DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Hamilton Brazília tiszteletbeli állampolgára lehet

A brazil parlamentben beadtak egy javaslatot, amely tiszteletbeli állampolgárukká fogadnák Lewis Hamiltont, miután a brit a brazil lobogóval ünnepelt a 2021-es verseny megnyerése után.

A hétszeres világbajnok – akit hazájában lovaggá is ütöttek – nemrég Brazíliában járt egy PR-eseményen, ahol az üzleti és digitális fejlődésről esett szó. Lewis Hamilton mellett olyan emberek is részt vettek a konferencián, mint az USA korábbi elnöke, Barack Obama, Richard Branson, a Virgin Racing alapítója és az egykori brazil elnök, Fernando Henrique.

A VTEY Day eseményén így nyilatkozott a dél-amerikai országról Hamilton: „Több időt szeretnék tölteni Brazíliában, mert nagyszerű kultúrája van. Korábban még csak Rióban és Sao Paulóban jártam, de szeretnék visszajönni ide karácsonykor, szilveszterkor, vagy valami más hasonló eseményre.”



„Neymar minden évben meghív engem és Gabriel is (Gabriel Medina profi szörfös – a szerk.), de sosem volt alkalmam itt tölteni valami hasonló eseményt. A brazil útlevelemre várok…” - viccelődött Hamilton, azonban ez a félmondat könnyen lehet, hogy hamarosan valósággá válik, mert nemcsak egy légből kapott elszólás volt a Mercedes versenyzőjétől.

A 37 éves pilóta ugyanis hamarosan Brazília tiszteletbeli állampolgárává válhat, miután Andre Figueiredo kongresszusi tag beadta a javaslatot, hogy kapja meg a brazil állampolgárságot, azt követően, hogy a tavalyi Brazil Nagydíj megnyerése után a nemzeti lobogóval ünnepelt, a tömeg pedig Hamilton nevét skandálta.

Ciro Gomes, Figueiredo pártjának tagja ezt írta a Twitterre: „Hamilton, téged már most a szívünkbe zártunk, és abban az esetben, ha megkapod a tiszteletbeli állampolgárságot, csak még közelebb kerülsz hozzánk” - mire a brit azt írta, hogy megtiszteltetés lenne.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: