DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

McLaren-junior nyerte a Makaói Nagydíjat, drámai Mercedes-siker a GT-ben (videó!)

Természetesen magyar szempontból a legfontosabb esemény a TCR World Tour idényzárója volt a hétvégén Makaóban, ahol Michelisz Norbert újra bajnoki címet szerzett, de a túraautósok versenyein kívül is számos versenyt rendeztek a híres-hírhedt utcai pályán. A csúcsot a formulaautósok jelentették, viszont idén már nem F3-as, hanem Formula Regional Világkupát rendeztek, az FIA indoklása szerint azért, mert az utánpótlás-ranglétra átalakulásával így jobban össze tudják gyűjteni a világ minden tájáról az adott szint legjobbjait.

A vasárnapi futamot – a szombati kaotikus kvalifikációs verseny megnyerése után – az az Ugo Ugochukwu húzta be, aki a McLaren juniorprogramjának a tagja: a 17 éves amerikainak, aki jövőre már az FIA Formula-3-ban fog szerepelni a Premával egy viszonylag szürkébb Formula Regional-szezon ellenére, több biztonsági autós újraindítást is túl kellett élnie a sok balesetet és egy piros zászlót is hozó viadalon. Mögötte a már idén is F3-ban vitézkedő Oliver Goethe és Noel León ért be dobogós pozícióban.

 

Makaóban rendeztek FIA GT Világkupát is, amelynek vasárnapi főversenyén az esőben három gyártó is esélyes volt a győzelemre. Raffaelle Marciello harmadik makaói sikeréért küzdött a BMW-ben, de a Ferrarival idén Le Mans-t nyerő Antonio Fuoco a hajrára közeledve megelőzte őt – nem sokkal később azonban a Lisszabon-kanyarban azonban összeakadtak és a bukótérbe kerültek, így az egy másik kontaktért büntetett Maro Engel örökölte meg az elsőséget a Mercedesszel – amely márka így már 2019 óta veretlen a távol-keleti helyszínen. A dobogóra Augusto Farfus és Sheldon van der Linde állhatott még fel a BMW-vel.

 

Ami pedig a legendás utcai motorversenyt illeti: azt végül a vasárnap reggeli szakadó eső miatt egy az egyben törölni kellett, így a szombati időmérőn elért elsősége révén hirdették ki győztesnek Davey Toddot.

Az idei szezon rejtett hőse: Pierre Gasly most menti meg a karrierjét?

A Spanyol Nagydíjat kiértékelő podcastadásunkban szót ejtettünk arról a versenyzőről is, akit tavaly egy lebőgést jelentő félszezon után soroltak vissza a Toro Rossóhoz, idén viszont az immár Alpha Tauri névre hallgató istállónál valósággal szárnyal: Pierre Gaslyról. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 15:06-tól hallható.

 

 

Az ajándékot idén hamarabb megkapta – 33 éves lett Hülkenberg

Sok boldog születésnapot kívánunk Nico Hülkenbergnek, aki 1987-ben ezen a napon született, így bármilyen hihetetlennek tűnik, már 33 esztendős!

A korai ajándék alatt természetesen a Racing Pointnál való váratlan beugrási lehetőségre, pályafutása 180. és 181. nagydíjhétvégéjére gondoltunk.

(A mellékelt képet a versenyző Instagramján találtuk.)

„Az ember ilyenkor elgondolkodik, milyen sérülékenyek is vagyunk ebben a sportban” – gyászban a magyar rali közössége

Több évtizede versenyző tagját veszítette el a hazai ralisport. Tóth Zsolt halála gyászt és megrendülést váltott ki a magyar versenyzőtársakból: Bagaméri László és Turán Frigyes is beszéltek a bennük keletkezett veszteségérzetről.

Csapata, a Clone Rally Team ezzel a videóval búcsúzott Tóth Zsolttól:

Üdv a fedélzeten: a Spanyol Nagydíj legjobb onboardjai

Bottas elszúrt rajtja, Leclerc és Norris csatája, Ocon balesete a Formula-1 szokásos válogatásában. (A videó a YouTube-ra átkattintva indítható el.)

Hivatalos: Új helyszín került be az idei WRC-naptárba

A rali-világbajnokság még nem indult újra a koronavírus miatti szünet után, annyi mentsége van erre a sorozatnak, hogy a leállás előtt már megrendeztek három futamot - a naptár már félig kész volt az utóbbi hetekben és az biztos, hogy új helyszínen, Észtországban indul újra a száguldás szeptemberben. Most viszont hivatalosság vált még egy új helyszín: a korábban az IRC-ben rendszeresen szerepet kapó, Európa egyik legkomolyabb, legnívósabb versenyényen számító belgiumi Ypres Rali is bekerül a naptárba.

Ezzel viszont ez a bizonyos naptár nem bővül, ugyanis a Japán Ralit ezzel egy időben törölték: annak a helyét foglalja el Belgium november 19-22-én, a világbajnokság nyolcadik, egyben utolsó futamaként.

ogesz

fotó: dppi

Hőségben, viharban, életveszélyben: a sportbírók a világ összes tiszteletét megérdemlik!

Móni István a Formula Podcast adásában:

 

Bemutatjuk a WTCR legújabb magyar pilótáját

Boldizs Bencét igazolta le a Túraautó-világkupa rajtrácsára visszatérő Zengő Motorsport egyik Cupra TCR-jébe. De kicsoda a fiatal pilóta, aki pályaversenyzésben, hegyi futamokon és ralikrosszban is megcsillogtatta már képességeit? Elmondta ő maga az AFM augusztusi adásában:

Fa Nándor-különdíjjal ismertük el Kimi Raikkönen munkásságát – Bottasnak susogós nacit küldünk

Legújabb podcastünkben többek között bizonyos díjakat is kiosztottunk - Kimi Raikkönen Fa Nándort kapott, Bottas pedig susogós nacit. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 58:10-től hallható.

 

 

Újra elmarad egy hazai raliverseny a koronavírus miatt

Oroszlány város polgármestere arról tájékoztatta az Oroszlány Rali rendezőjét, hogy a COVID19  terjedése miatt az augusztus legvégére kiírt verseny más rendezvényekkel együtt elmarad - a Rali3 újabb futama esik ki.

ose

Ki szerezte eddig a legtöbb pontot a Formula-E-ben?

Múlt héten ért véget az elektromos sorozat hatodik szezonja, a korábbi bajnok Lucas di Grassi pedig megosztotta a szerzett pontok örökranglistáját, amelyet nem meglepő módon épp a brazil vezet Sebastien Buemi és az egyedüli kétszeres összetett győztes, Jean-Eric Vergne előtt – persze azért Di Grassi is hozzáteszi, hogy csupán ő, Sam Bird, Daniel Abt és Jerome d’Ambrosio vettek részt az eddigi összes versenyen, ezért is szerepelnek egytől egyig az élbolyban:

 

Meghökkentő kijelentés Bereznay Danitól: „Így csalt a Ferrari... és az FIA?”

A magyar e-sportoló kifejtette a véleményét arról, hogy mi is történt.

„A mai videóban telemetriával mutatom meg mennyit jelentett a Ferrari "trükközése" a Forma-1 2019-es szezonja folyamán, és kicsit kérdőre vonom az FIA-t, akik nem tudom mi a fészkes fenét csinálnak odafenn a toronyban...” – olvasható a leírásban.

Te mire vagy képes szűk két másodperc alatt? A Red Bull kicserél négy kereket

1,9 másodperc. Ennyi idő a hétköznapi életben alig elég valamire, számos sportágban azonban ennyi dönt győzelemről és vereségről. A Red Bull F1-es szerelőcsapatának nem is volt szüksége többre négy kerék kicseréléséhez, így a Spanyol Nagydíjon megdőlt a szezon leggyorsabb bokszkiállásának rekordja.

Elindult a Formula Retro csoportunk

Szívesen olvasol Michael Schumacher rekorddöntő sikereiről, a hőskor hátborzongatóan nagy csatáiról vagy a múlt izgalmas technikai megoldásairól? Akkor csatlakozz folyamatosan növekvő Facebook-csoportunkhoz, ahol nap mint nap kitárgyaljuk az éppen évfordulós eseményeket!

senna-19861

Fotó: DPPI

A rali és ralikrossz specialistája az AFM stúdióvendége

Szokás szerint ebben a hónapban is megtartottuk az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételét, amelyen egy különleges pályafutást felvonultató versenyző volt egyik vendégünk: a Csucsuként ismert Lukács Kornél, aki dupla szezont fut 2020-ban a rali és ralikrossz magyar bajnokságában – utóbbiban már futamgyőzelmet is szerzett – pályafutása során azonban az Európa-bajnokságot, sőt a világbajnokságot is megjárta a két szakágban, emellett NASCAR-autót is tesztelt.

A másik vendég a Magyar Gokart Szövetség főtitkára, Horváth Péter volt, akivel a rendhagyó 2020-as szezon volt a beszélgetés témája.

Verstappen hosszan magyarázza a helyzetet a csapatnak, Bottasnak melege van, Leclerc-nek ki van kapcsolva az öve - így szólt a rádió Barcelonában

A Formula-1-es hétvége legjobb rádióüzenetei ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők!

Vettel most odatette magát – de mi történik közte és a Ferrari-között?

Legújabb podcastünkben többek között Sebastian Vettel hétvégi teljesítményét és a Ferrarival való egyre rosszabbra forduló kapcsolatát is kielemeztük. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás Vettelről szóló része 25:43-tól hallható.

 

 

Megható búcsú Felipe Massától... négy éven belül harmadszor

Hiszen a brazil 2016 novemberében elbúcsúzott a Formula-1-től, aztán váratlan maradása után 2017 végén ismét, most pedig két szezonig tartó együttműködése ért véget a Formula-E-ben a Venturival. A monacói csapat összeállított egy búcsúvideót Massa legjobb pillanataiból, a csapattársával való bolondozásokról, a pályán látott megmozdulásairól és persze a fénypontnak számító tavalyi monacói dobogóról.

Egyelőre nem tudni, hova vezet a 39 éves pilóta útja, de ígéri, hamarosan részleteket árul el erről. 

Nincsenek szavak: ezt látta Rossi a felé repülő motorból

Csak egy másodperc töredéke a veszélyes pillanat, de mi nem tudjuk hátborzongás nélkül végignézni ezt a videót, amit Valentino Rossi fedélzeti kamerája rögzített a MotoGP Osztrák Nagydíján, Johann Zarco és Franco Morbidelli balesete után.

Előzmények:

- a baleset

- futambeszámoló

- Rossi és Vinales a baleset megúszásáról

- Zarco és Morbidelli nyilatkozata

Schumacher már 2007-ben felismerte Hamilton egyik legnagyobb erősségét

Az F1 Youtube-oldala előásott egy 13 éves felvételt, amelyen Michael Schumacher az akkor újonc Lewis Hamiltonról nyilatkozott. A hétszeres világbajnok már akkor nagyon tehetségesnek tartotta a brit pilótát, és egyáltalán nem érte meglepetésként a fiatal pilóta teljesítménye. Amit viszont meglepőnek talált, hogy Hamilton a kora ellenére mennyire kiegyensúlyozott teljesítményre volt képes. Ez mai napig a brit egyik legnagyobb erőssége, és Schumacher már akkor kiszúrta.