Hülkenberg: Hamiltonnak volt egy gyengébb pillanata Katarban
https://formula.hu/parc-ferme/38878
Az F1-es Katari Nagydíj hétvégéjének érdekes történetszála volt Lewis Hamilton több roppant pesszismista nyilatkozata, melyekben arról beszélt, hogy már nem gyors többé, sőt kollégánknak azt mondta, hogy olyan tényezők hátráltatják, melyeken nem lehet már változtatni. A mezőny harmadik legidősebb versenyzője, Nico Hülkenberg, aki egész pályafutását Hamiltonnal együtt töltötte az F1-ben, megvédte a hétszeres világbajnokot: szerinte mindenkinek vannak gyengébb pillanatai.

„Ez csak az időzítésről szól, őszintén szólva szerintem ez csak egy gyenge pillanat volt” – idézi Hülkenberget a RacingNews365. „Csalódott volt egy gyenge kvalifikáció után, és nyilván nem ismerem a részleteket, mindenesetre George ellen harcolt, aki egy nagyon gyors és komplett versenyző. Nagyon erős teljesítményt nyújtott, szóval versenyzőként, még ha olyan tapasztalt is vagy, mint Lewis, ez megviselhet és bosszanthat.”
„Mindannyian szeretnénk kihívást jelenteni a csapattársain számára legyőzni őket” – folytatta Hülkenberg. „De láttátok Las Vegasban, Lewis most is mennyire jó, a 10. helyről jött fel. Soha nem szabad őt lebecsülni, még mindig remekül teljesít.”

Csak a M1RA szerzett pontot szombaton Spában, a magyarok nem
https://formula.hu/parc-ferme/22249
Miután a Hyundai maximális súlykompenzációt cipel magával a TCR Európa-kupa harmadik fordulóján, várható volt, hogy nem lesz könnyű dolga a M1RA-nak Spa-Francorchamps-ban. Ez be is igazolódott szombaton, hiszen Luca Engstler a 16., Nagy Dániel a 20. helyen zárta az időmérőt. A versenyen aztán mindketten előrébb léptek, de ez csak a németnek ért pontokat: Engstler kilencedik lett, míg Nagy a 17. helyen futott be.
Természetesen nemcsak a M1RA képviselte a magyar színeket az első futamon, hanem a Zengő Motorsport is: legújabb felfedezettjük, Tenke Tamás a 25. helyről indulva a 21. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Az elején és a végén is balesetekkel tarkított viadalt egyébként Gilles Magnus nyerte – az alábbiakban akár az egész futamot vissza lehet nézni teljes hosszában:
Elhunyt a McLaren első alkalmazottja
https://formula.hu/parc-ferme/22247
A csapat a közösségi médiában tudatta a gyászhírt: 78 éves korában elment Wally Willmott, a csapat első alkalmazottja, Bruce McLaren bizalmas szerelője.
„Wally a versenyzés megszállottja volt élete folyamán, és szerepvállalását csapatunkban sosem felejtjük el” – írták.
Alig néhány napja számoltunk be egy másik szomorú hírről: kedden Robin Herd, a McLaren első autójának tervezője távozott el.
McLaren is deeply saddened to hear of the passing of Wally Willmott, our first employee and Bruce McLaren’s trusted mechanic. Wally was a racing enthusiast throughout his life and his contribution to our team will never be forgotten.
— McLaren (@McLarenF1) 2019. június 8.
https://t.co/2NboSMxmZm pic.twitter.com/bAg8RR73aC
W Series: Új pole-pozíciós, Keszthelyi a 11. helyre kvalifikált
https://formula.hu/parc-ferme/22246
Miután a női formulaautós sorozat első két versenyén a bajnokságot vezető Jamie Chadwick szerezte meg a pole-pozíciót, Misanóban egy újabb pilóta, a liechtensteini Fabienne Wohlwend kvalifikált az első rajtkockába. Mögüle Chadwick és a zolderi futamgyőztes, Beitske Visser indul a 16:10-kor kezdődő futamon.
Keszthelyi Vivien – akinek 2017-ben az Audi TT Cupban Wohlwend volt egyik ellenfele – a 11. rajthelyet szerezte meg második nekifutásra, jócskán javítva az első időmérőjén elért 16. pozíción.

Norris és a nők miatt is magyarázkodott Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/22245
Az ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton véleménye szerint nincs rendjén, hogy a Formula-1 nem elég megerőltető fizikailag: ő két-három versenyt is teljesíteni tudna egymás után, igazát pedig mi sem bizonyítja jobban, érvelt, mint az, hogy mennyi fiatal pilóta boldogul a sorozatban. Ezt a megjegyzést a mezőny legifjabb tagja, Lando Norris zokon vette – Hamilton később az Instagramon tisztázta, nem honfitársára irányult a kijelentés.
„Őszinte vagyok, nem céloztam senkire, rád pedig végképp nem. Általánosságban beszéltem. Te remek munkát végzel, én tinédzserként nem tartottam itt” – írta közösségi médiába.
Ráadásul Hamiltonnak nem csupán Norris miatt kellett magyarázkodnia, hanem azért is, mert eszmefuttatása során a Formula-1-re azt mondta, „ez a férfiak sportja” – a Sky Sportsnak így nyilatkozott: „Úgy gondoltam, hogy a férfiak és nők sportja. Ez arra vonatkozott, hogy a férfiaké, nem a fiúké. A Formula-1-be érkező 17 és 18 évesek szerintem még gyerekek. Ez a sport elvileg felnőtt férfiaknak és felnőtt nőknek szól. Egyértelműen több nőre lenne szükség a sportunk minden területén” – hangzott Hamilton polkorrekt helyesbítése.

Videó: Verstappenék annyira elveszettek voltak az erdőben, mint amikor a városi gyerek először lát tehénfejést
https://formula.hu/parc-ferme/22244
"Csak fát kell hasogatni, gondolom mind csináltatok már ilyet!" - feltételezte az oktató a Montreal-közeli erdőbe kivezényelt Verstappen, Gasly, Kvjat és Albon kvartettjéről, és rögtön a tenyerébe is temethette az arcát, amikor közülük csak az orosz jelentkezett büszkén azzal, hogy ő egyetlen alkalommal vágott már fát életében. Ez persze csak még jobban megalapozott ahhoz, hogy szokásos Red Bull-os őrültség süljön ki a négy pilóta erdészkedéséből, akiknek feladatai közöt fahasogatás, fejszehajigálás és páros fűrészelés kapott helyet. A végére pedig elég egyértelműen kirajzolódott, hogy a Red Bull és a Toro Rosso duója közül melyik nyerte ezt a sajátos összecsapást.
A világ legújabb versenytechnikája végigment a világ legrégebbi versenypályáján
https://formula.hu/parc-ferme/22243
Újabb figyelemfelkeltő mutatványt hajtott végre a Roborace, amikor elutazott a Shelsley Walshra, amit bizonyos mércék szerint a világ legrégebb óta használt versenypályájának tartanak, hiszen 1905 óta ad helyt hegyimeneteknek változatlan, 907 méteres szakaszán. Az önvezető autó 52,55 másodperc alatt teljesítette a szakaszt, amit megörökített az alábbi videó (a pálya mindenkori rekordja egyébként 22,58, amit 2008-ban ért el Martin Groves egy kifejezetten hegyiversenyekre fejlesztett autóval.
Nehéz megszokni a látványt, hogy egy versenyautó menete nem azzal kezdődik, hogy a pilóta beleül, hanem azzal, hogy kiszáll belőle:
Vasárnap 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/22240
A műsor a gyorsasági és ralikrossz szakág hazai, valamint magyar vonatkozású nemzetközi híreiről számol be 30 percben, valamint egy stúdióbeszélgetést is tartalmaz Bakó Csabával, Kiss Norbert kamionversenyző Európa-bajnok versenymérnökével.
Június 9-én, vasárnap 13 órakor, a FIX TV-n lesz megtekinthető.

W Series: Végre megmutatta magát a titkos esélyes japán a 2. edzésen
https://formula.hu/parc-ferme/22242
50 perc csúszással kezdődött a W Series háromnegyed órás második szabadedzése pénteken Misanóban, mivel a pályán néhány kilazult kerékvető csavarjait próbálták visszaerősíteni a szakemberek. Nem jártak sikerrel, ezért végül az a megoldás született, hogy a 6-os és a 16-os kanyar kerékvetőit eltávolították a helyükről, így kezdhették csak meg a hölgyek a körözést. A leggyorsabb ezúttal az a japán Miki Koyama volt, akit előzetesen a mezőny titkos favoritjának tartottak (a téli válogatón ő nyerte a Bajnokok Tornájára hajazó megmérettetést), az előző két futamon azonban gyenge időmérői miatt nem tudott sok pontot szerezni látványos felzárkózásai ellenére sem. A magyar pilóta, az erre a hétvégére ismét versenyzési lehetőséget kapó Keszthelyi Vivien a 16. legjobb időt jegyezte a 19 résztvevő közül.
Szombaton a W Series időmérője 11:05-kor, a futama pedig 16:10-kor startol, mindkettőt élőben közvetítik a sorozat Facebook-oldalán.


Szombati program: Superbike, TCR Europe, DTM, W Series, majd este jöhet az F1, de nem a megszokott csatornán
https://formula.hu/parc-ferme/22234
Mutatjuk a szombati motorsport-programot:
Szombat
0:45-2:00 IndyCar, időmérő
9:00-9:20 Superbike, harmadik szabadedzés
9:30-10:05 TCR Europe, időmérő
10:30-10:50 DTM, első időmérő
11:00-11:25 Superbike, Super Pole (Eurosport 2)
11:05-11:30 W Series, időmérő
13:30-14:30 DTM, első futam
13:50-14:15 TCR Europe, első futam (Sport 1)
14:00-14:40 Superbike, első futam (Eurosport 2)
16:10-16:45 W Series, futam
17:00-18:00 Formula-1, harmadik szabadedzés
20:00-21:00 Formula-1, időmérő (Duna)
A vasárnapi program erre a linkre kattintva megtekinthető!

fotó: dppi
Vettel közúton mutatta be eddigi talán legszebb idei előzését
https://formula.hu/parc-ferme/22235
Nyilván erős iróniát kell érezni a címben, de tény, hogy Vettel kiváló manővert hajtott végre Kanadában, kerékpárral:
Sebastian Vettel on his way to the Circuit Gilles Villeneuve on his bicycle, earlier today
— Sebastian Vettel #5 (@sebvettelnews) 2019. június 6.
@vladimirrys #CanadianGP #Seb5 #F1 pic.twitter.com/SHzoXWg8CX
800 lóerős szörnyeteggel ment ki az utcára Ken Block
https://formula.hu/parc-ferme/22237
A klasszikus B csoportos raliautók közé tartozó Ford RS200 Ken Block saját bevallása szerint nagyjából 800 lóerőt tud - Travis Pastranával autóztak vele egyet a közúton...
Albon a kommentelői segítségét kéri a kanadai pályával kapcsolatban
https://formula.hu/parc-ferme/22236
A Toro Rosso újonc F1-es pilótája sosem járt még a kanadai versenyhelyszínen, úgyhogy a csapat szokásos pályabemutató videójában (az utolsó sikánban sétálgatva) sem tudott sokat mondani - éppen ettől lett a megszokottól eltérő az eredmény.
"Hello srácok, Alex vagyok és azért állok itt, hogy bemutassam a pályát. Viszont még sosem voltam ide, szóval őszintén szólva nem tudom, hogy a kamerásunk, Josh mit vár most tőlem, de beszélhetek a szimulátoros tapasztalataimról" - kezdte nevetve Albon. "Itt jövünk a hosszú egyenesből, ez a fő előzési pont számunkra ezen a pályán. Itt az utolsó sikán és igazság szerint elég őrült dolog, hogy milyen magasak itt a kerékvetők, nem vártam, hogy az F1-es autók megbirkóznak ezzel" - magyarázta, ahogy ráállt a kerékvetőre.
"Szerintem itt... fogok menni majd rajta, ez a belső kerék, ahol a lábam van. Aztán megyünk a sikán bal oldali részéhez, úgy tűnik, hogy lesznek pilóták, vagy autók, akik használják majd ezt a kerékvetőt és lesznek, akik elkerülik. Ez egy olyan dolog, amit ki kell próbálni az első szabadedzésen. Aztán igen, elérünk a Bajnokok Falához, ahol közel akarunk lenni a falhoz... egyrészt mert jól néz ki a kamerán keresztül, másrészt mert gyors."
"Remélem, hogy élveztétek a tapasztalatlan pályabemutatómat, remélem, hogy tanultatok ebből valamit és ha többet tudtok a pályáról, mint én, akkor írjátok meg kommentben, talán felhasználom" - zárta mondandóját az újonc.
Before @alex_albon hits the track for the first time in Montreal, we got him to give us a quick guide of the Circuit Gilles Villeneuve from his experience in the Simulator pic.twitter.com/OGkMJioxKd
— Toro Rosso (@ToroRosso) 2019. június 7.
W Series: Visser az első, Keszthelyi a 12. a nyitó szabadedzésen
https://formula.hu/parc-ferme/22239
Lezajlott a misanói W Series-forduló első szabadedzése, amelyen a magyar Keszthelyi Vivien a 12. helyet szerezte meg, nagyjából egymásodperces lemaradással az élen befutó Beitske Visser mögött. Íme az eredmények:

Michelisz köszöni a jókívánságokat, de...
https://formula.hu/parc-ferme/22238
"Köszönöm szépen a sok névnapi jókívánságot! Szeretem a nevemet, különösen ma, de be kell vallanom, hogy rájöttem, a legjobb dolog, amikor Apának hívnak" - posztolta az alábbi kép mellé Norbert-nap alkalmából Michelisz Norbert.

Elhunyt a McLaren legelső F1-es autójának tervezője
https://formula.hu/parc-ferme/22233
Robin Herd neve a rajongók között valószínűleg napjainkban már nem sokak számára ismerős, pedig tervezőmérnökként, majd csapatalapítóként is a Formula-1 történetének fontos pillanataiban játszott szerepet. Az angol szakember (a McLaren által publikált alábbi kép bal oldalán) 1965-ben társult Bruce McLarennel, megalkotva azt az M2B modellt, amellyel a következő évi Monacói Nagydíjon a mára legendássá vált csapat megejtette debütálását az F1-ben. Utolsóként az 1968-as autójuk került ki az ő keze alól, ezt követően dolgozott a Cosworthnél, akiknek megtervezett egy négykerék-hajtású F1-es autót is, amely végül sohasem versenyzett. 1969-ben összeállt három társával, a későbbi FIA-elnök Max Mosley-val, Alan Reesszel és Graham Coakerrel, hogy közösen megalapítsák a March istállót, amelynek nevét az alapítók nevének kezdőbetűiből rakták össze. Karrierje végén dolgozott az IndyCarban, és például a fiatal Adrian Newey is az ő szárnyai alatt tanult.
Robin Herd 80 éves korában távozott el.

A DTM-pilóta vakbélműtétje miatt maradt tartalékversenyző nélkül a Haas
https://formula.hu/parc-ferme/22232
Váratlanul lett rosszul és került kórházba Jamie Green, az Audi DTM-csapatának brit pilótája. Noha a vakbélgyulladás rutinműtétnek számít, és Green már jelentkezett is a kórházi ágyból, az operáció miatt ki kell hagynia a sorozat hétvégi, misanói fordulóját. A helyére, az Audi Team Rosberghez az a Pietro Fittipaldi ugrik be, aki az Audi Team WRT színeiben egyébként is tagja a mezőnynek, a misanói hétvégén azonban az eredeti tervek szerint nem állt volna rajthoz, hiszen a Haas F1-es csapatának tartalékpilótájaként Montrealban lett volna jelenése - és az ő helyére ugrik be a meglepetésember, a MotoGP-ből érkező Andrea Dovizioso. Fittipaldit azonban a rendkívüli helyzet miatt elengedte a Haas, így a brazil mégis ott lesz Misanóban, a bajnokság hetedik helyről kidőlő Green helyén.
Gutted I can’t be at Misano for the DTM weekend. Appendicitis surgery put an end to that. Best of luck to the @audisport drivers. I’ll be back soon! pic.twitter.com/49ruYb4MO9
— Jamie Green (@JamieGreen_) June 6, 2019
Ismerd meg a Formula-1 elsőszámú influenszerét!
https://formula.hu/parc-ferme/22231
Lewis Hamilton szinte nyitott könyvként tárja életét a követői elé, egyedüliként használva ki a közösségi média minden lehetőségét az emberekkel való kapcsolattartásra. Az Autósport és Formula Magazin legújabb száma betekintést ad az F1 valaha volt egyik legsikeresebb pilótájának gondolatvilágába - a brit pilóta saját szavaival.

Grosjean létfontosságú üzenetet adott át ennek a mormotának
https://formula.hu/parc-ferme/22230
"Szia, kedves barátom! Kérlek, ne menj keresztül a pályán, amikor F1-es autók érkeznek!" - tanácsolta montreali pályabejárás során Romain Grosjean ennek a mormotának. A francia tapasztalatból beszélt, hiszen több rágcsáló - és versenyautó - járt már szerencsétlenül az ilyen nem kívánatos találkozások során a Kanadai Nagydíj elmúlt évtizedeiben.
Hello my dear friend, please do not cross the track when @f1 cars are coming. #r8g #CanadianGP pic.twitter.com/dWvd0nW8IF
— Romain Grosjean (@RGrosjean) June 6, 2019
Későn lesz az F1, előtte a többi - mutatjuk a pénteki programot
https://formula.hu/parc-ferme/22227
Péntek
9:45-10:10 TCR Europe, első szabadedzés
10:30-11:20 Superbike, első szabadedzés
11:10-11:55 W Series, első szabadedzés
14:25-14:50 TCR Europe, második szabadedzés
15:00-15:50 Superbike, második szabadedzés
15:35-16:20 DTM, első szabadedzés
16:00-17:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
16:40-17:25 W Series, második szabadedzés
18:25-18:55 DTM, második szabadedzés
20:00-21:30 Formula-1, második szabadedzés
A hétvége teljes programja erre a linkre kattintva végignézhető!

fotó: Mercedes-AMG F1
Itt van minden, amit a hétvégi Székesfehérvár Raliról tudni kell
https://formula.hu/parc-ferme/22229
Hétvégén rendezik a hazai ralibajnokság soron következő állomását, a Székesfehérvár Ralit - térképek, időterv, nevezési lista és minden fontos tudnivaló elérhető a Q8Oils itinerben. A programfüzet erre a linkre, vagy az alábbi képre kattintva megtekinthető!
