DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Wolff nem az F2 alapján dönt Antonelliről

A tavasszal még Lewis Hamilton első számú utódjelöltjének tűnő Andrea Kimi Antonellivel kapcsolatban egyre többször merül fel a kérdés, hogy vajon tényleg készen áll-e a királykategóriás szereplésre, nem utolsósorban azért, mert az F2-es szezonban finoman szólva sem alakulnak úgy a dolgai, ahogy abban előzetesen bízni lehetett. Bár Silverstone-ban megszületett első sprintfutamos győzelme, ezzel együtt is sokak számára csalódást okozott az eddigi juniorszezonjain domináns teljesítménnyel átgázoló olasz.

antonelli-2024-barcelona

Toto Wolff azonban leszögezte, hogy a végső döntést nem az F2-es teljesítmény alapján hozzák meg, s arra is rámutatott, hogy Antonelli csapattársa, az F1-es bemutatkozását már megejtő, s a Haas által szerződtetett Bearmannek se megy jobban a szezon: „Az adatok alapján fogunk dönteni. Ha megnézzük Kimit, egyértelmű, hogy a csapat idén nem találta meg a helyes irányt, ami előfordul. Ő a hetedik, Oliver Bearman pedig, aki nyilvánvalóan jó pilóta, a 14. helyen áll.”

„Nem mondom, hogy egyikük jobb, mint a másik, mindenesetre mindketten küszködnek az autóval. Meglátjuk, hogy mit tud F1-es autóban, ez a legfontosabb” – mondta Wolff, aki az ösztöneivel indokolta, hogy még nem hoztak döntést a 2025-ös felállásukról: „Ami a pilótapiac többi tagját illeti, valami ösztönös dolog azt súgja, hogy ne siessünk, de nem tudnám megmondani, hogy mi az.”

wolff-2024-2

Loeb balesete után Al-Attiyah vezeti a világbajnokságot

A Toyota Gazoo Racing a hétvégén nem csak a spái WEC-futamon aratott győzelemnek örvendhetett, hiszen a címvédő Nasser Al-Attiyah nyerte az ötfordulós tereprali-világbajnokság harmadik versenyét, a mexikói Sonora Ralit. A katari klasszis ezzel az összetettben is átvette a vezetést, hiszen az éllovasként Mexikóba érkező Sebastien Loeb balesetet szenvedett, s navigátora sérülése miatt fel kellett adnia a küzdelmet. A franciát így a másodikként záró Yazeed Al-Rajhi is megelőzte az összetettben, míg a dobogó alsó fokán az eddigi legjobb eredményét elérő argentin Sebastian Halpern végzett.

A motorosok között Daniel Sanders aratta első világbajnoki futamgyőzelmét, a T3-asok (azaz a könnyű prototípusok) versenyét Mitch Guthrie nyerte Mattias Ekström előtt, a T4-esek mezőnyét pedig a litván Rokas Baciuska az összes szakaszt megnyerve utasította maga mögé – ezzel a hátralévő két fordulón már elég hét pontot szereznie a bajnoki cím bebiztosításához.

alattiyah-sonora_1

Váratlan nehézség: Alig evett Piastri Bakuban

Bár pontot szombaton és vasárnap sem szerzett, így sem lehet teljesen elégedetlen a hétvégi teljesítményével Oscar Piastri, hiszen a Q3-ba jutás mellett a sprinten a 10., a nagydíjon pedig a 11. helyen végzett, ráadásul komoly nehézségekkel küzdve, hiszen mint elárulta, egészségi problémái miatt alig tudott enni az elmúlt napokban:

„Valószínűleg ma éreztem a legjobban magam egész hétvégén, ami bizony nem sok…” – nyilatkozta a leintés után a McLaren újonca. „Roppant nehéz volt fizikai szempontból, különösen a tegnap volt nagyon kemény. Azt hiszem, összesen négy pirítóst ettem egész hétvégén, szóval muszáj lesz valami ételt bevinnem még Miami előtt” – folytatta a McLaren szombati médiaeseményét problémái miatt ki is hagyó ausztrál, majd hozzáterre:

„Kemény volt, örülök, hogy vége, de így is sokat tanultam ma a gumikezelésről és egyebekről.”

piastri-mclaren-2

„Neki még 10-15 éve van” – ezért segíti Alonso Strollt

Remek a kapcsolat az Aston Martin két pilótája között, amit az Azerbajdzsáni Nagydíj egyik momentuma is példázott: a végül dobogóról egyetlen másodperccel elmaradó Fernando Alonso a csapatrádión keresztül ajánlotta jól működő fékegyensúly-beállítását Lance Strollnak – egy ilyen üzenet teljesen szokatlan az F1-ben, ahol a versenyzők első számú ellenfele mindig a csapattárs. A nagydíj után arról kérdezték Alonsót, nagy testvérként tekint-e magára Stroll mellett.

„Bizonyos tekintetben igen. Tudom, hogy olyan sok évig már nem leszek itt. Persze pár évre még tervezek, de nem maradok örökké. Neki viszont még 10-15 éve van, ő fogja vezetni a csapatot a jövőben. A közös időben segíteni szeretném őt, amennyire tudom” – magyarázta a Viaplay riporterének csapattárshoz való viszonyulását Alonso.

Fotó: Aston Martin

Videó: Ocon dermesztő bokszkiállása, ahol a fotósok ugráltak félre előle

Hajmeresztő pillanat az Azerbajdzsáni Nagydíj végén: Esteban Ocon bokszkiállására nem számítottak a fotósok, akik a sáv közepén bóklásztak az érkező autó előtt...

Információink szerint az FIA vizsgálatot indított az ügyben.

 

Csúnyán falnak csapódott az Eau Rouge-ban a WEC versenyzője

Valamivel több mint másfél órával a spái hatórás verseny kezdete után vesztette el uralmát Renger van der Zande a #3-as számú Cadillac felett, miközben a két Ferrarival csatázott. A holland versenyző a tecpro falnak csapódott, a Cadillac nagyon csúnyán összetört, de szerencsére kiszállt a roncsból a versenyző, amit hatalmas tapsvihar fogadott a lelátóról. A versenyről írt összefoglalónkat ide kattintva olvashatjátok.

Spanyol és arab sikerekkel rajtolt el az F1 női utánpótlás-szériája

Szombaton a Red Bull Ringen került sor a Formula-1 által életre hívott új női formulaautós széria, az F1 Academy első versenyeire – amelyekről azonban élő közvetítés nem volt látható. A két pole-t eredetileg Abbi Pulling gyűjtötte be esős körülmények között az osztrák helyszínen, ám egy nem szándékos technikai kihágás miatt kizárták a Rodin Carlin autóit a kvalifikációról. Így a rajtelsőséget Marta Garcia örökölte meg az első és a harmadik futamra, a korábban a W Seriesben is versenyt nyerő spanyol pedig ezt mindkétszer ki is használta: ő lett az F1 Academy első győztese, a harmadik viadalon aratott diadala révén pedig összetettben is a Prema 22 éves hölgypilótája vezet.

A fordított rajtrácsos második versenyen pedig az Egyesült Arab Emirátusokból származó Amna Al Qubaisi diadalmaskodott, ennek és az utolsó futamon szerzett harmadik helyének köszönhetően ő áll a pontverseny második helyén. A korábban említett Pulling az időmérős diszkvalifikáció után két negyedik és egy nyolcadik helyet gyűjtött, ezzel a tabellán a negyedik a zárófutamon Garciát is nyomás alá helyező Hamda Al Qubaisi mögött. Dobogós helyezést még a cseh Bianca Bustamente, a svájci Lena Bühler (ők egy-egy második helyezéssel gazdagodtak), illetve a brit Jessica Edgar és a francia Lola Lovinfosse (egy-egy harmadik pozíció) gyűjtött.

garcia-f1-academy-spielberg-1

Jön a nagydíj Bakuban - vasárnapi program

Vasárnap

9:25 Formula-2, második futam (M4 Sport)
12:00 Moto3, futam (Match4)
12:30 TCR World Tour, második futam (TCR TV/TCR Series YouTube/online)
13:00 Formula-1, futam (M4 Sport)
13:15 Moto2, futam (Match4)
15:00 MotoGP, futam (Match4)
21:00 IndyCar, futam
21:00 NASCAR Cup Series, futam (Aréna4)

Egy szerelőfejnyi lyukat ütött Verstappen autóján a Russell-ütközés

A bakui sprint elején történt Max Verstappen–George Russell csörte nemcsak elképesztő szópárbajt hozott a két fiatal pilóta között, hanem a holland RB19-esének oldaldobozán is méretes lyukat ütött. Hogy mekkorát, azt egy Red Bull-szerelő prezentálta egy Instagram-sztoriba feltöltött fotóval, amellyel a Ragyogás című klasszikus horrort is megidézte:

verstappen-auto-lyuk-szerelo-insta

Hill: Verstappen egy rossz vesztes

Erősen kritizálta a címvédőt Damon Hill a Sky Sports közvetítésében. Az F1 1996-os világbajnok jelenleg szakértőként szerepel a sportcsatorna műsoraiban, a bakui sprinten történtek után pedig kendőzetlenól elmondta véleményét Max Verstappenről, aki előbb George Russell versenyzését kritizálta, miután összekoccantak, majd a sajtótájékoztatón a sprinthétvégék formátumát. Ezzel kapcsolatban Hill elmondta, szerinte a hollandból most csak a düh beszél.

„Csak oda kellene adnunk Max Verstappennek a bajnoki címet, aztán nem is kell mással foglalkoznunk? Sajnálom, de szerintem ez most csak duzzogás egy szerencsétlen vesztestől. Már bocsánat, de ez mindenki számára ugyanaz a verseny. Alapvetően már a holnapi napra kellene koncentrálnia, ezt pedig maga mögött hagyni” – vélekedett őszintén Hill, aki úgy látja, Verstappen ugyanúgy viselkedik, mint annak idején Michael Schumacher vagy Ayrton Senna.

„Ezt a fajta gondolkodást olyan emberektől láthattuk anno, mint Schumacher és Senna. Sosem fogadták el, hogy bármilyen szerepük van abban, ami történik. Gondoljunk vissza Monzára, amikor Hamiltonnal ütközött. Egyszerűen nem hátrált ki a kanyarból, benne volt, de egy kemény versenyző. Mindketten azok, George és Max is. Ez történik akkor, ha egy szikla és egy kemény fal összeakadnak” – mondta el az egykori F1-es pilóta.

Grosjean idén már másodszor a pole-ban az IndyCarban

A Barber Motorsports Park ad otthont az IndyCar hétvégi, idei negyedik állomásának. A szombati időmérő Romain Grosjean elsőségét hozta: az Andretti ex-F1-es franciája idén már a második pole-pozícióját gyűjtötte be, az amerikai sorozatban töltött karrierje során pedig összesen már a harmadikat. Grosjean ezzel továbbra is bizonyítja, hogy tempóból a legjobbak között van 2023-ban: az első két futamon egyaránt incidensbe keveredett, ennek köszönhető, hogy a Long Beach utcáin második pilóta csak a hetedik pozíciót foglalja el az összetettben.

Mögötte hétszázados hátránnyal a Ganassi 2021-es bajnoka, Alex Palou végzett, majd jött a McLarent erősítő Pato O’Ward, míg a hatba Scott McLaughlin, Scott Dixon és a meglepetésember Christian Lundgaard fért még be. A tabellát vezető Marcus Ericsson mindössze a 13. helyre kvalifikálta magát. Az IndyCar alabamai futama vasárnap 21:15-kor startol.

indycar-grosjean-barber-pole

Nyirádon vette kezdetét az Európa-bajnokság, magyarok az élcsoportban

A Ralikrossz Európa-bajnokság magyarországi szezonnyitójának szombati napjára csak egy kvalifikációs futam jutott az RX1 és RX3 kategóriában. Az Euro RX1 mezőnyét 19 autó alkotja, köztük hat magyar. A szabadedzésen az Eb-n debütáló Benyó Máté kezdett a legjobban: negyedik pozícióval tette le névjegyét a Peugeot-val. A tréningen az autót váltó, idén Ford Fiestával versenyző címvédő, Anton Marklund kezdett a legjobb idővel és ő volt a Q1 leggyorsabbja is tavalyi két fő ellenfele, Enzo Ide és Janis Baumanis előtt. A negyedik a 2021-es Európa-bajnok Andreas Bakkerud lett – a névsor jelzi, mennyire erős az RX mezőnye. A hatodik helytől következtek a magyarok: sorban egymás után Kárai Tamás, Benyó, Mózer Attila és Kiss László. A maradék két hazai pilóta, Koncseg Zoltán és Mózer Márk 12-13. hellyel kezdett az első tétre menő szakaszon.

A 13 fős RX3 kategóriában meggyőző harmadik pozícióval indított Körmöczi Balázs, aki szintén első Eb-hétvégéjén vesz új autójával, a korábban kontinensszériában futó Volkwagen Polóval. Damian Litwinowitz edzéselsősége után a kvalifikációs futamon Nils Volland volt a leggyorsabb Jan Cerny előtt – a lengyel egy kieséssel kezdett. Ezúttal is előkelő harmadik helyen végzett a legjobb magyar, most Szíjj Zsolt az Audival, míg Körmöczi negyedik lett, saját csoportjukat mindketten másodikként zárták. A nyirádi verseny után visszavonuló Répási Róbert, valamint Ficza Ferenc a sor végén, 10-11. helyen végeztek.

Két, főleg magyarok alkotta betétkategória egészíti ki a hétvégét hat-hat résztvevővel, számukra mind a négy kvalifikációs futam lement már. Az STC-ben a két géposztály egyetlen külföldije, a cseh Václev Tuma vezet Held Zoltán előtt, míg a CrossCar leggyorsabbja összesítésben Antal István Lóránt Benjámin előtt. Mindkét páros két-két részsikeren osztozott, a két kategóriában ki az esélyes a győzelemre.

Leclerc kis híján macskát gázolt Bakuban

Charles Leclerc nem tudta megtartani első helyét a szombati sprintfutamon, ám mint utóbb kiderült nem csak Sergio Perez Red Bulljával gyűlt meg a baja, hanem egy pályán poroszkáló macskával is. Az esetre a biztonsági autós fázis alatt került sor, a monacói rádiózását pedig a közvetítésben is hallhattuk, azonban elárulta, hogy a televíziós adás szerkesztői rosszul feliratozták mondandóját, hiszen nem a motor kihagyására panaszkodott (angolul cut), hanem az aszfaltcsíkon kóborló négylábúra (cat).

„Én macskát mondtam a rádión, az nem ugyanaz” – kezdte Leclerc a sprintet követő hivatalos sajtótájékoztatón. Ott volt egy macska a pálya közepén, a safety carnak pedig le kellett lassítania, de szerintem csak én láttam. Az 1-es kanyar kijáratán történt, a biztonsági autó pedig fékezett, de rendben volt” – osztotta meg a Ferrari pilótája a szerencsésen végződő kalandot.

Női motoros világbajnokság indul 2024-ben

A FIM és a Dorna a Spanyol Nagydíj szombati napján jelentette be, hogy jövőre elindítanak egy vadonatúj női motoros világbajnokságot. Az első, 2024-es idényről egyelőre csak annyit tudni, hogy hiába a MotoGP hétvégéjén történt a bejelentés, a Superbike-világbajnokságot fogja elkísérni a mezőny hat európai forduló során. Egymárkás szériáról lesz szó, azt azonban még nem tudni, mely gyártó lesz a motorbeszállító – ahogy az sem eldöntött még, hogy pontosan milyen típusú és hány köbcentis versenygépekkel fognak versenyezni a hölgyek, bár a WSBK igazgatója, Greg Lavilla arra utalt, hogy az Aprilia RS660-osához hasonló, középkategóriás kéthengeres motor lehet a befutó.

A női motoros vb indítása követi a formulaautós trendet, ahol a W Series már néhány éve elindult, majd miután tavaly anyagi nehézségek miatt idejekorán véget ért a szezon, idén elstartolt a Formula-1 saját női utánpótlás-szériája, az F1 Academy (amelynek épp ezen a hétvégén rendezik a nyitányát Spielbergben, csak épp élő közvetítés nincs a futamokról). Viszont fontos különbség lesz, hogy a FIM és a Dorna a kétkerekű szériát nem neveldének szánja, hanem „végállomásnak”, azaz azt szeretnék, ha ez lenne a női versenyzők elitkategóriája, nem pedig azt, hogy innen lépjenek tovább más világbajnoki sorozatokba.

ana-carrasco

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Sargeant autóját nem tudják megcsinálni, nem vehet részt a sprinten

Nem tudja megcsinálni Logan Sargeant autóját a Williams a ma délutáni F1-es sprintig, így a pilóta nem tud részt venni az eseményen. Sargeant a mai időmérőn vágta falba a Williamst, amivel ugyan bejutott a Q2-be, de ott már nem tudott részt venni a Q1-es baleset következményei miatt. A holnapi nagydíjra elvileg elkészül a csapat.

sar_1

fotó: F1

Dupla büntetés: mindkét futamot a bokszutcából kezdi Ocon

Kivitte Esteban Ocon Alpine-ját a csapat a parc ferméből a sprintszétlövés után, emiatt dupla büntetést kap: a mai sprintet, valamint a holnapi nagydíjat is csak a bokszutcából kezdheti meg. Az istálló szerint nem hibaelhárításról, csak beállításmódosításról van szó, mégis bevállalták, hogy elengedik a mai 13. és a holnapi 12. rajthelyet ezért.

f1-ocon-alpine_1

fotó: dppi

Michelisz pole-jával indult a TCR Világsorozat

A hétvégén Portimaóban rendezik az új túraautós nemzetközi elitszéria, a TCR World Tour évadnyitóját a TCR Europe első fordulójával együtt. A kétrészes szombati időmérő végén a BRC Hyundai örülhetett kettős sikernek, méghozzá Michelisz Norbert vezetésével: a 2019-es világkupagyőztes 1:51,297-es idővel húzta be a pole-pozíciót, ezzel 35 ezreddel előzte meg a WTCR-címvédő Mikel Azconát. A harmadik helyen a Comtoyou Audi 2012-es világbajnoka, Rob Huff végzett, s az ő hátránya is csupán 45 ezredmásodperc volt. A mezőny elképesztően szoros volt, hiszen még a tizedik helyezett – és ezzel a fordított rajtrácsos második futam rajtelsőségét begyűjtő – Santiago Urrutia is bő négy tizeden belül volt Norbihoz képest.

A TCR Világsorozat első futama magyar idő szerint 15 óra 20 perckor startol, s a TCR Youtube-csatornáján lehet élőben követni.

tcr-michelisz-portimao-hyundai-1

Fotók: ezzel a különleges festéssel indul a Penske Porsche Le Mans-ban

A Peugeot speciális Le Mans-i festését már megmutattuk, most pedig a Penske Porsche is lerántotta a leplet az idei 24 órás száguldásra tervezett dizájnjáról:

penske1

penske2

penske3

penske4

Magyarországon indul a regionális F4-es sorozat!

Bár a hétvége csúcseseménye kétségkívül az Azerbajdzsáni Nagydíj, az utánpótlás-szériák szerelemeseinek érdemes a Hungaroringre vetni tekintetüket, hiszen a cseh központú regionális F4-es széria ezen a hétvégén Magyarországon indul útjára – a régió első FIA-minősítésű Formula–4-es bajnokságaként. A mezőnyben ott lesz a hazai Gender Racing Team is, melynek pilótája, Michl Olivér egy Slovakia Ringen rendezett teszttel hangolt a nagy feladatra, melyet az istálló közleménye szerint motiváltan vár a 2005-ös születésű ifjú tehetség.

GRT_Tesztnap_SlovakiaRing

Jön az első F1-es sprintnap, WEC-futam, MotoGP-sprint, rajtol a TCR: a szombati program

Rendkívül izgalmas nap vár ránk szombaton: rengeteg autósport-eseményt nézhetünk, különböző futamokat, időmérőket, és az első igazi F1-es sprintnapot. Íme a menetrend:

Szombat

10:10-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Match4)

10:30-11:15 Formula-1, sprint szétlövés (időmérő a sprintre) (M4 Sport)

10:50-11:30 MotoGP, időmérő (Match4)

10:50-11:15 TCR World Tour, időmérő (TCR TV/TCR Series YouTube/online)

12:45 WEC, spái 6 órás futam (23:00-tól Eurosport 1/2)

13:15 Formula-2, első futam (M4 Sport)

15:00 MotoGP, sprintfutam

15:20 TCR World Tour, első futam (TCR TV/TCR Series YouTube/online)

15:30 Formula-1, sprintfutam (M4 Sport)

17:20-18:30 NASCAR Cup Series, időmérő

18:00-19:00 IndyCar, második szabadedzés

21:00-22:15 IndyCar, időmérő (23:30-tól Match4)

A teljes hétvége menetrendje ezen a linken megtekinthető!

f1-leclerc-ferrari-verstappen-redbull

fotó: dppi

 

Csak egy körre szól a Ferrari győzelemre esélyes tempója?

Meglepetésként hatott Bakuban, hogy Charles Leclerc szerezte meg a pole-t a Red Bullok előtt, de Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója szerint ez annyira nem meglepő, és bízik benne, hogy a futamra eltűnik a vörösök tempója.

„A Ferrari-motor a mezőny legerősebb motorja jelenleg, és egy körön ott tudnak lenni az elejében, amikor a teljes motorerőt használhatják. Remélem, hogy a versenyen ezt nem tudják megcsinálni” – mondta Marko. „Alonso viszont szerintem közelebb lesz, ma egyszerűen csak problémái adódtak. A többiek pedig már messze vannak, a Mercedes kilenc tizeddel maradt le.”

f1-ferrari-leclerc_1

fotó: dppi