„Fernando azt mondta, még a fizetése egy részét is állja Adriannak”
https://formula.hu/parc-ferme/38417
Néhány napja vált hivatalossá, hogy Adrian Newey jövőre az Aston Martinhoz csatlakozik technikai ügyvezető partnerként és részvényesként. Ez azt is jelenti, hogy a szakember együtt fog majd dolgozni Fernando Alonsóval, akivel kölcsönösen tiszteletteljes szavakat mondtak egymásról a keddi bejelentés alkalmával. Mike Krack, az Aston Martin F1-es csapatfőnöke pedig félig viccesen azt is elárulta Bakuban, hogy Alonso még azt is felajánlotta, hogy ő fizeti ki Newey bérének egy részét, csak hogy megszerezzék a tervezőgurut:
„Szerintem világos, hogy Fernandónak hosszú távú jövője van ebben a csapatban. Rendkívül izgatott volt, amikor zajlottak az egyeztetések. Még azt is mondta, hogy a bére egy részét állja, hogy kifizessük Adriant. 10-20 százalékról esett szó, szóval később megtudom, valójában mennyi is ez. Látható az a hatalmas tisztelet, amellyel egymás iránt viseltetnek. Úgy vélem, el akarnak érni valamit. Adrian mindig együtt akart dolgozni Fernandóval, és fordítva. Úgyhogy úgy gondolom, meg kell próbálnunk mindent a helyére rakni és jó együttműködést kialakítanunk kettejük között.”
Dezső Attila
2710 napja2024-09-13 12:16:00
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.