DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

IndyCar: Palou remek stratégiával húzta be a szezonnyitót

A MotoGP és a WEC mellett az IndyCar is a hétvégén futotta az idei első versenyét. St. Petersburg utcáin Scott McLaughlin startolhatott a pole-ból, ám hiába vezetett sokáig a Team Penske versenyzője, a hajrában egyértelművé vált, hogy Alex Palouék taktikája bizonyult nyerőnek: a címvédő spanyol és néhány társa a lágyabb abroncsokon kezdett, amelyeket azonnal le is cserélt a Will Power, Nolan Siegel és Louis Foster első körös ütközése utáni sárga jelzés hatálya alatt.

indycar-palou-stpete

Palou az utolsó bokszkiállások során vágott Scott Dixon elé, így került az élre, a végjátékban pedig hiába rántotta össze az élbolyt a lekörözés előtt álló Sting Ray Robb, a Chip Ganassi háromszoros bajnoka maga mögött tartotta a Dixonon átlépő Josef Newgardent, így karrierje során először győzött az évadnyitón. Dixon az utolsó körben visszaelőzte Newgardent, így kettős sikernek örülhetett a Ganassi, míg McLaughlinnak be kellett érnie a negyedik hellyel. A verseny elején az Andretti/Cadillac F1-es ülésére is esélyes Colton Herta is jól állt, de gondjai adódtak a bokszutcában, így a top 10-ből kicsúszott.

A St. Petersburg-i futam bővebb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Scott Dixon Chip Ganassi 2.8669
3. Josef Newgarden Team Penske 6.2044
4. Scott McLaughlin Team Penske 8.6878
5. Kyle Kirkwood Andretti 10.9709
6. Marcus Ericsson Andretti 23.0835
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 24.2895
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 32.2045
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 38.9443
10. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.3385
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 42.7293
12. Graham Rahal RLL Racing 48.4992
13. David Malukas A. J. Foyt Enterprised 49.1500
14. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprised 49.5216
15. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 52.3835
16. Colton Herta Andretti 52.7048
17. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 59.6324
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi 1'00.1701
19. Callum Ilott Prema 1'01.2309
20. Robert Svarcman Prema 1'02.3754
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /10.4063
22. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /28.1306
23. Jacob Abel Dale Coyne Racing 1 kör /56.7221
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing Kiesett
25. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Louis Foster RLL Racing Kiesett

Szereted a ralikrosszt? Ezt az oldalt érdemes követned

Minden jelentős nemzetközi és hazai kategóriához hasonlóan a Formula.hu-n is foglalkozunk az egyre népszerűbb szakággal, a ralikrosszal, és beszámolunk a világbajnokság, Európa-bajnokság, valamint magyar bajnokság legfontosabb eseményeiről és érdekességeiről, de mivel számos bajnokságot követünk nyomon, kapacitásaink pedig végesek, a keményvonalas rajongókban felmerülhet az igény, hogy többet olvasnának az autósport szóban forgó, egyedülálló és népszerű válfajáról.

Nekik ajánljuk nemrég elindult partneroldalunkat, az RXonline.hu-t, amely nemzetközi és hazai színtérről gyűjti össze az aktuális és érdekes híreket, beszámol a WRX, ERX és RX OB versenyeiről és történéseiről, interjúkat közöl a versenyzőkkel, továbbá a pályán készült legjobb képeket is szállítja.

Akit érdekel a ralikrossz, bátran keresse fel az RXonline.hu-t ide vagy a lenti logóra kattintva, aki pedig nem szeretne lemaradni egy cikkről sem, kövesse és kedvelje a lap Facebook-oldalát!

Rossi a sajtótájékoztató alatt hívta fel késlekedő versenyzőjét

Mulatságos pillanatok a MotoGP csütörtöki sajtótájékoztatóján az Emilia-Romagna-i Nagydíjon: az előző hétvégén, szintén Misanóban tartott futamon első királykategóriás győzelmét megszerző Franco Morbidelli nem érkezett meg időben az eseményre, így Valentino Rossi elővette a telefonját, és élőben közvetített adásban odacsörgött a saját akadémiája által kinevelt versenyzőnek, hogy csipkedje magát.

"Mindig ilyen?" - kérdezte Rossitól a mellette ülő Andrea Dovizioso.

"Igen. A motort gyorsan vezeti, de minden mást eléggé lazán kezel" - felelte Morbidelli "főnöke".

Kisvártatva aztán a 25 éves olasz tényleg megérkezett, a sajtószobába való belépését pedig taps övezte.

Eldőlt: A Hypercar kategóriában tér vissza a WEC-be a Peugeot

A 2020-as Le Mans-i 24 órás időmérőjének napján, pénteken fontos bejelentést tett a Peugeot 2022-es visszatérését illetően. Az ikonikus versenyt háromszor (1992, 1993, 2009) megnyerő francia márka egy Hypercart épít az LMP1-et felváltó csúcskategóriában.

 

A márka korábban mérlegelte, hogy az LMH vagy az LMP2-alapú LMDh szabályok szerint tervezze meg új versenygépét. Az indoklás szerint több szempont, köztük az aerodinamikai szabadság miatt választották az LMH-t. A kategória előírása szerint az autónak hibridnek kell lennie 200 kW teljesítményű elsőtengelyes energia-visszanyerő rendszerrel.

Amit nem jelentettek be, az a csatlakozás pontos időpontja: nem tudni, a 2022-es szezon elejétől fogva a rajtrácson lesznek-e, vagy csak az évad során érkeznek meg. Szintén továbbra sincs hír a házon belül, Peugeot Sport párizsi központjában fejlesztés alatt álló modell elnevezéséről, melyről a pénteken közzétett videóban néhány elsötétített látványtervet mutattak.

Közkívánatra: Raikkönen visszavág a finn ételekkel!

- Mamma mia!

- Igen, ez a Mämmi.

Az olaszországi versenyhétvégék során az Alfa Romeo Kimi Raikkönent állította kihívás elé, akinek olasz ételeket kellett felismernie Antonio Giovinazzi vigyázó szemei és hangos nevetése mellett. De szerencsére nem kellett várnunk az F1-történelem első Finn Nagydíjáig a revansra: az alábbi videóban már itt sorakoznak a finn ételek, amelyekhez pedig Giovinazzi nem tud hozzászagolni, és nem pusztán amiatt, mert a képeknek nincs illatuk. Legyen szó korvapuustiról, mustamakkaráról vagy karjalanpiirakkáról, ezúttal Raikkönen a szakértő! 

Kétnapos hungaroringi tesztprogramot teljesített a Renault

21 éves kínai akadémistájával, Guanyu Zhouval tesztelt a Renault F1-es istállója a Hungaroringen. A Formula-2-ben versenyző, emellett tesztpilótaként tevékenykedő pilóta a csapat 2018-as autójával szerdán 450, csütörtökön pedig 520 kilométert gyakorolt a Magyar Nagydíj helyszínén. A program végeztével a pilóta a közösségi médiában osztotta meg tapasztalatait: Instagramon azt írta, a nyakát még mindig érzi, Twitteren pedig négy fotót azzal kommentált, hogy mennyire jó érzés visszatérni, hiszen imádja a gyors autókat.

A csapat tegnap videós bizonyítékot is közzétett a gyakorlásról, ez itt megtekinthető.

Ricciardo egy helyen felfért a dobogóra: az F1-es erősorrendben

Az idei szezonban is folyamatosan frissül a Formula-1-es pilóták erőssorendje a sorozat weboldalán - a portál szakírói értékelik a versenyzőket minden futam után, Mugellóban pedig Lewis Hamiltont látták a legjobbnak, szorosan mögötte Daniel Ricciardóval - kettejükön kívül pedig még George Russell érte el a 9-es osztályzatot a 10-es skálán. A szezon összesített sorrendjében pedig Ricciardo ezzel a hétvégével meg is előzte Pierre Gaslyt és feljött a dobogóra:

pf1_2

Ocon vonalaira még a születésnapján is vigyáz a Renault

Az F1-ben eltöltött évei alapján esküdni mernénk rá, hogy Esteban Ocon ennél idősebb, pedig nem. A francia pilóta csütörtökön töltötte be 24. életévét, amire az alábbi kép tanúsága szerint egy egészen apró muffint kapott a Renault-tól. Vajon a versenysúlyára vigyáznak, vagy ő nem szeretne dőzsölni? Akárhogy is, boldog születésnapot neki!

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

A Le Mans-i 24 órás futam mellett több nemzetközi széria is versenyez hétvégén - mutatjuk a pénteki programot, a teljes menetrend pedig itt elérhető!

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

10:00-11:00 WEC, negyedik szabadedzés (Eurosport 1)

10:30-11:20 Superbike, első szabadedzés

11:30-12:00 WEC, Super Pole (Eurosport 1)

13:00-13:45 DTM, első szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

15:00-15:50 Superbike, második szabadedzés

16:30-17:00 DTM, második szabadedzés

02520006_036

fotó: dppi

Új ruhákkal jelentkezett Lewis Hamilton

A TommyXLewis legfrissebb kollekciójának néhány darabja a Mercedes Instagramján tűnt fel - amúgy pedig itt lehet büngészgetni!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The new #TommyXLewis collection is finally here! Iconic style, bold design, and the most-sustainable collection to date. Head to our link in bio to get your hands on the first drop now! @tommyhilfiger @lewishamilton

Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés,

Három éve ezen a napon: Nyernének a Ferrarik, de kiütik egymást a rajtnál

Jó, Max Verstappen is benne volt, de a győzelemre hajtó Ferraritól ez egy hatalmas blama volt 2017-ben Szingapúrban - most van az eset harmadik évfordulója:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#OnThisDay in 2017, one of the most dramatic starts of the last decade unfolded ⁣ ⁣ #F1 #Formula1 #SingaporeGP #Ferrari #RedBull

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mi történik, mielőtt egy pilóta beül az autóba?

Mint az F1-ben minden másnak, úgy az autóba beszállásnak is megvan a maga rutinja. A Red Bull megmutatta nekünk azt a néhány lépést, ami a pilóta egyéni szokásai, esetleg babonái mellett elengedhetetlen a pályára gördülés előtt. Láthatjuk a mérlegelést, a beöltözés utolsó mozzanatait, majd belehallgathatunk a rádió tesztelésébe és a mérnök első kérésébe. Minden kifutás során kimész, egyszer elhajtasz a bokszfal mellett, aztán bejössz. Se DRS, se rázókövek, a forgalmat pedig kerüld - hangzottak az installációs körre vonatkozó utasítások.

A felvétel egy hosszabb, angol nyelvtudást erősen igénylő változata megtekinthető a Red Bull hivatalos oldalán.

A BMW-s debütálástól a vb-címeken át a ferraris győzelmekig – Vettel pályafutása eddig

Egy hete jelentették be, hogy Sebastian Vettel jövőre már az Aston Martinná alakuló Racing Pointnál fog versenyezni, az F1 hivatalos YouTube-csatornája pedig ennek apropóján felidézte a négyszeres világbajnok német eddigi pályafutásának legfontosabb állomásait (a videó átkattintás után nézhető!):

 

Egy folyót is átszel az IndyCar új nashville-i pályája

2021. augusztus 6-8-án új pályán versenyez az IndyCar mezőnye, Tennessee állam székhelyén, Nashville-ben. A versenyhétvégét háromhetes zenei fesztivállal kötik össze, ezt tükrözi a név is: Music City Grand Prix.

A 3,49 kilométeres, 11 kanyarból álló pálya sajátos alakú, minket leginkább egy fűnyíróra emlékeztet. Sajátossága a két párhuzamos, hosszú egyenes szakasz, amely egy hídon a Cumberland folyót is átszeli.

A pályát a 2017-es és 2019-es IndyCar-bajnok, Josef Newgarden népszerűsíti, aki nashville-i származású, és jelenleg is a városban él. „Minden IndyCar-versenyző nevében beszélhetek, és elmondhatom, hogy az Indy 500 után ez lesz az első számú állomás a következő évben” – mondta Newgarden kissé hazabeszélve.

Új csapat érkezhet egy mostani helyére a MotoGP-ben?

Több forrás is úgy értesült az első misanói hétvégén, hogy benne van a levegőben, hogy az Avintia – vagy most már hivatalosan Esponsorama – Racing a szezon végén távozhat a királykategóriából. A pletykák szerint annak ellenére, hogy idén már komolyabb támogatást kapnak a Ducatitól, és Johann Zarco eredményei révén fennállásuk legerősebb idényét futják, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek komolyan érintették a mezőny legkisebb csapatát.

Abban az esetben, ha az Avintia valóban távozik, a híresztelések szerint két istálló lehet esélyes arra, hogy átvegye a helyét (itt kell kiemelni, hogy a jelenlegi szabályok értelmében csak egy másik alakulat helyének átvételével lehet csatlakozni a MotoGP-hez, ahogy azt a Petronas SRT esetén is láthattuk, amikor Asparék helyét vették át 2019-re). Az egyik Valentino Rossi csapata, a Moto2-ben és a Moto3-ban már szereplő Sky Racing VR46, ám úgy tudni, az időkeret túl szűkös lenne számukra a MotoGP-be való fellépéshez, ráadásul a hírek szerint csak a „Doktor” visszavonulása után ejtenék meg ezt, márpedig erre szinte bizonyosan nem fog még sor kerülni. Náluk egy fokkal esélyesebb viszont a Leopard Racing, amely a Moto3-ban több vb-címet is szerzett már.

Persze érdemes erősen pletykaként kezelni a fentieket, hiszen néhány napja még maga Ruben Xaus, az Avintia csapatigazgatója fogalmazott úgy, hogy „szinte bizonyosan egy olasz” érkezik hozzájuk jövőre a Moto2-ből Zarco helyére – aki Enea Bastianini lesz, hiszen ő pedig később megerősítette, hogy aláírt egy szerződést a Ducatival. Ez ellentmond az Avintia távozásáról szóló híreszteléseknek, de persze a MotoGP-ben megtanulhattuk az utóbbi években, hogy csak akkor lehet biztosra venni bármit is, ha az már megtörtént…

avintia-motogp

Hangolódjunk az idei Le Mans-ra a tavalyi verseny felidézésével!

A hétvégén következik a legendás 24 órás viadal koronavírus-járvány miatt elhalasztott 2020-as kiadása, az alábbi videó segítségével pedig visszatekinthettünk, mi is történt egy éve Le Mans-ban:

 

Természetesen ahogy azt olvasóink megszokhatták, ezúttal is élő szöveges tudósítás formájában fogjuk követni a világ (egyik) legnagyobb autóversenyének történéseit a teljes 24 órán keresztül – tartsatok majd velünk!

Raikkönen úgy beoltotta Hamiltont az Instagramon, hogy az már a koronavírus ellen is védene!

Valószínűleg nem ő montázsolta össze a két fotót, mindenesetre megosztotta azt az Instagram-oldalán Kimi Raikkönen, amelyen a „Formula-1-es pilóták fejlődése” látható: bal oldalon a félmeztelen, piáló James Hunttal, jobb oldalon pedig az egyre érdekesebb öltözékben megjelenő Lewis Hamiltonnal. A finn viszont nem érte be ennyivel: sztorijában magáról is posztolt egy korábbi bulizós képet azzal a szöveggel, hogy „Ne aggódjatok, még nem veszett el minden remény!”… Mutatjuk a két fotót, amelyek néhány óráig még megtekinthetők Raikkönen Instagram-sztorijában:

kimi-insta-1

kimi-insta-2

A Mercedes megtalálta a maga Kimijét – és elindult az F1 felé vezető úton!

Andrea Kimi Antonelli nemrég töltötte be a 14. életévét, de már több mint egy éve a Mercedes juniorprogramjának a tagja. A fiatal olasz gokartban teszi le egyelőre a névjegyét, méghozzá nem is akárhogyan: múlt vasárnap Európa-bajnok lett az OK kategóriában. Ahogy a Mercedes posztjából kiderül, a Kimi becenévre hallgató gokartos ugyanannál a csapatnál szerepel, ahol nagyjából 20 éve Lewis Hamilton és Nico Rosberg is versenyez. „Nagyon gyors, függetlenül a körülményektől, és sosem követ el ostoba hibákat” – mondta a tehetségről Gwen Lagrue, a Mercedes F1-es csapatának pilótanevelési tanácsadója.

 

Órák alatt elkapkodták a Török Nagydíj 1200 forintos jegyeit

Óriási keresletről számoltak be a Török Nagydíj szervezői a jegyeladások kapcsán. Az F1-be kilenc év után visszatérő helyszín mindössze hat óra alatt 40 000 darab jegyet adott el a november 15-i futamra, ami a jegyárakat tekintve nem meglepő: egy napi belépő limitált ideig 30 török lírába, vagyis mindössze 1200 forintba került - közölte a Motorsport.

A szervezők eredetileg annak ellenére teljes kapacitáson (220 000 fő) üzemeltették volna a pályát, hogy a 2011-es utolsó versenyre kiábrándítóan kevés ember vásárolt jegyet. A világjárványra való tekintettel most beérnék azzal, ha elérnék az ötven százalékos telítettséget. Hozzátették: arra is fel vannak készülve, ha zárt kapuk mögött kell megrendezniük a futamot.

torokgp20111

Fotó: DPPI

Három állórajt egy F1-es versenyen? Nem először történt meg!

Az Olasz Nagydíjat követően a Toszkán Nagydíj is tartogatott nem mindennapi fordulatokat, néhány olyan eseménnyel, amelyekre csak évtizedes távlatban találhatunk példát a múltból. A mugellói hétvége statisztikai érdekességeit gyűjtöttük össze az alábbi videóban, egy újabb Hamilton-rekorddal.   

A sűrű versenynaptár ellenére a Renault birtokba vette a Hungaroringet

Hazánk autósportos központjában tesztel a Renault F1-es istállója. A szabályoknak megfelelően egy 2018-as gépet készítettek fel a Formula-2-ben versenyző Guanyu Zhou kínai pilóta számára, aki az idei szezontól lát el tesztpilótai feladatokat a gárdánál. Zhou délután háromnegyed négy környékén szállt ki az autóból, amivel 440 kilométert tett meg. A munka holnap folytatódik, addig is íme azok a felvételek, amiket a Renault a mai napról megosztott.