David Alonso a Hondával ejti meg 2027-ben a MotoGP-s debütálását, miután többéves szerződést írt alá a japánokkal – ezt a gyártó jelentette be egy rövid közleményben kedden. Nem sokkal később pedig azt is közölték, hogy 2027-re és 2028-ra leigazolták a Yamahától hosszú évek után távozó Fabio Quartararót.
A két közlemény között azonban nemcsak az a különbség, hogy Quartararo esetén egyértelmű a megállapodás hossza, hanem az is, hogy a francia biztosan a Honda HRC Castrolnál, azaz a gyári csapatnál fog szerepelni. Az Alonso-kommünikéből azonban hiányzik az a részlet, hogy melyik istállónál kap ülést.

Korábban biztosra lehetett venni, hogy egyből a gyári alakulathoz kerül Quartararo mellé, az utóbbi hetekben azonban felröppentek olyan találgatások is, hogy az idén újoncként az LCR Hondánál remeklő Diogo Moreirát léptetik elő, és az ő helyét veszi át az ifjonc Johann Zarco oldalán. A Honda egyelőre csak annyit kommunikált, hogy a fiatal motoros a szezonzárót követő valenciai teszten ülhet majd fel először a versenygépükre (értelemszerűen már a jövő évi 850 köbcentis prototípusra).
Quartararo hondás átigazolását már hónapok óta biztosra lehetett venni, az eddig a teljes MotoGP-s karrierje során Yamahával versenyző 2021-es világbajnok azok után szánta el magát a váltásra, hogy a hangvillások évek óta nem tudtak kikecmeregni a gödörből, idén pedig a V4-es blokkra váltás után az eddiginél is egyértelműbben sereghajtókká váltak – jóllehet, a francia olykor így is meg tud villanni velük.

Alonso eközben az elmúlt évek egyik legnagyobb fiatal tehetségeként fog megérkezni a királykategóriába. 2024-ben domináns teljesítménnyel lett világbajnok a Moto3-ban, míg a Moto2-ben tavaly és idén is nyert már futamot.
A kolumbiai a második újonc, akinek az érkezését hivatalosan megerősítették: jelenlegi asparos csapattársa, Daniel Holgado a Gresini Ducatinál fog bemutatkozni. Rajtuk kívül várhatóan fellép még Izan Guevara a Pramac Yamahánál, illetve vagy Senna Agius, vagy az éllovas Manuel Gonzalez a Tech3 KTM-nél, valamint érkezik majd várhatóan a Superbike-vb-ről az ott domináló Nicolo Bulega a VR46 Ducatihoz.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!