DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 1. vasárnap

„Nem akartuk, hogy beszennyeződjön” – ezért nem küldte más csapathoz Antonellit a Mercedes

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Autosprint című lapnak nyilatkozva arról beszélt, miért döntött úgy, hogy ifjú tehetségét, Andrea Kimi Antonellit nem küldi el valahova – például a Williamshez – pallérozódni egy kicsit, hanem egyből beültette őt a nagycsapatba George Russell mellé:

wolff-antonelli

„Lewis távozása után most van itt a generációváltás ideje, mert semmi sem lesz olyan, mint korábban. Jövőre egy fiatal csapattal fogunk dolgozni, egy új korszakot nyitunk azzal, hogy George-dzsal és Antonellivel vágunk neki a szezonnak. Az előző korszak nagyszerű volt, és most itt az ideje, hogy lapozzunk egyet és újrakezdjük” – mondja, majd rátért az indoklásra:

„Azért ül Antonelli azonnal a Mercedesbe, és azért nem a Williamsnél debütál, mert azt akarjuk, hogy friss legyen, és ne szennyeződjön be, ha lehet így fogalmazni, külső tapasztalatoktól. Ha először egy másik csapathoz menne, akkor más dolgokat, viselkedési formákat tanulna, más elképzelései lennének a technikai dolgokról, mint nekünk. Ezt szeretnénk elkerülni. Szerintem csak előnyökkel jár, ha egy fiatal versenyző rögtön nálunk kezd.”

antonelli-2024-3

Vettel defektje, Grosjean–Perez–Webber ütközés – elfeledett pillanatok Abu Dhabiból

A Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájának készítői szerint legalábbis már nem emlékszünk az alábbi videóban felsorolt öt momentumra az Abu Dhabi Nagydíjak történetéből (átkattintás után indul!):

Szenzációs: Negyedórás kisfilmmel búcsúztatja a Sainz–Norris brománcot a McLaren

Carlos Sainz ferraris átigazolása révén a hétvégi Abu Dhabi Nagydíj lesz az utolsó futam, amelyen a spanyol és Lando Norris egy csapatot alkot a McLarennél. A két fiatal versenyző kapcsolata legendásan jó volt az elmúlt két évben, számos vicces pillanatot produkált a párosuk. Többek között ezeket és persze a pályán elért sikereket elevenítette fel a wokingi istálló az alábbi szenzációs kisfilmben – amiben a legnagyobb csavar, hogy Sainz és Norris bábukként szerepelnek benne! A poénok persze ezúttal sem maradhattak el: az elején a moziba beülős résznél például Sergio Perez ülés nélkül maradásán is finoman élcelődnek, de a videó végén a Sainz helyére érkező Daniel Ricciardo is cameózik egy méhészborz képében… A hét videója minden kétséget kizáróan – íme:

Betegség miatt Mattia Binotto csapatfőnök nélkül zárja a szezont a Ferrari

A Motorsport.com beszámolója szerint Mattia Binotto, a Ferrari csapatvezetője nem lesz jelen a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon. Binotto már néhány korábbi versenyt is kihagyott a 2021-es felkészülés jegyében, amikor a 23 fordulós naptár miatt szervezeti átalakítások okán több futamon sem lesz majd személyesen jelen. A Szahíri Nagydíjon a helyszínen tartózkodó csapatfőnök most azonban betegség miatt hagyja ki az idényzárót: a csapat közlése szerint Bahreinből egyből hazautazik. A Scuderia részéről hangsúlyozták: nem koronavírus-fertőzésről van szó.

Binotto távollétében újra Laurent Mekies sportigazgató irányítja majd a gárdát, amely egyébként Abu Dhabiban búcsúzik a hat év után távozó Sebastian Vetteltől.

binotto-dppi_2

Az F1 és az FIA is reagált a Mazepin-botrányra

Mi is beszámoltunk a minap a Nyikita Mazepin körül kialakult szexuális zaklatással kapcsolatos botrányról. Az Instagram-sztorijában egy lányt tapogató orosz pilóta tettei kapcsán a Haas már néhány óra elteltével közleményt adott ki, amelyben elfogadhatatlannak tartják jövő évi F1-es versenyzőjük tettét, de maga Mazepin is elnézéskérő üzenetet posztolt – sőt, a videóban szereplő hölgy is üzent.

Most az F1 és az FIA is közös közleményben reagált, ami nagyjából arról szól, hogy ők is elutasítják a versenyző cselekedeteit, de az ügy megoldását a Haasra bízzák: „Teljes mértékben támogatjuk a Haas F1 Team csapatát a pilótájuk, Nyikita Mazepin legutóbbi helytelen cselekedetei kapcsán. Mazepin nyilvánosan elnézést kért a helytelen viselkedéséért, az ügyet pedig a továbbiakban is a Haason belül fogják kezelni. Az etikai alapelvek, valamint a befogadó és sokszínű kultúrája a sportunknak bíz a legnagyobb jelentőséggel az F1 és az FIA számára.”

mazepin-dppi

Képeken Hamilton új csapatának festése

Megmutatta festését Lewis Hamilton új terepralis csapata. Az X44-re keresztelt alakulat az Extreme-E jövő márciusban rajtoló versenyszériájában indul azzal a céllal, hogy a mezőny részeként felhívja figyelmet a Földünket sújtó különböző környezeti katasztrófákra. A sorozatban igazi nagyágyúk sorakoznak fel: Hamilton egykori csapattársa, Nico Rosberg is saját csapatot alapított Rosberg Xtreme Racing néven, de ott lesz a rajtrácson többek között az ABT, a Chip Ganassi Racing és az Andretti United is.

Eo0GK1YXIAErGGU

Eo0GK1mWEAAVa6p

Alonso szorongatásától a szahíri győzelemig: Sergio Perez tíz legnagyobb pillanata

A múlt vasárnapi sikere kapcsán a Formula-1 YouTube-csatornája összegyűjtötte a mexikói pilóta tíz éve tartó F1-es karrierjének legemlékezetesebb momentumait (a videó átkattintás után indul!):

Videó: Az elmúlt tíz év tíz legnagyobb MotoGP-bukása

Marc Marquez tavalyi sepangi és idei jerezi balesete, Jorge Lorenzo Motegiben bemutatott repülése és barcelonai tarolása, a Le Mans-i Moto3-as káosz és az idei spielbergi horrorincidens – többek között ezek is szerepelnek az alábbi összeállításban (amely a YouTube-ra átkattintás után nézhető meg!):

Videón a Szahíri Nagydíj legjobb belső kamerás felvételei

Lando Norris kiváló helyezkedése, Kimi Raikkönen és Kevin Magnussen óriási csatája, valamint Sebastian Vettel látványos megpördülése is helyet kapott a Szahíri Nagydíj után menetrendszerűen érkező összefoglalóban.

Túraautóban és ralikrosszban bajnok volt, a következő kihívás a Dakar lesz

Idei fő ellenfeléhez, Johan Kristofferssonhoz hasonlóan Mattias Ekström is részt vesz az Extreme E első szezonjában. Felkészülésként pedig rajthoz áll egy bakancslistás versenyén, a Dakar Ralin. A 42 éves svéd az X-Raid színeiben vesz részt a január 3. és 15. közti versenyen, de nem az autós, hanem az SxS kategóriában: a Yamaha YXZ1000R prototípust vezeti, melyet belépőszintként fejlesztenek maratoni terepralikra. Az egyszeres ralikrossz-világbajnok és kétszeres DTM-bajnok Ekströmnek Emil Bergkvist, korábbi junior ralivilágbajnok navigál.

„Mindig álmunk volt, hogy egyszer vezessünk a Dakaron. Rengeteg különböző versenyen indultam már életem során. A legjobb pedig, amit tehettem, az volt, hogy Svent (Quandt, az X-Raid csapatfőnöke) kérdezem meg, akit körülbelül húsz éve ismerek” – kommentálta a bejelentést Ekström. „Végre sikerült összeraknunk a büdzsét, ami az SxS kategóriában versenyzéshez kell, az X-Raid projektje pedig jó kiindulása alap. Nagyon várjuk a 2021-es Dakart, ami tökéletes felkészülés lesz az Extreme E szezonjára is, amely szintén Szaúd-Arábiában indul. Homokban, dűnéken én még sosem versenyeztem.”

Hero to zero: Leclerc a hullámvasúton

A Szahíri Nagydíj történéseit kiveséző podcastadásunkban a Ferrari monacóiját egyszerre magasztaltuk fel szombati és szedtük le róla a keresztvizet vasárnapi produkciója kapcsán - a vonatkozó részt 5:20-tól hallgathatjátok:

 

Alonso mellett Buemi és Kubica is visszafiatalodik a jövő heti teszt kedvéért

Miközben továbbra is áll a bál amiatt, hogy az FIA engedélyezte Fernando Alonsónak és a Renault-nak, hogy a visszatérésre készülő spanyol részt vegyen az Abu Dhabi Nagydíjat követő fiatal pilóták tesztjén, miközben a McLarentől átigazoló Carlos Sainz nem teheti meg ugyanezt a Ferrarival, még két rutinos versenyző részvétele vált biztossá a jövő heti gyakorláson.

Egyfelől az Alfa Romeo megerősítette, hogy az F2-es ezüstérmes Callum Ilott mellett Robert Kubica kap majd lehetőséget a teszten (ahogy egyébként a hétvégi évadzáró első szabadedzésén is). Másfelől pedig a Red Bull is bejelentette, hogy a legutóbbi podcastunkban is említett pletykáknak megfelelően Sebastien Buemi vezetheti majd az egyik autójukat (a másikat pedig egyébként a Formula-2-ben szereplő Jüri Vips). Így már Alonso, Kubica és Buemi révén három olyan versenyző is részt vesz a teszten, akit bajosan lehetne fiatalnak nevezni…

buemi-dppi

Montoya és a McLaren újra egyesítik erőiket – az Indy 500-on!

Nem akármilyen bejelentést tett szerda délután az Arrow McLaren SP: 2021-ben Juan Pablo Montoya is elindul a színeikben az Indianapolisi 500 mérföldes versenyen! A kolumbiai számára sem a McLaren, sem az Indy 500 nem ismeretlen, hiszen a wokingi csapatnál szerepelt másfél évig a Formula-1-ben (érdekesség, hogy épp Indianapolisban futotta utolsó versenyét), míg a legendás viadalt kétszer is megnyerte – 2000-ben és 2015-ben.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok az Arrow McLaren SP-hez az Indy 500-ra. Remek történelmünk van a McLarennel az F1-es korszakomból, s már várom, hogy ezt tovább bővítsük jövőre Indianapolisban” – fogalmazott Montoya. A 45 éves versenyző 2017 után tér vissza a versenyre, amelynek 105. kiírásán a teljes idényt futó Pato O’Ward és Felix Rosenqvist csapattársa lesz majd.

montoya-mclaren-indy500

Megszólalt a lány a Mazepin-ügyben: Csak vicc volt!

A Haastól érkező határozott elmarasztalás és a pilóta bocsánatkérése után sem zárult még le Nyikita Mazepin „fogdosós” sztorija, az ugyanis tartogatott még legalább egy csavart azzal, hogy a videóban látható lány is megszólalt az üggyel kapcsolatban közösségi oldalán, megvédve a leendő F1-es pilótát, akivel elmondása szerint nagyon jó viszonyt ápolnak. Hangsúlyozta, hogy a felvétel nem az, aminek látszik.

„Hello srácok, csak szeretném mindenkivel tudatni, hogy Nyikita és én hosszú ideje jó barátok vagyunk, és az a videó egyáltalán nem volt komoly!” – írta a modellként is ténykedő Andrea.

„Teljes mértékben megbízunk egymásban, és ez az egész csak egy viccelődés volt egymás között. Én tettem föl a Storyjába a videót, csupán egy belső poénkodást részeként. Igazán sajnálom. A szavamat adom, hogy ő egy nagyon jó ember és sohasem tenne olyat, amivel bántana vagy megalázna engem.”

A szerdai nap legbizarrabb F1-es sztorijának előzményei az ominózus videóval együtt ITT és ITT találhatók.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Andrea D’lVal (@almadelcaribe) által megosztott bejegyzés

Utolsó helyről nyerni, avagy így küzdötte át magát a mezőnyön Perez

A Formula-1 hetvenéves története során először fordult elő az, hogy egy pilóta azt követően húzta be a győzelmet, hogy az első körben az utolsó helyen állt. Íme Sergio Perez küzdelmei és öröme a Szahíri Nagydíjról.

Kvjat kinyitja a markát, és hullik bele a pénz

Mindez azt jelenti, hogy sikerrel teljesítette az ötérmés kihívást: az Alpha Tauri orosza lefordított tenyérrel öt pénzérmét tett a kézfejére és az alkarjára, majd egy szélsebes mozdulattal máris a tenyerében tartotta őket. Varázslat? Inkább csak az F1-es versenyzők éles reflexeinek újabb bizonyítéka.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniil Kvyat (@danydk1) által megosztott bejegyzés

Meglepő név az újoncteszten: Az F2 22. helyezettje is lehetőséget kap

Az Abu Dhabi Nagydíjon követő december 15-i egynapos teszten a csapatok két autóval is részt vehetnek, melyekbe olyan fiatal versenyzőket ültethetnek, akik legfeljebb két F1-es nagydíjon vettek részt – külön engedéllyel néhány tapasztaltabb pilóta is jelen lesz, mint Fernando Alonso és Sebastien Buemi.

A jövő évi versenyzői ülésre is esélyes Formula-2-es bronzérmest, Yuki Tsunodát bevető Alpha Tauri második választása alighanem mindenkit meglep. A csapat egy másik japánnak, Marino Satónak ad lehetőséget, aki bár tavaly bajnok lett az Euroformula Openben, idén mindössze 22. helyen végzett a Tridenttel az F2-ben, egyetlen szerzett ponttal.

Franz Tost csapatfőnök úgy fogalmazott, Sato „erős munkát végzett idén az F2-ben, megérdemel egy próbát a Formula-1-ben”.

Raikkönen apja WC helyett inkább egy gokartot vett

Egy régebbi brazil dokumentumfilm meséli el a már-már hőseposzba illő történetet, miszerint a 80-as években a Raikkönen család még nem rendelkezett a házon belüli mellékhelyiséggel, amikorra pedig a családfő összekuporgatta a pénzt egy WC-re, úgy látta, hogy érdemesebb azt kisebbik fia, Kimi versenyzői karrierjének építgetésére fordítani, így inkább vett neki egy gokartot belőle. A történetet az alábbi videóban egy szomszéd és az azóta világbajnokká avanzsált pilóta bátyja, Rami is megerősítette. "Jó csere volt" - mondja.

A videó végén további ritkán látható felvételek kerülnek elő Raikkönen sorkatonaságban töltött napjairól.

Massa nem hagyja abba: bejelentette, hol versenyez 2021-ben

Felipe Massa sem kerülhette el a brazil autóversenyzők sorsát: a rend és fejlődés országának minden, magát komolyan vevő pilótájának meg kell fordulnia a nemzet legékesebb bajnokságában, a Stock Car Brasilban, és emellé tette le most Massa a garast 2021-re.

A 39 éves egykori F1-sztár az előző két szezont a Formula-E-ben töltötte, ahol viszont nem jöttek be a számításai: egyetlen dobogós helyet szerezve távozott a Venturitól és a sorozattól is. A csak brazil pályákon zajló, szinte csak hazai versenyzőket felvonultató, ám igen erős mezőnnyel rendelkező Stock Car Brasilban való részvételét az alábbi videóban jelenti be, "hazatérésként" bélyegezve meg a nagy váltást. Ebben a szériában pedig attól egyáltalán nem kell tartania, hogy túlkorosan érkezne: két korábbi F1-es társa, a 44 éves Ricardo Zonta és a 48 éves Rubens Barrichello a hétvégi szezonzáró előtt tagjai annak a hatfős társaságnak, akik még eséllyel pályáznak a bajnoki címre.

A Mercedes ott adott választ a csapattörlős sztorira... ahol mindenki keresi!

Közel egy napja tartotta lázban az F1 követőit az az abszurdnak tűnő kérdés, hogy miért is törölte ki a csapatbéli hovatartozására utaló nyomokat Valtteri Bottas és George Russel az Instagram-profiljáról - nem kell nagy összeesküvés-hívőnek lenni ahhoz, hogy egy ilyet célzásnak vegyenek a rajongók, hiszen a múltban is voltak már közelgő F1-es bejelentések, amelyeket - véletlenül vagy szándékosan - ilyen apró jelek árultak el. Hogy mi áll a dolog mögött, az továbbra sem világosodott meg, mindenesetre a Mercedes közösségi oldala a lehető legtalálóbb reakciót adta a kíváncsiskodóknak, hiszen ők is a hivatalos Instagram-profiljuk leírását módosították, méghozzá a következőre:

"Ez csak egy Instagram-szöveg. Nem kell túlgondolni. "

Az F1-ről álmodnak: Két fiatal formaautós az AFM stúdiójában

Lezajlott az Autósport és Formula Magazin decemberi stúdiófelvétele, két ifjú versenyzővel: a Gender Racing Team pilótái, a 17 éves Berta Benjámin és a 15 éves Oliver Michl tavaly még gokartoztak, első formaautós évük volt az idei, ennek ellenére mindketten több bajnoki címet nyertek Magyarországon, Ausztriában és a közép-európai zónában.

Az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradó december 13-án, 13 órakor kerül adásba a FIX TV-n.