DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

RX: Tizenhét (!) magyar nevezett be a nyirádi vb- és Eb-fordulóra

Hétvégén Svédországban, Höljesben elkezdődik a Ralikrossz-világbajnokság és Európa-bajnokság 2024-es sorozata, a szezon három héttel később pedig Magyarországon, Nyirádon folytatódik: a WRX formájában egy újabb FIA vb-sorozat debütál hazánkban, az RX1 és RX3 Európa-bajnokság pedig harmadszor látogatja meg a Vörös Katlant.

Az esemény közeledtével a két Eb-széria nevezési listáját kiadták, rengeteg magyar résztvevővel: már az egy évvel ezelőtti tíz induló is tekintélyes hazai tábort jelentett, most ennél is számottevően többen, tizenhatan lesznek a hazaiak. Az Euro RX1 idei magyar alapemberei, akikkel már korábban, a törölt francia nyitány nevezési listája kapcsán foglalkoztunk Kárai Tamás, Benyó Máté, Koncseg Zoltán, Mózer Attila és Mózer Márk lesznek. Az ötösfogathoz Kiss László, valamint két Eb-újonc, Antal István és Held Zoltán csatlakoznak.

Az elsőkerekes Euro RX3 nyolcasa még izgalmasabb: Körmöczi Balázs és Kovács Sámuel lesznek az állandók, melléjük még hatan csatlakoznak, mindenekelőtt a kétszeres (2016, 2017) Európa-bajnok, Szabó Krisztián, akit 2021-es vb-szezonja óta nem láttunk nagy nemzetközi versenyeken. A címvédő Volland Racinggel induló Szabó mellett Répási Róbert, Ferjáncz András, Nagy Benjámin, Trepák Andor és Végh Tamás lesz az RX3-ban. A nevezési listák itt érhetők el.

A címben említett tizenhetedik magyar a Ralikrossz-világbajnokságon szerepel: a debütáló WRX nyirádi nevezéseit később teszik közre, az azonban már korábbról ismert, hogy Wieszt Jankó és a Renault Megane RX hazai vendégszereplőként rajthoz áll a versenyen, ahol az idei szabályok közösen engedélyezik az elektromos és benzinmotoros ralikrosszautók szereplését. Potenciális ellenfeleire a höljesi nevezési lista alapján következtethetünk.

Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért

Videón a holland dobogót érő manővere:

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló

Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:

 

Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!

Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"

Videón Ricciardo ijesztő incidense a rajtnál

Az Ausztrál Nagydíjat szerencsére megúsztuk baleset nélkül, de nem sokon múlt, hogy már az első métereken összetört autókat lássunk: 

A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon

A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.

Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?

2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:

 

Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n!

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Magyar sportbíró segít az Ausztrál Nagydíjon

Több honfitársunk mellett Hetyey Júlia sportbíróként dolgozik ezen a hétvégén a melbourne-i Albert Parkban:

Két keréken érkezett az F1 két főkolomposa a nyitányra

Kollégáink jelentik a helyszínről:

Verőfényes napsütésben, tomboló rajongók sorfala között, négy helyett egyelőre két keréken érkezett az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, a melbourne-i Albert Parkba az F1 jelenlegi két fenegyereke, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Az idény első összecsapására hangoló két pilóta ezen a hétvégén is imádja a kétkerekű közlekedési alkalmatosságokat: a Mercedes versenyzőjénél tavaly is számos alkalommal láthattuk kedvenc elektromos rollerét, amelyet ide is magával hozott, míg a Ferrari pilótája – a hétvége folyamán nem először – egy országúti bringával érkezett.

A képre kattintva galéria nyílik!

Hallottátok már az F1 főcímzenéjét zongorán?

Hát most meghallgathatjátok.

 

Hol szedte össze azt a hét tizedet Vettel Hamiltonhoz képest?

Az F1 összehasonlító videója a pole-pozíciós brit és a harmadik helyre kvalifikáló német Q3-as köréről (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Hamilton

Mindenki dőljön hátra és élvezze! Volt benne hiba?

Írd fel a naptárba: Vasárnap AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Két fontos szponzor érkezését az Ausztrál Nagydíjra tartogatták a csapatok

Az új szponzorok többnyire a csapatok év eleji autóbemutatóin tűnnek fel, az Alfa Romeo és McLaren azonban Melbourne-re tartogatott egy-egy nagy horderejű bejelentést. A svájci istálló autójára az üzemanyagpartner Shell matricái kerültek fel: ez a Ferrarival való kapcsolat további erősödését jelzi. A McLaren pedig a Coca-Colát szerződtette az egész évre: az ikonikus italmárka néhány versenyen már tavaly feltűnt az autón, első F1-es szponzorációjaként.

Vettel a bajusza miatt lassult volna le?

Az időmérő edzés után az egyik riporter furcsa kérdést szegezett Vettelnek, mondván a feleségének meggyőződés, hogy azért került a Mercedesek mögé a német, mert a barcelonai tesztek óta bajuszt növesztett, ami plusz súlyt jelent. Vettel jót nevetett, de lányos zavarában csak annyit tudott mondani, hogy szerinte ez nem emiatt történt.

Az FIA tavalyi díjátadó gáláján egyébként már láthattuk a bajuszos Vettelt, aki így leginkább Nigel Mansellre hasonlít.

 

Kubica-defekt, Vettel-hiba, Mercedes-robbantás: Az időmérő legfontosabb pillanatai

A szombati kvalifikáció hivatalos összefoglaló videója az F1 YouTube-járól:

 

A rend kedvéért a harmadik szabadedzés összefoglalóját is idetesszük:

 

Vizsgálatok tömkelege az időmérő után - büntetésekkel

Chris Medland F1-es újságíró jelentette a helyszínről, hogy a versenyfelügyelők behívták Sergio Perezt az időmérő edzés után, hogy kikérdezzék a bokszutcában történt incidensről. Jól látható a videón, hogy Magnussent balesetveszélyesen engedték ki a garázsból.

Az FIA azonban nem adott rajtbüntetést a dán pilótának, „megúszta” ugyanis a Haas csapata egy 5000 eurós büntetéssel az esetet, mondván Sergio Pereznek kitérő manővert kellett végrehajtania, hogy ne történjen baleset. Szintén 5000 eurót dobhat be a közös kasszába a McLaren, miután ők még a harmadik szabadedzés során engedték ki veszélyesen a bokszutcába Norrist, miközben Kubica közeledett a wokingiak garázsa felé. A Racing Pointot is hasonló eset miatt vizsgálták, de Perezéket végül nem találták szabálytalannak a versenyfelügyelők.

 

Exkluzív fotók: Könnyekben tört ki az új versenyigazgató édesanyja

Érzelmes pillanatokban volt része az elhunyt F1-es versenyigazgató, Charlie Whiting helyére átmenetileg kinevezett Michael Masinak: a szakembert az édesanyja látogatta meg szombat reggel a paddockban, a formula.hu fotósa pedig megörökítette a különleges momentumot.

Mivel sportszakmai tekintetben nincs feljebb az F1-es versenyigazgatói státusznál (még akkor is, ha csak átmeneti kinevezésről van szó), teljesen érthető, hogy Masi édesanyja könnyek között köszöntötte fiát.

Az ausztrál szakember egyébként a melbourne-i hétvégén a váratlanul elhunyt Whiting mindhárom posztját betölti: startbíróként neki kell megadni a rajtjelet a futam indításához, versenyigazgatóként felügyeli az eseményeket, gondoskodik a szabályok betartatásáról és értelmezéséről, biztonsági delegátusként pedig biztonsági kérdésekben is a legfőbb döntéshozónak számít.

Fotók: Ollé Iván

Videó: Kubica majdnem a bokszfalra kente a Williamst

Nem elég, hogy a Williams egyértelműen a leglassabb autó, a nyolc év után visszatérő Robert Kubica még egy bakit is elkövetett a harmadik szabadedzésen: túl szélesen vette a bokszbejáratot és lágyan odaütötte autóját a falnak. Igazán kínos akkor lett volna, ha a felfüggesztés megsérül, de a lengyel folytatni tudta a tréninget, melyet 20. helyen zárt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The pit lane may have shrunk a bit since your last visit to Melbourne, Robert

Melyik F1-es pilóta idei sisakja a kedvencetek?

Egy videóban összeszedték az összeset.