DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

Hamilton a brazil képviselőházban kapta meg a tiszteletbeli állampolgárságot

Áprilisban volt hír, hogy Brazíliában javasolták, Lewis Hamiltont tüntessék ki az ország tiszteletbeli állampolgárságával – a brit ismerten szereti Brazíliát, a Sao Paulóban szerzett 2021-es győzelmét pedig brazil lobogóval ünnepelte. A hétszeres világbajnoknak júniusban megszavazták a tiszteletbeli állampolgárságot, melyet hivatalosan a hétvégi Sao Pauló-i Nagydíj előtt kapott meg egy ceremónia keretében.

Hamiltonnak Brazíliavárosban, a képviselőház teli gyűléstermében adták át Brazília érdemérmét, valamint egy oklevelet. A Mercedes versenyzője köszönőbeszédében a Reuters szerint brazíliai emlékei közül a 2021-es nagydíjat emelte ki, „életem egyik legkülönlegesebb pillanatát”, a kitüntetést példaképének, Ayrton Sennának ajánlotta, valamint arról beszélt, hogy az amazóniai esőerdő meglátogatása egyik álma. „Most már egy vagyok közületek” – fogalmazott Hamilton.

Új festést kapott a Williams… elvileg

A Williams bemutatta az F1-es Brit Nagydíjra készített különleges festését, bár a rajongóknak valószínűleg érdemes lesz alaposan megnézniük az autót, hogy észrevegyék a változásokat. A silverstone-i hétvégére az FW47 orrkúpjára és az autó elejére piros, fehér és kék elemek kerültek a brit zászló ihletésében, miközben az alapfestés gyakorlatilag változatlan maradt. A csapat ruházata ugyanakkor már jóval látványosabban idézi meg a Union Jacket.

williams-silv-2 

James Vowles csapatfőnök szerint különleges érzés hazai közönség előtt versenyezni: „Büszkék vagyunk rá, hogy ezen a héten mi hordozzuk a brit zászlót a Brit Nagydíjon. Az első győzelmünktől a századikig Silverstone adott otthont a Williams legikonikusabb pillanatainak, és nincs még egy olyan hétvége a Formula–1-ben, amelynek ilyen hangulata lenne. Valóban érezzük a szurkolók energiáját, és ezt visszük magunkkal az egész hétvégén.”

williams-silv-1

A bemutató után az X-en sem maradtak el a csipkelődő megjegyzések:

„Ez sértően gyenge. Valaki összefirkálta az orrkúpot, és ezt különleges festésnek nevezitek?”

„Lehet, hogy én nem látom, de pontosan hol van a Union Jack?”

 „Az új festés itt van velünk a szobában?”

Nem tagadta a Haas főnöke, hogy Fornaroli képben lehet náluk

A Formula–2 tavalyi bajnoka, Leonardo Fornaroli egyre komolyabb jelöltként merül fel a Haas 2027-es versenyzői ülésére. Az olasz pilóta neve azután került előtérbe, hogy a csapat nemrég lehetőséget adott neki egy két évvel ezelőtti Formula–1-es autó tesztelésére Jerezben, miközben Esteban Ocon jövőjével kapcsolatban továbbra is élnek a találgatások.

A teszt azért is keltett feltűnést, mert Fornaroli a McLaren versenyzői programjának tagja, miközben a Haas hasonló tesztjein általában a Toyota támogatásával japán versenyzők kapnak lehetőséget. A 2027-es ülésre több név is felmerült már, köztük Ryo Hirakawa, Jack Doohan, Rafael Camara és Yuki Tsunoda.

fornaroli-mcl

Ayao Komatsu az Osztrák Nagydíj hétvégéjén hangsúlyozta, hogy a TPC-program célja a fiatal tehetségek kipróbálása: „Nem tudom, hová vezet ez, de a TPC-programunk célja, hogy lehetőséget biztosítsunk a fiatal versenyzőknek. Leo a Formula–2 regnáló bajnoka, erős versenyző, a McLarennél pedig nagyon jó képzési programban vesz részt, ezért örültünk a lehetőségnek, hogy közelebbről is megnézhetjük.”

Komatsu ugyanakkor nem akarta tovább táplálni a találgatásokat a jelenlegi felállással kapcsolatban, de egyértelmű cáfolatot sem fogalmazott meg: „Nem tudom, szükségünk lesz-e új versenyzőre, mert jelenleg a két jelenlegi versenyzőnkre összpontosítok.”

A riválisok viccet csináltak Russell sárgazászlós köréből

George Russell vasárnapi győzelme sem vetett véget annak a vitának, amely az időmérő edzésen futott pole-körét övezi. A Mercedes versenyzője úgy szerezte meg az első rajtkockát, hogy Max Verstappen Q3-as balesete után szimpla sárga zászló volt érvényben azon a pályaszakaszon, Russell pedig mindössze körülbelül egytizedmásodpercet veszített az előírt lassítással. Többen ugyanakkor azt kérdőjelezték meg, miért nem lépett életbe dupla sárga zászló, miközben az incidens végül az orvosi autó beavatkozását is szükségessé tette.

A téma a futamon sem került le a napirendről. Verstappen, amikor mérnöke egy másik autó miatt sárga zászlóra figyelmeztette, ironikusan reagált: „Ez azt jelenti, hogy padlógázzal menjek el mellette, ugye?”

Fernando Alonso szintén odaszúrt a rádióban, miután kék zászlós szabálytalanság miatt vizsgálat alá vonták. A spanyol pilóta a büntetések következetességét kérdőjelezte meg: „Nem tudom, lehet, hogy háromperces büntetést kapok. Tegnap is láttuk, mi volt a sárga zászlóval.”

pf-sarga

Formula1.5 – Kétszereplős lett a bajnokság?

Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2026-os idény, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.

Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenkénti botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.

Bár a szezon első szakaszában a Haas tűnt a legerősebbnek, majd az észak-amerikai duplán Franco Colapinto remekelt, mostanra két versenyző emelkedett ki a másodosztály küzdelmeiből. Pierre Gasly továbbra is vezet a tabellán, de mivel egymás után szerzett két futamgyőzelmét követően ezúttal csak ötödik lett, hiszen a kissé váratlanul erőre kapó Audik mögé szorult (mindketten ide legjobb eredményüket állították be), Liam Lawson ismét tíz ponton belülre ért a franciához képest.

gasly-lawson

Két kettős győzelem után egy kettős győzelmet aratott ugyanis a Racing Bulls, egy-egy faenzai sprintgyőzelem után nagydíjon is sikerült Lawson vezetésével elsőként befutnia a kisbikáknak – mögöttük pedig az idei második dobogóját szerző Bortoleto ért be. Oliver Bearman hatodik helyének köszönhetően még mindig őrzi a bajnoki negyedik pozíciót annak ellenére, hogy az első két futam megnyerését követően Kína óta még csak dobogóra sem állt.

pf-bliga8

„Nem számíthatsz rá, hogy kívülről megkerülsz egy bajnokot” – Hamilton a Verstappen-csatáról

Az F1-es Osztrák Nagydíj első fázisában egymásra talált a két egykori nagy rivális, Lewis Hamilton és Max Verstappen: az egyértelműen gyorsabbnak tűnő holland támadta a Ferrari hétszeres világbajnokát. Elsőre kanyarokon keresztül csatáztak és fej fej mellett haladtak szinte, mígnem a 6-osnál a kívülről próbálkozó Verstappennek nem maradt helye. A négyszeres vb-győztes ekkor a rádión jelezte, hogy ezért szerinte „egyértelmű büntetés” járna Hamiltonnak.

A futam után maga a brit „nagyszerű és élvezetes” csatának nevezte a Verstappennel vívott küzdelmét, amikor pedig szembesítették ellenfele rádiós üzenetével, így reagált a 41 éves pilóta: „Kívülre ment. Nem számíthatsz arra, hogy kívülről megkerülsz egy bajnokot. Én sem számítanék rá, hogy ott kívülről ki tudom kikerülni őt, tartva az ívet. A kanyarcsúcspontnál hátrébb volt, és ezért ki kellett volna hátrálnia belőle.”

futam-18

Verstappen felnevetett, amikor Silverstone-t próbálta ki a szimulátorban

Az elmúlt hetekben csillapodtak az idei F1-es szabályokkal szembeni kritikák, de könnyen lehet, hogy a hétvégi Brit Nagydíjon újra felerősödnek a negatív hangok. A silverstone-i pálya ugyanis egyenesekkel és gyors kanyarokkal tűzdelt, így az előző néhány helyszínnel ellentétben nem sok lehetőség van az akkumulátorok „normál” visszatöltésére, azaz várhatóan újra jelentős lesz a lift-and-coast (amikor a pilóták a féktáv előtt elemelik a lábukat a gázról és „bevitorláznak” a kanyarba) és a superclipping (amikor a motor az autó gyorsítása helyett kvázi generátorként működve tölteni kezdi az akkumulátort). Erre utal a Spielbergben második Max Verstappen nyilatkozata is, aki egyszerűen elnevette magát, amikor a szimulátorban megtapasztalta, milyen lesz az idei autót vezetni a legendás pályán:

„Silverstone… úgy értem, imádom a pályát, de igen, vezettem néhány kört rajta a szimulátorban, és egyszerűen elkezdtem nevetni. Másik pályának érződött, hogy őszinte legyek. Alig volt a töltöttséged a kör során, folyamatosan lemerül. Úgyhogy nagyon más érzés lesz, mint amihez hozzászoktunk Silverstone-ban a nyomvonal miatt. Itt hosszú egyenesek vannak, kemény féktávokkal a végén, így fel lehet tölteni az akkumulátort. Ott viszont a hosszú egyenesek után például egy gyors kanyar jön, így nem igazán lehet feltölteni az akkumulátort. Emiatt a következő egyenesben nem sok mindened marad. Nehéz lesz.”

verstappen-f1-1

F2: Meglepetés a sprinten, Tsolov-győzelem a főfutamon Mini előtt

John Bennett és Nikola Tsolov győzelmét hozta a Formula-2-es két versenye a Red Bull Ringen. A szombati fordított rajtrácsos sprintfutamon John Bennett az utolsó körben előzte meg Sebastian Montoyát, így az idén eddig mindössze egyszer pontot szerző brit először nyert az F2-ben. A dobogót az abszolút sereghajtó Rafael Villagomez tette teljessé.

A vasárnapi főfutamon már a megszokott nevek harcoltak a győzelemért, végül pedig a Red Bull-junior Nikola Tsolovot intette le elsőként a kockás zászló – idén már negyedszer. A bolgár mögött a bajnoki éllovas Gabriele Mini futott be, ezzel az Alpine-akadémista előnye két pontra olvadt a tabellán. A dobogóra karrierje során először Oliver Goethe állhatott még fel, megelőzve a szombaton még büntetéssel hátrasorolt Rafael Camarát – aki viszont ezzel az összetettben visszaelőzte az egy ideig virtuálisan vezető, végül csak hetedik Alex Dunne-t a pontversenyben, hátrányuk 26 és 30 egység Tsolov mögött.

f2-tsolov-spielberg

F3: Mexikói és norvég győzelmek, óriási Ugochukwu–Slater csata Spielbergben

Ernesto Rivera és Noah Stromsted nyerte a Formula-3 versenyeit a Red Bull Ringen. A szombati fordított rajtrácsos első versenyen a Red Bull által támogatott mexikói Rivera a pole-pozíciós James Whartonnal harcolva szerezte meg karrierje első győzelmét, míg brit ellenfele az utolsó körben a dobogóról is leszorult, miután Pedro Clerot és Jin Nakamura megelőzte őt.

f3-rivera-1

A vasárnap reggeli főfutam elsősorban a két bajnokesélyes, Ugo Ugochukwu és Freddie Slater csatájáról marad emlékezetes. Ez a csata sokáig az elsőségért zajlott, a hajrában azonban utóbbi tridentes társa, a vele szombaton ütköző Noah Stromsted megelőzte őket, és megszerezte idei első, összességében második F3-as sikerét. Ugochukwu és Slater küzdelme az utolsó körökben egészen keménnyé vált a második helyért, egyszer össze is értek, az amerikai pedig kétszer is félig a fűre került, de végül Ugochukwu jött ki jól jobban a harcból, így növelte az előnyét az összetettben: most 16 ponttal vezet a második helyre előrelépő brit előtt.

f3-2

Ugochukwuról és Slaterről egyébként beszéltünk a Formula Podcast néhány nappal ezelőtti junioros adásában is:

A három kiállás lehet a leggyorsabb, a kettő a legnépszerűbb

A Pirelli motorsportrészlegének vezetője, Dario Marrafuschi az F1-es Osztrák Nagydíj helyszínén beszélt az ott tartózkodó újságírók, köztük Gobodics Tamás főszerkesztőnk jelenlétében arról, az előzetes várakozásaik hogyan változtak a hétvégi stratégiát illetően.

Mint az olasz szakember elmondta, az eddig tapasztaltak alapján a két- és a három kiállásos stratégiai működhet a versenyen, s bár papíron a három a leggyorsabb, a forgalmi helyzetek elkerülése érdekében a kettő mellett dönthetnek sokan.

Sok csapat meg is spórolt két kemény szettet, épp ezért a rajtnál használt közepes után kétszer a fehér oldalfalú Pirellikkel folytathatják sokan a várakozásaik szerint – de nem kizárt, hogy a rajtnál való előnyszerzés érdekében egyesek megkockáztatják, hogy a lágyakon kezdjék meg a futamot.

norris-spielberg-2

Ecclestone szerint túl sok olasz dolgozik a Ferrarinál

A Ferrari ugyan Lewis Hamilton barcelonai győzelmével közel két év után ismét futamot nyert, Bernie Ecclestone szerint az olasz istállónak továbbra is komoly belső problémái vannak. A Formula–1 korábbi első embere úgy véli, túl sokan akarnak beleszólni a döntésekbe Maranellóban. A 95 éves brit úgy nyilatkozott, hogy szerinte a Ferrari egyik legnagyobb gondja a szervezeti felépítés.

„A Ferrari problémája szerintem az, hogy túl sok olasz vesz részt abban, hogy megmondják, mit kell csinálni és mit nem. Valójában csak egy emberre van szükség, aki azt mondja, ezt vagy azt kell csinálni. Hogy igaza van-e vagy sem, azt majd az idő eldönti.”

A brit üzletember nem először fogalmaz meg hasonló kritikát: már 2018-ban is azt mondta, hogy a Ferrari „túl olasz”. Megjegyzése azért is furcsa, mert a Ferrarit jelenleg nem olasz szakember, hanem a francia Fred Vasseur irányítja csapatfőnökként. Ugyanebben az interjúban egyébként Ecclestone azt is elmondta, hogy semmi rosszat nem tud elmondani Ben Sulayem FIA-elnökléséről – persze ezzel az is összefügghet, hogy az elnök egyik legfontosabb embere épp Ecclestone felesége.

ecclestone

A Mercedes után a Ferrari megoldását is betiltja az FIA

Az FIA úgy döntött, hogy a 2027-es szezontól bezárja azt a szabályzati kiskaput, amelyet kihasználva a Ferrari egy egyedi fejlesztéssel állt elő. A maranellóiak még az előszezoni teszteken mutatták be a közvetlenül a kipufogócső fölé rögzített szárnyat, aminek célja a hátsó leszorítóerő növelése volt a diffúzor meghosszabbításával és a légáramlatok kisimításával. Bár a megoldás teljesen legális volt, a riválisoknak – köztük a Mercedesnek, a Red Bullnak és a McLarennek – komoly anyagi és tervezési nehézséget okozott a hátsó ütközési zóna átalakítása, hogy lemásolhassák az elemet.

Annak érdekében, hogy megfékezzék a költséges fejlesztési háborút ezen a kulcsfontosságú területen, az FIA és a csapatok vezetői megállapodtak egy úgynevezett „tiltott zóna” létrehozásáról a következő idényre. A tiltás előszeleként a Ferrari már az Osztrák Nagydíjon is tesztelt: Charles Leclerc autóját az első szabadedzésen vezető Dino Beganovic már a trükkös kipufogószárny nélkül vitte pályára az SF-26-ost.


Fotó: Ferrari

Piastri veszélyes precedenstől tart Gasly ügye után

Oscar Piastri szerint Pierre Gasly monacói büntetésének utólagos eltörlése ugyan érthető döntés volt, de veszélyes precedenst teremthet a Formula–1-ben. A McLaren versenyzője – aki szintén bokszutcai gyorshajtási büntetést kapott a Monacói Nagydíjon, de azt még a futam alatt letöltötte – úgy véli, elsőként azt kellene biztosítani, hogy hasonló hiba többé ne fordulhasson elő: „Az első dolog, amiről gondoskodni kell, hogy a jövőben megfelelően mérjék a bokszutcát.”

Piastri szerint Monacóban nem csak az Alpine kérdőjelezte meg a sportfelügyelők döntését: „Az Alpine vitatta a büntetést, szerintem mindenki vitatta a büntetéseket. Még soha nem láttam olyan futamot, ahol ennyi bokszutcai gyorshajtási büntetés lett volna. Az én esetemben pontosan tudtam, hogy nem hajtottam túl gyorsan. De általában az a hozzáállás, hogy megkapod a büntetést, és a legtöbb esetben nem igazán tudsz vitatkozni vele.”

A McLaren pilótája hangsúlyozta, hogy ez szerinte a legtöbb esetben jól működik, ugyanakkor most új kockázat jelent meg: „Szerintem az esetek 99 százalékában ez jó megközelítés. A mostani helyzet veszélye az, hogy ha egy csapat vagy egy versenyző úgy érzi, egy büntetés esetleg hibás, vagy van esélye megváltoztatni, akkor végigmegyünk ezen az egész folyamaton, és egy hónappal a futam után sem tudjuk hivatalosan a végeredményt. Ez a legnagyobb probléma.”

Piastri végül elismerte, hogy bizonyos szempontból egyetért Pierre Gasly álláspontjával, ugyanakkor szerinte ennek hosszú távú következményei lehetnek: „Valamennyire egyetértek Pierre-rel abban, hogy ha valamit ki lehet javítani, akkor értem, miért kell megtenni. Ugyanakkor ez egy nehéz precedenst teremt, mert a végén mindenki egyszerűen nem tölti le a büntetését, majd heteken át vitatkozik róla. Szerintem ezt senki sem szeretné látni.”

piastri-gasly-monaco

MotoGP: Bezzecchi-vezetéssel indult az asseni hétvége

A múlt vasárnapi brnói futamot eltiltás miatt kihagyó Marco Bezzecchi bizonyult a leggyorsabbnak mindkét pénteki edzésen a MotoGP Holland TT-jén. A vb-éllovas a némi téttel bíró délutáni gyakorláson kis híján hármas Aprilia-vezetést láthattunk, a KTM-es Pedro Acosta ugyanis a legvégén ugrott be a Trackhouse duója, Raul Fernandez és Ai Ogura közé. A negyedik márkatárs, Jorge Martin egy bukás után a kilencedik lett.

A gyári Ducatik ötödik-hatodik helyen zártak Francesco Bagnaia, Marc Marquez sorrendben, majd jött Fabio di Giannantonio, míg a top 10-be és ezzel a Q2-be Enea Bastianini és Alex Marquez kvalifikálta magát – igaz, utóbbi délután kétszer is elesett, másodszor ráadásul csúnyán meg is ütötte magát, így a barcelonai sérülése után újabb visszatéréssel próbálkozó gresinis további szereplése kérdésessé válhat. Bukott még a csapattársa, Fermin Aldeguer is, akit ráadásul kórházba is szállították további mellkasi és hátvizsgálatok céljából. A Hondák és a Yamahák mind a Q1-ben szerepelnek majd először a szombati időmérőn.

A pénteki edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marco Bezzecchi Aprilia 1'31.123  
2. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'31.300 0.177
3. Pedro Acosta KTM 1'31.310 0.187
4. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'31.362 0.239
5. Francesco Bagnaia Ducati 1'31.384 0.261
6. Marc Márquez Ducati 1'31.446 0.323
7. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'31.465 0.342
8. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'31.588 0.465
9. Jorge Martín Aprilia 1'31.638 0.515
10. Álex Márquez Gresini Ducati 1'31.701 0.578
11. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'31.727 0.604
12. Joan Mir Honda 1'31.825 0.702
13. Diogo Moreira LCR Honda 1'31.856 0.733
14. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'31.861 0.738
15. Fabio Quartararo Yamaha 1'32.086 0.963
16. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'32.304 1.181
17. Alex Rins Yamaha 1'32.372 1.249
18. Luca Marini Honda 1'32.401 1.278
19. Jack Miller Pramac Yamaha 1'32.140 1.017
20. Toprak Razgatlıoğlu Pramac Yamaha 1'32.593 1.470
21. Brad Binder KTM 1'32.827 1.704
22. Augusto Fernández Yamaha 1'33.110 1.987
23. Cal Crutchlow LCR Honda 1'33.215 2.092

bezzecchi-motogp-assen-day1

Fotó: Michelin Motorsport

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hagyomány: ismét együtt vacsorázott Spielbergben az F1-es mezőny

Évek óta tradíció az Osztrák Nagydíjat megelőző csütörtökön, hogy a Formula-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali közös vacsorára hívja a teljes mezőnyt. Ez a különleges esemény idén sem maradt el – íme, a nagy közös csoportkép a spielbergi vacsoráról:

Stefano’s drivers’ dinner - 2026 edition! ❤️#F1 #AustrianGP #Formula1

fotó: F1

„Itt fogok versenyezni jövőre, ez 100 százalék” – Russell rövidre zárta a Verstappen-pletykákat

Évek óta időről időre felröppennek találgatások arról, hogy Max Verstappen a Mercedeshez igazolhat, és mivel konkrétan ismét nem mondták még ki a felek, hogy biztos a közös folytatás – noha 2028-ig szól a szerződése a Red Bull-lal –, és információink szerint az F1-es Osztrák Nagydíj hétvégéjén is folytatódnak közöttük az egyeztetések, így ismét felmerülhettek kérdőjelek George Russell ülése kapcsán. Maga a brit azonban a hazai sajtójának nyilatkozva határozott kijelentést tett Spielbergben:

„Nem lesz bejelentés ezen a hétvégén. De itt fogok versenyezni jövőre is. 100 százalék. Még csak nem is beszéltünk erről: nem kell beszélnünk róla, még csak kérdőjel sincs. Nem akarok további részletekbe belemenni, de itt leszek jövőre, és ez tény” – idézi Russellt az Independent.

Utazó tudósítóink, Mészáros Sándor és Gobodics Tamás ugyancsak beszéltek Russell helyzetéről a csütörtöki videós bejelentkezésükben, konkrétan annak a pletykának a kapcsán, hogy a Mercedes már érvényesítette a hosszabbításról szóló záradékot a szerződésében – a videó IDE vagy a képre kattintva tekinthető meg:

727834184_2580797845710120_3268125095822238514_n_1

„Heteken át nem sok mindent tudtam csinálni” – Hamilton részletezte tavalyi tesztbalesetét

Csak a barcelonai győzelme után árulta el Lewis Hamilton, hogy nem maradt következmények nélkül a tavaly télen ugyanazon a helyszínen elszenvedett tesztbalesete. A Ferrarihoz akkor megérkező hétszeres F1-es világbajnok több privát TPC-teszten is részt vett akkoriban a Scuderiával, a katalán pályán zajló körözés azonban fájdalmasan ért véget számára. Azt csak az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján részletezte újságírói kérdésre, hogy pontosan milyen mértékben befolyásolta az ott összeszedett nyaksérülés a mindennapjait több héten át:

„Nagyon keményen a falnak ütköztem a tavalyi teszten. Ez kiütötte az egyik porckorongot a nyakamban, ami így nyomást gyakorolt az idegre” – magyarázta az előző szezonban az esetek többségében látványosan alulteljesítő Hamilton. „Úgyhogy kilenc héten át nem sok mindent tudtam csinálni. Minden nap dolgozott rajtom egy kiropraktőr, fizikailag nem tudtam aludni egyik sem. Fájdalomcsillapítókat kaptam, injekciót kellett adniuk nekem, mindent megtettem, hogy megpróbáljam orvosolni a dolgot. Szóval alapvetően ezzel próbáltam együtt élni. Nem könnyű abban a pozícióban, ahogy az autóban ülünk.”

hamilton-ferrari-barcelona-f1

Hivatalosan is eltörölte az FIA az elnöki időkorlátot

Eltörölték a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökére vonatkozó időbeli korlátozást – jelentette be az FIA a Makaóban tartott közgyűlést követően. Eddig egy elnök legfeljebb három négyéves ciklust tölthetett ki, ezt a korlátozást még az előző elnök, Jean Todt vezette be. Az ennek törléséről szóló javaslatot a hírek szerint maga Mohammed ben Sulayem terjesztette be, az FIA mai kommünikéje szerint pedig „szupertöbbséggel” el is fogadták az alapszabály frissítését.

A 2025 végén másodszor, kihívó nélkül megválasztott Ben Sulayem vezetése kapcsán többször felmerültek kemény kritikák az előző években, a mostani döntés pedig szintén egy abba az irányba mutató lépés, hogy meg akarja szilárdítani a hatalmát. Ráadásul a potenciális kihívók számára támasztott kritériumokat is szigorították: a jelölteknek jelentős tapasztalattal kell rendelkezniük egy FIA-szervezeten belül. Érdekesség egyébként, hogy az a korlátozás, miszerint az elnökjelölt a kandidálása során nem érheti el a 70 éves korhatárt, továbbra is érvényben maradt egyelőre, és mivel Ben Sulayem jelenleg 64 éves, jelen állás szerint továbbra is csak egy harmadik ciklusra maradhatna az elnöki székben.

bensulayem-fia

fotó: DPPI

Fotó: Gasly végre megkapta a monacói F1-es trófeáját

Csaknem három héttel a verseny leintését követően Pierre Gasly végre megkapta a Monacói Nagydíjon elért dobogójáért járó trófeát. A várakozás oka természetesen a büntetése körüli hercehurca volt, hiszen Gasly hiába ért célba eredetileg harmadikként Monte-Carlóban, kétszer öt másodperces időbüntetést kapott bokszutcai gyorshajtásért, így Isack Hadjar pezsgőzhetett a pódiumon. Az Alpine azonban felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, miután kiderült, hogy a FOM rossz távolságadatot használt a bokszutca elején a sebességek kalkulálásához, és a csapat sikerrel is járt: Gasly visszakapta a dobogóját, Hadjar pedig leszorult onnan.

Mivel a döntés ellen a Red Bull és a McLaren is fellebbezett, még mindig nem tekinthető hivatalosnak a Monacói Nagydíj végeredménye. Úgy fest azonban, hogy a Red Bull mostanra viszont úgy döntött, hogy átadja az Alpine-nak a jelen állás szerint őket jogosan megillető trófeát. „A monacói trófea hazatalált!” – írta néhány fotó kíséretében a közösségi oldalán Gasly, aki a képek tanúsága szerint az ágyba is magával vitte karrierje hatodik F1-es trófeáját:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

„Szükségünk van hősökre” – az F1 vezére reméli, Alonso még sokáig marad

Stefano Domenicali bízik benne, hogy Fernando Alonso még több évig az F1-ben marad, mivel szerinte a megfelelő autóval még mindig versenyképes lenne. Ez utóbbi kritérium jelenleg távolról sem adott az Aston Martinnál, amely pillanatnyilag az egyik, ha nem a leggyengébb konstrukció a mezőnyben. Ami pedig a visszavonulást illeti, Alonso két hete először fogalmazott úgy, hogy elképzelhető, hogy az volt karrierje utolsó barcelonai futama – igaz, jegyezzük meg, hogy a katalán pálya eleve nem is fog szerepelni a 2027-es naptárban a rotációs megállapodásuk révén, csak a 2028-asban.

Mindenesetre a FOM vezérigazgatója, aki annak idején a Ferrarinál volt Alonso csapatfőnöke is, bízik a 44 éves spanyol maradásában: „Sokat szenvedek Alonso miatt, mert nagyon tisztelem őt, és tudom, hogy fantasztikus” – nyilatkozta Domenicali az AS-nek. „De tudom, hogy kitartó. Remélem, lesz lehetősége megmutatni a tehetségét, ha egy jó autót kap. A mentalitása a félelem nélküli elkötelezettségről szól, minden szinten. Szüksége van a megfelelő projektre. Remélem, itt lesz, és nemcsak egy évig, hanem még hosszú ideig. Ténykérdés, hogy szükségünk van hősökre. Ezért számítok arra, hogy Fernando még sokáig itt marad, mert a megfelelő autóval még mindig roppant erős.”

alonso-aston-f1_3

Ezúttal Leclerc autóját vezetheti az első edzésen a Ferrari neveltje

Barcelona után Spielbergben is autóba ülhet a pénteki első szabadedzésen Dino Beganovic: a Ferrari akadémistája ezúttal Charles Leclerc SF-26-osát kapja meg az első 60 percre. Ezzel a Scuderia immár kettőt is kipipál a kötelezően előírt négy újoncszerepeltetésből a szezon során. Érdekes egybeesés, hogy a katalán helyszínen Lewis Hamilton ülte ki emiatt az FP1-et, ami után aztán végül megnyerte a futamot, első győzelmét aratva a Ferrarival.

Nem Beganovic lesz az amúgy egyetlen vendégszereplő a Formula-1-es Osztrák Nagydíj nyitó gyakorlásán: a Williamsnél Luke Browning, az Audinál Paul Aron, a Haasnál Ryo Hirakawa, az Aston Martinnál pedig Jak Crawford kap lehetőséget.

beganovic-ferrari-f1