Martin-vezetéssel tért vissza a nyári szünetről a MotoGP
https://formula.hu/parc-ferme/38253
Véget ért a nyári szünet a MotoGP-seknek, a Brit Nagydíj pénteki edzéseivel megkezdődött a „második félidő”. Délelőtt Jorge Martin volt a leggyorsabb Silverstone-ban az Apriliák előtt, de a hangsúly persze a délutáni egyórás tréningen volt, ahol eldőlt, melyik tíz motoros kvalifikálja magát automatikusan az időmérő második szakaszába.
A legjobb időt – 1:57,911-et – ismételten Martin motorozta, a vb-tabellán második spanyol így mindkét edzésen behúzta az elsőséget. A tavalyi brit győztes Aleix Espargaro 45 ezreddel maradt el tőle, míg az összetett éllovasa, Francesco Bagnaia 74 ezredes hátránnyal harmadik lett. Bejutott még a top 10-be és ezzel a Q2-be Enea Bastianini, a két gyári KTM-es, a két VR46-os, valamint Maverick Vinales és Marc Marquez.

A pénteki nap hírei közé tartozik egyébként, hogy a Ducati bejelentette, hogy a Pramac Yamahára váltása után a VR46 lesz a gyári támogatott szatellit csapatuk. Sőt, Davide Tardozzi a Canal+-nak azt is elárulta – a VR46-főnök Uccio Salucci nem túl nagy örömére –, hogy a GP25-ös Desmosedicin Fabio di Giannantonio, a GP24-esen pedig Franco Morbidelli fog ülni az istállónál.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'57.911 | |
| 2. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'57.956 | 0.045 |
| 3. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'58.030 | 0.119 |
| 4. | Enea Bastianini | Ducati | 1'58.190 | 0.279 |
| 5. | Jack Miller | KTM | 1'58.260 | 0.349 |
| 6. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'58.318 | 0.407 |
| 7. | Brad Binder | KTM | 1'58.386 | 0.475 |
| 8. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'58.389 | 0.478 |
| 9. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'58.506 | 0.595 |
| 10. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'58.585 | 0.674 |
| 11. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'58.642 | 0.731 |
| 12. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'58.776 | 0.865 |
| 13. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'58.833 | 0.922 |
| 14. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'58.954 | 1.043 |
| 15. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'59.160 | 1.249 |
| 16. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'59.273 | 1.362 |
| 17. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'59.409 | 1.498 |
| 18. | Alex Rins | Yamaha | 1'59.455 | 1.544 |
| 19. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'59.644 | 1.733 |
| 20. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'59.835 | 1.924 |
| 21. | Joan Mir | Repsol Honda | 2'00.277 | 2.366 |
| 22. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 2'00.575 | 2.664 |
| 23. | Remy Gardner | Yamaha | 2'01.312 | 3.401 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Neves csapattal tesztelt formulaautót Keszthelyi Vivien
https://formula.hu/parc-ferme/26099
Az ország legismertebb hölgyversenyzője fotót osztott meg közösségi oldalán rajongóival, melyhez csak rövid leírást fűzött. Ebből annyi derül ki, hogy egy Dallara 320-at tesztelt Portimaóban, a Carlin istállóval, a formulaautózás szinte minden szintjén érdekelt brit csapattal.
A 19 éves, tavaly W Seriesben szereplő pilóta terveit egyelőre titokban tartja. A kevés információból azonban el lehet indulni: a Dallara 320 versenygépet az Euroformula Open szériában használják, ahol érdekelt a Carlin is. A csapatnál pedig egyelőre van egy kiadó hely az augusztusban Hungaroringen startoló, közép- és dél-európai pályákon folytatódó szezonra.
Red Bull-os vált Red Bull-ost – a mezőny hatoda átalakult az FE-szezon szuperdöntőjére
https://formula.hu/parc-ferme/26097
Már azt is tudjuk, mely három vonalvezetés használatával bonyolítja le kilenc nap alatt szezonbeli utolsó hat versenyét a berlini Tempelhof repülőtéren a Formula-E, és ezzel egyidejűleg egy újabb megüresedett ülés is gazdára talált a mezőnyben. A korábban az F1-ben a Toro Rossónál is megfordult Brendon Hartley öt verseny után kiszállt a Dragon üléséből és a sorozatból, helyét pedig egy újonc, a brazil Sergio Sette Camara veszi át a hat szezonzáró versenyre, ami tulajdonképpen a 11 futamot tartalmazó évad több mint fele. A 22 éves pilóta az előző két évben a Formula-2 élmezőnyének környékén harcolt, hátterét illetően pedig az elmúlt időszakban a Red Bull és a McLaren pilótája is volt - az energiaitalosok tőlük nem szokatlan módon 2017-ben kidobták őt a programukból, majd idén visszavették. Sette Camara emellett a Super Formulában is versenyezni fog idén.
Ezzel együtt már négy pilótacsere ment végbe az FE-ben a március óta tartó kényszerszünetben:
- Az Audi menesztette Daniel Abtot, és René Rastot ülteti a helyére.
- Abt átnyergelt a NIO 333-hoz, ahol Ma Csing-hua az utazási korlátozások miatt nem tud versenyezni.
- A Mahindrától váratlanul távozó Pascal Wehrlein autójába Alex Lynn ül.
- A Dragonnál Brendon Hartley-t Sergio Sette Camara váltja.
A hatfutamos berlini őrület augusztus 5. és 13. között tart majd.

Verstappen megkapta ajándékba a Hungaroringen eltört futóműalkatrészt
https://formula.hu/parc-ferme/26096
Egy igazán emlékezetes meglepetést kapott Max Verstappen a Magyar Nagydíjat követően. A pilóta azt az eltört futóműelemet viheti haza, amit az istálló szerelői percekkel a vasárnapi futam rajtja előtt cseréltek ki, miután a versenyzői a bokszból kivezető körén falnak koccant. A felvételeken egyébként jól látszik, milyen közvetlen a viszony a pilóta és a szerelők között.
A Hagyományos, a Fordított és az Új – bemutatták a Formula-E berlini vonalvezetéseit
https://formula.hu/parc-ferme/26095
Augusztus elején folytatódik és zárul a Formula-E hatodik, 2019/2020-as idénye, méghozzá nem kevesebb, mint hat berlini futammal. Mivel azonban a helyszín a Tempelhof repülőtér, a szervezőknek lehetőségük van többféle nyomvonal kialakítására, és ezzel – viszonylag – éltek is. Összesen három vonalvezetést fognak használni majd a pilóták – pontosabban csak kettőt, az egyik ezek közül ugyanis a már az előző évekből ismert pálya, csak fordított irányban fognak rajta haladni. Ezzel a duplával indul majd a berlini maraton augusztus 5-én és 6-án, majd jön a hagyományos irányú pálya 8-án és 9-én. Az utolsó páros versenyhétköznapra (merthogy ezek szerdára és csütörtökre esnek) pedig néhány plusz kanyart betoldottak a vonalvezetés középső szekciójába, így 12-én és 13-án tényleg némileg módosított nyomvonal köröznek majd a pilóták. Íme, a három verzió:

Videó: A Magyar Nagydíj legjobb onboard felvételei
https://formula.hu/parc-ferme/26094
A rádiós összeállítás mellett természetesen megérkezett a belső kamerás felvételek válogatása is a 35. hungaroringi F1-es futamról (a videó átkattintás után indul!):
Különleges információk a Magyar Nagydíj zárt kapui mögül
https://formula.hu/parc-ferme/26093
Legutóbbi podcastadásunkban természetesen a hungaroringi F1-es futamot veséztük ki, ráadásul törzsgárdánk tagja, Mészáros Sándor egyedüli magyar újságíróként a pályáról követhette az eseményeket, és rengeteg kulisszatitkot meg is osztott veletek. Hallgassatok belénk!
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Latifi hungaroringi rajtja is megér egy visszajátszást
https://formula.hu/parc-ferme/26092
A Williams kanadai pilótájáról nem sok szó esett a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon, pedig a rajtja óriásira sikeredett: a tizenötödik helyről indulva a kör végére a tizedik helyig kapaszkodott fel. Sajnos a bokszkiállását követően a csapat hibájából fakadóan nekiütközött az egyik McLarennek, és kénytelen volt defektes autóval egy teljes kört megtenni, így az esélytelen utolsó helyre csúszott vissza.
Néhány szerencsés Budapesten összefuthatott F1-es pilótákkal
https://formula.hu/parc-ferme/26090
Bár a Formula-1 idei szezonja során az eddigieknél is nehezebb közel kerülni a versenyzőkhöz, néhány alkalom azért így is adódik rá. A Magyar Nagydíj hétvégéjén például Budapest elkerülhetetlen állomásnak számított a futamról repülőgéppel hazautazók számára, így néhány szerencsés rajongó összefuthatott például Kimi Raikkönennel, Charles Leclerc-rel, Lando Norrisszal, Lewis Hamiltonnal vagy éppen Daniel Ricciardóval. Schneider Erika fotói közül válogattunk, aki jókor volt jó helyen.





Két lány és két autó: Betekintés egy fotózás forró kulisszái mögé
https://formula.hu/parc-ferme/26086
Az Autósport és Formula Magazin egyik népszerű rovata az Egy lány és egy autó. A sorozat legutóbbi fotózására nem csupán fényképezőgéppel, hanem kamerával is felszerelkezve érkeztünk, hogy megmutathassuk nézőinknek, mi történik a színfalak mögött. Két csinos hölgy, Szabina és Virág állt modellt nekünk, és természetesen főszerepet kapott két versenyautó, egy Mitsubishi Lancer Evo 9 és egy Citroen C2.
Készül Ferjáncz Attila egykori bajnok raliautója
https://formula.hu/parc-ferme/26091
Az örökös magyar bajnok Ferjáncz Attila a nyolcvanas években a Renault több típusával is uralta a hazai bajnokságot - az egyik éppen készül egy műhelyben... Méhes László képei:



Olvasónk bemutatja: ilyen jól lehetett látni a Magyar Nagydíjat a kerítésen túlról
https://formula.hu/parc-ferme/26089
Rába Ármin már az időmérő után is küldött nekünk helyszíni felvételeket a Hungaroringről, amelyekből az otthon maradók is képbe kerülhettek azzal, milyen élményekkel gazdagodott, akit a zárt kapuk sem tántorítottak el az idei mogyoródi kalandtól. Olvasónk vasárnap is ott volt a helyszínen, alább egyedi futamösszefoglaló videóját láthatjátok.
Visszaszólt Hamilton a bajnokoknak: Sajnos vannak ilyenek az öregek között
https://formula.hu/parc-ferme/26088
A múlt két F1-es világbajnoka, Mario Andretti (1978) és Jackie Stewart (1969, 1971, 1973) kritizálta Lewis Hamiltont azért, amiért a feketék jogaiért kampányolva eltúlozza, hogy hátrányos helyzetből indulnak a színesbőrűek az autósportban. „Úgy érzem, amit most csinál, az egy kicsit képmutató. A motorsportban senkit sem érdekel a bőröd színe” – mondta Andretti.
„Csalódást keltő, de sajnos a realitás az, hogy az öregebb generációból néhányan, akiknek még mindig figyelnek a hangjára, nem képesek eltérni a régimódi gondolkodástól, és nem ismerik fel, mi a probléma” – reagált a felbosszantott Hamilton szokásos felületén, az Instagramon, felszólítva a 80 éves Andrettit, hogy tájékozódjon. „Ez színtiszta tudatlanság, de engem nem fog meggátolni, hogy tovább küzdjek a változásért. Sosem késő tanulni, ezért remélem, hogy ez az ember, akit mindig is tiszteltem, időt szán majd arra, hogy edukálja magát.”
Stewart megjegyzésére – aki szerint „nincs akkora probléma, mint amekkorának tűnhet” – már csak tömören reagált: „Megint, egy újabb. Egyszerűen csalódást keltő” – posztolta Hamilton, aki az FIA elnökét, Jean Todtot is meg akarja keresni, hogy az autósport felelősségvállalásáról beszéljen vele.

Hamilton azt hitte, Verstappen már kiesett – így szólt a rádió a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/26087
A Magyar Nagydíj után is megérkezett a szokásos rádiós válogatás, benne a versenyhétvége legjobb üzenetváltásaival (a videó átkattintás után indul!):
Vettel megállította az interjút, hogy az egyik technikus ne ázzon meg
https://formula.hu/parc-ferme/26085
A Magyar Nagydíjon Sebastian Vettelt éppen a Sky Sports interjúvolta meg Johnny Herberttel, Vettel azonban szólt neki, hogy álljunk meg, a hangosító kolléga teljesen elázik az esőben, adjanak már neki egy esernyőt - Herbert bocsánatot kért a technikustól, megoldották a gondot és így folytatódhatott az interjú:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bereznay Dani kielemezte a Magyar Nagydíjat: Hamilton idén is bajnok lesz?
https://formula.hu/parc-ferme/26084
A magyar F1-es szimulátoros versenyző legújabb videójában a Magyar Nagydíjat vette górcső alá és jó pár témát érintett - íme:
Volt legalább valami, amit nem a Mercedes nyert meg a hétvégén
https://formula.hu/parc-ferme/26082
A leggyorsabb kiállások különértékelésében dobogón sem végzett a Mercedes: a Williams produkálta a harmadik és második, a Red Bull pedig a legjobb kiállást a Magyar Nagydíjon. Max Verstappen autóján 2,04 másodperc alatt varázsolták fel- és le az abroncsokat. A szerelőgárdában azok után maradt még lendület, hogy 20 perc alatt javították meg Verstappen futam előtt, kivezető körön összetört autóját.
A leggyorsabb körért ugyancsak kiosztanak egy különdíjat a pluszponton felül: ezt már a Mercedes és Lewis Hamilton söpörte be 1:16,627-es eredményével a legutolsó körben. Hozzá kell tenni, a Mercedes idén először futott leggyorsabb kört, Ausztriában mindkétszer a McLarené lett az extra bajnoki egység.
Ez a Mercedes az összes versenyt megnyerheti!
https://formula.hu/parc-ferme/26081
Podcastünk triója az első három nagydíj egyik fő konklúziójáról:
Visszanézhető a júliusi Motorsporthíradó: Beindult a hazai szezon
https://formula.hu/parc-ferme/26080
Tartalom:
- Kakucson indult el a ralikorssz szezonja
- Új hibrid versenykategória indul hazánkban
- Domaházán is megküzdöttek a ralisok
- Lélegeztetőgépek gyártására álltak át a Formula-1-es csapatok
- Látogatás egy fotózáson: Két hölgy és két autó a kulisszák mögött
Michelisz és Kiss Norbert az árva macskákért
https://formula.hu/parc-ferme/26083
Meglátogatta a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány védenceit Michelisz Norbert WTCR-bajnok, valamint Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok. A két legsikeresebb magyar autóversenyző közösen ültetett el az alapítvány területe előtt egy koreai jegenyefenyőt, mellyel kifejezték: azonosulnak a macskaárvaház céljaival, küldetésével, s letették névjegyüket a felelős állattartás mellett.
Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke a rendezvényen elmondta: az árvaház magánkezdeményezésből nőtte ki magát a jelenlegi szintre, melyhez nélkülözhetetlen volt a helyi közösség, az önkormányzati testület, valamint a működésüket biztosító segítők támogatása. Az alapítvány főként beteg, sérült vagy idős, gazdához kerülésre kevés eséllyel bíró macskák minőségi ellátására szakosodott,
A macskaárvaház területén ültetett fák mind egy-egy közszereplő voksát jelentik az állatvédelem mellett. Több Heves megyei cég és civil szervezet mellett van már itt fája a Gender Racing Team-nek, illetve Horváth László országgyűlési képviselőnek is.

fotó és forrás: kekesonline.hu
Videó: Döbbent csend a holland stúdióban Verstappen hibáját követően
https://formula.hu/parc-ferme/26079
Avagy így reagáltak Max Verstappen honfitársai a Magyar Nagydíj rajtja előtti kicsúszásra. A Tom Coronel túraautó-pilóta és Robert Doornbos egykori F1-es versenyző arckifejezése is tévéképernyőkre került.









