DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Marquez évtizedes körrekordot döntött meg, Bagnaia elesett

Két héttel a thaiföldi nyitány után az egy év kihagyást követően visszatérő Termas de Rio Hondóban versenyez a hétvégén a MotoGP, amely számára két edzés volt a menü pénteken. Marc Marquez pedig ott folytatta, ahol Buriramban abbahagyta: mindkét gyakorláson a leggyorsabb volt, a Q2-es helyekről döntő délutáni tréningen futott 1:37,295-ös ráadásul új körrekord: a spanyol saját 11 éves csúcsát adta át a múltnak – igaz, elsőként Marco Bezzecchi javította meg azt az Apriliával. Az olasz végül amúgy csak negyedik lett, Fabio di Giannantonio és Alex Marquez férkőzött még be elé, azaz három Ducati zárt az élen.

Az első négyest a másik három márka egy-egy képviselője követte a sorban a KTM-es Brad Binder, a yamahás Alex Rins és a hondás Johann Zarco révén, sőt előbbi kettő csapattársa, Fabio Quartararo és Pedro Acosta jött utánuk – annak ellenére, hogy a franciának eleinte műszaki gondjai voltak, míg a spanyol a leintés után elesett. Francesco Bagnaia viszont még az utolsó percekben bukott, de végül így is megúszta, hogy ismét kicsússzon pénteken a top 10-ből, épp a tizedik helyen kvalifikálta magát a másnapi időmérő második szakaszába.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Ducati 1'37.295  
2. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'37.430 0.135
3. Álex Márquez Gresini Ducati 1'37.496 0.201
4. Marco Bezzecchi Aprilia 1'37.510 0.215
5. Brad Binder KTM 1'37.546 0.251
6. Alex Rins Yamaha 1'37.591 0.296
7. Johann Zarco LCR Honda 1'37.685 0.390
8. Fabio Quartararo Yamaha 1'37.818 0.523
9. Pedro Acosta KTM 1'37.827 0.532
10. Francesco Bagnaia Ducati 1'37.834 0.539
11. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'37.855 0.560
12. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'37.931 0.636
13. Joan Mir Honda 1'37.975 0.680
14. Jack Miller Pramac Yamaha 1'38.058 0.763
15. Luca Marini Honda 1'38.136 0.841
16. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'38.315 1.020
17. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'38.347 1.052
18. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'38.649 1.354
19. Somkiat Chantra LCR Honda 1'38.651 1.356
20. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'38.746 1.451
21. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'38.785 1.490
22. Lorenzo Savadori Aprilia 1'39.076 1.781

motogp-marquez-termas-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Változott a vietnámi pálya vonalvezetése, bekerült még egy kanyar

Az április 5-re kitűzött első Vietnámi Nagydíj szervezői belenyúltak a vonalvezetésbe annak érdekében, hogy a félig utcai, félig épített pálya Hanoiban izgalmas versenyt produkáljon. Az utolsó kanyarok szekvenciájában történt módosítás. Korábban egy gyors balos és egy szűkebb balos volt az utolsó két kanyar, a pálya viszont most jobbra fordul, mielőtt egy szűk balossal és egy nyitottabb balossal zárul. Ennek eredményeként egy 23. kanyar került a nyomvonalba, valamint a szekció 15 méterrel szélesebb lett. A pályahossz csak kis mértékben növekedett, 5565-ről 5607 méterre.

A 300 méteres bokszépület építése már idén befejeződik, a teljes pályát januárban adják át.

 

A vonalvezetés első verziója:

Amikor az F1-es csapat becsukja a kapukat, csak a pályán lévő versenyző ezt nem tudja

Pierre Gaslyt viccelte meg kicsit a Toro Rosso: amíg a versenyző a pályán körözött, a csapat bepakolt mindent a bokszutcából és lehúzta a redőnyt - mikor Gasly megérkezett, a nagy semmi fogadta, míg a csapat magában kuncogva figyelte az eseményeket egy kamerán keresztül...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

When the team decides to close shop early, but doesn’t tell the driver #F1 #ToroRosso #Honda #RedBull #Motorsport #Formula1 @pierregasly

Scuderia Toro Rosso (@tororosso) által megosztott bejegyzés,

Videó: Kiparodizálták Ogier Toyota-tesztjét

Mint ismert, Sebastien Ogier az idei szezon végén úgy döntött, hogy kilép a Citroennel aláírt szerződéséből és a Toyotához igazolt, a Yaris WRC-t pedig már tesztelte is az utóbbi napokban - erről mi is kitettünk egy videót. Erről azonban megjelent egy paródia videó is...

WTCR: Távozik a sorozatból az Audi csapata

Az idén Jean-Karl Vernay-jel és Gordon Sheddennel rajthoz álló WRT bejelentette, hogy 2020-ban már nem fognak indulni a Túraautó-világkupában és a TCR Európa-kupában sem. Az Audihoz sok szállal kötődő alakulat döntése azok után született meg, hogy nemrég a Volkswagen bejelentette, hogy az elektromos irányra helyezi a hangsúlyt a motorsportos programjaiban, így megszünteti a TCR-projektjét, míg az Audi már korábban eldöntötte, hogy nem épít új TCR-autót a mostani RS 3 LMS helyett.

pf4_16

fotó: dppi

Ez a pilóta annyira szereti a versenyautóját, hogy feleségül vette

Ilyet se láttunk még: a belga raliversenyző, Jo Muylle feleségül vette a Ford Fiesta R5-jét. Ennél többet nem is írnánk ehhez a videóhoz.

Változás a McLaren aerodinamikai részlegén

Távozik a McLaren francia aerodinamikai vezetője a Motorsport.com információja szerint. Giullaume Cattelani 2014 óta szolgálta a wokingi formációt, előtte a Lotusnál volt hasonló pozícióban, a Peugeot Sport Le Mans-i projektjén (2006-2012) pedig főtervezőként is dolgozott. Korábban a Dallara alkalmazásában állt.

A szakember távozása arra utal, hogy Andreas Seidl csapatfőnök az istálló aerodinamikai részlegét is felfrissíti a csapatnál folyamatban levő általános átszervezés részeként. A McLaren várhatóan egy új igazolást jelent be, de személyét illetően egyelőre nincs hír.

Arról azonban a forrás beszámolt, hogy Cattelani a szerződésben előírt kivárási idő után a következő év elején a Haashoz csatlakozhat: kapocs a francia korábbi munkaadója, a Dallara, amely az amerikai istálló karosszériáját építi. Sem a McLaren, sem a Haas nem kommentálta a híreket.

Motorsporthíradó szezonzárókkal és a WRX magyar szereplőjével

Tartalom:

- Tudósítás az MNASZ gyorsasági szakág idei díjkiosztó eseményéről

- Stúdióvendégünk a WRX magyar résztvevője,  Szabó Krisztián

- Beszámoló a ralikrossz-világbajnokság szezonzáró hétvégéjéről

- Tereprali: Hatalmas csatákat hozott a Raid of the Champions

- Egy izgalmas fotózás kulisszatitkai: Így készült a Miss Tuning 2020-as naptára

Már most bejelentették az első 2020-as futamok abroncskínálatát

A Pirelliről nem lehet elmondani, hogy ne gondolkodna előre: az abroncsszállító alig több mint egy héttel a 2019-es szezonzáró után bejelentette, mely keverékeket használhatják majd a csapatok a következő szezon első négy fordulóján. Ausztráliában, Bahreinben, Kínában és Vietnámban is az öt keverékből álló skála C2 (kemény), C3 (közepes) és C4 (lágy) keveréke lesz elérhető, ezekből kell a csapatoknak 13 szettet összeállítania és 14 héttel az adott forduló előtt (Európán kívüli versenyek esetében) leadni a rendelést.

Mint ma bejelentették, a jövőre csapatok rendelkezésére álló keverékek megegyeznek az idei specifikációval. Az Abu Dhabiban két napon át tesztelt, 2020-ra kifejlesztett keverékekre – melyek célja a szélesebb működési tartomány volt – az összes csapat nemmel szavazott.

TOP50 gokartverseny a híradóban

A közelgő TOP50 magyar autóversenyző díjátadóval foglalkozik a média: a Hír TV híradója is beszámolt a bemelegítésről, a hétfői gokartversenyről a toppilóták részvételével.

Szavazz: Ki nyeri a WTCR bajnoki címét?

Már csak néhány nap választ el minket a magyar szempontból legfontosabb versenyhétvégétől, a WTCR sepangi fináléjától, amelyen eldől, Michelisz Norbert megszerzi-e a magyar autósport történetének első FIA világkupa-elsőségét. A hyundaios pilóta 9 ponttal vezet Esteban Guerrieri, 11-gyel Yvan Muller, valamint 28 egységgel Thed Björk előtt: ők négyen hódíthatják még el a bajnoki címet. Az alábbi szavazásban a Ti véleményeteket várjuk: behúzza-e Norbi a hőn áhított sikert vagy lehajrázza őt egyik üldözője?

 

Button felesége robbantotta a cukiságbombát

"Kedves Hendrix, nem tudom, hogy hogyan, vagy miért kaptam meg a lehetőséget, hogy az anyukád legyek, de nagyon hálás vagyok. Te vagy a legboldogabb kissrác és minden nap eléred, hogy sírjak a boldogságtól és sokkal többnek érzem magam, mint szerencsésnek. Az apukád és én is nagyon szeretünk és az elsődleges célom az, hogy a te aranyos lelked kedves, nagylelkű, hálás és megértő legyen másokkal. Remélem ez nem túl nagy kérés" - írta Brittny Ward, Jenson Button felesége az alábbi Instagram-poszthoz, amelyben gyermekük mikulásos szerelésben csodálkozik rá a világra.

 

Sainz már túl is van a 2020-as üléspróbán

"Üléspróba 2020-ra kipipálva! Nagyon boldoggá tesz, hogy úgy mehetek el karácsonyozni, hogy az ezeken a dolgokon már túl vagyok. Hajrá srácok" - írta az alábbi fotóhoz közösségi oldalán Carlos Sainz. A képen a sisakjában jól látszik, hogy bent ül egy próbaülésben.

sainz_4

Raikkönen és Albon a legstabilabb versenyzők között

A 2019 Formula-1-es szezon 1262 versenykört foglalt magában, amit mindössze egyetlen pilóta, Lewis Hamilton tudott teljesíteni. Az ő mutatója így 100%-os, de nem ő volt az egyedüli, aki kiemelkedőt alkotott. Alex Albon élete első F1-es évében közel 99%-ot produkált, de még a tabella ötödik helyezettje, a veterán Kimi Raikkönen mutatója is 97%-os. Feltűnő, hogy a listára a Ferrari egyik pilótája sem fért fel.

A Renault gyárában is elbúcsúztatták Nico Hülkenberget

Stílszerűen, tapsvihar keretében köszöntek el a Renault enstone-i dolgozó a csapattól távozó Nico Hülkenbergtől. A német pilóta három szezont, összesen 62 versenyhétvégét teljesített a csapatnál, ahol jövőre Esteban Ocon veszi át a helyét.

Szinte forrón érkezik a boltok polcaira az idei F1-es szezont feldolgozó kiadványunk

Egészen biztos, hogy az új könyvek jellegzetes illatát fogja árasztani a pénteken boltokba kerülő Száguldás és Cirkusz 2019-2020, amely hétfőn éjjel várta sorát a nyomdában. A kiadványunk állapotáról Mészáros Sándor kollégánk adott helyzetjelentést. Még rövid ideig tart az előrendelési időszak, részletek.

Ezek voltak a 2019-es F1-es szezon legjobb belső felvételei

Az F1 válogatása ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Így alakult idén a házon belüli csata a Mercedesnél

Időmérős eredmények, futamon elért eredmények, pontszámok - Lewis Hamilton vs. Valtteri Bottas 2019-ben:

merc_3

Videó: Sebastien Ogier birtokba vette új fegyverét

A WRC hatszoros világbajnoka kipróbálta új autóját, a Toyota Yaris WRC-t, amelyben Ott Tanak idén legyőzte. Tanak már a Hyundai pilótája, így válthatott csapatot Ogier is, aki elvileg pályafutása utolsó szezonjára készül - el is kezdte a Toyota tesztelését a héten...

Ennél szorosabb nem is lehetett volna a mclarenesek idei időmérős teljesítménye

Igazán elégedett lehet a McLaren F1-es csapata Carlos Sainz és Lando Norris idei teljesítményével. A páros a kvalifikációkon olyannyira kiegyensúlyozott formát mutatott, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra kettejük házi csatája 10:10-es állást mutatott. A dicsőség tehát annak járt, aki az év utolsó hétvégéjén jobb teljesítményt nyújt. Ahogy az várható volt, hihetlenül szoros volt a döntő, Norris mindössze 23 ezredmásodperccel futott jobb időt, mint Sainz. Az alábbi videóban is alig kivehetőek a két kör közötti különbségek.

Óriási képen a pilóták idei sisakmintázatai

Ahány versenyző, annyi ízlés - ezt a kijelentést jól tükrözi az alábbi kép, amelyen a szerző megpróbálta megjelentetni az F1 idei szezonjában látott összes bukósisakdizájnt. Az állandó versenyzők mellett helyet kaptak a teszt-, a tartalék- és a beugró pilóták fejvédői is. A kép ide kattintva megtekinthető teljes méretben.

sisakdesign2019