McLaren-győzelemmel indult az IndyCar hibridérája
https://formula.hu/parc-ferme/38151
Történelmi versenyt rendeztek vasárnap Mid-Ohióban az IndyCarban, hiszen a szezon közepén debütáltak a már több éve várt hibrid hajtásláncok, ezzel pedig egy új korszak vette kezdetét az amerikai formulaautós szériában. Az első verseny egyetlen hibriddel kapcsolatos kiesést eredményezett, viszont az épp a bajnoki címért is harcoló Scott Dixonnál jelentkezett már a startnál.

Az élről Alex Palou indulhatott, a második kerékcserék során azonban megelőzte őt a szintén rendkívül gyors Pato O’Ward, akit aztán hiába kergetett a fináléban fél másodperces távolságból a címvédő spanyol, megőrizte a vezetést, így a Scott McLaughlin St. Petersburg-i kizárása révén megörökölt siker után idei második győzelmét aratta az Arrow McLaren mexikói pilótája. A dobogót egyébként – az éllovas duótól jócskán lemaradva – épp McLaughlin tette teljessé Colton Herta és Marcus Ericsson előtt. Az összetettben Palou növelte az előnyét a most csak 11. helyen befutó Will Powerrel szemben, míg O’Ward Dixont átlépve feljött a harmadik pozícióba. Az alábbiakban mutatjuk a verseny rövid videós összefoglalóját:
A futam végeredménye:
| 1. | Pato O’Ward | McLaren | Chevrolet | |
| 2. | Alex Palou | Ganassi | Honda | 0.4993 |
| 3. | Scott McLaughlin | Penske | Chevrolet | 16.1558 |
| 4. | Colton Herta | Andretti/Curb-Agajanian | Honda | 24.8725 |
| 5. | Marcus Ericsson | Andretti | Honda | 31.6809 |
| 6. | Alexander Rossi | McLaren | Chevrolet | 32.2443 |
| 7. | Christian Lundgaard | RLL | Honda | 32.5714 |
| 8. | Kyle Kirkwood | Andretti | Honda | 35.2218 |
| 9. | Christian Rasmussen | Carpenter | Chevrolet | 40.3182 |
| 10. | Santino Ferrucci | Foyt | Chevrolet | 46.9084 |
| 11. | Will Power | Penske | Chevrolet | 48.6546 |
| 12. | David Malukas | Meyer Shank | Honda | 49.3906 |
| 13. | Toby Sowery | Coyne/WR | Honda | 49.8866 |
| 14. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank | Honda | 51.8162 |
| 15. | Linus Lundqvist | Ganassi | Honda | 53.4794 |
| 16. | Sting Ray Robb | Foyt | Chevrolet | 54.7413 |
| 17. | Marcus Armstrong | Ganassi | Honda | 55.8399 |
| 18. | Graham Rahal | RLL | Honda | 58.8681 |
| 19. | Rinus VeeKay | Carpenter | Chevrolet | 1'00.4550 |
| 20. | Nolan Siegel | McLaren | Chevrolet | 1'05.8591 |
| 21. | Kyffin Simpson | Ganassi | Honda | 1'07.0413 |
| 22. | Agustin Canapino | Juncos Hollinger | Chevrolet | 1 kör /3.2775 |
| 23. | Romain Grosjean | Juncos Hollinger | Chevrolet | 1 kör /10.4894 |
| 24. | Pietro Fittipaldi | RLL | Honda | 1 kör /13.0034 |
| 25. | Josef Newgarden | Penske | Chevrolet | 1 kör /18.4108 |
| 26. | Jack Harvey | Coyne | Honda | 1 kör /42.4892 |
| 27. | Scott Dixon | Ganassi | Honda | Kiesett |
Két ralis ász és egy Európa-bajnok volt 2022 legjobb magyarja szerintetek
https://formula.hu/parc-ferme/34137
Lezárult az év magyar autóversenyzője közönségszavazás a Formula.hu-n – szokás szerint az olvasók véleményét is kikértük a hazai pilóták idei teljesítményéről. Csaknem tízezer voks érkezett be, amely alapján 2022 legjobb magyar autóversenyzője Csomós Miklós (ERC, Rali1) volt, megelőzve Kiss Norbertet (ETCR) és Bútor Róbertet (WRC, Rali1).
A közönségszavazás első tíz helyezettje, valamint a szakértők által összeállított TOP50 Magyar Autóversenyző lista bekerül az Autósport évkönyv 2022-be – amely december 1-jén érkezik a könyvesboltokba és a Formula.hu webshopjába.

Verhetetlen volt a McLaren a bokszban Abu Dhabiban – videó
https://formula.hu/parc-ferme/34136
Bár a saját maguk által néhány versennyel korábban felállított két másodperc alatti idei csúcsuktól elmaradtak, Lando Norris és Daniel Ricciardo egy-egy kiállásával elhozta a leggyorsabb kerékcserék rangsorának első két helyét az évadzárón a wokingi istálló. Ez volt a wokingiak idei hatodik elsősége e tekintetben, amellyel még így is elmaradtak a bokszban egyeduralkodó Red Bull tíz alkalmától. Videón az Abu Dhabi Nagydíj három legjobb szervizelése:
Nem kell Perez apja és társai az F1-be – mondja Villeneuve
https://formula.hu/parc-ferme/34135
A Mexikóvárosi Nagydíjon nagy rivaldafény kapott – és tegyük hozzá, harcolt ki magának – Antonio Perez, a Red Bull pilótájának édesapja. Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint a versenyzőapukáknak nem kellene szerepelniük:
„A csapatoknak jobban meg kellene válogatniuk, kit engednek be. Szerintem Perez apját távol kellene tartani. A közösségi médiában a szülők hangja eljut mindenhova. Ennek nem szabadna így lennie, nem kellene belefolyniuk. Ezért látjuk Jos Verstappent egyre kevésbé. Inkább kihagyják, és ez egy jó dolog” – fejtegette rovatában a Formule1.nl-en Villeneuve, aki Hamilton következő évi teljesítményéről és Vettel potenciális visszatéréséről is elmélkedett.

Ocon olyat tett, amire még senki nem volt képes Alonso mellett
https://formula.hu/parc-ferme/34134
Fernando Alonso híres arról, hogy rettenetesen nehéz őt legyőzni csapattársként a Formula-1-ben. Az idei szezont megelőzően Jenson Button volt az egyetlen, aki egy szezonon belül – 2015-ben – több pontot tudott szerezni nála ugyanabban az autóban (2001-ben a Minardinál Tarso Marques és ő is egyaránt pont nélkül zárt, míg 2007-ben Lewis Hamiltonnal végzett holtversenyben a McLarennel, azaz ők pontszám tekintetében nem előzték meg, csak a jobb helyezések okán zártak előtte a vb-tabellán).
Button produkcióját ismételte meg idén Esteban Ocon, aki 11-gyel több pontot szerzett az Alpine-nál, mint a kétszeres világbajnok – igaz, nem kis részben ez annak volt köszönhető, hogy Alonsót többször érte utol a technika ördöge. Amiben viszont még a 2009-es világbajnokot is felülmúlta Ocon, hogy ő lett az első, aki a csapattársakként töltött teljes idő alatt is több pontot gyűjtött, mint Alonso: bár a spanyol tavaly hét ponttal jobb volt a franciánál, összességében négy egységgel a fiatalabb pilóta felé billen a mérleg nyelve.

fotó: DPPI
Búcsúk mindenhol – így szólt a rádió Abu Dhabiban
https://formula.hu/parc-ferme/34133
Szezonzáróhoz méltón a csapatrádiós összeállítás túlnyomórészét is a verseny utáni elköszönések adják: Sebastian Vettel két embernek külön is köszönetet mondott, de Lando Norris is elköszönt Daniel Ricciardótól – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:
MiniDrivers: Dark Mini ellopta Hamilton kalapácsát és Vettel ujját
https://formula.hu/parc-ferme/34131
Dark Mini készülhet valamire, hiszen Hamilton kalapácsa mellett Vettel szögre akasztott mutatóujját is magával vitte, a német pedig azt a bizonyos 1-es táblát tulajdonította el. Lesz Mini for Speed idén is!
A kör, amellyel meglepetésre Norrisé lett a bónuszpont Abu Dhabiban – videó
https://formula.hu/parc-ferme/34130
Lando Norris a 44. körben futott 1:28,391-es ideje volt a leggyorsabb a vasárnapi szezonzáró versenyen, ezzel övé lett a leggyorsabb körért járó egy világbajnoki pont is. A mclarenes nem először hozta el a bónuszpontot 2022-ben, hiszen Monacóban is ő volt a legjobb e tekintetben. A szezonban azonban ebben is kiemelkedett Max Verstappen, aki ötször zsebelte be a leggyorsabb kört, megelőzve a négyszer élen végző George Russellt, valamint a három-három bónuszpontig jutó Charles Leclerc-t és Sergio Perezt. Az említetteken kívül Carlos Sainz és Lewis Hamilton kétszer, Guanyu Zhou pedig egyszer érte el a futam legjobb köridejét.
Raikkönen is szánt pár (nem túl sok) szót volt csapattársa visszavonulására
https://formula.hu/parc-ferme/34129
„Irány a visszavonulás! Gratulálok a remek pályafutáshoz, Seb!” – írta Kimi Raikkönen hivatalos Instagram-oldalán. Túl magvas gondolatokat nem szánt Vettel búcsújára, aki csak egy évvel maradt tovább a sportban nála – de nem is feledkezett meg az alkalomról, ami figyelemreméltó gesztus tőle, tekintve, hogy az egész évben ez volt egyetlen F1-es jellegű posztja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nyikita Mazepin is ott volt Abu Dhabiban – tanácsot is adott a négy távozó versenyzőnek
https://formula.hu/parc-ferme/34128
Egy nem is olyan régi ismerős tűnt fel a szezonzárón: a Haastól szezon előtt elküldött orosz versenyző, Nyikita Mazepin a helyszínen tartózkodott nézőként. Közösségi médiás posztjában néhány gondolatát is megosztotta a mezőnyből távozó négy versenyzőnek címezve – kifejtette, hogyan esik át egy távozó F1-es a tagadás, düh, alkudozás, depresszió és belenyugvás fázisain.
Végül személyesen a négy versenyzőnek is üzent: Vettel esetében a klímaharcot emelte ki, amely nem csupán a versenyzés közösségének válik majd hasznára, Ricciardónak azt kívánta, őrizze meg humorát, Latifinek megköszönte, hogy a Williams optimistán tekinthet a jövőbe, volt csapattársának, Schumachernek pedig, akivel együtt nőttek fel a sportban, sok szerencsét kívánt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Fellép a Formula-2-be Leclerc öccse, csapatot vált a Mercedes védence
https://formula.hu/parc-ferme/34126
Két F2-es versenyzői bejelentés is történt hétfőn, a sorozat Abu Dhabi szezonzárója után. A DAMS közölte, hogy egyik versenyzője 2023-ban a Ferrari-akadémista Arthur Leclerc lesz, aki a Formula-3-ból lép fel. A kisebbik Leclerc két szezont töltött az alsóbb szériában három futamgyőzelemmel, az idei évet hatodikként zárta a pontversenyben, de féltávnál még a bajnoki cím esélyesének tűnt.
Szintén ma erősítette meg a Prema, hogy Frederik Vesti csatlakozik a csapathoz – a dán pilóta második szezonjára készül a szériában, újoncként kilencedik lett az összetettben egy győzelemmel az ART-vel. A Prema az első csapat, amelynek teljes jövő évi felállása ismert: a Mercedes-védenc társa egy Ferrari-növendék lesz, Oliver Bearmen, aki egyetlen, bronzéremmel végződő F3-as szezon után máris az F2-ben folytatja. Ez azt jelenti, hogy az olasz istálló mindkét idei versenyzőjét lecseréli, Jehan Daruvala és Dennis Hauger sem marad.
A szezonzáró hétvégéjén még két átigazolást jelentettek be: a Red Bull-védenc Hauger a Felipe Drugovich révén egyéni címet, valamint csapatbajnokságot is megnyerő MP Motorsportnál folytatja, az energiaitalosok versenyzői akadémiájára frissen felvett Enzo Fittipaldi pedig a Charouznál töltött erős szezon után egy versenyképesebb csapatban, a Carlinban folytatja.

Az első képek: Gasly már az Alpine-ban ül
https://formula.hu/parc-ferme/34127
Két nagy reflektorfényt kapó csapatváltásra kerül sor a 2022-es szezont követően: Fernando Alonso az Aston Martinba, Pierre Gasly az Alpine-ba ül át – kedden már új csapatuknál vezetnek a gumiteszten, ezért az üléspróbát hétfőre ütemezték.
Az Alpine volt az első, amely képeket osztott meg új szerzeményéről: a 2017-ben kezdődő pályafutása eddigi hat szezonját Red Bull-kötelékben töltő Gasly elfoglalta helyét az A522-ben. A francia egy szürke, szponzorok nélküli overallt viselt, így téve eleget az év végéig még élő AlphaTauri-szerződésnek.
Getting acquainted with the #A522. Seat fit #F1Testing #Gasly pic.twitter.com/EcjQPj24JP
— BWT Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) November 21, 2022
Moving in day. Hello, @PierreGASLY #F1Testing #Gasly pic.twitter.com/rq8wacQPoN
— BWT Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) November 21, 2022
Best of the rest – nem lehet szó nélkül elmenni Norris szezonja mellett
https://formula.hu/parc-ferme/34125
Talán idén a korábbi szezonoknál kevesebb figyelmet kapott, de visszatekintve abszolút megérdemli az elismerést Lando Norris 2022-es éve. Hivatalos rajongói csapata, a Team #L4NDO így összegezte szezonját a közösségi médiában:
„MICSODA ÉV. Best of the rest, leggyorsabb körök, dobogó Imolában, az egyedüli, aki a három topcsapat mellett dobogót szerzett, 16 Q3-as szereplés, az egyetlen a középmezőnyben, aki több mint 100 pontot szerzett. Kihagytunk valamit?”
WHAT A YEAR. Best of the rest, fastest laps, podium in Imola, only driver outside of the top 3 teams to score a podium, 16 Q3 appearances, only midfield driver to score 100+ points, have I missed anything!? pic.twitter.com/bpjDI10ubI
— #L4NDO (@TeamL4NDO) November 20, 2022
Mick Schumacher is fánkozni kezdett a leintés után, a Haas leállította
https://formula.hu/parc-ferme/34124
A Formula-1-től talán időszakosan, talán végleg elbúcsúzó Mick Schumacher a dobogósokhoz és Sebastian Vettelhez hasonlóan egy kis füstöléssel akarta emlékezetessé tenni vasárnapját.
A csapat azonban megszakította és rászólt: „Sajnálom Mick, abbahagynád a fánkozást? Légy szíves, tényleg. Bocsánat, de nem csinálhatod.” Mire Schumacher nem épp boldogan válaszolt: „Én is szeretlek.”
A felvétel mellé tettek egy 2021-es felvételt is, szintén a levezető körről – akkor a Haas még nem tiltakozott a fánkozás ellen.
Itt a Gokart-ob 2023-as naptára
https://formula.hu/parc-ferme/34121
A Facebookon tette közzé a Magyar Gokart Szövetség a 2023-as Gokart Országos Bajnokság versenynaptárát. A szezon április első hétvégéjén kezdődik majd Kecskeméten, végül október második felében zárul - szintén a Gokart Stadionban. Négy helyszínen hat versenyhétvégét rendeznek 2023-ban, összesen nyolc kategória részvételével.

A MiniDrivers is elbúcsúzott Vetteltől
https://formula.hu/parc-ferme/34120
A spanyol karikaturista és animátor is elbúcsúzott a visszavonuló Sebastian Vetteltől.
Vízbe dobták, aztán megkötözve átadták az AlphaTaurinak De Vriest
https://formula.hu/parc-ferme/34123
A Mercedesnél szokás egy kellemetlen rituáléval búcsúztatni az elköszönő csapattagokat – nem volt kivétel Nyck de Vries sem, aki utolsó versenyét teljesítette tartalékpilótaként. A hollandot először belevágták a kikötő vízébe, aztán egy kiskocsira tették – gyorskötözővel még oda is rögzítették –, hogy áttolják új csapatához. De Vries még élvezte is a dolgot, legalábbis erre utal, hogy a sörét lazán a kezében tartotta.
Traditions, @nyckdevries! If you’re leaving the Team, you get dunked in the Marina. pic.twitter.com/fjJc3r5Xc0
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) November 20, 2022
Tippeltek a pilóták, ki nyeri a futball-vb-t
https://formula.hu/parc-ferme/34117
A legtöbben inkább csak hazabeszéltek, néhányan pedig elbohóckodták a dolgot, de azért kaptunk egy-két értékelhető választ is a pilótáktól azt illetően, hogy ki fogja megnyerni a vasárnap kezdődő labdarúgó-világbajnokságot.
— Formula 1 (@F1) November 20, 2022
Our grid predicts the winners of the World Cup! #AbuDhabiGP #F1 pic.twitter.com/dyaPIAowrs
Friss helyzetjelentés Abu Dhabiból: Vettel tortát, Gasly sorfalat kapott
https://formula.hu/parc-ferme/34119
Helyszínen lévő tudósítónk, Mészáros Sándor hívta fel figyelmünket, hogy az utolsó Formula-1-es versenyére készülő Sebastian Vettelt egy idei sisakját mintázó tortával lepték meg a mai napon, amit sikerült is lefotóznia kollégánknak, ahogyan jelen volt az AlphaTauri garázsa felé sétáló Gasly számára felállított díszsorfalnál is, aki utolsó versenyére készül a Red Bull kötelékében, miután 2023-ban Esteban Ocon csapattársa lesz az Alpine-nál.




