DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök

Hatalmas utolsó körös baleset és Penske-dupla Iowában (videó!)

Iowában vendégeskedett a hétvégén az IndyCar mezőnye, ahol két oválversennyel folytatódott a szezon. A szombati futamot Scott McLaughlin nyerte, aki először diadalmaskodott ilyen típusú pályán. A Penske pilótája a mclarenes Pato O’Wardot és saját csapattársát, Josef Newgardent előzte meg a célban. A versenyt számos baleset tarkította, közülük a bajnokság szempontjából a legjelentősebb, hogy a már előtte egy bokszutcai lefulladás miatt hátrébb eső éllovas, Alex Palou is hibázott a 175. körben: a spanyol „elfogadhatatlannak” nevezte az aznapi teljesítményét.

 

Vasárnap aztán második hellyel szépített Palou, aki így továbbra is vezeti az összetett pontversenyt. A győzelmet viszont a 22. rajthelyről induló Will Power húzta be – azaz a Penske duplázott Iowában –, ezzel karrierje 41. sikerét jegyezte az ausztrál, aki több mint öt év után nyert ismét oválpályán. A pódiumot a csapattárs McLaughlin tette teljessé.

A második verseny egyébként az utolsó körben egy hatalmas balesettel ért véget: Sting Ray Robb hátulról eltalálta Alexander Rossi lelassuló autóját, amitől a levegő emelkedett, míg mögöttük Kyle Kirkwood és Ed Carpenter is megpörgött a baleset elkerülése miatt, és egymást és Rossit is begyűjtve a falnak csapódtak. Robbot kórházba is szállították az incidens után, de csapata, az A.J. Foyt Racing közlése szerint kora este már ki is engedték onnan.

Bajnok lett Leclerc öccse

A Ferrari Versenyzői Akadémiáját idén is a Formula-3-ban képviselő Arthur Leclerc a szezon kezdete előtt egy másik kontinensen versenyezve melegít; a Formula Regional Asian Championship versenyein áll rajthoz, és szépen is szerepel. Bár a bajnokság hivatalosan még tart, a kisebbik Leclerc-fivér négy győzelmével és további négy dobogós helyezésével már most, az utolsó forduló első futamán bebiztosította a bajnoki címet, így sikerélménnyel várhatja az F3-as startot.

Honfitársunk, Révész Levente szintén szerepel a sorozatban, legjobb eredménye eddig egy 9. hely.

Ennyit fizet a Mercedes, hogy versenyezhessen

A Formula-1-re mindig is a gazdagok sportjaként tekintettek, ezt pedig már az is bizonyítja, hogy mennyit kell fizetni a részvételért. Most nyilvánosságra került a lista, mekkora összeget kell a csapatoknak kicsengetniük 2022-ben nevezési díj gyanánt.

A legtöbbet, több, mint 4,8 millió dollárt természetesen a tavalyi konstruktőri világbajnok, a Mercedes fizeti. Ez több, mint a tavaly summa, de a rekordot jelentő közel 5,5 milliót, ami a domináns 2019-es szezon után volt a nevezési díjuk, nem éri el.

Láthatjuk, hogy a listán szépen sorrendben követik őket a bajnokság végeredménye alapján a csapatok, ami nem is véletlen, hiszen a fizetendő összeg nagyobb részét a megszerzett pontok alapján kalkulálják. Egységesen minden istálló alapdíja 577 278 dollár, és ezen felül minden megszerzett pont után 5770 dollárt kell még fizetniük, kivéve a konstruktőri világbajnokság győztesének, akiknél egy pont 6926 dollárral ér fel.

A Mercedest tehát győzelme és 613,5 világbajnoki pontja emelte ismét a nevezési lista élére, ám a sikeres 2021-es szezont a Red Bull is megérzi, akiknek egymillió dollárral növekedett a nevezési díja tavalyhoz képest.

A csapatok nevezési díjai 2022-ben:

Csapat Pontok Nevezési díj a pontok alapján Nevezési díj összesen
Mercedes 613.5 $4,249,101 $4,826,379
Red Bull 585.5 $3,378,335 $3,955,613
Ferrari 323.5 $1,866,595 $2,443,873
McLaren 275 $1,586,750 $2,164,028
Alpine 155 $894,350 $1,471,628
AlphaTauri 142 $819,340 $1,396,618
Aston Martin 77 $444,290 $1,021,568
Williams 23 $132,710 $709,988
Alfa Romeo 13 $75,010 $652,288
Haas 0 0 $577,280

 

Ezek pedig a 2021-es nevezési díjak voltak:

Csapat Pontok Nevezési díj a pontok alapján Nevezési díj összesen
Mercedes 573 $3,913,590 $4,482,898
Red Bull 319 $2,178,770 $2,748,078
McLaren 202 $1,379,660 $1,948,968
Racing Point 195 $1,331,850 $1,901,158
Renault 181 $1,236,230 $1,805,538
Ferrari 131 $894,730 $1,464,038
AlphaTauri 107 $730,810 $1,300,118
Alfa Romeo 8 $54,640 $623,948
Haas 3 $20,490 $589,798
Williams 0 $0 $569,308

Ezeket az F1-es autókat ismerjük eddig

A Formula-1-es mezőnyt alkotó tíz csapatból eddig nyolc rántotta le a leplet legújabb versenyautójáról. Az istállók közül már csak az Alpine és az Alfa Romeo adós a maguk bemutatójával, igaz utóbbi már pályára hajtott nemrégiben, még a hivatalos eseményük előtt. Az alábbi Instagram posztban az eddig bemutatott autókat hasonlíthatjuk össze.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Racing • F1 • Memes (@formula.aerodynamics) által megosztott bejegyzés

Sainz és Leclerc nem feledkeztek meg a szurkolókról

A hivatalos bemutató után egy nappal máris pályára vitte legújabb versenygépét a Ferrari. A próbakörök helyszíne Fiorano volt, ahol a pálya menti kerítéseknél már megszokott módon rengeteg szurkoló volt kíváncsi az eseményekre. A csapat két pilótája ezt nem felejtette el, így Carlos Sainz és Charles Leclerc kiosztottak néhány aláírást a rajongók számára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Ilyen egy kör Lewis Hamiltonnal az új Mercedesben

Pénteken délelőtt leplezték le a konstruktőri világbajnoki címet tavaly is megszerző alakulat autóját. A német istálló a bemutató után már pályára is vitte az újdonságot, melyet előbb a csapat új igazolása, George Russell, majd a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton próbálhatott ki. Utóbbi alkalomról egy onboard felvétel is felkerült a Mercedes közösségi oldalaira, melyen több kamera képéből is élvezhetjük a Silverstone-ban futott kört.

 

Egy korábbi F1-es világbajnok is indul a Daytona 500-on

Rajthoz állhat a NASCAR-szezonnyitóként funkcionáló Daytona 500-on az 1997-es év világbajnoka, Jacques Villeneuve. A kanadai versenyzőnek ehhez kvalifikálnia kellett magát, ám ezt az akadályt végül sikerrel vette, így 14 évvel az előző próbálkozása után most végre részt vehet a legendás versenyen.

„Egy ilyen nagy versenyt, ilyen magas szinten teljesíteni csodálatos. Amikor a versenyautóban ülök, észre sem veszem, hogy 50 éves vagyok, ami nagyon jó. Amíg ez így folytatódik, nem tudom elképzelni, hogy abbahagyjam a versenyzést. Ez egy kielégítő és fantasztikus érzés, mert elég sokszor mondták már, hogy túl vagyok rajta és adjam fel. Az éhség viszont sosem szűnt meg. Ez egészen addig a napig így van, amikor elkezded levenni a lábad a gázról, mert egy kicsit megijedsz, vagy már nem érzed azt az adrenalin löketet, amire szükség van. Akkor kell majd abbahagyni” – idézte Villeneuve szavait a PlanetF1.

A versenyt magyar idő szerint vasárnap este rendezik 20:30-tól.

Robert Svarcman történelmet írhat a Ferrarival

Nem volt még példa olyanra a múltban, hogy a maranellóiak egy fiatal pilóta számára biztosítottak volna lehetőséget egy szabadedzésen, ám az idei esztendőben ez is megváltozik. Azt már korábban bejelentették, hogy a Scuderia versenyzői akadémiájához tartozó Robert Svarcman is tesztpilóta pozíciót kap, melynek értelmében szimulátoros munkával segíti a csapatot, a 2022-es szezonra vonatkozó új sportszabályzat pedig előírja, hogy az év során minden csapatnak legalább kétszer lehetőséget kell biztosítania egy kevés tapasztalattal rendelkező pilótának. Svarcman már korábban bejelentette, hogy a Formula-2-ben nem folytatja pályafutását, ugyanakkor továbbra is a Ferrari kötelékében maradt, így az olaszoknak rá esett a választása.

Több mint 2000 kilométert teljesített első igazi tesztjén a Porsche LMDh-autója – fotók

Néhány hete már bejáratták az autót a Porsche weissachi tesztpályáján, a napokban azonban végre egy „igazi” versenyhelyszínen, a barcelonai Circuit de Catalunyán körözött a német márka LMDh-gépe, amellyel 2023-ban már az Endurance-világbajnokságon, így a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz terveznek állni. Felipe Nasr és Dane Cameron a közlemény szerint több mint kétezer kilométert tett meg a spanyol pályán az új autóval – utóbbi elmondta, hogy bár egyelőre nem a nyers tempó a fontos, így is folyamatosan és jelentősen javult a teljesítményük, ahogy haladtak előre a munkával. Íme, néhány fotó a barcelonai gyakorlásról:

porsche-lmdh-1

porsche-lmdh-2

porsche-lmdh-3

Miért Perez a tökéletes csapattárs?

Az Abu Dhabiban futott szezonzárón sorsdöntő szerep jutott a Lewis Hamiltonnal szemben Paolo Maldinit is megszégyenítő védekezést bemutató Checo Pereznek, aki a szezon korábbi részében is igazolta, hogy ő a tökéletes szárnysegéd Verstappen oldalán. A Formula Podcast legutóbbi, a versenyzőpárosokat értékelő adásában a Red Bull duójáról és Perez sajátos helyzetéről 01:26:27-től beszélgettünk.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

A WRT főnöke szerint lenyűgöző Valentino Rossi tempója

A motoros karrierje lezárása után a GT-autókra váltott a MotoGP-ben kilenc világbajnoki címet szerző Valentino Rossi. A doktor idén a WRT egyik pilótája lesz a GT World Challenge Europe nevű sorozatban, ahol egy Audit hajt majd. Az olasz versenyző már túl van az első teszteken, az alakulat csapatfőnöke pedig nagyon elégedett az eddigi teljesítményével.

„Valentino nagyon jó volt vizes pályán. Természetes érzéke volt a tapadáshoz, szóval le voltam nyűgözve, de nem lepődtem meg, mert tudjuk, hogy ő egy született tehetség. Hat és tíz nap között lesz a tesztprogramunk, attól függően, milyen könnyen haladunk a munkával.  Eddig úgy tűnik, minden a megfelelő irányba megy, a Magny-Cours-i tesztünk is jól sikerült. Egymás után akarjuk teljesíteni a célokat, az első az volt, hogy Valentino felpörögjön és készen álljon a szezon kezdetére. Ezek után a dobogóra kerülés következik, majd bármi, ami ezen felül jöhet még” – idézte Vincent Vosse szavait a Motorsport.

Belgiummal vált teljessé a 2022-es WRC-naptár

Mostanáig egy időpont mellett nem szerepelt helyszín a Rali-világbajnokság idei versenynaptárában: a szervezők fenntartottak egy augusztusi hétvégét arra az esetre, ha az Észak-ír Rali csatlakozni tud a menetrendhez. Mivel azonban nem állt össze a szükséges anyagi háttér, így végül a WRC-ben tavaly debütáló belga verseny, az Ypres Rali kapta meg az augusztus 18-21-i időpontot. A hírek szerint egyébként a csehországi Barum Rali is harcban lehetett a pozícióért, de a WRC inkább a belga futamra voksolt, így immár teljesnek tekinthető a 13 fordulós menetrend – amelynek első fordulója, a Monte-Carlo Rali már lezajlott, a következő Svéd Ralira pedig a jövő hétvégén kerül sor.

ypres-rali-dppi

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken!

Kongatni kell-e a vészharangokat a Yamahánál?

Hiába lett tavaly világbajnok Fabio Quartararo és hiába volt gyors a téli teszteken is, mégis elsősorban azt hallhattuk a franciától, hogy a hangvillások egy tapodtat sem léptek előre a motorjukkal – ennek kapcsán pedig már az is felmerült, hogy akár el is hagyhatja az év végén a japán márkát. Mi a helyzet a Yamahánál, s vajon reális eshetőség-e a címvédő távozása? Erről is beszéltünk a Formula Motocast tesztértékelő-szezonelőzetes adásában, a vonatkozó rész 24:17-től hallható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A Petronasszal közösen dolgozott az új motorhasználaton a Mercedes

A 2021-es szezon során a korábbi évekhez képest jóval kevésbé volt megbízható a Mercedes F1-es motorja, Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast is többször sújtották rajtbüntetéssel erőforrás-csere miatt és ha nem is ezen úszott el Hamilton vb-címe, de ez sem segített - főleg hogy a Honda motorja viszont végig csúcsra volt járatva és sok esetben erősebbnek is tűnt, mint a riválisé. 2022-re más üzemanyaggal, az E10-zel kell használni a motorokat, a konstruktőri világbajnoknál pedig bíznak abban, hogy idén nem lesznek hasonló gondjaik.

"Az E10 nem hangzik feltétlenül úgy, mint egy nagy változás, de mégis jelentős abból a szempontból, hogy az üzemanyag és a belsőégésű motor hogyan dolgozik együtt. Az utóbbi időben fontos fejlesztéseket eszközöltünk és együttműködtünk partnerünkkel, a Petronasszal. A pilótáink eltérő dolgokat fognak majd kérni a motortól akár kanyarról kanyarra is, a motorhasználat viszont nem feltétlenül olyan lesz, mint amilyet megszoktak: a padlógázas részek és a kigyorsítások is változhatnak. Ezen múlik majd, hogy hogyan spórolunk és használunk fel energiát" - mondta az autóbemutatón Hyvel Thomas, a motorrészleg vezetője.

ineos_2

fotó: Mercedes

Russell már a pályán köröz a W13-assal – fotók és videó

Nem sokkal a hivatalos bemutatót követően a Mercedes a hagyományoknak megfelelően ki is gurította Silverstone-ban a pályára az új versenyautóját a szabályok által engedélyezett forgatási nap keretében. Az új igazolásé, George Russellé volt a megtiszteltetés, hogy megtegye az első métereket a 2022-es géppel – íme, az első videó és képek a pályán köröző W13-asról, a volánnál a fiatal brittel:

mercedes-silverstone-1

mercedes-silverstone-2_1mercedes-silverstone-3

További öt évig a COTA-n marad az F1-es USA Nagydíj

Újabb pályával hosszabbított szerződést a Formula-1: a pénteki bejelentés értelmében további öt évig, egészen 2026-ig az austini Circuit of the Americas ad otthont az USA Nagydíjnak. A texasi pálya 2012-ben mutatkozott be a versenynaptárban, és folyamatosan nagy népszerűségnek örvend az ottani futam: tavaly a hétvége során 400 ezren voltak kíváncsiak a helyszínen Max Verstappen és Lewis Hamilton harcára. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: a hosszabbítás jó hír az amerikai szurkolók számára, akik a Netflix sorozatának is köszönhetően egyre többen vannak.

Idén egyébként már nem a COTA-n rendezendő viadal lesz az egyetlen futam az Egyesült Államokban, hiszen májusban debütál a Miami Nagydíj – sőt, azt is pletykálják, hogy néhány éven belül egy harmadik versenyt is kaphat az ország.

austin-f1-start-dppi

Videó: Először pályán a 2022-es F1-es Ferrari

Egy nappal a hivatalos bemutató máris pályára vitte idei versenygépét a Ferrari. A helyszín „természetesen” Fiorano, és mint az a Scuderia által megosztott rövid klipből látszik, Charles Leclerc-é lett a megtiszteltetés, hogy elsőként gurulhatott ki az F1-75-össel:

 

Egyelőre ez egyébként nem a hivatalos filmforgatási napok egyike: a Ferrari azt a szabályt használja ki, miszerint a csapatoknak lehetőségük van két demonapot tartani egy évben, amelyek egyenként maximum 15 km-t jelentenek, és F1-re nem alkalmas pályán kell tartani (Fioranónak most nem az általában bevetett nyomvonalát használták erre). Természetesen készültek lesipuskás felvételek is a rövid menésről, még ha a ködben nem is sok minden látszik:

Ezért tért vissza az ezüst festéshez a Mercedes

A Mercedes bemutatója előtt az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy vajon a W13-as is fekete festést kap, mint az előző két szezonban a rasszizmus elleni küzdelem jegyében, vagy visszatér a konstruktőri világbajnok alakulat a tradicionális ezüst fényezéséhez. Nos, utóbbi mellett döntöttek, bár néhány csík erejéig a fekete is jelen maradt. Toto Wolff csapatfőnök az eseményen így magyarázta a (vissza)váltást:

„A fekete szín egy egyértelmű jelzése volt annak, hogy a küldetésünk egy sokfélébb és befogadóbb csapattá válni” – idézi szavait a Motorsport.com. „A DNS-ünk részévé vált ez, viszont az Ezüst Nyilak ezüst színe is legalább annyira a DNS-ünkhöz és a történelmünkhöz tartozik. Csapatként az Ezüst Nyilakból lassan egy sokfélébb alakulattá váltunk, így mostantól a színeink az ezüst és a fekete lesznek.”

„A csapatunk diverzitásának növelése nem arról szól, hogy egy kvótának megfeleljünk, hanem hogy a legjobb embereket szerezzük meg nemzetiségtől, nemtől, vallástól és szexuális orientációtól függetlenül. A munkánk inspirál olyanokat, akik másképp azt gondolnák, hogy a mérnöki, műszaki vagy motorsportos pálya nem nekik való, s ezzel nekünk is szélesebb lesz a merítési lehetőségünk tehetségek terén.”

mercedes-3

Már márciusban bejelenthetik a Red Bull–Porsche együttműködést

Az elmúlt időszakban egyre intenzívebbé váltak az azzal kapcsolatos híresztelések, hogy a Volskwagen Csoport akár két márkával is beszállhat a Formula-1-be motorgyártóként az új hajtásláncok 2026-os bevezetésekor. A Motorsport-Total.com most arról számolt be, hogy különösen a Porsche érkezésére van jó esély, ugyanis a Red Bull-lal olyan előrehaladott állapotban zajlanak a tárgyalások, hogy voltaképpen már csak a két fél vezérkarának kell rábólintani a majdani együttműködésre – ez pedig a hírek szerint akár már idén márciusban is megtörténhet.

A Porsche – és mellette még az Audi is – állítólag azóta érdeklődik komolyan az F1-es szerepvállalás iránt, hogy döntöttek arról, hogy a 2026-tól érvénybe lépő motorszabályok szerint megszűnik az MGU-H használata. A Red Bull pedig ideális partner lehet, hiszen az idei évtől már saját motorrészlegük van – igaz, nemrég kiderült, hogy egészen 2025-ig, azaz a jelenlegi erőforrások használatának utolsó évéig támogatja őket a Honda, így az esetleges új márka egy addigra már jól kiépült infrastruktúrába csatlakozhat be.

rb-2022-hatulrol

Itt nézhetjük élőben a Mercedes leleplezését

10:00-kor kezdődik a W13-as leleplezése:

Régen látott rajtszámokat hozott vissza a Ferrari

Igazán különleges megoldások fedezhetők fel a maranellóiak nemrégiben bemutatott autóján, mely az F1-75 névre hallgat. Az olaszok viszont nem csak technikai oldalon voltak bátrak, hanem a festésük tekintetében is. A Ferrari ugyanis visszatér a piros-fekete színezéshez, mely a 90-es évekből lehet ismerős sokaknak, ezzel egyszerre pedig a rajtszámok is új dizájnt kaptak, szintén fekete színben.Hasonlóra volt már példa a 2017-es és a 2018-as szezonban, ám akkor a számok egy fehér alapú keretben szerepeltek. Utoljára 1997 és 2003 között hét szezonon keresztül láthattak a rajongók olyan fekete rajtszámokat, melyek külön kiemelés nélkül kerültek fel az autókra.