Bagnaia fél tizeddel az elcsúszó Martin előtt, a Yamahák a top 10-ben
https://formula.hu/parc-ferme/38623
A második távol-keleti tripla forduló utolsó állomásaként Malajziában versenyez a hétvégén a MotoGP, amely számára két edzés volt a pénteki menü. A délelőtti gyakorláson Francesco Bagnaia nagy fölénnyel végzett az élen, a lényeg azonban a délutáni egyórás tréning volt, amelynek végén eldőlt, hogy melyik tíz motoros jut be automatikusan a szombati időmérő második szakaszába.
Itt pedig már sokkal szorosabb volt a két vb-esélyes csatája: Bagnaia 1:57,679-es körével fél tizeddel előzte csupán az éllovas Jorge Martint – aki az utolsó percekben egy elcsúszást is bemutatott. Enea Bastianini végzett a harmadik helyen, mögötte Maverick Vinales törte meg a Ducatik uralmát az Apriliával. A két Marquez és Morbidelli jutott még be a bolognaiak versenyzői közül a Q2-be, de ennél nagyobb szenzációt keltett, hogy a két Yamaha is így tett: Fabio Quartararo a hatodik, Alex Rins a nyolcadik lett. A top 10-be még Jack Miller fért be, kiszorult viszont onnan például Pedro Acosta. A Fabio di Giannantonio helyetteseként a MotoGP-be öt év után visszatérő Andrea Iannone 21. lett.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'57.679 | |
| 2. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'57.729 | 0.050 |
| 3. | Enea Bastianini | Ducati | 1'57.877 | 0.198 |
| 4. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'58.141 | 0.462 |
| 5. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'58.296 | 0.617 |
| 6. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'58.303 | 0.624 |
| 7. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'58.310 | 0.631 |
| 8. | Alex Rins | Yamaha | 1'58.336 | 0.657 |
| 9. | Jack Miller | KTM | 1'58.360 | 0.681 |
| 10. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'58.362 | 0.683 |
| 11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'58.438 | 0.759 |
| 12. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'58.460 | 0.781 |
| 13. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'58.625 | 0.946 |
| 14. | Brad Binder | KTM | 1'58.649 | 0.970 |
| 15. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'59.000 | 1.321 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'59.107 | 1.428 |
| 17. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'59.188 | 1.509 |
| 18. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'59.375 | 1.696 |
| 19. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'59.402 | 1.723 |
| 20. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'59.535 | 1.856 |
| 21. | Andrea Iannone | VR46 Ducati | 1'59.618 | 1.939 |
| 22. | Lorenzo Savadori | Trackhouse Aprilia | 2'00.108 | 2.429 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Kettőtizenhatésfél, Schumacher versenyének vége! Ugye mind emlékeztek?
https://formula.hu/parc-ferme/27986
A Formula Podcast legutóbbi adásában az F1 történetének botrányait veséztük ki - szóba került egy Schumacher-eset is és hogy mit csinált ott David Coulthard. A vonatkozó rész 51:06-tól meghallgatható:
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
|
|
Norrist elszomorította Tom Moore halálhíre
https://formula.hu/parc-ferme/27988
Szomorú hír érkezett kedden az Egyesült Királyságból: koronavírusban elhunyt a Captain Tomként ismert Sir Tom Moore, akinek a neve tavaly került be a köztudatba, mikor 100. születésnapja alkalmából adománygyűjtést indított a világjárvány megfékezése érdekében. A második világháborús veterán járókeret segítségével száz kört tett meg saját udvarában, hogy felhívja a figyelmet a nemes ügyre. Az eredeti cél 1000 angol font összegyűjtése volt: az adományozás végül közel 33 millió fontnál állt meg másfél millió ember mozgósításával. Tom Moore az akció elismeréseként megkapta a lovagi címet.
Mivel Tom Moore közismert és szeretett személlyé vált Nagy-Britanniában, az angliai székhelyű csapatok és maga a Formula-1 is megemlékeztek róla a közösségi médiában. A legszemélyesebb hangvételű mégis kétségtelenül Lando Norris posztja: a fiatal brit tavaly sisakját ajándékozta Captain Tomnak, miután kiderült, hogy az egykori százados nagy McLaren-rajongó.
„Szomorú, hogy az egyik legvagányabb és leginspirálóbb egyéniség elment. Az ember, aki megmutatta a világnak, kortól vagy nehézségektől függetlenül mire lehetünk képesek. Nagy örömömre szolgált, hogy jókat nevethettem veled, emlékezni fogok ezekre a pillanatokra. Inspiráció voltál. Nyugodj békében, Captain Sir Tom” – posztolta Norris.

Sainzék már Imolában próbálgatják a Ferrarikat
https://formula.hu/parc-ferme/27987
Na de nem az F1-eseket...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megérkezett az F2 kulisszái mögé bepillantást nyújtó sorozat második évadának előzetese
https://formula.hu/parc-ferme/27982
Nem csak a Formula-1-ről készül dokumentumfilm-sorozat a Netflix Drive to Survive című alkotása révén: a Formula-2-t bemutató Chase the Dream – szabad fordításban „Üldözd az álmod” – szériából is már a második évad fog hamarosan megérkezni. Az F1 TV-n látható sorozat második felvonása a 2020-as szezon kulisszái mögé enged majd bepillantást – íme, a friss kedvcsináló előzetes hozzá (ami átkattintás után nézhető!):
Nemcsak idén, de a jövőben sem rendeznek MotoGP-futamot Brnóban
https://formula.hu/parc-ferme/27985
A brnói pálya menedzsmentje kedden bejelentette, hogy úgy döntöttek, nem rendeznek világbajnoki eseményeket a jövőben. Ez azt jelenti, hogy nemcsak idén, hanem a következő években sem fog szerepelni a Cseh Nagydíj a MotoGP naptárában. Az idei futam feltétele a teljes újraaszfaltozás lett volna, ám annak költségét egyik érintett – promóter, a régió, stb. – sem vállalta.
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

fotó: DPPI
Csak beoltott nézők mehetnek Imolába?
https://formula.hu/parc-ferme/27983
Az idei Formula-1-es szezon egyik nagy kérdése, hogy mikor, hol, mennyi néző mehet a futamokra, illetve hogy milyen feltételekkel. Olasz sajtóértesülés szerint az imolai versennyel kapcsolatban azt tervezik, hogy csak olyan nézőket engednek be, akik megkapták a koronavírus elleni oltást. A helyi tanácsos szerint anyagi okok miatt valahogy mindenképpen meg kell oldani a nézők jelenlétét, mert ha senki nem mehet, akkor nagyjából kétmillió eurós mínuszt jelent az F1-es hétvége lebonyolítása. A régió elnöke a Corriere.it-nek azt mondta, hogy a vakcinák beadása kötelező - a lap úgy tudja, hogy az egyeztetés arról szól, hogy csak a beoltott emberek mehetnek nézni a futamot, az esetleges tesztelésről és negatív teszteredményekről pedig már nincs szó.

fotó: dppi
Megvan, mikor leplezik le a Mercedes új autóját
https://formula.hu/parc-ferme/27984
Az Alfa Romeo (február 22.) és a McLaren (február 15.) után harmadikként a címvédő alakulat árulta el, hogy mikor rántják le a leplet 2021-es Formula-1-es autójukról: a W12 E Performance elnevezést kapó gépet március 2-án csodálhatjuk meg – a tweetben látható színvilág pedig akár azt is sejtetheti, hogy némileg újfajta festést kap majd.
It's a date. 02-03-21. pic.twitter.com/9JKkLlrVry
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) February 2, 2021
Hamarosan kiderül, láthatunk-e olyat a MotoGP-ben, amilyet legutóbb kilenc éve
https://formula.hu/parc-ferme/27981
Bejelentést tett a Suzuki arról, mikor fog bejelentést tenni Joan Mir: mindenki izgatottan várja, hogy a spanyol vajon megtartja-e a #36-os rajtszámot vagy a vb-címvédőknek járó #1-est teszi fel a motorjára – mindez jövő pénteken, február 12-én fog kiderülni a csapat tweetje szerint. Korábban egyébként Mir nem adott egyértelmű választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Apró részlet ez persze, de nem véletlenül lényeges, hiszen a MotoGP-ben kifejezetten ritka az utóbbi időben az #1-es használata. Ez persze főként annak köszönhető, hogy az utóbbi két évtized két kiemelkedő versenyzőjének, Valentino Rossinak és Marc Marqueznek egyaránt van egy saját ikonikussá vált száma a #46-os és a #93-as révén, amelyet még egyszer sem cseréltek le. Legutóbb Casey Stonernek köszönhetően láthattuk a rajtrácson az #1-est 2012-ben: az ausztrál mindkét címvédő szezonjában (azaz 2008-ban is a Ducatinál) azzal versenyzett, de rajta kívül csak Nicky Hayden (2007-ben) és Jorge Lorenzo (2011-ben) döntött az #1-es mellett a MotoGP-érában – érdekesség, hogy utóbbi a másik két címe után már inkább maradt a #99-esnél.
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!
The question you’ve all been asking!
— Team Suzuki Ecstar (@suzukimotogp) February 1, 2021
What will Joan’s race number be?.
He will announce it on February 12th so save the date! @MotoGP @JoanMirOfficial #SUZUKing #TheDecision pic.twitter.com/VvpTFo6iuZ
A stílus maga a Leclerc – amikor ünneplőben zongorázik Monaco éke
https://formula.hu/parc-ferme/27980
A Ferrari pilótájának minap megjelent interjújához tartozó videó, amelyben otthonát és eleganciáját is fellibbenti.
A Ferrari mesterterve a nagy visszatérésre
https://formula.hu/parc-ferme/27979
Végy egy kis Sainzt, temesd el a múltat és próbálj mindent tiszta lapról kezdeni abban az egy évben, amikor a szabályok miatt ezt pont nem lehet. Ezeket a pontokat fejtegeti jóval bővebben a Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

Kihagy egy évet a túraautózásban Michelisz márkatársa
https://formula.hu/parc-ferme/27978
Nicky Catsburg a nemzetközi autósport egyik legfoglalkoztatottabb pilótája: 2020-ban gyári státuszban versenyzett a Chevrolet, a BMW és a Hyundai számára is, előbbi két márkával amerikai és európai GT-versenyeken, utóbbival a WTCR-ben a Team Engstlerrel. Szerződésben foglalt prioritásai miatt fordulhatott elő, hogy bár ő volt a Hyundai egyetlen futamgyőztese a világkupán 2020-ban, a hat fordulóból mindössze kettőn versenyzett (ebben GT-kötelezettségei mellett a márka nürburgringi visszalépése és koronavírusos fertőzése is közrejátszott).
Catsburg ebből az okból kifolyólag idén már nem is vállalkozik túraautózásra, annak ellenére, hogy az elektromos ETCR-ben a Hyundait szerette volna képviselni korábbi szándékai szerint.
„Továbbra is nagyon jó a kapcsolatom a Hyundaijal, de nincs értelme 2021-ben megpróbálkozni ugyanezzel a változó naptárak miatt. Nem tudnám megadni nekik, amivel érzésem szerint annak a gyártónak tartozom, amelyik alkalmaz. Ennek eredményeként az évet kihagyom a túraautózásban” – mondta a 2021-ben Chevrolet-re és BMW-re összepontosító Catsburg. „Amikor a dolgok visszaállnak, remélem, vissza tudok majd térni, mivel szeretem a túraautózást. Bízom benne, hogy ez a Hyundaijal fog megtörténni.”

Épp tíz éve: Schumacher először a Mercedesben
https://formula.hu/parc-ferme/27977
Az ezüst istálló hívta fel a figyelmet a közösségi médiában egy kerek évfordulóra: 2010-ben éppen ezen a napon Valenciában először gurult pályára a márka jelenkori F1-es csapatának első versenygépe, a W01. A volán mögött pedig az a Michael Schumacher ült, aki hároméves visszavonulását megszakítva először vezetett Ezüst Nyilat.
#OnThisDay in 2010, the W01 hit the track for the first time at pre-season testing in Valencia!
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) February 1, 2021
But, more importantly, the day also marked Michael Schumacher's debut in a Mercedes @F1 car! pic.twitter.com/HT0wkqPZEZ
Ohhh the memories! pic.twitter.com/Oi9C3wTsYC
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) February 1, 2021
„Hamilton megváltozott, unalmas lett”
https://formula.hu/parc-ferme/27976
Egyre kevésbé számít üde színfoltnak a Formula-1-es mezőnyben Lewis Hamilton: ez az egykori Caterham-pilóta, a 2013-ban versenyző Giedo van der Garde véleménye.
„Tényleg megváltozott a személyisége. Néha Lewis csinál valami őrültséget a pályán kívül, de ez nem tart sokáig. Kiváló, amit a pályán művel, de elég unalmas fickó lett belőle” – mondta az RTL GP-nek Van der Garde. Hozzátette (és ezzel némileg hazabeszélt), hogy saját honfitársát, Max Verstappent bezzeg nem formálták át a sikerek. „Verstappennél nem így van, ő nem változott. Továbbra is egy átlagos srác, akivel mindig lehet nevetni.”

Olasz nyitány, utcai megmérettetés – így fest a Pure ETCR első szezonja
https://formula.hu/parc-ferme/27975
Idén indul útjára a világ első elektromos, többmárkás túraautó-bajnoksága, a Pure ETCR, amelynek közzétették a 2021-es versenynaptárát. A rendhagyó, kieséses-párharcos formátummal operáló széria összesen öt fordulót teljesít majd: az elsőt júniusban az olaszországi Vallelungában, majd a belgiumi Zolder és a spanyol Motorland Aragon lesz a következő két állomás – utóbbi helyszínen a WTCR mellett vendégeskednek majd a versenyzők. Augusztusban aztán következik rögtön a sorozat első utcai fordulója Dániában a Koppenhágai Historic Grand Prix keretein belül, az idény pedig végül a dél-koreai Inje-Speedium versenypályán zárul, szintén a Túraautó-vk betéteseményeként.

Öröm az ürömben: már az idei verseny előtt felújíthatják és átszabhatják az Albert Parkot
https://formula.hu/parc-ferme/27973
Néhány hete jelentették be, hogy a koronavírus-járvány miatt márciusról novemberre halasztják az idei Formula-1-es Ausztrál Nagydíjat. A promóterek pedig kaptak az alkalmon, ugyanis a tervek szerint az eredetileg csak a 2022-es verseny előtt esedékes pályafelújítási munkálatokat így már az idei futam előtt elvégezhetik.
Andrew Westacott, a szervezők vezetője a Speedcafénak és az Auto Actionnek nyilatkozva elmondta: a melbourne-i pálya 1996 óta íródó történetében először a teljes vonalvezetést újraaszfaltozzák, de ezen felül is várhatók változtatások. Néhány kanyart – mindenekelőtt a baleseti gócpontnak számító 1-est – kiszélesítenék, míg a középső szektorában található nyújtott balost megelőző és követő sikánkombinációk (9-10-es és 11-12-es kanyarok – előbbi látható a képen) esetén felmerült, hogy esetleg kivegyék őket a nyomvonalban, s helyette egy másik – egyébként már meglévő – útvonalon haladjon az aszfaltcsík: ezzel azt céloznák, hogy az autók könnyebben tudják egymást követni a verseny során.

fotó: dppi
Javul az állapota, de hosszú út áll még a koronavírusos MotoGP-csapatfőnök előtt
https://formula.hu/parc-ferme/27974
Fausto Gresini még december végén került kórházba koronavírus-fertőzés miatt, s az idő közben a 60. életévét betöltő csapatvezetőt azóta is a bolognai kórház intenzív osztályán ápolják. A korábbi világbajnok motoros állapotáról hol biztatóbb, hol kevésbé pozitív információk látnak napvilágot – a Gresini Racing mostani friss közleménye éppen optimistább hangvételű, bár azt Dr. Nicola Cilloni is hangsúlyozza, hogy messze még a teljes felépülés:
„Fausto klinikai állapota lassan, de továbbra is javul. Már több mint egy hete nincs láza, minden nap haladunk a rehabilitációjával, noha még hosszú út áll előtte. Továbbra is segíti a légzését a gép, de ezen is dolgozik, hogy újra önállóan lélegezhessen. Már tud videohívásokat intézni és a felesége, Nadia is láthatja. A következő lépés a légzés és a táplálkozás funkcionális rehabilitációja lesz.”
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Majdnem Mir-show lett a 2020-as MotoGP-szezon legszebb előzéseit bemutató válogatásból
https://formula.hu/parc-ferme/27971
Újabb top 5-ös összeállítással jelentkezett a MotoGP YouTube-csatornája, ezúttal a tavalyi előzések kapcsán, és bizony három helyet is a Suzuki világbajnoka hozott el (a videó átkattintás után nézhető!):
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!
Ki töltötte az élen a legtöbb kört tavaly az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/27970
A Racing Statistics legújabb videós infografikájában ezt követhetjük nyomon versenyről versenyre – a végeredményben az első három helyezett személye aligha meglepő, de mögöttük azért akadnak érdekesebb részletek:
Beshow-zva – versenyzők, akik celebműsorokban is szerencsét próbáltak
https://formula.hu/parc-ferme/27969
Táncoslábú IndyCar-pilóták, akadálypályán küzdő F1-es, csótányt evő motoros világbajnok: több versenyző is szerepet vállalt különböző showműsorokban, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel – Jorge Lorenzo maszkos éneklése apropóján róluk készítettünk egy válogatást az Autósport és Formula Magazin nemrég megjelent legújabb számának hasábjain.

Daytonában bemutatózott a Hyundai elektromos túraautója
https://formula.hu/parc-ferme/27972
Az idén induló Pure ETCR-ben szereplő Hyundai Veloster N ETCR lett az első elektromos túraautó, amely pályára hajthatott a Daytona International Speedwayen a legendás 24 órást megelőző pénteken, a volánnál Augusto Farfusszal:









