DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

IndyCar: Kirkwood megtörte Palou győzelmi szériáját (videó)

A pole-ból induló Kyle Kirkwood nyerte az IndyCar 2025-ös idényének harmadik futamát Long Beach utcáin. Az Andretti pilótája a pole-ból indulva tulajdonképpen uralta a versenyt, és karrierje során másodszor nyert az ikonikus helyszínen. Ezzel megszakadt a címvédő Alex Palou idei veretlensége és győzelmi sorozata, igaz a spanyol így sem búslakodhat, hiszen bejött másodiknak, így a Ganassi versenyzője továbbra is viszonylag magabiztosan (34 ponttal) vezet a bajnokságban a felzárkózó Kirkwood előtt.

indycar-kirkwood-longbeach

A Long Beach-i dobogót az alternatív stratégián előretörő Christian Lundgaard tette teljessé az Arrow McLaren színeiben, megelőzve Felix Rosenqvistet és a Penske duóját, Will Powert és Scott McLaughlint. A Cadillac F1-es ülésével folyamatosan szóba hozott Colton Herta viszont hiába startolt az első sorból, csak hetedikként futott be, a top 10-et pedig Scott Dixon, Sting Ray Robb és Kyffin Simpson tette teljessé. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Alex Palou Chip Ganassi 2.6859
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 18.7784
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 19.8193
5. Will Power Team Penske 23.3641
6. Scott McLaughlin Team Penske 25.7113
7. Colton Herta Andretti 26.5802
8. Scott Dixon Chip Ganassi 27.0975
9. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 27.6913
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi 28.1025
11. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 31.4467
12. Marcus Ericsson Andretti 32.1430
13. Patricio O'Ward Arrow McLaren 39.3900
14. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 41.6832
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.7421
16. Louis Foster RLL Racing 44.2727
17. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 47.0318
18. Robert Shwartzman Prema 49.6677
19. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 57.6710
20. Nolan Siegel Arrow McLaren 58.2876
21. Callum Ilott Prema 1 kör /12.5893
22. Graham Rahal RLL Racing 1 kör /14.2936
23. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /16.8985
24. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /22.2871
25. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 2 kör /3.8105
26. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /38.3605
27. Josef Newgarden Team Penske 2 kör /55.8962

Versenyzőtársai megtapsolták Kubica visszatérését

Az Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatójának legérzelmesebb pillanata, amely során a mezőny legnagyobb karakterei, Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Max Verstappen tapssal fejezték ki tiszteletüket Robert Kubica felé, aki nyolc küzdelmes év alatt képes volt felépülni szörnyű ralibalesetéből és visszatérni az F1-es rajtrácsra.

Ricciardo: Robert azt mondja, hogy egy nagyon hosszú téli szünet után tért vissza, de szerintem egyikünk sem tudja igazán felfogni, mi mindenen ment keresztül, hogy visszajusson ide. Nagyszerű őt újra itt látni. Azóta ismerem őt, hogy 2007-ben Európába költöztem, ami már nagyon régnek érződik. Nem fogok mindenkit arra kérni, hogy tapsoljon, de egyszerűen nagyszerű, hogy újra itt van.

Vettel: Mi azért megtehetjük.

Ricciardo a csapatváltás után a sisakdizájnnal is merészet húzott

A teszteken még ideiglenes sisakfestést használt a Renault-hoz szerződött Daniel Ricciardo, már akkor is belengetve, hogy valami különlegeset fog viselni a szezon során, most Melbourne-ben pedig tényleg egy az F1 megszokott szín- és dizájnvilágától egészen eltérő sisakot mutatott meg a nyilvánosságnak. A Red Bullnál az energiaital logója jelentősen bekorlátozza a pilóták sisakjának kinézetét, most viszont új csapatánál az ausztrál tényleg szabadjára engedhette a fantáziáját, és egy rózsaszín, kék és zöld felületeket tartalmazó fejfedővel rukkolt elő. Egyik oldalán rajtszáma, a 3-as tűnik fel, a másik oldalára pedig a "Stop being them" felirat került, ami nagyjából úgy fordítható, hogy "ne légy olyan, mint ők", ezzel is szimbolizálva a Ricciardo által választott vagány irányvonalat. Egyetlen dolgot mentett át a múltból: a sisak hátulján továbbra is utalás látható kabalaállatára, a méhészborzra.  

D1mgqNEX0AADPWE

D1mgv6OXQAA2wef

D1mhQStXcAEaxoW

D1mg1AoXQAARW7a

Már első IndyCar-futamán nagyon magasra tette magának a lécet Felix Rosenqvist

A svéd újonc sokáig vezetett is St. Petersburgben, végül negyedikként intették le. Ezt a helyezést többek között ezeknek a megmozdulásoknak is köszönhette.

Nem akármilyen arányköpést osztott meg Kimi Raikkönen a legújabb F1-podcastben

A hivatalos F1-podcast legújabb epizódjának alanya 2007 világbajnoka, Kimi Raikkönen volt, akivel beszélgettek családról, karrierről... és a bulizás aranyszabályáról. Ameddig több olyan nap van, mikor iszol, mint amikor másnapos vagy, minden rendben.

 

Rendkívüli értekezletet hívott össze Jean Todt az Albert Parkban

Az F1-es versenyigazgató, Charlie Whiting váratlan halála nagy fennforgást okozott az Ausztrál Nagydíj paddockjában, és persze az FIA szervezetében is, hiszen azonnali hatállyal pótolniuk kell a versenyhétvégék legfontosabb mozgatórugójaként ismert szakembert.

A Formula.hu friss helyszíni információi szerint Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke helyi idő szerint délután 6 óra körül érkezett meg az Albert Parkba, és egyenesen a szövetség vendéglátó-egységébe sietett, ahol zárt körű eligazítást tart az FIA teljes vezetése számára. A találkozó egyperces gyászfelállással kezdődött, emellet az FIA minden munkatársa fekete karszalagot visel, így adózva Whiting emlékének.

Valószínűleg hamarosan a széles nyilvánossággal is ismertetik a megbeszélés legfontosabb fejleményeit, hiszen valakit mindenképpen ki kell jelölniük a versenyigazgatói posztra, még ha csak ideiglenesen is, aki Whiting feladatait átvéve levezényli az Ausztrál Nagydíjat, például a rajtjelet is megadva a futam kezdetekor.

IMG_20190314_181006

IMG_20190314_181628

Lassan már húsz éves Michael Schumacher jókora ausztrál buktája

A nagy eséseket Michael Schumacher sem úszta meg minden egyes alkalommal. Ebből viszont legalább saját lábán távozott.

 

Így adott szerenádot az IndyCar mezőnye 30. születésnapján a kerekesszékes Robert Wickensnek

Megható gesztus a sérült korábbi riválisnak, akit még mindig az IndyCar nagy családjának tagjaként kezel mindenki a paddockban.

 

Néhányan azért összejöttek az F1 első hivatalos szezonkezdő eseményére

Nem csinált még ilyet az F1, de jól állt neki: Mark Webber vezetésével a Melbourne-i Federation Square-en jött össze a 20 idei versenyző, hogy hivatalosan is megnyissa a szezont.

 

Ricciardo ausztrál Supercart vezetett

Egy közös szponzor révén a Renault pilótája, Daniel Ricciardo beülhetett a Rick Kelly Supercars bajnokságban használt versenygépébe. Nem ez az első alkalom, hogy az ausztrál kipróbálta magát hazája túraautós szériájában: két éve is vezetett egy ilyen versenygépet.

Az Alfa Romeo új karikatúrája kicsit erőltetett, de azért aranyos

- Egy gyors kérdés: koalák vagy kenguruk?
- Boah!
- Gyorsan tanulsz, ezt már szeretem!

Nem igazán ül a csattanó (már ha annak lehet egyáltalán nevezni) az Alfa Romeo futamelőzetes sajtóközleményébe helyezett karikatúrában Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi között, viszont dicséretes az ötlet, és reméljuk, sorozattá fejlődik a két pilóta története a szezon során. 

D1hM_J4WoAASYi0

Rámozdult az F1-rajongókra az Idokep.hu

Te is kaptad már azon magad, hogy jobban érdekel a világ másik oldalán lévő Formula-1-es versenyhelyszín időjárása, mint a saját településedé? Ennek az igénynek igyekszik az idei szezontól megfelelni Magyarország legnépszerűbb időjárás-előrejelző weboldala, amely a hírek között a Meteociel adataira támaszkodva cikket publikált az előttünk álló hétvége melbourne-i időjárásáról, ígéretük szerint pedig az év során a többi versenyhelyszínnel is megteszik ezt. 

Ide kattintva érhető el az elég részletes elemzés az Ausztrál Nagydíj három napjáról, aminek fő mondanivalója az, hogy nem lesz eső.  

Clipboard_1

Ezt a női nevet kapta Vettel idei Ferrarija

A négyszeres világbajnok régi szokása, hogy elnevezze versenygépeit: a melbourne-i szezonindító eseményen Mark Webber kérdezett rá, hogyan keresztelte el az SF90-t. Vettel elárulta, a versenygép a Lina nevet kapta, melyet egykori csapattársa Lean Linává, azaz Sovány Linává egészített ki.

Vettel korábbi autói között volt már Loria (2018), Eva (2015) és Kinky Kyle (2011) is, a teljes névsor egyik rajongói oldalán böngészhető végig.

Ilyen kidolgozott egy női pilóta háta

Pippa Mann posztolt a májusi Indy 500-ra való felkészüléséről. 

Videó: Nézd végig az F1 közös szezonnyitó eseményét Melbourne-ből

Először tartottak ilyen rendezvényt a Formula-1 történetében, ahol a hétvégén startoló 2019-es szezon köszöntéseként minden csapat pilótái egy közös színpadon vonultak fel. Az esemény helyszínéül a melbourne-i Federation Square szolgált, és a hivatalos rész nagyjából 50 percig tartott - ez tekinthető meg az alábbi videóban. A csapatokat egyenként szólították a színpadra, mindegyiket a két pilóta és a csapatfőnök képviselte, s néhány percet beszéltek az idénynyel kapcsolatos várakozásaikról. A végén az összes pilóta egyszerre tért vissza a színpadra, és az esemény egyik házigazdája, Mark Webber próbálta mindannyiukat egy közös fényképre rászorítani, noha ezzel igencsak meggyűlt a baja, hiszen elmondása szerint életében először használt szelfibotot.

A videó indítás után a Watch on YouTube linkre kattintva nézhető meg.

D1hYTtDWsAA1Djg

Mikor nem szerzett utoljára pontot Mercedes-motoros autó?

Érdekes statisztika az Ausztrál Nagydíj előtt: 196 egymást követő nagydíjon szerzett legalább egy pontot valamelyik Mercedes-motoros versenygép. Utoljára 2008-ban volt példa arra, hogy a pontzóna (akkor még top 8) egyik helyén sem volt a márka erőforrásával hajtott autó: Lewis Hamilton 12. lett, Heikki Kovalainen kiesett a Japán Nagydíjon. Akkor egyedül a McLaren használt Mercedes-erőforrást.

Ha a Mercedes meg akarja dönteni a vonatkozó rekordot, zsinórban 228 pontszerző futam fölé kell mennie: 1967 és 1983 között volt egy ilyen hosszú szériája a Ford-Cosworth erőforrásnak.

Izgalmasnak ígérkezik az első idei F1-es sajtótájékoztató

Erős csapattal nyitja az évet Melbourne-ben a Formula-1, az évad első sajtótájékoztatóján ugyanis Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Daniel Ricciardo és Robert Kubica fog majd válaszolni a kérdésekre - vagyis a három nagycsapat vb-esélyese, az ebből a körből saját döntéssel kiszálló Ricciardo, valamint a nagy visszatérő Kubica. A sajtótájékoztatóra helyi idő szerint csütörtök délután 16 órakor kerül majd sor, pénteken 14 órakor pedig következnek a csapatvezetők: Toto Wolff, Mattia Binotto, Christian Horner és Cyril Abiteboul, vagyis a feltételezett top4 csapat vezére.

pf2_14

fotó: dppi

Megmutatta a Ferrari az Ausztrál Nagydíjra módosított festését

Mint már korábban beszámoltunk róla, az Ausztráliából érkező, tiltakozó hangok hatására eltávolította főszponzora, a Mission Winnow minden nyomát a Ferrari: a támogató kikerült a teljes csapatnévből, matricáit pedig leszedték az SF90-ről. A Philip Morris dohánygyárhoz kapcsolódó Mission Winnow-t bújtatott dohányreklámnak tartják a tiltakozók.

A Ferrari azt ígérte, az eltávolított feliratok helyére meglepetés kerül a rajongók számára: a csapat által kedden közzétett kép tanúsága szerint ez a „90 év” felirat lett, amely az autó nevéhez hasonlóan az előtt tiszteleg, hogy Enzo Ferrari 1929-ben hozta létre versenyistállóját Modenában.

A várakozás szerint a vitás főszponzor Bahreinben újra szerepelni fog a vörös autókon.

(A felső képen az új, az alsón az eredeti dizájn.)

Öt sokkoló pillanat az Ausztrál Nagydíjak történetéből

Legalábbis ezt a címet adta az alábbi videónak a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája. A videó a csatornán, a "megtekintés a Youtube-onra" kattintva megnézhető.

Újra összeáll a magyar csapat Kiss Norbert körül

Idén már negyedik szezonját kezdi meg Kiss Norbert a kamion-Európa-bajnokságban azóta, hogy elhagyta a magyar Oxxo Racinget és a német Tankpool24 Racinghez csatlakozott. Bár a bajnoki címek itt egyelőre elkerülték, egy harmadik és két ötödik helyet így is elért az év végi összesítéseknél, és nem telt el szezonja futamgyőzelem nélkül. Ettől az évtől viszont talán még az eddiginél is otthonosabban érezheti magát a Tankpool24-nél, hiszen két korábbi, oxxós kollegája is átnyergelt a csapathoz: a versenymérnök Bakó Csaba és a főszerelő Széll Imre.  

"Nagyon örülök, hogy ismét Csabával és Imivel dolgozhatok! Már nagyszerű közös múlttal rendelkezünk, és beállítottunk néhány rekordot is 2015-ben” – mondta Kiss Norbert a sorozat weboldalán. „Nehezebb dolgunk van, mint a csapatok többségének, hiszen a motort is magunknak kell előállítanunk, ez pedig a vártnál komolyabb kihívások elé állított minket. De nem állunk le a munkával.”

timthumb

Fotó: ETRC

Verstappennek és Gaslynek valamikor egy csomó nyelvet is volt idejük megtanulni

Ti hány nyelvet beszéltetek folyékonyan a 20-as éveitek elején, illetve számításaitok szerint hányat fogtok, mire elértek ebbe a korba? Max Verstappen és Pierre Gasly erről is büszkén kérdezgethették egymást a Red Bull alábbi videójában, mert nincs miért szégyenkezniük. Persze világhírű sportemberek számára az anyanyelvük mellett az angol is elengedhetetlen, de Verstappen azt mondja, holland és angol mellett németül is folyékonyan beszél, Gasly pedig a francia és az angol mellett az olasszal is elég jól boldogul, és elmondása szerint korábban a spanyol is ment neki valamennyire (a japán nyelv említésével inkább csak viccelt, hátha a Hondától is nézi valaki, akinél jó pontokat szerezhet).