DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Hatalmas tömegbaleset, piros zászló és két év után Herta-győzelem az IndyCarban

A szezon egyetlen Egyesült Államokon kívüli és idei utolsó utcai versenyére került sor a hétvégén az IndyCarban, amelynek mezőnye Torontóba látogatott. A vasárnapi futam több incidenst is hozott, közülük a legkomolyabb a 73. körben történt, amikor Pato O’Ward megpördült, autóját pedig Marcus Ericsson, Pietro Fittipaldi, Santino Ferrucci és Nolan Siegel is eltalálta – Ferrucci autója a levegőbe is repült és a tetején landolt, így jött a piros zászlós megszakítás.

Aki nem hibázott egész hétvégén és a versenyen sem, az Colton Herta volt, aki a pole-ból indulva szinte végig vezetett, és ezzel bő két idény után ünnepelt újra győzelmet az IndyCarban. Az Andretti Kyle Kirkwood révén kettős diadalnak örülhetett, míg a dobogót Scott Dixon tette teljessé, megelőzve a bajnoki címvédő és éllovas Alex Palout.

A Penske triójának pocsékul sikerült a versenye: Will Power a hajrában küldte a falba egy kemény előzési kísérlettel Scott McLaughlint, amiért büntetést kapott, míg Josef Newgarden a bokszban is időt veszített, defektet is kapott, így a top 10-ből is kiszorult. Mindössze 15 autó ért amúgy célba, közülük a 14. helyen az a Theo Pourchaire, akit a néhány héttel korábbi váratlan kirúgása után hívott vissza az Arrow McLaren az edzésen kézsérülést szenvedő Alexander Rossi helyére. Íme, a futam videós összefoglalója:

 

A futam végeredménye:

1. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda  
2. Kyle Kirkwood Andretti Honda 0.3469
3. Scott Dixon Ganassi Honda 0.9680
4. Alex Palou Ganassi Honda 1.6911
5. Marcus Armstrong Ganassi Honda 2.7719
6. David Malukas Meyer Shank Honda 3.0853
7. Christian Lundgaard RLL Honda 3.8925
8. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 4.6346
9. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 5.6537
10. Graham Rahal RLL Honda 6.1456
11. Josef Newgarden Penske Chevrolet 10.4924
12. Will Power Penske Chevrolet 11.5555
13. Linus Lundqvist Ganassi Honda 1 kör / 6.7013
14. Theo Pourchaire McLaren Chevrolet 1 kör /7.1210
15. Toby Sowery Coyne/WR Honda 1 kör /7.4747
16. Scott McLaughlin Penske Chevrolet  
17. Pietro Fittipaldi RLL Honda  
18. Nolan Siegel McLaren Chevrolet  
19. Pato O’Ward McLaren Chevrolet  
20. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet  
21. Marcus Ericsson Andretti Honda  
22. Kyffin Simpson Ganassi Honda  
23. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda  
24. Hunter McElrea Coyne Honda  
25. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet  
26. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet  
27. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet  

Két Ferrari-akadémista tör az F1 felé – de lesz-e helyük?

A Ferrari akadémiájának előző generációjából csak Mick Schumacher jutott el az F1-ig, míg Ilott az IndyCarba ment, Armstrong elhagyta a nevelőprogramot, Svarcman jövője pedig az orosz kapcsolat miatt erősen kérdésessé vált. A következő nemzedék már az F3-ban küzd egymás oldalán (és egymás ellen), ám az jó kérdés, nyílhat-e hely bármelyikük számára a következő esztendőkben… A „kis Leclerc-ről” és a tavaly berobbanó Bearmanről is beszélgettünk a Formula Podcast legutóbbi adásában 34:50-től.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Hazájában járt Alexander Albon

Thaiföldre látogatott el a Williams versenyzője, aki a Szaúd-Arábiai és az Ausztrál Nagydíjak közötti egy hetes szünetben igyekezett kikapcsolódni. Alexander Albon megosztott pár fotót közösségi oldalain a pihenőjéről, melyekhez az alábbi gondolatokat fűzte: „Hiányzott, hogy otthon legyek Thaiföldön, alig vártam, hogy megmutathassam nektek, mi történt! Feltöltődtem és készen állok Ausztráliára!” – írta a 26 esztendős pilóta, aki kettő hete ünnepelte a születésnapját. 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

Hamilton ejtőernyőzéssel kapcsolt ki az Ausztrál Nagydíj előtt

Izgalmas hétvégéje volt Lewis Hamiltonnak, aki az Instagramjára feltöltött videó tanúsága szerint ejtőernyőzött egyet. Mint a posztban olvasható, régóta kedveli ezt az extrém kikapcsolódási formát, már tíz ugrásnál jár, és minden alkalommal tanult valamit. „Nagyszerű módja ez annak, hogy kitisztult fejjel koncentrálhassunk az előttünk álló hétre” – írta a hétszeres F1-es világbajnok.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Videó: Ilyen lesz a pálya és a kiszolgálóépületek Miamiban

Már csak alig egy hónapot kell várnunk a vadonatúj amerikai helyszín bemutatkozására a Formula-1-ben, hiszen május 6-tól 8-ig rendezik majd a Miami Nagydíjat. Az utcai pályát a Hard Rock Stadion körül húzták fel, a szervezők pedig megtettek, hogy minden igen impozáns legyen – ezt most egy videóban is prezentálták nekünk, amelyben grafikák segítségével megismerkedhetünk a pálya körüli létesítményekkel, s azt is láthatjuk, hogy még egy mesterséges tó is helyet kapott a pályán belül, ahol jachtok állhatnak majd a hétvége folyamán:

Vajon a kutyákat vagy a macskákat szeretik jobban a McLaren pilótái?

Egy különleges kérdezz-felek játékra hívta a McLaren versenyzőit az ESPN. Az ismert amerikai sportcsatorna nemrégiben egy igazán érdekes videót töltött fel a YouTube-ra, melyben Daniel Ricciardót és Lando Norrist faggatják különböző dolgokkal kapcsolatban, így például arról, hogy a kutyákat, vagy a macskákat szeretik-e jobban, Hamiltont vagy Verstappent tartják-e jobbnak, de többek között a pályákkal, ételekkel és még a labdarúgókkal kapcsolatban is kaptak kérdéseket a durván 3 perces videóban.

A videó a képre kattintva érhető el!

Már három éve: ez történt az utolsó Ausztrál Nagydíjon - videó

A koronavírus miatt 2020-ban és 2021-ben sem rendeztek F1-es futamot Ausztráliában, utoljára 2019-ben versenyzett itt a mezőny. Az emiatt eddig utolsó melbourne F1-es viadalt Valtteri Bottas nyerte, miután lerajtolta Lewis Hamiltont - érdemes visszanézni az eseményeket ezen a linken vagy a képre kattintva!

pf3_13

„Elfelejtettem, milyen az ideges autó” – F1-es onboard 1999-ből

Az UnracedF1 osztott meg egy onboard felvételt Pedro de la Rosa 1999-es, Arrowsszal futott barcelonai köréről. A videót aztán ma de la Rosa is megosztotta azzal, hogy "elfelejtettem, milyen volt az ideges autó" - valóban érdemes nézni a kormánymozdulatokat egy mai F1-es autóhoz viszonyítva...

 

Rossi után Lorenzo is autóversenyzésbe kezd

A kilencszeres világbajnok Valentino Rossi GT-bemutatkozása után – amely egy kínos baki miatt lett emlékezetes: a bokszutcában az olasz véletlenül elhaladt csapata garázsa mellett, így plusz egy kört meg kellett tennie kiállásához – az egykori nagy rivális, Jorge Lorenzo is autóversenyző lesz.

A MotoGP-ből 2019 végén visszavonuló ötszörös motoros világbajnok spanyol az olasz Porsche Carrera Kupában fog indulni, a Q8 Hi Perform csapat színeiben. A bajnokság május 7-8-án, Imolában kezdődik.

Ausztrál őslakosokat segít a McLaren egy új szponzori modellel

A McLaren és állandó támogatója, a szoftverszolgáltató Smartsheet új szponzori koncepciót talált ki: a Sponsor X kezdeményezés értelmében a Smartsheet bizonyos nagydíjakon átengedi reklámfelületét az MCL36-on egy olyan szervezetnek, amelynek nem lenne elegendő pénzügyi háttere Formula-1-es szponzorként megjelenni.

Első alkalommal, az Ausztrál Nagydíjon a cég matricáinak helyére a DeadlyScience neve kerül, egy nonprofit szervezeté, amely ausztrál őslakosoknak biztosít oktatási eszközöket. A szervezet eddig több mint húszezer könyvet és egyéb felszerelést juttatott el több mint száz közösségbe gyerekeknek Ausztráliában. A DeadlyScience a McLaren közösségi csatornáin is helyet kap hétvégén – ez lesz az első alkalom, hogy bármilyen, ausztrál őslakosokhoz köthető szervezet vagy cég szponzorként tűnik fel a Formula-1-ben.

Két csapatnál akár teljes pilótacsere jöhet 2023-ban

Az F1-be igyekvő juniorokkal foglalkozó legújabb podcastünkben arról is elmélkedtünk, hogy mely csapatoknál nyílhat szabad ülés a fiatalok számára a 2023-as szezonban – e szakaszt 03:06-tól hallhatod a Formula Podcast legutóbbi adásában.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

DRS-rekordot dönt meg az F1 Melbourne-ben

Egy negyedik DRS-zónát is bevezetnek a hétvégi Ausztrál Nagydíjon, a Formula-1 pedig ezzel rekordot dönt: soha egyetlen helyszínen sem volt még ennyi olyan rész, ahol a pilóták nyithatták az autók hátsó szárnyát. Eddig a célegyenesben, a kettes-hármas kanyar közötti egyenesben és a tízes-tizenegy kanyar között lehetett használni a DRS-t, az áttervezett, felgyorsított pályán viszont most már a nyolcas-kilences kanyar között is nyílhat a hátsó szárny.

Ehhez az érzékelési pont a hatos-hetes között lesz majd és aki itt nyithatja, az a következő lehetőségnél is nyithatja, nem lesz új érzékelési pont.

f1_8

fotó: Formula-1

Shoey-pohárból issza saját vörösborát Daniel Ricciardo - videó

A St. Hugo borászattal együtt kidobott DR3-hoz a shoey-ihlette cipő formájú "pohár" is rendelhető - ezt mutatta be a McLaren ausztrálja:

Remeklő VR46-os újonc és történelmi Aprilia-siker – az Argentin GP legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a legutóbbi MotoGP-versenyről – ezúttal Marco Bezzecchi, Jorge Martin, a Suzukik és természetesen Aleix Espargaro a gyűjtés főszereplői:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hivatalos: Loeb rajthoz áll a DTM szezonnyitóján

Néhány napja már felröppentek a pletykák, hogy esetleg a kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb felbukkanhat a Német Túraautó-bajnokságban, most pedig ezt meg is erősítették: a francia legenda a Formula-E-s elfoglaltságai miatt hiányzó Nick Cassidy helyére ül be a Red Bull által támogatott AF Corse Ferrariba a hónap végi portimaói nyitányon. Loeb számára nem ismeretlen a túraautózás, hiszen korábban a WTCC-ben is indult, sőt versenyeket is nyert a Citroennel, a GT3-as Ferrarit pedig nemrég Spában próbálta ki. A hírek szerint a pilóta a DTM hivatalos előszezoni tesztjén is részt fog venni, a későbbiekben pedig Cassidy további programjai miatt egyéb helyszíneken is beugorhat a bajnokság futamaira. „A karrierem során mindig szerettem azt a kihívást, amit a szakágak közötti váltás jelent” – fogalmazott Loeb.

loeb-dtm-rb

Egészségügyi problémái miatt félbehagyja a szezont az F3-as pilóta

Nem folytatja a versenyzést a Formula-3-ban a Red Bull juniorcsapatát erősítő Jonny Edgar: a Tridentnél szereplő pilótánál Crohn-betegséget diagnosztizáltak. A 18 éves versenyző a közösségi oldalán úgy fogalmazott: jelenleg fizikailag nem tud az elvárt szinten teljesíteni, így a kezelések végéig biztosan nem láthatjuk a versenypályán, de reméli, hogy hamar visszatérhet a volán mögé. Mint azt a Webbeteg oldalán olvashatjuk, a Crohn-betegség a bélrendszer nyálkahártyájának – gyakran mélyen az érintett bélszakasz szöveteibe hatoló – gyulladásos, hasmenéssel és fájdalommal járó, és akár az életet is veszélyeztető betegsége.

A Trident Oliver Rasmussennel helyettesíti Edgart a következő futamokon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jonny Edgar (@jonny_edgar) által megosztott bejegyzés

Kínos bokszbakival debütált GT-versenyzőként Valentino Rossi

Bár már MotoGP-s karrierje során is indult négy keréken, Valentino Rossi a hétvégén mutatkozott be ténylegesen autóversenyzőként a GT World Challenge Europe imolai idénynyitóján. A WRT #46-os Audija, amelyen Nico Müllerrel és Frederic Vervischsel osztozott az olasz, a hétvége jelentős részében a 10-20. helyek között szerepelt. Éppen a 13. helyen haladt az egység, amikor azonban Rossi egy kellemetlen hibát követett el: egy biztonsági autós fázist kihasználva ki akart állni a bokszba, ám elvétette a saját garázsukat, így nem tudott megállni a bokszban, hanem egy körrel később tudták csak megejteni a szervizelést. A trió ezzel visszaesett a 23. pozícióba, ahonnan végül a 17. helyig küzdötték fel magukat. A háromórás versenyt amúgy a WRT másik, #32-es egysége nyerte.

rossi-46-imola-gt

Nagyot bukott hétvégén a Moto2-es Aldeguer

Fermín Aldeguer számára nagyszerűen kezdődött az Argentin Nagydíj hétvégéje, hiszen a spanyol motoros minden idők legfiatalabb Moto2-es pole-pozíciósává vált, miután ő nyerte meg az időmérőt, viszont sokkal keserűbben ért véget számára a dél-amerikai kirándulás, hiszen Celestino Viettivel az első helyért csatázva összeértek, a spanyol motoros pedig hatalmasat bukott. A hírek szerint komolyabb sérülés nélkül megúszta a bukást a 16 éves versenyző, azonban elővigyázatosságból bevitték a pályakórházba kivizsgálásra. A futamot végül az Aldeguerrel ütköző olasz nyerte meg.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Újabb új-zélandi pilóta érkezhet az F1-be

A Formula Podcast legújabb adásában sorra vettük, hogy kik azok a fiatal tehetségek, akik a körülmények számukra kedvező alakulása esetén akár már 2023-ban bekerülhetnek a királykategóriába. Köztük is a legnagyobb esélyesek közt kell számolnunk azzal az ifjú versenyzővel, aki hazája 10. F1-es pilótájaként érkezhet meg az AlphaTaurihoz – róla 01:00:29-től beszélgettünk a Formula Podcast legutóbbi adásában.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Ez a játék nem ment olyan jól a Ferrari párosának

Charles Leclerc és Carlos Sainz rögtön a 2022-es szezonnyitón kettős győzelmet arattak a monacói vezérletével. Vajon a Ferrari mostani párosa meg tudja nevezni azokat a csapattársakat, akik szintén kettős sikert arattak egy versenyen azóta, hogy Charles leclerc megszületett? 

Podcast, MotoGP, Rali, Retro, Aréna, Girls, Insta: itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból

Formula.hu több mint 145 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.

Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.

Formula Podcast - A már lassan két éve futó podcastadásunk Facebook-csoportja, még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.

Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel. 

Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.

Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!

Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!

Formula.hu Rali - Új csoport! Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához!