DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 22. szerda

„Nem szeretem a kifogásokat, ezért fejlődtem olyan sokat” – Lindblad

Remek a viszonya Helmut Markóval, és a mentalitásuk is hasonló – állítja a Red Bull juniorprogramjának talán egyik legnagyobb reménysége, Arvid Lindblad. A tavaly a Formula-3-ban újoncként négy győzelmet arató és összetettben negyedikként záró brit-svéd pilóta a napokban megnyerte a Formula Regional óceániai sorozatát, ezzel pedig immár elegendő szuperlicenszpontja van ahhoz, hogy akár a Formula-1-ben is rajthoz álljon. Igaz, Lindblad még csak 17 éves, de az FIA tavalyi szabálymódosítása értelmében a 18 éves korhatár ellenére is tehetnek kivételt.

Lindbladot korábban Marko a Red Bull következő világbajnokának nevezte, most pedig a versenyző magyarázta el a RacingNews365.com szaklapnak nyilatkozva, milyen a viszonya az energiaitalosok sportszakmai tanácsadójával, és miért segíti az övéhez hasonló mentalitás a fejlődését:

„Nagyon sokat beszélek dr. Markóval. Tavaly szinte az összes hétvégén beszéltünk. Rendkívül segítőkész volt. Nagyon őszinte a kapcsolatunk. Nem szeretem a kifogásokat, ahogy ő sem, szóval roppant őszinték vagyunk egymással annak kapcsán, hogy jól mentek-e a dolgok, miért mentek jól, és ha rosszul, akkor is nyíltan megbeszéljük, mi ment félre és hogyan tudnánk javulni. Ez is az egyik nagy oka, hogy sokat tudtam fejlődni. Nagyon jó a kapcsolatunk, remekül kijövünk egymással, és mindig jó vele dolgozni.”

„Másrészt lenyűgöző is, amit csinál, és hogy hány pilótát juttatott az F1-be. Remek dolgozni azzal a szenvedéllyel és izgalommal, ami még mindig megvan benne. Bámulatos, hogy 81 évesen még mindig eljár minden F1-es versenyre. Úgyhogy nagyon tisztelem Helmutot” – tette hozzá Lindblad.

f1-lindblad-redbull

Hogy miért is szeretik az F1-es pilóták a téli szünetet és a karácsonyi időszakot?

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo szavai alapján ugyanazért, mint sok más halandó: mert annyit ehet, amennyit csak akar anélkül, hogy a súlyával kellene foglalkoznia!

Hamilton hat világbajnok autója társaságában idézte fel legszebb emlékeit

Különleges videót osztott meg a Mercedes Formula-1-es csapatának YouTube-csatornája, amelyben Lewis Hamilton újra „találkozott” hat vb-címet nyert autójával (azaz egy McLarennel és öt Mercedesszel), a brit pedig megosztotta legkedvesebb emlékeit róluk:

 

Lehet, hogy Marquez idén is dominált, de így is volt egy rakás utolsó körös csata a MotoGP-ben

Marc Marquez eddigi legmeggyőzőbb szezonját futva gyűjtötte be hatodik királykategóriás, összességében pedig már nyolcadik vb-címét, ugyanakkor a versenyek izgalmaira így sem lehetett panaszunk 2019-ben, hiszen többször is az utolsó métereken dőlt el a győzelem sorsa. Ezekből készített egy válogatást a MotoGP hivatalos csatornája (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

21. rajthelyről az élre: parádés felzárkózás a WTCR bajnoki döntőjén

Miközben természetesen főként Michelisz Norbert drámai világkupagyőzelmével voltunk elfoglalva a WTCR múlt vasárnapi utolsó futamán, Johann Kristoffersson kisebbfajta varázslatot hajtott végre. Míg Esteban Guerrieri a második sepangi versenyen tört az élre a kilencedik kockából startolva, a korábbi kétszeres ralikrossz-világbajnok a vizes pályán a 21. helyről indulva tudott nyerni – különösen az első köre volt döbbenetes, hiszen már akkor feljött a harmadik pozícióba, többek között Norbit is megelőzve! A svéd parádés mutatványáról a Volkswagen tette közzé a fedélzeti kamerás felvételt:

 

Látványos infografikán a 2019-es F1-es konstruktőri vb-csata alakulása

Nagy divatja van manapság az ehhez hasonló, adatokat az idő függvényében feldolgozó videóknak, és természetesen a Formula-1-et is utolérte ez. Íme, a csapatok közti harc idei alakulása:

 

„Lengyel, magyar – két jó barát” – írja a Száguldás és cirkuszban is szereplő varsói kommentátor

F1-es évösszefoglaló kötetünk, a Száguldás és cirkusz 2019-2020 újításként idén nemzetközi vizekre evezett, és a Formula-1-es paddockban ténykedő újságírók véleményét is kikérte a mögöttünk hagyott és az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. A lengyel F1-es kommentátor és újságíró, Mikolaj Sokol a jól ismert lengyel-magyar mondóka magyar verziójával köszönte meg a lehetőséget és ajánlotta a Twitter népének figyelmébe szerkesztőségünk könyvét.

Grosjeané az idei szezon legcsúnyább statisztikája

A Haas idei házi csatáját Kevin Magnussen határozottan megnyerte, Romain Grosjean egyetlen mutatóban tudot többet produkálni csapattársánál, ez pedig a kiesések száma...  A mezőnyben egyébként övé a legmagasabb érték ebben a statisztikában, egyedül Lando Norris közelítette meg, ő hat alkalommal nem jutott el a kockás zászlóig.

A Mercedes szerelőgárdája karácsonykor sem nyugszik

Furcsa videóval állt elő a csapat.

Videó: Zandvoortban decemberben is zajlik a munka

Drónfelvételen látható a Holland Nagydíj helyszínének év végi állapota. A pálya döntő többségét már friss aszfalt borítja, és sok helyen már a rázóköveket is lefektették, a két döntött kanyarral azonban még van munka, és a célegyenes végén is egy óriási szakadék tátong a paddockba vezető alagút miatt. A zandvoorti a 2020-as F1-es versenynaptár harmadik, május eleji futama lesz.

Idén mindent vittek a WRX-ben Hansenék

Timmy Hansen lett a ralikrossz 2019-es világbajnoka, a Team Hansen – ahol Timmy csapattársa testvére, Kevin Hansen, főnöke pedig apja, Kenneth Hansen volt – a csapatbajnoki címet söpörte be. Összefoglaló Hansenék szezonjáról:

Hamilton vs. Verstappen és a többiek: ezek voltak 2019 legnagyobb F1-es csatái

Az év top10 pályán zajló csatáját gyűjtötte egy videóba a Formula-1 - mindez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kétperces videón a Mercedes bajnoki ünneplése

A bajnokcsapat két bázisa, Brackley és Brixworth is megkapta a maga ünneplését - íme a Mercedes összefoglalója:

Raikkönennek főzőedényt hozott az F1-es Mikulás

Közel tízperces videót tett közzé a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája - minden pilóta kapott valamit a Mikulástól...

A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Onboard felvételen, ahogy Hamilton meghajtja Rossi motorját, Rossi pedig Hamilton Mercedesét

A két gigász szerepcseréjéről jelent meg már összefoglaló, most viszont előkerült egy olyan, amely Rossi autózását és egy olyan is, amely Hamilton motorozását mutatja be fedélzeti kamerán:

Egy kép, amely összefoglalja Leclerc első ferraris szezonját

Elért egy-két dolgot idén a monacói.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

It was a hugely impressive debut year at @scuderiaferrari for @charles_leclerc - and 2020 promises to be even more successful . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Balesete után kézi irányítású gokarttal kezdett újra versenyezni Bessenyey

Nem olyan rég még az Európa-bajnokság pályáin követtük Bessenyey Zoltánt, de három éve a veszprémi teszten történt súlyos baleset derékba törte raliversenyző pályafutását. Bessenyey azonban nem veszítette el küzdőszellemét. Miközben a lassú felépülésért harcol, újra versenyezni kezdett egy kézi irányítású gokarttal.

A Dakar-főnök szerint Alonso szakaszt fog nyerni

David Castera, a 2020-as Dakar Rali igazgatója azt várja, hogy Fernando Alonso szakaszt fog nyerni a futam során. Castera az Autosportnak azt mondta, hogy szerinte a spanyolnak türelmesnek és visszafogottnak kell lennie, főleg a verseny első felében, de úgy gondolja, hogy a második héten eljöhet az ő különleges pillanata - hangsúlyozta azonban, hogy a kulcs a türelem lesz, ha nem akarja elsietni a dolgokat, akkor jönni fog az eredmény.

A Dakar január ötödikén kezdődik Szaúd-Arábiában.

alodak

fotó: dppi

Az F1-es szezon beszólásai - újragondolva

A szokásostól eltérő év végi válogatással állt elő az F1 csapata: a pilóták és a Sky Sports kommentátorának megjegyzéseihez, kiáltásaihoz és fecsegéseihez készített egy animációt.

Marc Marquez végezte el a kezdőrúgást az El Clasicón

Ha Marquez a füvön közlekedik, az általában nem sok jót jelent, elvégre a MotoGP gépei számára nem az az ideális futófelület. Ezúttal viszont nem járt ilyen negatív konnotációkkal a fűre lépés: meghívást kapott a Barcelonától, amely köztudottan a kedvenc futballcsapata, hogy elvégezze a kezdőrúgást a Camp Nouban a Real Madrid ellen. A mérkőzésnek aztán ez is maradt a legkülönlegesebb pillanata, hiszen az El Clasico 0:0-s eredménnyel zárult.

Természetesen nem maradt el az igencsak fotogén pacsi sem a futball Marqueze és a MotoGP Messije, vagyis Lionel Messi és Marc Marquez között. És mint kiderült, létezik olyan sztár, akitől még egy nyolcszoros világbajnoknak is elakad a szava:

"Sohasem fogom elfelejteni ezeket a pillanatokat! Kezdőrúgás az El Clasicón, és ölelkezés Messivel, aki az egyik példaképem!" - írta a spanyol Twitteren.

EMJJW-HXsAAHTpc

EMJJW-IX0AApnjN

EMJJW9tX0AA5uKk

Ezek voltak az év legnagyobb drámái

Ütközések, kicsúszások, elbukott eredmények. Sebastian Vettel kifejezetten sűrűn felbukkan az F1 válogatásában.