalékversenyzőnek áll egy nagycsapatnál, mivel pedig a pozíciónál fogva jelen kell lennie a versenyhétvégéken, bevállalhat egy másodállást is – tévés szakértőként.

A hírek szerint ESPN kacérkodik azzal, hogy felkérje szakértőnek Ricciardót. A csatorna nemrégiben szerezte meg a Formula-1 közvetítési jogait az USA-ban 2025-ig. A csatorna programigazgatója, Burke Magnus a Racernek elmondta: Ricciardo személyisége illene a közvetítésbe – ismerve az ausztrált ez nem igazán szorul magyarázatra…

Magnus megpendítette, hogy Ricciardónak saját műsora vagy legalábbis blokkja lehetne: a csatorna Manningcast című produkciójához hasonlította, amelyben két korábbi NFL-játékos, Peyton és Eli Manning foglalkoznak az amerikai futballbajnokság történéseivel.

Csekély esély van egy kis esőre Mexikóban

A hétvégén rendezik a Mexikói Nagydíjat, a hazai pályán versenyző Sergio Pereznek pedig minden esélye megvan rá, hogy megnyerje azt, hiszen a mezőny legjobb autójában ül, ráadásul már a konstruktőri és az egyéni vb-cím sorsa is eldőlt, így mondhatni, egy tét nélküli futam következik az Autodromo Hermanos Rodriguezen. Ami az időjárást illeti, aligha fog közbeszólni, hiszen a hétvége mindhárom napjára napsütést, valamint 24-26 °C-os hőmérsékletet ígérnek, az eső valószínűsége pedig igencsak csekély.

Vajon folytatódik-e a mexikói sorozat?

A Mexikóvárosban rendezett futamok 2015-ben tértek vissza a versenynaptárba, először Mexikói Nagydíj névvel, majd a tavalyi évtől kezdődően már a Mexikóvárosi Nagydíj keretei közt látogatta meg a Formula-1 mezőnye a tengerentúli országot. Az elmúlt hat alkalommal csupán a Red Bull, valamint a Mercedes pilótái tudtak futamot nyerni és így is csak három főről van szó, azonban az időmérő edzések kapcsán már sokkal szélesebb a győztesek palettája.

A visszatérés óta ugyanis hat különböző pilóta futotta meg a leggyorsabb kört a nagydíjak szombati napján. 2015-ben Nico Rosberg, 2016-ban Lewis Hamilton, 2017-ben Sebastian Vettel, 2018-ban Daniel Ricciardo, 2019-ben Max Verstappen, majd a koronavírus miatti szünetet követően 2021-ben Valtteri Bottas nyerte meg az időmérőt. A sorozat folytatódhat, hiszen ha Max Verstappen kivételével bárki pole-pozíciót szerez az idei rajtelsőséget elnyerők közül, akkor tovább nőhet a sokszínű mexikói nyertesek száma. Ugyan az esélyesek közül Charles Leclerc már állt a pole-ban ezen a pályán, azonban 2019-ben Verstappen hátrasorolása miatt került az első pozícióba.

Bajnoki címet nyert a Ferrari akadémistája, jövőre már az F3-ban szerepel

A Ferrari ügyeletes tehetsége a 18 éves Dino Beganovic: a svéd-bosnyák pilóta a Formula Regional Európa-bajnokságon szerepelt a Prema színeiben, a hétvégén Mugellóban pedig bajnoki elsőséggel koronázta meg a szezont, melyet a legelső futamtól fogva vezetett. Az év 20 versenyéből négyet nyert meg, összesen 12-szer állt dobogóra, az összesítésben pedig 40 ponttal előzte meg a második Gabriele Minit és 41-gyel Paul Aront – pályafutása első autós bajnoki címet szerezte meg.

A Formula Regional után a következő szint a Formula-3, Beganovic jövője pedig hamar tisztázódott: négy nappal az Európa-bajnoki cím megnyerése után a Ferrari bejelentette, akadémistája a Formula-3-ban folytatja jelenlegi csapatát, a Premát képviselve. Eddig ismert csapattársa éppen idei egyik fő riválisa, Paul Aron lesz, aki a Mercedes védence.

De Vries Mexikóban ismét F1-es autóba ül

A Mexikói Nagydíj első szabadedzésén ismét F1-es lehetőséget biztosít a Mercedes Nyck de Vriesnek, aki jövőre az AlphaTaurinál kapott versenyülést. Ráadásul az év végéig még a Mercedes kötelékébe tartozó holland pilóta ezúttal az egyik Ezüst Nyíl volánja mögött próbálhatja ki magát, miután George Russell autóját kapja meg a hatvanperces edzésre.

Nocsak, melyik szériában versenyez újra Nick Heidfeld

A spanyol WRX-hétvégén tartják az elektromos kísérőszéria, az RX2e szezonzáróját. Két neves versenyző is indul vendégszereplőként a kategóriában: Nick Heidfeld és Carlos Checa. Mindketten először kóstolnak bele a ralikrosszba október 29-30-án.

A két sztárt senkinek sem kell bemutatni: a Formula-1-ben több mint egy évtizedet lehúzó Nick Heidfeld 13-szor állt dobogóra a kategóriában, legtöbbször a BMW versenyzőjeként, és elektromos versenysorozatban is van tapasztalata: négy szezont töltött a Formula-E-ben. A 45 éves versenyző nem vonult vissza hivatalosan, de 2018 óta nem szerepelt nagyobb szériában.

Az 50 éves Carlos Checa ugyancsak a versenyzés veteránja, csak épp a motorozás világában: 12 teljes évet töltött az 500-as/MotoGP géposztályban, épp annyit, mint Heidfeld az F1-ben, a Yamaha gyári versenyzője volt, és 24 dobogós helyezést szerzett, két győzelemmel együtt. Ezután átnyergelt a Superbike-világbajnokságra, ahol 2011-ben bajnoki címet nyert Ducatival – két évvel később vonult vissza a motorozástól. A két vendégszereplő kétségkívül nagyobb figyelmet vonz majd az RX2e kategóriára, ahol Victor Vranckx bajnoki címe csak formalitás.

A Red Bull már megalapozta a hangulatot Mexikóban

A Mexikóvárosi Nagydíj felvezetése gyanánt egy hatalmas parádét tartottak az energiaitalosok Guadalajara városában. Az eseményen természetesen a hazai pilóta, Sergio Perez volt a középpontban, aki kiváló műsorral szórakoztatta a helyi rajongókat. A Red Bull pilótája már korábban is elárulta, hogy nagyon várja ezt a hétvégét, és természetesen nyerni szeretne a honfitársai előtt.

A mexikói szabadedzés is tele lesz újoncokkal: Már az ötödik vendégszereplőt jelentették be

Rendhagyó pilótafelállás vett részt az USA Nagydíj első szabadedzésén, mivel öt csapatnál sem a szokásos páros vezetett, közülük négynél újoncnak minősülő pilóta ült be, ráadásul mind a négyen ekkor mutatkoztak be F1-es versenyhétvégén. Mint sokszor emlegettük már, a 2022-es szezonban a csapatoknak két FP1-es szakaszban át kell engedniük autójukat egy tapasztalatlan (legfeljebb két nagydíjon részt vett) versenyzőnek, az istállók többsége pedig a szezon legvégére halogatta kötelezettségét, ezért Austinhoz hasonlóan Mexikóvárosban is számos szokatlan nevet látunk az első tréning eredménylistáján.

A legfrissebb bejelentés az AlphaTaurihoz fűződik: a háromszoros Formula-2-es futamgyőztes, Liam Lawson vezeti az AT03-at, akárcsak korábban Spában. Az új-zélandi Yuki Tsunoda autóját veszi át, és várhatóan Brazíliában vagy Abu Dhabiban a Red Bullba is be fog ülni, amely egy újoncbevetéssel még adós.

Liam Lawson mellett még három csapatnál láthatunk újoncot a Mexikóvárosi Nagydíj első edzésén: az Alpine-t a bemutatkozó Jack Doohan, a Haast Pietro Fittipaldi, a Williamst pedig újra Logan Sargeant vezeti.

Frissítve: Egy ötödik újonc is autóba ül Mexikóban, a Mercedest George Russell helyén Nyck de Vries vezeti, aki negyedik edzésbevetését kapja idén, a másodikat a csapatnál.

F3-as pilóta ülhetett be az Aston Martinba

Zak O'Sullivan, a 17 éves brit versenyző próbálhatta ki magát az Aston Martin 2021-es autójában. O'Sullivan a Formula-3-ban versenyzett az idei szezonban és a tabella tizenegyedik helyén zárt 54 ponttal. A brit annak ellenére próbálhatta ki magát a silverstone-i székhelyű csapatnál, hogy a Williams istálló akadémiájának tagja, ugyanis elnyerte az Aston Martin British Racing Driver Club Young Driver of the Year díját 2021-ben. 

Az zsebelheti be ezt a címet, aki az adott évben bemutatkozóként szerepelt az F3-ban vagy annál alsóbb kategóriában versenyzett. A díj azonban nem csupán a tesztet foglalja magába, hanem teljes klubtagságot is, valamint egy bukósisakot és 200000 angol fontot. Ezt az elismerést jelenlegi és korábbi Formula-1-es pilóták is elnyerték, köztük Anthony Davidson, David Coulthard, Jenson Button, George Russell és Lando Norris is.

 

Együtt maradnak, akik (egyelőre) nem jöhetnek az F1-be: Herta hosszabbított az Andrettivel

Colton Herta újabb négy évre aláírt az Andretti Autosporthoz, így 2027-ig az amerikai istállót erősíti majd – jelentette be közleményében a csapat. Az IndyCarban szereplő versenyző 2020-ban igazolt Andrettiékhez, ahol eddig összesen öt győzelmet aratott.

Tehetségére a Formula-1-ben is felfigyeltek, hiszen az AlphaTauri eredetileg őt vette célkeresztjébe az Alpine-nak „átadott” Pierre Gasly helyére, ám mivel Herta nem rendelkezett az F1-es induláshoz szükséges szuperlicenszpontokkal, ezért ez a megállapodás nem jött létre. Elképzelhető azonban, hogy az amerikai pilótának így sem kell letennie még a száguldó cirkuszról, hiszen az Andretti Autosport ugyancsak keményen dolgozik azon, hogy csatlakozhasson a mezőnyhöz – igaz, egyelőre a jelenlegi istállók és az F1 vezetése irányából is leginkább elutasításban részesültek.

herta-2022-indycar-1

Így hajtotta uralma alá Mexikót tavaly a Red Bull

Nagyszerű formában érkezett tavaly a Mexikói Nagydíjra Max Verstappen és a Red Bull, amit győzelemre is tudtak váltani a futamon, Sergio Perez pedig első mexikóiként állhatott hazai közönség előtt a pódiumra. A rajt utáni kavarodás pedig már csak hab a tortán. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

 

Hiányozni fog Vettelnek az adrenalin, de nem bánta meg a döntését

Az utóbbi nagydíjakon remek teljesítményt tett le az asztalra Sebastian Vettel: a suzukai esőben hatodik lett, Austinban pedig egy elrontott kerékcsere ellenére is nyolcadik pozícióban intették le, amely hetedik hellyé változott Fernando Alonso büntetése után. Az Aston Martin pilótája a leintés után elismerte, hogy rettenetesen élvezte a Kevin Magnussen elleni csatát – és így volt ezzel a németet agyondicsérő dán is –, viszont amikor arról kérdezték, hogy mindezek fényében megbánta-e, hogy a szezon végén visszavonul a Formula-1-es versenyzéstől, így felelt a négyszeres világbajnok:

„Nem. Persze hiányoznak fognak ilyen pillanatok, ez nem titok” – nyilatkozta Vettel a Bildnek az USA Nagydíjat követően. „De régóta gondolkodtam már ezen a döntésen, valamint ezekről a pillanatokról és az adrenalinról, amely hiányozni fog. Egy részemnek hiányozni fog ez, másrészt viszont várom, mi következik ezután.”

vettel-austin-aston-1

Alonsót megreptetik, Vettel parádézik – a legjobb austini onboard felvételek

A Stroll–Alonso baleset és a négyszeres világbajnok utolsó körökben bemutatott előzései mellett többek között a rajtnál történt Sainz–Russell is eset kapott a fedélzeti kamerás válogatásban – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

onboard-video-austin-1

MiniDrivers: Vettel győzelemről álmodozott

Megérkezett az USA Nagydíj hat és fél perces összefoglalója a MiniDrivers értelmezésében, melyben láthatjuk Perezt csigává változni, Gaslyt elveszíteni egy igazi western-párbajt és természetesen a hétvégén tündöklő Vettel is főszerepbe került.

Egyre közelebb kerül a büntetőpontokkal az egyversenyes eltiltáshoz Gasly

„Újabb futam, újabb büntetés” – összegzett az USA Nagydíj után Pierre Gasly. Míg néhány hete Japánban azért szankcionálták a franciát, mert nem lassított le eléggé a piros zászló ellenére, Austinban azért róttak ki rá öt másodperces időbüntetést, mert több mint tízautónyi helyet hagyott az előtte haladóhoz képest a safety car mögött. Ráadásul mivel a stewardok úgy ítélték meg, hogy ezt nem töltötte le megfelelően a bokszkiállása során (csak 4,54 másodperc telt el az első kerekek felemeléséig), később újabb tíz másodpercet kapott, így végül egészen a 13. helyig csúszott hátra a verseny egy pontján a középmezőny élén záró Lando Norrisszal is csatázó francia. Gasly elmondta: nem próbált meg semmi „okosságot” csinálni a biztonsági autó mögött, de elfogadja a büntetését.

Amely ráadásul két büntetőponttal is járt, s ez lehet a még rosszabb hír az AlphaTauri versenyzője számára. Ezzel ugyanis Gasly már kilenc büntetőpontnál jár az elmúlt 12 hónapban, amelyek közül leghamarabb jövő májusban jár le bármennyinek is az érvényessége, így ha addig további hármat összeszed, a szabályok értelmében automatikusan eltiltják egy nagydíjról. A francia a Spanyol Nagydíjon Lance Stroll-lal, az Osztrák Nagydíjon Sebastian Vettellel ütközött, ami két-két büntetőponttal járt számára, ezen felül utóbbi futamon egyet pályaelhagyások miatt is kapott, ahogy a suzukai incidens is eredményezett kettőt. A kilenc büntetőponttal Gasly vezeti a vonatkozó listát jelenleg a nyolcnál járó csapattárs, Yuki Tsunoda előtt, csakhogy a japánnak néhánynál lejár rövidesen az egy év.

gasly-austin-dppi

fotó: DPPI