DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

Giovinazzi pole-ba állította a Ferrarit a WEC katari nyitányán

A napokban rajtol el az Endurance-világbajnokság idénye Katarban, és a rendhagyó időrend révén csütörtökön már az időmérőre került sor a lusaili pályán. A csúcskategóriában, a Hypercarban Ferrari-elsőség született: Antonio Giovinazzi a legvégén előzte meg az #51-es egységgel a BMW #15-ös autójában ülő Dries Vanthoort (ennek a legénységnek tagja Kevin Magnussen is). A vörösök ráadásul a harmadik rajthelyet is megszerezték Antonio Fuoco révén, sőt a hivatalosan nem a gyári csapatot képviselő #83-as sárga Ferrari is befért a top 10-be Robert Kubicával.

Az első hármas mögött a két Cadillac következett, majd a #20-as BMW, azaz ez a három márka emelkedett ki az időmérőn. A Toyoták közül csak a #7-es fért be a top 10-et felvonultató Hyperpole-ba, ahol Nyck de Vries hetedik lett. Az első tízbe egy-egy Alpine és Peugeot kvalifikálta magát, míg a WEC-ben most debütáló Aston Martinok a 15. és 17. pozíciókat kaparintották meg.

Az LMGT3-as géposztályban a McLaren aratott kettős sikert az időmérőn: a pole-t Sean Gelael köre révén a United Autosports #95-ös egysége zsebelte be. A katari 1812 kilométeres verseny magyar idő szerint péntek délben rajtol.

A Hypercar kategória Hyperpole-jának (top 10) végeredménye:

1. #51 FERRARI AF CORSE GIOVINAZZI Antonio 1:38.359 -
2. #15 BMW M TEAM WRT VANTHOOR Dries 1:38.495 0.136
3. #50 FERRARI AF CORSE FUOCO Antonio 1:38.692 0.333
4. #12 CADILLAC HERTZ TEAM JOTA LYNN Alex 1:38.723 0.364
5. #38 CADILLAC HERTZ TEAM JOTA BOURDAIS Sébastien 1:39.036 0.677
6. #20 BMW M TEAM WRT FRIJNS Robin 1:39.146 0.787
7. #7 TOYOTA GAZOO RACING DE VRIES Nyck 1:39.279 0.920
8. #83 AF CORSE FERRARI KUBICA Robert 1:39.299 0.940
9. #35 ALPINE ENDURANCE TEAM MILESI Charles 1:39.506 1.147
10. #93 PEUGEOT TOTALENERGIES VERGNE Jean-Eric 1:39.674 1.315

wec-giovinazzi-ferrari-katar-1

Csúcsmodern garancia a biztonságra a Hungaroringen

Az F1-es versenynaptár egyik legfejlettebb, frissen átadott irányítóközpontjába volt szerencsénk betekinteni a Hungaroring jóvoltából, ahol a rendfenntartó erők, a katasztrófavédelem, a mentőalakulatok és a helyi rendezők elképesztő adatmennyiség birtokában közösen gondoskodnak arról, hogy a futamra kilátogató százezrek a legnagyobb biztonságban legyenek.

cc-1

Csúnya beszólás a Renault-nak: Verstappené a hétvége legnagyobb dumája

Max Verstappen az időmérő után a sajtótájékoztatót is megnyerte! Amikor a Renault állítólagos 1000 lóerős teljesítményéről kérdezték, a holland így felelt:

Ha 1000 lóerős a motoruk, akkor nagyon rossz autót építettek...

max

A holland a trollkodás után hozzátette, hogy annak híve: a szöveg helyett a pályán kell bizonyítani!

Verstappen a 100. pole pozíciós, de egy rekordot elveszített

Persze ezt aligha bánja: a mai napig a holland tartotta a "legtöbb győzelem pole-pozíció" nélkül csúcsát, most azonban ez visszakerült Eddie Irvine-hoz. Az északír fenegyerek négyszer ünnepelt a dobogó tetején, de sosem indulhatott az első rajthelyről, míg Verstappen hét futamgyőzelem után nyert végre meg egy időmérőt.

verstappen-puppet

Na melyik F1-es pilóta jött busszal a Hungaroringre?

Na jó, nem vagyunk benne biztosak, hogy Kimi Raikkönen az Örs vezér teréről indult ma a pályára, az viszont tény, hogy a versenyzőknek fenntartott parkolóban egyedül az ő helye maradt üresen ma...

kimi

Ennek a lengyel lánynak valószínűleg a Magyar Nagydíj élete eddigi legboldogabb hétvégéje

Agata igent mondott Daniel lánykérésére.

 

Még egy szerencsés olvasónk lehet ott a Hungaroringen

Bodnár Dorina az AMTS-en nyert jegyével készült közös képet küldte el nekünk. Gratulálunk!

bodnárdorinajegynyertes

Fussunk össze a Hungaroringen!

Találkozzunk a Magyar Nagydíjon! Ha kint leszel a futamon, megajándékozunk az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számával!

Részletek a képre kattintva:

afm-borito

Nem is kérdés, melyik csapat akar ma a legtöbbet dolgozni!

A mogyoródi paddock bejáratánál megfigyelhettük, hogyan működik a gyakorlatban a csapatok számára reggel 9 óráig tartó curfew, azaz "takarodó" avagy "bejárási tilalom". Az alábbi képet 8:57-kor készítettük, rajta többtucat lelkes, munkára kész Ferrari-csapattaggal.

curfew

A nürburgringi TCR-futamon áll rajthoz a WRC sztárpilótája

Nemrég Gabriele Tarquini próbálta ki a Hyundai WRC-autóját, most pedig a gyártó ralis szupersztárja, Thierry Neuville vált kategóriát: ő azonban élesben is debütál, nemcsak teszteli az i30 TCR-t, hanem rajthoz is áll vele a Nürburgringen. A belga klasszis már tesztelte a túraautót, augusztus 16-18-án pedig a TCR Germany futamán fog vele versenyezni - erre éppen Tarquini készíti fel. Ez az esemény egy héttel lesz a Német Rali előtt, ahol Neuville élete első WRC-győzelmét aratta.

neu_1

fotó: dppi

Felpörög a Magyar Nagydíj hétvégéje: íme a szombati program

Sok mindent nézhetünk a tévében szombaton, mutatjuk, hogy hogyan alakul a nap programja:

 

9:00-9:30 Formula-3, időmérő

9:50-10:25 TCR Europe, időmérő

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

10:10-11:15 Formula-2, első futam (M4 Sport)

12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)

13:35-14:05 TCR Europe, első futam (Sport 2)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)

15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

16:45-17:30 Formula-3, első futam (M4 Sport)

7_6

fotó: dppi

 

Hátborzongató: Nem csak Verstappen drukkerei hoznak meccshangulatot az F1-be

Robert Kubicának ráadásul elég volt megjelennie a bokszban ahhoz, hogy ilyen reakciót váltson ki:

Kihívás: Mutassatok egy ennél nagyobb szakállú versenyzőt!

Mert szerintünk nem sokan vannak! Az urat Fernando Crocének hívják, és már három hete is igen impresszív szőrzete volt, ami azóta újabb centikkel gazdagodott. A Porsche Szuperkupában versenyző brazil pilótának sokan csodájára járnak!

fernando-croce

Daniel Ricciardo annyira kedveli Daniel Ricciardót, hogy kért tőle egy puszit

Az F1-es paddock népe már majdnem elkönyvelte, hogy a Magyar Nagydíj péntekje Ricciardo-féle bolondozás nélkül fog lecsengeni, az utolsó pillanatban azonban megjelent az ausztrál és megmentette a napot ettől a csúfságtól.

Az edzéseket értékelő sajtótájékoztatóra Ricciardo olyan sapkában jelent meg, amelyen saját aláírása szerepelt, majd többször is megkapta a kérdést, hogy minek köszönhető ez a furcsaság. Gyors észjárását bizonyítva a Renault pilótája a háromszor felmerülő kérdésre minden alkalommal különböző választ adott. Mindenki eldöntheti, melyik magyarázatot hiszi el.

"Sajnos már csak ilyen sapka maradt készleten, amit a rajongóknak akartunk volna kiosztani."

"Annyira unatkoztam a szabadedzésen az esőben, hogy elkezdtem aláírogatni a saját sapkáimat."

"Nagy rajongója vagyok Daniel Ricciardónak, és sikerült vele találkoznom. Általában nem szoktam aláírásokat kérni, de az övét nagyon akartam. Éppen volt nálam egy Ricciardo-sapka, és szépen megkértem, hogy ne csak egy aláírást adjon, hanem egy puszit is. Mindkettőt megkaptam!"

67562434_372559313455004_7789046925008830464_n másolata

Na kinek van a legmenőbb aláírása a Hungaroring dicsőségfalán?

Igen. Persze, hogy neki.

pf-1

pf-2

pf-3

FUCKYEAH!

Ki állítja, hogy nem létezik a Rich Energy?

A Haas főszponzorát az elmúlt hónapokban sok vád érte, miszerint voltaképpen egy "fiktív energiaitalról" van szó, mely valójában nem is létezik. A Hungaroringen úgy döntöttünk, végére járunk a dolognak, a bizonyíték pedig magáért beszél! Az autopszia közben volt szerencsénk egy-két szót beszélni a csapatalapító Gene Haasszal is, aki elmondta: hétfőn érkezett Budapestre, és nagyon jól érzi magát nálunk!

rich-e

Csak szeptember végén dől el a Német Nagydíj végeredménye

Szeptember végén tárgyalják az F1-es Alfa Romeo fellebbezését a Német Nagydíjon kiosztott büntetés kapcsán. A csapat a hockenheimi Formula-1-es futamon technikai szabálytalanság miatt autónként utólag 30 másodperces időbüntetést kapott, ám az istálló ezt a döntést fellebbezte, és arra hivatkozik, döntő erejű bizonyíték van a kezében, amellyel megőrizheti hetedik és nyolcadik helyezését.

alfa-orrkup-2019

A meghallgatásra egészen sokáig, szeptember 24-éig várnunk kell, a Német Nagydíj végeredménye addig is ideiglenesnek számít.

Magyarországon indul ralikrosszversenyen Tom Coronel

A népszerű túraautós, aki előszeretettel próbálja ki magát más szakágakban, most a ralikrosszba kóstol bele. A Titans RX sorozat több versenyére nevezett, köztük a magyar hétvégén is ott lesz, október 5-6-án Nyirádon.

A Titans RX idén rajtolt el, ahogy nevéből kiderül, igazi sztárpilótákkal: a mezőnyben versenyez Nelson Piquet Jr., továbbá a WRX-ben világbajnoki címért küzdő Timmy és Kevin Hansen, akárcsak a WRC-futamgyőztes Hayden Paddon. Egy állandó magyar résztvevő is van, Csucsu, azaz Lukács Kornél.

Szívatós interjút készített Gaslyvel a Red Bull Air Race bajnoka

A franciának ugyanis Martin Sonka, a 2018-as világbajnok utasaként kellett megválaszolnia a kérdéseket. Sonka faarccal hajtotta végre a különböző mutatványokat és tette fel a kérdéseket, például hogy melyik volt a Toro Rosso első versenye, vagy hány körös az Osztrák Nagydíj. Gasly eleinte jól állta a próbát, de ahogy Sonka bemelegedett, egyre nehezebben tudott koncentrálni.

A rendhagyó videó még az osztrák verseny idejében készült: egy előző részt már láthattunk, abban Gasly a gépből mutatta be a pályát. A francia teljesítményét joggal érheti kifogás, de az mindenképpen elismerésre méltó, hogy minden merész ötletben benne van.

Romló motorok: egy táblázat, mely többet mond minden szónál

Az első nyolc helyen a Renault és a Honda sormintája, a fennmaradó tizenkettőn a Ferrari és a Mercedes következik – egyértelműen utóbbi vezeti a megbízhatósági listát.

eroforrashasznalat

Jelmagyarázat: piros – a megengedett elemszám túllépése; sárga – az utolsó megengedett elem beépítve; zöld – az utolsó előtti megengedett elem beépítve.

Ezeket a trófeákat kapják a Magyar Nagydíj legjobbjai

A tradíciónak megfelelően újra herendi porcelánkupákat kap a hungaroringi verseny első, második és harmadik helyezettje, míg a győztes konstruktőr egy tányérral lesz gazdagabb.

Vettel nemrég tett egy nyilatkozatot, mely szerint a szponzori trófeák, melyeket a legtöbb nagydíjon osztanak, „szuperunalmasak”. A német most örülhet, persze egy dobogót sem árt hozzá szereznie…

Fotó: Hungaroring