Hülkenberg: Hamiltonnak volt egy gyengébb pillanata Katarban
https://formula.hu/parc-ferme/38878
Az F1-es Katari Nagydíj hétvégéjének érdekes történetszála volt Lewis Hamilton több roppant pesszismista nyilatkozata, melyekben arról beszélt, hogy már nem gyors többé, sőt kollégánknak azt mondta, hogy olyan tényezők hátráltatják, melyeken nem lehet már változtatni. A mezőny harmadik legidősebb versenyzője, Nico Hülkenberg, aki egész pályafutását Hamiltonnal együtt töltötte az F1-ben, megvédte a hétszeres világbajnokot: szerinte mindenkinek vannak gyengébb pillanatai.

„Ez csak az időzítésről szól, őszintén szólva szerintem ez csak egy gyenge pillanat volt” – idézi Hülkenberget a RacingNews365. „Csalódott volt egy gyenge kvalifikáció után, és nyilván nem ismerem a részleteket, mindenesetre George ellen harcolt, aki egy nagyon gyors és komplett versenyző. Nagyon erős teljesítményt nyújtott, szóval versenyzőként, még ha olyan tapasztalt is vagy, mint Lewis, ez megviselhet és bosszanthat.”
„Mindannyian szeretnénk kihívást jelenteni a csapattársain számára legyőzni őket” – folytatta Hülkenberg. „De láttátok Las Vegasban, Lewis most is mennyire jó, a 10. helyről jött fel. Soha nem szabad őt lebecsülni, még mindig remekül teljesít.”

Így edzenek a W Series pilótái a futam előtt
https://formula.hu/parc-ferme/22263
A női sorozatban minden a legnagyobb szervezettséggel működik, hogy a hölgyek a lehető legjobb - és legegyenlőbb - felkészítést kapják. Trénereket is kirendeltek melléjük, és a paddock egy eldugott sarkában, egymás társaságában végzik el a szükséges nyújtásokat. Gosia Rdestnek eközben még beszélni is volt ideje, hogy prezentálja a nézők felé, milyen gyakorlatok is fontosak egy versenyző számára a rajt előtt - nemtől függetlenül.
How does a racing driver warm up? @GosiaRdest demonstrates ahead of @WSeriesRacing lights out in Misano, Itally. Live from 2:45pm @Channel4 Catch up @All4 #WSeries #RethinkRacing pic.twitter.com/nve5PrPqR6
— Channel 4 Sport (@C4Sport) June 8, 2019
Vettel öccsének arcába nyílt a motorháztető, ijesztő balesetet vészelt át
https://formula.hu/parc-ferme/22262
Fabian Vettel, a négyszeres világbajnok Sebastian öccse szintén ismert név az autósportban, idén az ADAC GT Mastersben versenyez egy Mercedes AMG GT3-assal. A sorozat a hétvégén a Red Bull Ringen járt, ahol Vettel a vasárnapi futam utolsó körében bukott óriásit. Autójának motorházteteje már hosszú ideje mozgott, az utolsó pár kilométert pedig már nem bírta ki: felnyílt és nekicsapódott a szélvédőnek, a féktáv előtt teljesen elsötétítve Vettel elől a kilátást, aki bár a fékre taposott, de autója kivágódott oldalra, és egy pályabírói poszt mellett csapódott a szalagkorlátba. A németet megvizsgálták a pályakórházban, és állapotát rendben találták, mint ahogy a pályabírók is megúszták sérülés nélkül.
A videó optimális esetben indítás után rögtön a balesethez ugrik, 1 óra 13 perc környékére.
Videó: Az eset, ami miatt elvették Vetteltől a győzelmet
https://formula.hu/parc-ferme/22265
Sebastian Vettel elrontotta a hármas-négyes kanyarkombinációt, ami után az FIA felügyelői szerint veszélyesen sorolt vissza Lewis Hamilton elé, így ötmásodperces időbüntetésben részesült. Vettelnek nem igazán tetszett a versenyfelügyelők döntése, ezt pedig látványos módon adta tudtukra.
Videó: Vettel kicseréli a táblát Hamilton autója előtt
https://formula.hu/parc-ferme/22264
Nem a nap, nem a hétvége, hanem alighanem az egész 2019-es F1-es szezon egyik meghatározó pillanata lesz az alábbi megmozdulás. Sebastian Vettel hiába ért célba az első helyen, egy 5 másodperces büntetés miatt az a mögötte befutó Lewis Hamiltonhoz került.
A német a leintés után látványosan dühös volt, kerülőúton egyből a Ferrari motorhome-jába ment, úgy kellett onnan kirángatnia a csapat sportigazgatójának, hiszen a díjátadó ceremónia elmulasztásával újabb szabálysértést követett volna el. Vettel végül beadta a derekát és felment a dobogóra, de előtte még tüntetőleg elvette a Hamilton autója elé helyezett 1-es számú táblát és kicserélte azt a 2-esre. Az 1-est oda tette, ahol az ő autójának kellett volna állnia, viszont az nem volt ott, mivel mérgében nem parkolt oda vele a dobogó alá.
Sebastian Vettel is livid at his penalty, switches the stand in front of Hamilton's car to be number 2 pic.twitter.com/Y8ivkLuQ9E
— CJ Fogler (@cjzer0) June 9, 2019
Holy sh*t. This just happened. #CanadianGP pic.twitter.com/Lzq1rhvRpj
— The Spare Steward (@SpareSteward) June 9, 2019
Hidraulikai hiba Hamiltonnál a rajt előtt
https://formula.hu/parc-ferme/22261
Nagy sürgés-forgás vette kezdetét a Mercedesnél pár órával a Kanadai Nagydíj rajtja előtt, hiszen egy hidraulikai hiba miatt kellett szétszedni a 44-es számú autót, hogy Lewis Hamilton fel tudjon állni a rajtrács második helyére. A csapat szombat este lett figyelmes a meghibásodásra, ám a parc fermé-szabályok miatt csak vasárnap délelőtt kezdhettek hozzá a kijavításához. A Mercedes egy szóvivője azt mondta a Motorsportnak, hogy terveik szerint mindennel készen lesznek a verseny kezdetére, és Hamilton hibátlan autóval állhat fel a pole-t megszerző Sebastian Vettel mögé.
Engine and floor off. Mercedes fixing an hydraulic leak on Lewis Hamilton’s car. Photo from @Giorgio_Piola pic.twitter.com/ExzMsZQChm
— Jon Noble (@NobleF1) June 9, 2019
Charlie Whitingról nevezték el a versenyirányító-központot Montrealban
https://formula.hu/parc-ferme/22258
Az idei F1-es szezonkezdet előtt váratlanul elhunyt versenyigazgató, Charlie Whiting emléke tovább él a Kanadai Nagydíj helyszínén. A montreali pálya idén új bokszlétesítményeket kapott, a termet pedig, amelyben a versenyirányítás tagjai ülnek a Whiting utódjává vált Michael Masi vezetésével, a tiszteletadás jeleként a legendás szakemberről nevezték el. A felavatás az FIA elnöke, a Liberty Media sportszakmai vezetője és a pálya promótere, azaz Jean Todt, Ross Brown és Francois Dumontier jelenlétében történt.



Mentőhelikopter vitte el a Haas magyar szerelőjét
https://formula.hu/parc-ferme/22260
Jánvári Zsoltot, a Haas magyar szerelőjét mentőhelikopterrel szállították el a Kanadai Nagydíj helyszínéről az időmérő edzés után, azonban szerencsére nincs komoly probléma, szerinte mindössze annyi történt, hogy a szervezete nem jól reagált a kanadai ételre. Azóta már újra munkába is állt Jánvári Zsolt.
TCR Europe: Nagy Dániel kiesett, Briché nyert Spában
https://formula.hu/parc-ferme/22259
A francia Julien Briché nyerte a TCR Europe Cup spái fordulójának második futamát, a második helyen pedig honfitársa, Jimmy Clairet végzett. A harmadik helyet a szlovák Mat'o Homola szerezte meg, a magyarok közül Nagy Dániel sajnos nem ért célba, a Zengő Motorsport versenyzője, Tenke Tmamás azonban a 14. helyen végzett.

DTM: Rast a pole-ban, Dovizioso piros zászlót okozott a vasárnapi időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/22257
Az első öt rajthely elfoglalásával az Audi uralta a második versenynap időmérőjét Misanóban, ahol Rast, Frijns és Aberdein szerezték meg az első három helyet. Ezúttal a beugró Andrea Dovizioso sem volt hibátlan: a fallal érintkezve a kavicságyban kötött ki és az időmérő leállását okozta, de miután segítséget kért az Audi hátramenetbe kapcsolásában, vissza tudott térni, és a négy Aston Martint azért megelőzte.
| # | Versenyző | Autó | Idő | Hátrány |
| 1 | René Rast | Audi | 1:25.384 | |
| 2 | Robin Frijns | Audi | 1:25.454 | 0.070 |
| 3 | Jonathan Aberdein | Audi | 1:25.584 | 0.200 |
| 4 | Nico Müller | Audi | 1:25.632 | 0.248 |
| 5 | Pietro Fittipaldi | Audi | 1:25.659 | 0.275 |
| 6 | Marco Wittmann | BMW | 1:25.764 | 0.380 |
| 7 | Loic Duval | Audi | 1:25.767 | 0.383 |
| 8 | Joel Eriksson | BMW | 1:25.803 | 0.419 |
| 9 | Philipp Eng | BMW | 1:25.805 | 0.421 |
| 10 | Timo Glock | BMW | 1:25.814 | 0.430 |
| 11 | Sheldon van der Linde | BMW | 1:25.981 | 0.597 |
| 12 | Mike Rockenfeller | Audi | 1:26.005 | 0.621 |
| 13 | Bruno Spengler | BMW | 1:26.458 | 1.074 |
| 14 | Andrea Dovizioso | Audi | 1:26.703 | 1.319 |
| 15 | Jake Dennis | Aston Martin | 1:26.831 | 1.447 |
| 16 | Daniel Juncadella | Aston Martin | 1:27.009 | 1.625 |
| 17 | Paul Di Resta | Aston Martin | 1:27.198 | 1.814 |
| 18 | Ferdinand Habsburg | Aston Martin | 1:27.325 | 1.941 |
Amit férfi versenyzőktől sohasem fogunk látni: közös Despacito-éneklés a futam után!
https://formula.hu/parc-ferme/22256
A W Series a pilótabarátságok terén is egészen új kapukat nyit meg. A női F3-as sorozat tagjai a szombati, misanói futam után ahelyett, hogy unottan hazarepültek volna vagy nyilatkozatháborúba bonyolódtak volna egymással a versenyen történtek miatt, este együtt mentek egy karaoke-zni! A spanyol Marta Garciának érthető módon jól megy a Despacito, de a lengyel Gosia Rdest is lelkes:
A futamot megnyerő és a bajnokságot vezető Jamie Chadwickről viszont talán minden rosszindulat nélkül elmondható, hogy jobban jár, ha a versenyzésnél marad:
Raikkönen megadta a tökéletes F1-es választ
https://formula.hu/parc-ferme/22254
Idei első Q1-es kiesését könyvelte el a Kanadai Nagydíj időmérőjén Kimi Raikkönen, ráadásul úgy végzett a 17. helyen, hogy csapattársa, Antonio Giovinazzi továbbjutott. Az autóból való kiszállását követően a brit televízió riportere az okokról kérdezgette, ám a remélt szakmai válasz helyett egy jóval nyersebb mondattal ért véget a beszélgetés.
Kérdés: Mi hiányzik az autóból?
Raikkönen: Egy jó köridő.
És már nem is ez volt Raikkönen első megmosolyogtató megnyilvánulása a montreali hétvégén, a harmadik szabadedzésen a csapatrádióban a mormota megnevezésével nem foglalkozott túlságosan.
"Ott volt az az állat, a 6-os kanyar előtt rohangált a pályán. Nem tudom, mi a neve."
#Automovilismo #GPCanadá#F1 #CanadianGP
— Hace F5 (@Hace_F5) June 8, 2019
Kimi Raikkonen hablando con su equipo por radio:
"Hay un animal corriendo por la curva 6. No se como llama".#Video:pic.twitter.com/dq6pYaVqxM
Nézd vissza Vettel pole-ját, hallgasd vissza éneklését!
https://formula.hu/parc-ferme/22253
Ehhez a videóhoz nem kell kommentár, illetve ami kell, azt elmondja Vettel és a mérnöke a rádióban.
P1.
— Ky (@FiftyBucksss) June 8, 2019
"Bada ba bab bab bab bee!" pic.twitter.com/XGBr6QYFDo
Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/22241
A műsor a gyorsasági és ralikrossz szakág hazai, valamint magyar vonatkozású nemzetközi híreiről számol be 30 percben, valamint egy stúdióbeszélgetést is tartalmaz Bakó Csabával, Kiss Norbert kamionversenyző Európa-bajnok versenymérnökével.
Június 9-én, vasárnap 13 órakor, a FIX TV-n lesz megtekinthető.

Nem úsztuk meg utólagos büntetés nélkül a montreali időmérőt
https://formula.hu/parc-ferme/22255
Carlos Sainzt találták vétkesnek a Kanadai Nagydíj felügyelői: a spanyol még a Q1-ben tartotta fel Alexander Albont. Háromhelyes hátrasorolás (és egy büntetőpont a licencén) lett a McLaren pilótájának „jutalma”, így az eredetileg megszerzett kilencedik hely helyett csak a tizenkettedik pozícióból startolhat vasárnap. „Én és a teljes csapat elnézést kérünk az incidensért” – mondta el Sainz. Albon egyébként a feltartással együtt is befért a Q2-be, s ott a 14. helyre kvalifikált, azaz ő már nem profitál Sainz büntetéséből.

Videó: Így csapta falnak autóját Magnussen a Q2-ben
https://formula.hu/parc-ferme/22252
A Haas dán pilótája a Kanadai Nagydíj időmérőjének második szakaszában bukott nagyot a Bajnokok Falánál, piros zászlós leintést is kiváltva ezzel:
Q2 gets red flagged as Magnussen crashes. #CanadianGP pic.twitter.com/lOx6cMyQ51
— Oana Popoiu (@Oana_Popoiu) 2019. június 8.
Így autóztatta meg Nico Rosberg Albert herceget Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22250
Még a Formula-E ottani hétvégéjén ült be a hercegség uralkodója a 2016-os F1-es világbajnok mellé a Jaguar I-PACE eTrophy autóba, azaz nem a teljes vonalvezetésen mentek, de azért vélhetően így is sokan cseréltek volna vele:
Videó: Így repült hatalmasat Alice Powell a rajtnál
https://formula.hu/parc-ferme/22251
A misanói verseny rajtja előtt a brit pilóta még a harmadik helyen állt a W Series bajnoki tabelláján, belátható közelségben az első helyhez a korábbi futamokon összeszedett második és harmadik helyezésének köszönhetően, jelen hétvége után viszont távol került tőle. A negyedik helyről rajtoló Powell az első kanyarig tartó sprintben a külső íven próbált beférni az élről lassan elrugaszkodó Fabienne Wohlwend mellett, de a két autó összeért, és brit a levegőbe repült. Ő lett a futam egyetlen kiesője, míg fő riválisai, Jamie Chadwick és Beitske Visser bejöttek az első két helyre.
Az ütközést megvizsgálták a bírák, s versenybalesetnek minősítették azt.
The third race of the season just got underway at Misano and Alice Powell almost flipped, as she collided with Fabienne Wohlwend.#WSeries pic.twitter.com/mEbgDrMl3g
— Vincent Bruins (@VincentJBruins) June 8, 2019
A hazai verseny apropóján: Honfitársa szerint Stroll csak a pénze miatt van az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/22248
A montreali nagydíjhétvégén a kanadaiak korábbi IndyCar-pilótáját, Alex Taglianit kérdezték meg, mi a véleménye a Lance Strollról:
„Nem akarom kisebbíteni a tehetségét, de elmondom, mit gondolok. Nem hiszem, hogy itt lenne a pénz nélkül. Ha megnézzük a múltját, akkor a pénz sok mindent elintézett neki. Egy olyan családból érkezett, amelyiknek rengeteg van belőle. De ha már eljutott ide, nem fogja azt mondani, hogy nem élvezi ki” – mondta egy kanadai tévének Tagliani.

Csak a M1RA szerzett pontot szombaton Spában, a magyarok nem
https://formula.hu/parc-ferme/22249
Miután a Hyundai maximális súlykompenzációt cipel magával a TCR Európa-kupa harmadik fordulóján, várható volt, hogy nem lesz könnyű dolga a M1RA-nak Spa-Francorchamps-ban. Ez be is igazolódott szombaton, hiszen Luca Engstler a 16., Nagy Dániel a 20. helyen zárta az időmérőt. A versenyen aztán mindketten előrébb léptek, de ez csak a németnek ért pontokat: Engstler kilencedik lett, míg Nagy a 17. helyen futott be.
Természetesen nemcsak a M1RA képviselte a magyar színeket az első futamon, hanem a Zengő Motorsport is: legújabb felfedezettjük, Tenke Tamás a 25. helyről indulva a 21. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Az elején és a végén is balesetekkel tarkított viadalt egyébként Gilles Magnus nyerte – az alábbiakban akár az egész futamot vissza lehet nézni teljes hosszában:
Elhunyt a McLaren első alkalmazottja
https://formula.hu/parc-ferme/22247
A csapat a közösségi médiában tudatta a gyászhírt: 78 éves korában elment Wally Willmott, a csapat első alkalmazottja, Bruce McLaren bizalmas szerelője.
„Wally a versenyzés megszállottja volt élete folyamán, és szerepvállalását csapatunkban sosem felejtjük el” – írták.
Alig néhány napja számoltunk be egy másik szomorú hírről: kedden Robin Herd, a McLaren első autójának tervezője távozott el.
McLaren is deeply saddened to hear of the passing of Wally Willmott, our first employee and Bruce McLaren’s trusted mechanic. Wally was a racing enthusiast throughout his life and his contribution to our team will never be forgotten.
— McLaren (@McLarenF1) 2019. június 8.
https://t.co/2NboSMxmZm pic.twitter.com/bAg8RR73aC