DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Dixont a falba rakták, Power győzött Portlandben – videó

A hétvégén Portlandben versenyzett az IndyCar mezőnye, ahol ugyan Santino Ferrucci tíz év után szerzett pole-t A.J. Foyt csapatának, a futam azonban nem róla szólt (végül csak nyolcadik lett). Will Power ugyanis némi kontakt árán, de rögtön a start után átvette tőle a vezetést, onnantól kezdve pedig igazából semmi sem jelentett fenyegetést a Penske ausztráljának idei harmadik győzelmére. Hátrébb ellenben történt némi kalamajka az első körben, Pietro Fittipaldi hathatós közreműködésével Scott Dixon állt falba, így a rekordbajnok ezzel gyakorlatilag kiszállt az összetett elsőségért folyó harcból.

indycar-power-portland

Alex Palou viszont megerősítette vezető pozícióját, hiszen másodikként futott be, így a spanyol még mindig 54 pontos előnnyel rendelkezik a második helyre feljövő Power előtt. A vasárnapi dobogót Josef Newgarden tette teljessé, megelőzve egy büntetés ellenére – a bokszban a hibrid hajtás segítségével indította újra a motorját, ami tiltott – is negyedik Colton Hertát, aki a harmadik a bajnoki tabellán. A verseny krónikájához tartozik még Romain Grosjean, aki egy potenciális ötödik helyet dobott el egy megforgással, amely után menetirányba visszaállva még Christian Rasmussennel is ütközött.

A szezon néhány nap múlva a Milwaukee-ben rendezendő duplával folytatódik, majd két hét múlva következik a nashville-i évadzáró.

 

A futam végeredménye:

1. Will Power Penske  
2. Alex Palou Ganassi 9.8267
3. Josef Newgarden Penske 23.2046
4. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian 37.1039
5. Marcus Armstrong Ganassi 38.0334
6. Marcus Ericsson Andretti 40.7687
7. Scott McLaughlin Penske 42.3498
8. Santino Ferrucci Foyt 44.8556
9. Graham Rahal RLL 49.5811
10. Kyle Kirkwood Andretti 50.9987
11. Rinus VeeKay Carpenter 52.1760
12. Alexander Rossi McLaren 52.4979
13. Christian Lundgaard RLL 55.4967
14. Felix Rosenqvist Meyer Shank 56.7606
15. Pato O’Ward McLaren 58.3930
16. Kyffin Simpson Ganassi 59.4851
17. Toby Sowery Coyne/WR 1 kör /7.6330
18. Sting Ray Robb Foyt 1 kör /16.2000
19. Juri Vips RLL 1 kör /17.4028
20. David Malukas Meyer Shank 1 kör /22.0858
21. Nolan Siegel McLaren 1 kör /31.0681
22. Conor Daly DRR-Cusick 1 kör /31.7385
23. Linus Lundqvist Ganassi 1 kör /31.8149
24. Jack Harvey Coyne 1 kör /34.7839
25. Pietro Fittipaldi RLL 1 kör /36.4838
26. Christian Rasmussen Carpenter 2 kör /13.5292
27. Romain Grosjean Juncos Hollinger 3 kör /11.6560
28. Scott Dixon Ganassi Kiesett

Olasz kommentárral is érdemes meghallgatni Leclerc győzelmét

A szenvedély minden nyelven érthető.

 

Videó: mennyi is jelentett az a bizonyos szélárnyék?

Az alábbi videóban Monzában, a Parabolica előtti egyenesben hasonlíthatjuk össze a két Ferrarit. A felső képen Sebastian Vettel megy egyedül, az alsón Charles Leclerc pedig a szélárnyékban. Nos, a egyenest még Vettel kezdi 1 km/h-val gyorsabban, a végén azonban már a monacói a gyorsabb 9 km/h-val, amelynek következtében 131 ezredet vert csapattársára ezen a rövid részen - ráadásul a Parabolicát is gyorsabban vette, így a célegyenesben is 7 km/h-val gyorsabb tudott lenni.

 

2021 után is marad a DRS az F1-ben, de csak B tervként

A biztonság kedvéért az újgenerációs, 2021-es Formula-1-es autókat is felszerelik nyitható hátsó szárnyakkal, de a szakemberek abban bíznak, hogy ezek nélkül is izgalmas futamokat tesznek lehetővé az újragondolt konstrukciók. Alig másfél év múlva bemutatják a jelenlegieknél letisztultabb, aerodinamikailag áttervezett F1-es gépeket, amelyek az eddigiek alapján szélárnyékban jóval hatékonyabban fognak működni, így létjogosultságát veszíti egy olyan külső segítség, mint a DRS.

drs-mclaren

Az állítható hátsó szárnyakat 2011-es bevezetésük óta számos kritika érte, sokak szerint túlságosan megkönnyítik az előzéseket, így "műanyaggá" teszik a futamokat. Szerencsére a szakemberek és a sorozat vezetői is meghallották a panaszokat, így most azon dolgoznak, hogy többé ne legyen rájuk szükség.

A Formula-E csupa móka és kacagás

A szezon legviccesebb pillanatai – a széria tartalomkészítőinek nem kevesebb, mint 14 percet sikerült összeválogatniuk.

Mugello venné át Monza helyét az F1-es versenynaptárban

A Milánó mellett fekvő Monza alig pár napja írt alá egy új egyezséget a Formula-1 vezetőivel, amely alapján 2024-ig minden évben otthont ad az Olasz Nagydíjnak, ennek ellenére a Firenze és Bologna között fekvő Mugello is szemet vetett az F1-es futamrendezés lehetőségére. A Ferrari tulajdonában álló pálya 2025-től venné át a stafétát Monzától.

 mugello-tracklayout

"Az első feladatunk az, hogy megújítsuk szerződésünket a MotoGP-vel, de talán öt év múlva a Formula-1-et is elhozzuk Toszkánába. A többi olasz pályával ellentétben Mugello nem állami tulajdonban van. A Ferrari 2006 és 2016 között óriási befektetésekkel növelte az infrastruktúra minőségét. Folyamatos fejlesztéseink vannak, és ezt a tempót képesek vagyunk fenntartani" - nyilatkozta a pálya igazgatója, Paolo Poli a Corriere dello Sportnak.

Mugellóban F1-es nagydíjat eddig még nem rendeztek, ám belső kamerás felvételek így is fellelhetők a pályáról. Íme az 5,25 kilométeres vonalvezetés a 2008-as Ferrari fedélzetéről.

Leleplezték a Hyundai elektromos TCR-autóját

A frankfurti autószalonon, az IAA-n mutatta be különleges versenygépét a Hyundai Motorsport: a Hyundai Veloster N ETCR – melyet a WTCR címvédője, Gabriele Tarquini harangozott be egy emlékezetes reklámban, őrült professzorként – az i30 N TCR villanyos testvére, a 2020-ban induló elektromos túraautós sorozatba, az ETCR-be készült.

Az autóról, amely a márka megszokott autósportos színeit viseli az elektromosságot jelképező villámokkal együtt, ismert, hogy 2018 végén kezdték fejlesztését, az első bejáratásra pedig augusztusban került sor. Az alapos tesztprogram szeptemberben kezdődik meg.

A hírek szerint az ETCR 2020-as szezonja három-négy versenyből áll majd. A terv szerint a széria nyáron rajtol el Európában, ezt a kontinensen kívüli versenyek követik. A 2021-es szezon már teljes versenynaptárral zajlana. A mezőnyről azonban egyelőre nem tudni sokat: a Hyundai mellett egyedül a Cupra jelezte részvételi szándékát.

 

 

 

Raikkönen és a kormány esete – újra

A finn Monzában némi türelmetlenséggel hangjában kérte az Alfa Romeót, hogy cseréljék ki a kormányt, amelynek kuplungja nem működött megfelelően.

„Adjatok egy másik kormányt! Valami nem stimmel a kuplungfüllel. Adjatok másik kormányt. Most! Ki sem tudok szállni! A második tartalékot!”  – mondta a rádióban, akkor is folytatva, amikor csapata nyugtázta az üzenetet. Még szép, hogy mindenkinek a 2017-es bakui eset jutott eszébe, amikor a piros zászlót követő újraindítás közeledett, Raikkönen pedig ingerülten sürgette csapatát, adják oda a hiányzó kormányt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Look, if he's told you once...

Sainz és Norris néha csak úgy véletlenszerűen birkóznak egyet a paddockban

Éppen ment a brit televízió futamot követő elemzőműsora, amikor a két mclarenes úgy gondolta, egy kis közelharccal dobják fel az adást. Egy övön aluli "ütés" is elcsattant, érdemes megfigyelni ezt követően Norris hangját!

Ennyi volt a különbség Leclerc és Raikkönen monzai pole-ja között

2018-ban Kimi Raikkönen, 2019-ben Charles Leclerc szerzett pole-t Monzában a Ferrarinak - nézzük meg a két kört egymás mellé téve:

Amikor fél 11-kor csörög a telefon, és Michelisz Norbert keres

Szabó Zsolt volt az AFM Motorsporthíradó szeptemberi stúdióvendége. A WTCR-t is megjárt 23 éves pilóta nem sokkal a felvétel előtt beugróként a M1RA-val versenyzett a TCR Európa-kupa német hétvégéjén: elmesélte, hogy miután Michelisz Norbert éjjel fél 11-kor személyesen hívta, alig néhány napja maradt a felkészülésre, így a verseny előtt is versenyeznie kellett az idővel. Olyan finomságokra, mint a szimulátorozás, gyakorlatilag már nem maradt idő, ilyen előzmények után szerzett végül pontokat.

Nagy pilótamozgások a Formula-E-ben: da Costa elhagyja a BMW-t, megnevezték utódját

Jelenleg egy hosszú dominósorból áll a Formula-E hatodik szezonja előtti átigazolások fő hulláma. Azt már a New York-i szezonzáró másnapján megtudtuk, hogy André Lotterer elhagyja a csapatbajnok DS Techeetah-t, hogy az új nevezőként érkező Porschéhoz csatlakozzon. Lotterer helyére, a kétszeres bajnok Vergne csapattársaként, vagyis az egyik legígéretesebb ülésre Antonio Felix da Costa érkezését valószínűsítik. Az ő szerződése még nincs megerősítve, az viszont most biztossá vált, hogy elhagyja eddigi csapatát, a BMW Andrettit, ahol a helyére szerződtették az előző szezon újoncát, Maximilian Günthert. A német a bajnoki tabella 10. helyén záró Dragonnal debütált, ám dacára a gyenge autónak és annak a ténynek, hogy három versenyre át kellett adnia ülését Felipe Nasrnek, több remek időmérős szerepléssel és két ötödik helyen való célba érkezéssel ki tudott tűnni annyira, hogy felkeltse a BMW érdeklődését. A Dragonnál pedig korábban már bejelentették az FE-újonc Brendon Hartley-t egyik pilótájuknak.

A Formula-E hatodik szezonja november 22-én startol Szaúd-Arábiában, a közös előszezoni tesztet pedig október 15. és 18. között tartják Valenciában.

dac

Hamilton: Nincs köztünk dráma Leclerc-rel

Lewis Hamilton az Olasz Nagydíj után azért elmondta, hogy nem ért egyet a döntéshozókkal abban, hogy büntetés nélkül hagyták Charles Leclerc védekezését vele szemben, de közösségi oldalán már arról írt, hogy Leclerc csodálatos munkát végzett, nincs köztük semmiféle dráma és hogy várja a további csatát vele.

 

Bottas vállon veregette a levegőt, így gratulált Leclerc-nek

Az idei évtől megváltozott menetrend szerint zajlik a vasárnapi hivatalos sajtótájékoztató a Formula-1-ben. Míg korábban a díjátadó ceremóniát követően az első három helyezett azonnal a sajtószobába ment, hogy ott válaszoljanak az újságírók kérdésére, addig az idei újítás nyomán először nekik is a paddockban kialakított interjúzónában van jelenésük, ahol a televíziósok is beszélhetnek velük. Csak ezt követően, nem mindig összehangolt időpontban érkeznek meg a sajtószobába. Ha egyik versenyző többet késne, a sajtótájékoztató két személy részvételével is elkezdődik. Így történt ez most Monzában is, ahol az első kérdés a paddockban feltartott győztes, Charles Leclerc hiányában a mögötte célba érő Valtteri Bottashoz szólt.

A finn a foghíjas létszámmal nem törődve a gratulációval kezdte megszólalását: "Először is, szép munka volt, Charles" - mondta a Mercedes pilótája, miközben bal kezét meglegyezte a középső szék felett, megveregetve ezzel a képzeletben ott ülő Leclerc vállát.

Melyik csapaté volt a leggyorsabb bokszkiállás? Egyet tippelhettek!

Az Olasz Nagydíjon ismét a Williamsé lett a leggyorsabb szervizért járó dicsőség, egyedül Robert Kubica egyik bokszkiállása lett 2,2 másodpercnél is gyorsabb. A top tízen belül egyébként nincs nagy szórás, mindössze hét tizedmásodperc a lista teteje és alja között.

A Trónok Harca egyik színésze is ott volt a monzai banzáj közepén

Liam Cunningham, vagyis a Davos Seaworth karakterét megtestesítő színész saját bevallása szerint több mint húsz éve jár Formula-1-es futamokra, de akkora őrületet leintés után még sosem látott, mint vasárnap Olaszországban. Íme a színész reakciója az őrjöngő tömegre:

Ezt nyilatkozta Leclerc olaszul

Monzában idei második futamgyőzelmét szerezte Charles Leclerc, aki a leintést követően néhány olasz mondattal örvendeztette meg a Ferrari szurkolóit. Így hangzott a tifosinak címzett nyilatkozat:

olle-monza-podium1-2019

Fotó: Ollé Iván

"Ez egy nagyon-nagyon nehéz verseny volt. Annyira szerettem volna itt nyerni, hiszen a szurkolók miatt ez itt egy álom. Már a múlt heti, első futamgyőzelem is álomszerű volt, de az érzelmi kötődés miatt itt tízszer jobb nyerni. Köszönöm mindenkinek, erre nincsenek szavak" - hangoztak a monacói szavai.

Így hajtotta meg Monzában világbajnok Ferrariját Jody Scheckter

Az F1-es Olasz Nagydíj egyik sztárvendége az 1979-es világbajnok Jody Scheckter volt – kollégánk interjút is készített vele! –, aki többször is bemutatott tartott a Ferrari 312T4-gyel, amellyel annak idején a csúcsra jutott. A videó IDE vagy a képre kattintva tekinthető meg:

scheckter-video-1

Lemaradtál az Olasz Nagydíjról? Mutatjuk a legfontosabb momentumokat!

A hivatalos összefoglaló a YouTube-ra átkattintva indul:

 

Nem úszta meg büntetés nélkül a McLaren Sainz veszélyes kiengedését

Sokáig úgy tűnt, Carlos Sainz könnyedén hozhatja a hatodik helyet az F1-es Olasz Nagydíjon, a bokszkiállása azonban félresikerült: a szerelők nem tudták megfelelően rögzíteni a jobb első kereket a spanyol autóján, emiatt a pilóta már a bokszból kijövet kénytelen félreparkolni a McLarenjét. A felügyelők persze nem hagyták mindezt szó nélkül: bár megjegyezték, hogy Sainz a lehető leghamarabb félreállt, a veszélyes kiengedésért így is 5000 eurós pénzbírságot róttak ki a wokingi alakulatra.

sainz-mclaren-monza-dppi