DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

IndyCar: Newgarden a győztes trófea mellé középső ujjat kapott csapattársától

Az Indy 500 után szezonja második győzelmét szerző Josef Newgarden nyerte az IndyCar St. Louis-i futamát közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban, a Penske amerikaijának sikerét azonban beárnyékolja egy kellemetlen kimenetelű incidens. Tíz körrel a kockás zászló előtt újraindításra került sor: az éllovas Newgarden lassú tempót diktált, a mezőny feltorlódott mögötte, Alexander Rossi pedig a harmadik helyen álló másik Penske-versenyző Will Powerbe rohant – kettőjükön kívül Jack Harvey is kiesett a tömegjelenetben. (A baleset 4:45-től látható az összefoglaló videóban.)

A Penske így kettős győzelmet szerzett – a rajtelső Scott McLaughlin lett a második –, de elvesztette harmadik autóját, Power pedig egyértelműen az esetet büntetés nélkül megúszó Newgardent hibáztatta: „rálépett, megállt, rálépett, megállt, tudtam, hogy ez lesz a vége.” A nyertes kénytelen volt magyarázni a bizonyítványt: „A legrosszabb, hogy a 12-es autó nem jutott célba, utálom, hogy ez történt a legvégén” – nyilatkozta Newgarden. Az incidenst követően Power egy középső ujjal is jelezte a pálya széléről, mit gondol csapattársáról.

A pályán ötödik győzelmét elérő Newgarden és McLaughlin mögött Linus Lundqvist lett a harmadik – a Ganassi svédje második IndyCar-dobogóját szerezte –, Alex Palou negyedik hellyel növelte bajnoki előnyét. Az ötödik Colton Herta a bajnokság új második helyezettje 59 pont lemaradásban, a plusz kiállása miatt csak 11. helyen végzett Scott Dixont szorította hátra egy pozícióval. Newgarden nyolcadik helyen áll az összetettben négy versennyel az IndyCar-szezon vége előtt.

A tervezett 23 helyett 24 verseny is lehet idén

A Formula Podcast legutóbbi adásában 13+1 kérdés mentén fogalmaztunk meg jóslatokat a 2022-es szezonra vonatkozólag, melyek között egy-két merész vállalás akadt, mint például az, mely szerint a háború miatt kieső Szocsit nem egy, hanem rögtön két helyszín pótolja majd – hogy mi vezethet ehhez, meghallgathatod 01:09:55-től, persze nagyon erősen ajánljuk az egész adás elfogyasztását is!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Videó: Már pályán a WEC mezőnye

A sebringi 1000 mérföldes versennyel veszi kezdetét a napokban az Endurance-világbajnokság 2022-es idénye. Szerdán már szabadedzéseket rendeztek a mezőny számára: az első tréningen a Glickenhaus, a másodikon az Alpine volt a leggyorsabb a Hypercar kategóriában. Az időmérőt csütörtök éjszaka, magát a versenyt pedig magyar idő szerint pénteken 17 órától rendezik – hangolódásképp néhány mozgóképes felvétel a szerdai edzésekről:

Három szakaszon nyílhat a DRS Bahreinben

A hétvégén végre megkezdődik a Formula-1 2022-es idénye, melynek első állomása Bahrein lesz. A csapatok már az előző héten is itt tartózkodtak a szezonnyitó előtti utolsó háromnapos teszt miatt, ahol természetesen a DRS hatását is volt lehetőségük elemezni az új szabályok szerint épült autókon, ám élesben csak most használhatják először. Az F1 hivatalos oldalának információi szerint a korábbiakhoz hasonlóan idén is három DRS-zóna lesz érvényben, ami ezen a pályán már lassan megszokottá válik. Ennek megfelelően ezúttal is a célegyenesben, a 3-as és a 4-es, valamint a 10-es és a 11-es kanyarok között nyitjatják a hátsó szárnyat a pilóták.

Jakarta utcáin tartott bemutatót a MotoGP

25 esztendő után tér vissza Indonéziába a MotoGP, ennek apropóján pedig a szervezők igyekeznek minél jobban kiszolgálni a rajongókat. A mezőny tagjai szerdán az ország fővárosának utcáin motoroztak végig, a helyi szurkolók legnagyobb örömére, az eseményről pedig több fotó és egy rövidebb videó is kikerült a gyorsaságimotoros-világbajnokság hivatalos Instagram-oldalára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A 2000-es évek festései az idei autókon is jól mutatnak

A rajongók és a népszerű dizájnerek néha egészen különleges alkotásokat adnak ki a kezükből. A közösségi médiában ennek köszönhetően az utóbbi néhány évben rengeteg koncepciót láttunk a 2022-es autókkal kapcsolatban, most pedig itt egy újabb látványos elképzelés. Ezúttal az autósportos körökben jól művész, Sean Bull mutatta meg, hogyan mutatna a Williams, az Arrows, a BAR-Honda, és a Benetton egykori festése az idei versenygépeken.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sean Bull Design (@seanbulldesign) által megosztott bejegyzés

1-től 77-ig: Kis rajtszámhatározó

Bár manapság valószínűleg kevesen azonosítják az F1-es versenyzőket rajtszámuk alapján futam közben, azért nem árt tisztában lenni az egyes versenyzők választott számával. Az F1 Twittere össze is gyűjtötte őket egy csokorba a Max Verstappen által felvett 1-estől Valtteri Bottas 77-eséig, ügyelve a csapatonként eltérő dizájnra is.

Perez továbbra is esélytelen a vb-címre?

A tavalyi szezon során Sergio Perez egyértelműen másodhegedűs volt a Red Bullnál, hiszen feleannyi pontot gyűjtött, mint csapattársa, s mindössze az Azerbajdzsáni Nagydíjon tudott győzelmet aratni. Martin Brundle úgy véli, hogy a mexikói pilóta a 2022-es évadban sem fogja tudni tartani a lépést nemcsak Max Verstappennel, de Lewis Hamiltonnal sem. Egyébként a Sky Sports szakértője úgy véli, jelenleg senki sem képes a két élmenővel mit kezdeni: „Ha megnézed Sergio pontszámait Maxhoz képest, és Valtteri pontjait Lewishoz viszonyítva öt szezon alatt, az önmagáért beszél, nem igaz? Ezek a srácok egy más szintet képviselnek” – idézi a Motorsport-Total.com a korábbi versenyzőt, aki szerint a kérdés az, hogy vajon George Russell vagy esetleg a Ferrari pilótái képesek-e felvenni a versenyt az említett két sztárral.

Az új szabályváltozások kapcsán egyelőre nagy reményeket fűznek sokan ahhoz, hogy az élmezőnyben többen vívhatnak majd késhegyre menő küzdelmet egymással. Brundle is arra vár, hogy akár négy vagy öt csapat is esélyes legyen, de szerinte ilyenről csak akkor lehet beszélni, ha valaki tényleg bizonyítja, hogy a két élmenőn kívül labdába tud rúgni egy egész szezonon át.

perez-redbull

Írta: Varga Dávid; Fotó: Red Bull Content Pool

Egy francia és egy brazil tehetség az Alfa Romeo akadémiájában

Bejelentette tagjainak névsorát a Sauber Akadémia, az Alfa Romeo csapathoz tartozó utánpótlásosztály. Nem meglepetés, hogy a 18 éves Theo Pourchaire negyedik szezonjára is marad az akadémia kötelekében: az ifjú francia révén a Sauber egy csiszolatlan gyémántot tudhat magáénak, Pourchaire 2021-ben két futamot nyert és összetett ötödikként végzett Formula-2-es újoncként, idén pedig a kategória egyik bajnokesélyeseként tartják számon az ART-vel. Tavaly a Hungaroringen Pourchaire Formula-1-es tesztbemutatkozásán is átesett egy kétéves Alfa Romeóval.

Mellé a brazil Roberto Faria csatlakozott. A szintén 18 éves fiatal 2021-ben a brit GB3 szériában szerzett egy futamgyőzelmet, és ebben a bajnokságban folytatja pályafutását a Carlin csapattagjaként.

Papíron akár F1-es futamot is rendezhetne a Nordschleife

Sok versenyző a Nordschleifét tartja a világ legnehezebb és legveszélyesebb versenypályájának: nem véletlen, hogy a Zöld Pokolként szoktak rá hivatkozni. A biztonsági aggályok ellenére a Nürburgring legendás 21 kilométeres nyomvonala most mégis megkapta az FIA-tól a legmagasabb, Grade 1-es besorolást – ami azt jelenti, hogy papíron a pálya akár Formula-1-es nagydíjnak is otthont adhatna. Persze nem valószínű, hogy 1976 után újra F1-es futamot rendeznének a Nordschleifén – pedig Sebastian Vettel szívesen menne oda az elmaradó Orosz Nagydíj helyett –, hiszen egy dolog a besorolás, és egy másik, hogy ténylegesen alkalmas-e a nyomvonal a modernkori F1-es versenyzésre. Az ikonikus német helyszínen természetesen a mai napig tartanak különböző autóversenyeket, például a legendás 24 órást, valamint már évek óta annak betéteseményéül szolgál a WTCR egyik fordulója is.

nordschleife

Nem lesz egyes számú pilóta a Ferrarinál

Egyelőre szoros összhangban dolgozik a Ferrarinál Charles Leclerc és Carlos Sainz, tavaly mindketten kiváló idényt futottak egyénileg, amelynek végén a stabilabb Sainz jött ki győztesen öt és fél pontos előnnyel csapattársa előtt. A nagy kérdés az, hogy milyen lesz a két fiatal viszonya akkor, ha az autó beváltja a hozzáfűzött reményeket és valóban a győzelmekért csatázhatnak majd mindketten - Mattia Binotto csapatfőnök ugyanakkor kijelentette, hogy nincs csapatsorrend, egyforma feltételekkel versenyezhetnek a pilóták.

"Tavaly sem jelöltünk ki egyes és kettes számú versenyzőt, ezt pedig idén sem fogjuk megtenni. Mindketten egyforma lehetőségeket kapnak és remélem, hogy mindkettejüknek remek szezonja lesz" - mondta Binotto a témáról. Ugyan Leclerc a Ferrari saját nevelése, akit pont Binotto érkezésével emeltek az istálló arcává és hosszú évekre magukhoz is kötötték, de a hírek szerint Sainzcal is azt tervezik, hogy még több szezonig marad a csapatnál.

scu

fotó: Scuderia Ferrari

Még gyorsabbá válhat az átalakításokkal a dzsiddai pálya

A 2021-es idény utolsó előtti állomásaként debütált a Formula-1-es versenynaptárban az előzetesen is a világ leggyorsabb utcai pályájaként aposztrofált dzsiddai létesítmény. A várakozások be is igazolódtak, a pilóták ugyanakkor több biztonsági aggályt is felvetettek a nyomvonal kapcsán, mindenekelőtt egyes szakaszok beláthatatlanságát kiemelve.

Emiatt több kanyarban is alakítanak a Szaúd-arábiai Nagydíj helyszínén: a Szaúdi Motorsport Vállalat elnök-vezérigazgatója, Martin Whitaker szerint összesen „12-15 ponton” nyúltak hozzá a pályához, több helyen is hátrébb helyezték például a falakat. Whitaker szerint ettől a pálya karakterisztikája nem változik, sőt a szakember szerint valójában még gyorsabbá is fog válni a nyomvonal, amelyet a pilóták ezúttal a szezon második versenyhétvégéjén fognak majd használni bő egy hét múlva. Hozzátette: a kért változtatások nagy részét elvégezték, bár néhány nagyobb feladat a későbbiekre maradt.

dzsidda-f1-dppi

F1-esek furcsa ruhákban – divatmagazinban szerepeltek Ricciardóék

A bahreini teszt és szezonnyitó közti hírek legfurcsábbika egy képsorozat formájában érkezett: öt Formula-1-es pilóta – Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, George Russell, Lando Norris és Pierre Gasly – a Vanity Fair fotózásán vettek részt, olyan ruhákat magukra öltve, amelyekhez hasonlót eddig inkább csak Lewis Hamiltonon láthattunk.

A képsorozat mellé egy interjú is készült, melyben az ötösfogat olyan kérdésekre válaszolt, mint hogy miért versenyeznek, vagy hogyan kezelik a sporttal járó nyomást.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

WEC: Elkészült a csoportfotó, kezdődhet a szezon

Nem csupán a Formula-1 szezonja veszi kezdetét rövidesen, hanem a Hosszútávú Világbajnokság is elrajtol: a WEC 2022-es hat fordulója közül az elsőt, az 1000 mérföld távú futamot az Egyesült Államokban, Sebringben tartják. Ugyanezen a pályán került sor a hivatalos prológra is, ahol elkészült a 36 fős idei mezőny csoportképe.

A szezonnyitó nem fog ütközni az F1-gyel, mivel magát a versenyt pénteken tartják – a két szabadedzésre pedig már ma, szerdán sor kerül.

A Ferrari és a Red Bull tényleg a Mercedes előtt jár?

Vajon a korábbi évekhez hasonlóan csak altat a Mercedes, vagy valóban hátrányban kezdik a szezont? A paddock közvéleménye arra hajlik, hogy a vörösök és az energiaitalosok előnyével kezdődik majd meg a 2022-es évad, de ne feledjük, hogy láttunk már hasonló tesztszezont az elmúlt években… A három élcsapatról 14:41-től beszélgettünk a Formula Podcast előző adásában.

 

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Bottas: Drive to Survive? Nem láttam abból semmit

Pénteken debütált a Hajsza a túlélésért negyedik évada a Netflixen, miközben zajlott a bahreini tesztelés. Ennek megfelelően számos pilóta kérdéseket kapott a dokusorozattal kapcsolatban, köztük Valtteri Bottas is: a sajtó képviselői arról érdeklődtek, hogyan vélekedik arról, ahogyan a szériában Mercedes-ülésének elvesztését ábrázolták. (Az eredetiben Dances With Wolff címet viselő 8. epizód foglalkozik Bottas leváltásával és George Russell leigazolásával.) A finn azonban nem igazán volt képben a szóban forgó történetszállal, sőt bevallotta, nem szereti magát visszanézni a képernyőn.

„Nem láttam abból még semmit, így nem igazán tudom” – idézi a Formula1.com Bottas őszinte válaszát. „Nyilván kiragadnak részleteket különböző versenyekből és helyzetekből, így nem igazán tudom, mire utaltok. Nem tudok sokat hozzáfűzni. Általában nem is szeretem magam a tévében nézni.”

Alonso optimista, azt is elárulta, hogy miért

Ugyan a hírek szerint az Alpine autója egyelőre nem lett világverő az új szabályrendszerben sem, de Fernando Alonso továbbra is hisz a komoly átalakulásban lévő, a vezetőség szintjén folyamatoan formálódó istállóban. A kétszeres világbajnok úgy érzi, hogy a támogatás és az akarat megvan ahhoz, hogy sikeresek legyenek.

"Optimista vagyok, mégpedig azért, mert a csapat óriási energiát fektet a projektbe. Megvan a támogatás az elnökünktől, megvan a támogatásunk mindenkitől a Renault-nál és az Alpine brand tavaly úgy érkezett meg az F1-be, hogy erre a szabályrendszerre készült és bajnokesélyes szeretne lenni a jövőben. Hogy ez 2022-ben vagy 2025-ben jön-e el, azt nem tudom, de ez a hozzállás, elkötelezettség az, amit én is oszotk, ez biztos" - idézi Alonso szavait a RacingNews365.

alo_4

fotó: BWT Alpine F1 Team

Gene Haas pótolja az Uralkalival távozó pénzt

A Racer nevű portál saját forrásaira hivatkozva számolt be arról, hogy információi szerint Gene Haas "fedezi" az Uralkali távozásával keletkező pénzügyi hiányt. Mint ismert, az orosz főszponzor már nem az amerikai istálló támogatója, így óriási összeg hiányzik a költségvetésből, amit egy pillanat alatt nem lehet pótolni - a portál úgy tudja, hogy a tulajdonos, Gene Haas egyelőre "adja" a szükséges pénzmennyiséget, így a 2022-es szezon jelen pillanatban biztosítottnak tűnik. A Racer szerint Haas bízik abban, hogy idén újra versenyképes lesz az autó, nem szeretné bedönteni a projektet, ráadásul tárgyalások zajlanak a meglévő támogatókkal is arról, hogy hogyan lehetne javítani az anyagi helyzeten, illetve új érdeklődők is vannak.

FNz02smXIAQzNjv

fotó: Haas F1 Team

Hamilton a valaha volt legjobb formájában van

Sokan beszélnek arról, hogy a 37 esztendős Lewis Hamilton már elindult lefelé, a csúcsformája mögötte van és nagyon közel áll a visszavonuláshoz - maga a pilóta viszont ezt nem így látja. A hétszeres világbajnok a 2022 Dubai Expón beszélt a formájáról:

"Én jelen pillanatban arra koncentrálok, hogy a lehető legegészségesebb tudjak maradni. Márpedig szerintem ma a legegészségesebb, legfittebb, legkoncentráltabb önmagam vagyok minden korábbihoz képest. A munkamorálom szerintem jobb, mint valaha. Pontosan tudom, hogy mit akarok és azt is, hogy hogyan érjem azt el. Az út nem könnyű, de tudom, hogy együtt megcsináljuk" - idézi Hamilton szavait a RacingNews365.

lue_3

Hamilton szerint az első négy futam még teszt lesz

A hétszeres világbajnok szerint annyira kevés tesztlehetőségük volt ezen a télen a teljesen új autókkal, hogy még mindig csak próbálgatják, hogy mit is tud a technika. Emiatt úgy fogalmazott, hogy az első verseny még csak tanulás lesz és hozzátette, hogy legalább az első négy versenyhétvégén ugyanerre számít. Majd kiemelte, hogy érzi a hátában az autó delfinezését és aggódott, hogy talán már túl öreg ehhez, hiszen 37 éves, csapattársa, George Russell pedig 24 - de Russell is erre panaszkodott, így megnyugodott, hogy ez nem a kora miatt van...

hamiltonbarcelona

fotó: dppi

Vettel szimulátort kapott a saját otthonába

Sebastian Vettel nem tudott kellőképpen felkészülni a tavaly debütáló Szaúd-arábiai Nagydíjra, mivel nem volt szimulátor, amin kipróbálhatta volna az új aszfaltcsíkot, így azt a döntést hozták meg az Aston Martinnál, hogy az AMR21-es darabjaiból egy saját szimulátort épít Sebastian Vettelnek, az otthonában! Három monitor, verseny közben is használt karosszéria-elemek, a tavalyi ülés és még a biztonsági övek is megtalálhatók ebben a minden igényt kielégítő szerkezetben, noha Vettel azt mondta a napokban, inkább felpattan egy városnéző buszra, hogy azzal menjen körbe a pályán, mint a szimulátor, dehát változnak az idők...