DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

KTM-elsőséggel ébredt fel téli álmából a MotoGP Sepangban

Január utolsó napján kezdetét vette a MotoGP úgynevezett shakedowntesztje a maláj pályán, amelyen hagyományosan a gyártók tesztcsapatai, az újoncok, valamint a kedvezményrendszer legalsó kategóriájába tartozó márkák – jelen esetben a Yamaha és a Honda – szerződtetett motorosai vehetnek részt. A két japán gyártó egyike sem élt azonban ezzel egyelőre, a Yamaha hivatalos versenyzői a néhány óra múlva esedékes csapat- és motorbemutatók miatt hagyták ki a bejáratás első napját. Az újoncok közül az LCR Honda thai pilótája, Somkiat Chantra sem gurult pályára pénteken.

motogp-polespargaro-ktm-shakedown-day1

Mivel a shakedown célja elsősorban a bejáratás és a gyermekbetegségek kiszűrése a jövő heti hivatalos teszt előtt, a köridőknek hatványozottan nincs jelentőségük, de azért jegyezzük meg, hogy a leggyorsabbnak a KTM egyik tesztversenyzője, Pol Espargaro bizonyult 1:59,691-es idővel. A spanyol a tavalyi Moto2-es világbajnokot, a Trackhouse Aprilián bemutatkozó Ai Ogurát, valamint a nap egyetlen hondás szereplőjét, a szintén tesztmotorosi státuszban köröző Takaaki Nakagamit előzte meg. Rajtuk kívül a KTM másik tesztelője, Dani Pedrosa fért még két perc alá, a Gresini Ducati debütánsa, Fermin Aldeguer épp csak lecsúszott erről. A Yamaha szokás szerint nem nevezte meg az időmérőrendszerben, hogy ki ül a különböző motorjain – ezért szerepel a listában csak a Test Rider elnevezés (a többi gyártó és versenyző is több géppel körözött, de esetükben csak a legjobb idejüket tüntettük fel –, de a Crash.net helyszíni jelentései szerint ma Andrea Dovizioso volt szolgálatban. A Ducati munkáját Michele Pirro, az Apriliáét Lorenzo Savadori segítette még.

A shakedownteszt első napjának eredményei:

1. Pol Espargaro KTM Test Rider KTM RC16 1:59.691
2. Ai Ogura Trackhouse Racing Aprilia RS-GP 1:59.862
3. Takaaki Nakagami Honda Test Rider Honda RC213V 1:59.888
4. Dani Pedrosa KTM Test Rider KTM RC16 1:59.926
5. Fermin Aldeguer Gresini Racing MotoGP Ducati GP24 2:00.053
6. Test Rider Monster Energy Yamaha Yamaha M1 2:00.881
7. Test Rider Monster Energy Yamaha Yamaha M1 2:01.207
8. Michele Pirro Ducati Test Rider Ducati GP25 2:01.383
9. Test Rider Monster Energy Yamaha Yamaha M1 2:02.330
10. Lorenzo Savadori Aprilia Test Rider Aprilia RS-GP 2:03.782

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Most éppen ez az új kedvenc időtöltés Hamilton számára

A szörfözés után itt az új Hamilton-hobbi - mint írja, ez segít kitisztítani a fejét, érzi, hogy nincsenek határok és mindenkit arra biztat, hogy csinálja azt, amit igazán szeret, mert sokan azért nem csinálnak meg dolgokat, mert félnek, pedig ez az, ami meggátolja őket abban, hogy igazán nagyok legyenek.

 

A héten egymásnak feszülnek a W Series pilótajelöltjei

Folytatódik a női formulaautós sorozat, a W Series válogatója: március 23-án, azaz most szombaton egy négynapos "intenzív teszt" kezdődik a résztvevők számára a spanyolországi Almeriában. Az itt résztvevő 28 versenyző között a magyar Keszthelyi Vivien is ott van, de ebből a mezőnyből csak 18-an indulhatnak majd el a bajnokságban.

Mégpedig nagyrészt a mostani négynapos teszt alapján. Dave Ryan, a sorozat versenyigazgatója ugyanis elmondta, hogy a tesztek folyamán minden köridőre nagyon fognak figeylni, hiszen a 18 leggyorsabb női pilótát keresik de nézni fogják, hogy ki mennyit fejlődik közben, ki hogyan dolgozik együtt a mérnökökkel és szerelőkkel, illetve a kiegyensúlyozottság is számítani fog a hosszú etapokat nézve. A teszt folyamán mindenki ugyanazt a technikát fogja használni, a W Series Tatuus T-318-as autóját.

wseries

fotó: W Series

Indul a Junior Touring Car kategória

Oláh Gyárfás MNASZ-elnök bejelentése:

"A túraautózás másodvirágzását éli nemzetközi szinten, de be kell látni számos országban nincs a helyén kezelve az utánpótlás. Az FIA ezt próbája meg most orvosolni, a 2020-tól induló Junior Touring Car kategória megalkotásával.

A jelenlegi TCR kategóriás autók árához képest jóval alacsonyabb bekerülési költséggel, nemzetközileg jóváhagyott és szabályozott, a gyártók által is elfogadott technikai és költség keretek között indulhat az új kategória.

Világtanácsi ülésen bemutatott Junior koncepció egy útmutató a nemzeti bajnokságoknak, ahol a Rallye-hoz hasonlóan, úgynevezett KIT-et tud vásárolni a csapat akár meglévő autóhoz is. Nemzeti bajnokságok mellett Európa-kupa és bajnokság is várható 2021-től. Nagyon örülök a kezdeményezésnek, nem lennék meglepve, ha itt is jelentős magyar érdekeltségek alakulnának."

53703454_822641911411800_7877479442640011264_n

Találkozott Nagy Danival a licitnyertes

A Formula.hu László Attilának szervezett adománygyűjtő árverésén Nagy Dániel kabátját és sapkáját elnyerő Izsáki Sándor levele landolt postaládánkban:

„Ma sikerült találkozni Danival, akivel egy ebéd keretében beszélgettünk egy jót és átadta a liciten elnyert kabátot és sapkát. Sőt, még kaptam tőle egy danis pólót is, amit dedikált nekem... óriási élmény volt, amit nagyon köszönök Nektek is! László Attilának meg ezúton is jobbulást kívánunk!”

 

Megvannak az Ausztrál Nagydíj legjobb belső felvételei

Az F1 válogatása a melbourne-i belső felvételekből megtekinthető a Youtube-on:

Szűk két percben Bottas óriási hullámvasutat hozó egy éve

A tavalyi ausztráliai hiba, a technikai malőr, az oroszországi "wingman" és "Valtteri, it's James", majd a kőkemény téli felkészülés és a melbourne-i mestermunka - alig egy év alatt mennyi minden történt Valtteri Bottasszal... A videó megtekinthető a Youtube-on:

Van, amiben a Red Bull dominált Melbourne-ben

Mégpedig a bokszban, ahol kettős RB-győzelmet "ünnepelhetett" a csapat, úgyhogy be is húzta a maximális pontszámot.

 

Egy hónappal ezelőtt még az F1-es autóbemutatókkal foglalkozott mindenki

Február közepén mutatták be sorban egymás után a 2019-es konstrukciókat – nosztalgiázzunk kicsit az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradó segítségével:

Bottas elért egy statisztikai különlegességet, amelyre sosem gondolnál

A finn pilóta nyerte 2017 utolsó és 2019 első futamát, miközben 2018-as szezonjában egyetlen győzelmet sem szerzett. Ő az első pilóta a Formula-1 történetében, akinek nyeretlen évét két győzelem szegélyezi.

Megvan, hogy ki hogyan döntött a bahreini gumikkal kapcsolatban

Ezúttal nincs eltérés, a három topcsapat hat pilótája közül csak Pierre Gasly választása tér el minimálisan a többiekétől, egyébként egy C1-es, három C2-es és kilenc C3-as keveréket választott a Hamilton-Bottas-Vettel-Leclerc-Verstappen ötösfogat. A többiek kicsit azért variáltak, de túl nagy eltérés nincs - íme a kiosztás a Bahreini Nagydíjra:

pf2_15

Schumacher és Bianchi a két legnépszerűbb F3-as bajnok

A Formula-3-as Európa-bajnokság örököse, a Formula European Masters írt ki egy szavazást a rajongóknak, melyben az elmúlt 10 év legnépszerűbb F3-as bajnokát kereste. A szavazás során előbb összepárosították a bajnokokat, majd a kettes harcok öt győztesének írták ki a döntőt.

A legtöbb voks a 2018-as Európa-bajnokra, Mick Schumacherre érkezett, aki mögött az F3 Euro Series 2009-es nyertese, a néhai Jules Bianchi végzett. Felix Rosenqvist lett harmadik a szavazáson, Esteban Ocon és Roberto Merhi szerepelt még a döntőben.

Rekordáron kelt el a galambok Lewis Hamiltonja

Először írunk versenygalambokról a Formula.hu-n, és most is csak azért tesszük, mert a rekordáron eladott belga Armandóra a „galambok Lewis Hamiltonjaként” hivatkoznak. A BBC számolt be arról, hogy Armando egy árverésen 1,25 millió euróért, azaz közel 400 millió forintért kelt el, miközben korábban minden idők legdrágább galambjáért 120 millió forintnak megfelelő összeget adtak. Egy normál versenygalamb ára 2500 euró (800 ezer forint körül van)

A belga Armando, aki számos rangos galambversenyt megnyert aktív pályafutása során, 5 évesen visszavonult, idejét utódok nemzésével tölti. A galambbajnok akár 20 évig is elélhet.

Büszkén mutogatja a három ikonikus pályán gyűjtött trófeákat Alonso

Csodálatos volt eddigi kalandja a hosszútávú versenyzésben, mivel az elmúlt kilenc hónapban a szakág legfontosabb pályái közül három helyszínen is nyerni tudott: a Le Mans-i és daytonai 24 óráson, valamint sebringi 1000 mérföldesen kapott trófeákat posztolta a spanyol.

Az idei első F1-es hétvége összes bakija

Nem láthattunk túl sok hibát Melbourne-ben, íme a "felhozatal":

Bottas elküld mindenkit a francba, Vettel felteszi a legfontosabb kérdést - megjöttek a legjobb melbourne-i rádiózások

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj legjobb rádióüzeneti ezúttal talán kicsit laposabbak a tavaly megszokottnál - a videó megtekinthető a Youtube-on:

Átrohant a padlógázzal érkező versenyautó előtt

Könnyen lehet, hogy emiatt dobta el a pilóta az autót. Hogy gondolta?

 

Ez volt Hamilton autójának hibája vasárnap

Az alábbi fotón látszik, hogy valóban hiányzott egy elem a brit Mercedeséről az időmérőhöz képest - a csapat ezzel magyarázza a világbajnok lassúságát Valtteri Bottashoz képest.

image (1)

Verstappenből a mezőny legstabilabb pilótája lett

Napi statisztika: A hétvégi Ausztrál Nagydíjon ismét nagyszerűen vezetett Max Verstappen, megelőzte Sebastian Vettelt, sőt, támadta Lewis Hamiltont és kihozta a maximumot a Red Bull-Hondából. Ezzel zsinórban hatodszor állhatott fel a dobogóra (az előző szezon végén volt egy ötös szériája), amely pályafutás leghosszabb ilyen jellegű sorozata, ráadásul az aktuális mezőnyben is övé a leghosszabb aktív széria.

pf7_8

Danyiil Kvjat is apuka lesz

Érkezik az újabb F1-es baba, hiszen a Toro Rosso orosz pilótája és párja, Kelly Piquet (Nelson Piquet lánya) közös babát vár, amelyről a hölgy posztolt Instagramon. Gratulálunk!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I hope your eyes are as beautiful as the colour of the sea #LightOfMyLife @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,