DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

Egy év kihagyás után Ausztráliában tér vissza a Bajnokok Tornája

1988 óta rendezik meg évente – néhány alkalom maradt csak ki – a Bajnokok Tornája (Race of Champions) elnevezésű autó-motorsportos gálaversenyt, amelyen a meghívott sztárversenyzők párhuzamosan kialakított pályákon, különböző versenygéptípusokkal mérkőznek meg egymással. Legutóbb tavaly év elején került sor az eseményre egy svédországi jeges helyszínen, az idei kiírás viszont elmaradt.

Jövőre azonban egy év kihagyás után visszatér a RoC, méghozzá kuriózumnak számító új helyszínen, ugyanis először látogat a déli féltekére az esemény: ezúttal Ausztrália, egész pontosan Sydney lesz a házigazda. A parallel pályát az Accor Stadionban fogják kialakítani, a pontos dátum pedig március 7-8. lesz: pénteken rendezik a Nemzetek Kupája névre hallgató csapatversenyt, szombaton pedig az egyéni viadalt. Az időpont érdekessége, hogy egy héttel előzi meg a Formula-1-es évadnyitót, amelyet szintén Ausztráliában, Melbourne-ben fognak rendezni, így akár néhány F1-es pilóta össze is kötheti egy hosszabb ottani tartózkodással a szereplést (bár épp a közeli idénynyitány meg kétségessé teheti mindezt). A szervezők persze reménykednek is F1-es részvételben, ám egyelőre „csak” a hétszeres Supercars-bajnok Jamie Whincup indulását erősítették meg.

roc-sydney

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu