IndyCar: Palou remek stratégiával húzta be a szezonnyitót
https://formula.hu/parc-ferme/39081
A MotoGP és a WEC mellett az IndyCar is a hétvégén futotta az idei első versenyét. St. Petersburg utcáin Scott McLaughlin startolhatott a pole-ból, ám hiába vezetett sokáig a Team Penske versenyzője, a hajrában egyértelművé vált, hogy Alex Palouék taktikája bizonyult nyerőnek: a címvédő spanyol és néhány társa a lágyabb abroncsokon kezdett, amelyeket azonnal le is cserélt a Will Power, Nolan Siegel és Louis Foster első körös ütközése utáni sárga jelzés hatálya alatt.

Palou az utolsó bokszkiállások során vágott Scott Dixon elé, így került az élre, a végjátékban pedig hiába rántotta össze az élbolyt a lekörözés előtt álló Sting Ray Robb, a Chip Ganassi háromszoros bajnoka maga mögött tartotta a Dixonon átlépő Josef Newgardent, így karrierje során először győzött az évadnyitón. Dixon az utolsó körben visszaelőzte Newgardent, így kettős sikernek örülhetett a Ganassi, míg McLaughlinnak be kellett érnie a negyedik hellyel. A verseny elején az Andretti/Cadillac F1-es ülésére is esélyes Colton Herta is jól állt, de gondjai adódtak a bokszutcában, így a top 10-ből kicsúszott.
A St. Petersburg-i futam bővebb videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi | |
| 2. | Scott Dixon | Chip Ganassi | 2.8669 |
| 3. | Josef Newgarden | Team Penske | 6.2044 |
| 4. | Scott McLaughlin | Team Penske | 8.6878 |
| 5. | Kyle Kirkwood | Andretti | 10.9709 |
| 6. | Marcus Ericsson | Andretti | 23.0835 |
| 7. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 24.2895 |
| 8. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 32.2045 |
| 9. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 38.9443 |
| 10. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 42.3385 |
| 11. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 42.7293 |
| 12. | Graham Rahal | RLL Racing | 48.4992 |
| 13. | David Malukas | A. J. Foyt Enterprised | 49.1500 |
| 14. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprised | 49.5216 |
| 15. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 52.3835 |
| 16. | Colton Herta | Andretti | 52.7048 |
| 17. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 59.6324 |
| 18. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi | 1'00.1701 |
| 19. | Callum Ilott | Prema | 1'01.2309 |
| 20. | Robert Svarcman | Prema | 1'02.3754 |
| 21. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /10.4063 |
| 22. | Devlin Defrancesco | RLL Racing | 1 kör /28.1306 |
| 23. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 1 kör /56.7221 |
| 24. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | Kiesett |
| 25. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | Kiesett |
| 26. | Will Power | Team Penske | Kiesett |
| 27. | Louis Foster | RLL Racing | Kiesett |
Bird büntetése után Mortara a Hong Kong ePrix győztese
https://formula.hu/parc-ferme/21373
Sam Bird a futam utolsó körében koccant neki a vezető André Lotterer autójának - a német pár kanyarral később defektett kapott és kiállni kényszerült. Néhány órás várakozás után a versenybíróság meghozta döntését: a brit öt másodperces időbüntetést kapott az incidensért, így egészen a hatodik helyig csúszott vissza. A Hong Kong ePrix győztese így Edoardo Mortara lett, aki saját maga és csapata első sikerét szerezte a sorozatban. A második helyen Lucas di Grassi, a harmadikon pedig Robin Frijns zárt.
A futam összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.
Szerinted jogos a büntetés?
#FórmulaE Momento en el que el coche de #Bird toca al de @Andre_Lotterer y provoca la rotura del neumático trasero derecho pic.twitter.com/q0cHwwGxD6
— Campeones (@Campeonesnet) 2019. március 10.
Bukások, dráma, érzelmek - a Formula-E legizgalmasabb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/21372
A széria Hongkongban rendezte története 50. futamát, mely drámai végjátékának köszönhetően remekül illett abba a sorba, melyet az elmúlt 49 alapján állítottak össze - íme top 10 pillanat az elmúlt öt évből!
Ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV műsorán!
https://formula.hu/parc-ferme/21371
Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor, a márciusi Autósport és Formula Magazin Ralihíradóért!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta
https://formula.hu/parc-ferme/21370
A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.
A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.
Hey guys please read! pic.twitter.com/oVURb8a2kf
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 9.
Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.
You’re lucky I couldn’t find your keys @AlexanderRossi pic.twitter.com/XRoINfwlSg
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 10.
Nyitókép: IndyCar Media
Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|