DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

Palou a Dugóhúzóban előzött és nyert Laguna Secában – videó

Laguna Secában vendégeskedett a hétvégén az IndyCar mezőnye, ahol a címvédő Alex Palou a pole-ból indulva megszerezte idei második (a bajnokságon kívüli futammal együtt harmadik) győzelmét. A Ganassi spanyolja ugyan a rajtnál elveszítette a vezetést Kyle Kirkwooddal szemben, később visszatért az élre, majd a bokszkiállásokat követően a legendás Dugóhúzó-kanyarnál előzte meg Colton Hertát, amely után már nem engedte ki a kezéből az első helyet. Kettejük mögött Alexander Rossi állhatott még dobogóra, megelőzve az idei legjobb eredményét elérő Romain Grosjeant.

indycar-palou-lagunaseca

A verseny egyébként hemzsegett az incidensektől, különösen annak utolsó harmada. Luca Ghiotto még a futam elején csapódott a falnak, később Christian Lundgaard forgatta meg Marcus Armstrongot, a mezőnybe a Theo Pourchaire-féle halálos fenyegetések körüli botrány után visszatérő Agustin Canapinóval történt koccanás után Kyffin Simpson is megforgott, összegyűjtve Graham Rahalt, de ütközött két Penske-pilóta, Will Power és Scott McLaughlin is, ami utóbbi kieséséhez vezetett. A harmadik Penske-versenyző, Josef Newgarden a hajrában egy darabig második is volt, de két hiba után előbb az ötödik helyre csúszott vissza, majd az utolsó előtti körben azt is eldobta magától.

Az összetettben amúgy Palou az élre állt, megelőzve a vasárnap hetedik Powert és a hatodik Scott Dixont. A futam videós összefoglalója itt nézhető meg:

 

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Ganassi Honda  
2. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda 1.9780
3. Alexander Rossi McLaren Chevrolet 4.5136
4. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 4.8243
5. Kyle Kirkwood Andretti Honda 8.6768
6. Scott Dixon Ganassi Honda 9.1504
7. Will Power Penske Chevrolet 9.9964
8. Pato O’Ward McLaren Chevrolet 10.6214
9. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet 11.0025
10. Marcus Ericsson Andretti Honda 11.6398
11. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda 12.7088
12. Nolan Siegel McLaren Chevrolet 13.1305
13. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet 14.3770
14. Pietro Fittipaldi RLL Honda 14.7541
15. Christian Lundgaard RLL Honda 15.0744
16. David Malukas Meyer Shank Honda 18.5009
17. Linus Lundqvist Ganassi Honda 20.1723
18. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet 23.5447
19. Josef Newgarden Penske Chevrolet 27.2568
20. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet 1 kör /20.5955
21. Scott McLaughlin Penske Chevrolet 2 kör /22.1196
22. Marcus Armstrong Ganassi Honda 2 kör /38.6013
23. Graham Rahal RLL Honda Kiesett
24. Kyffin Simpson Ganassi Honda Kiesett
25. Jack Harvey Coyne Honda Kiesett
26. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet Kiesett
27. Luca Ghiotto Coyne/WR Honda Kiesett

Fél óra F1-es gyönyör a szemeknek és füleknek a pályaszélről

A téli várakozás jutalma: már felkerültek a videómegosztóra az első tesztnapon, pálya szélén készült videók. Csak semmi felesleges szövegelés: dőljünk hátra, és élvezzük az összesen csaknem 30 percnyi látványt és hangot!

Videó: Óriási baleset után szálltak ki sértetlenül az autóból

A Svéd Ralin történt az alábbi baleset, amikor egy R2-es Ford Fiesta csapódott neki nagyjából mindennek, ami az útjába került - szerencsére egyik versenyzőnek sem lett tulajdonképpen semmi baja.

 

Nemcsak megtartja, plusz szerepet is ad női tesztpilótájának az Alfa Romeo

A barcelonai teszt első napján az Alfa Romeo Racing csoportképein Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és a tartalékpilóta Robert Kubica mellett egy hölgy is mosolygott: szerdán jelentették be, hogy a kolumbiai Tatiana Calderón sorban a negyedik szezonban is marad tesztpilótaként az istálló tagja, sőt csapatnagyköveti szerepet is kap mellé.

Frederic Vasseur csapatfőnök nyilatkozata szerint a 26 éves Calderon „egyre értékesebben” járul hozzá a csapat működéséhez, és „hibátlan volt minden alkalommal, ahányszor a pilótafülkébe ült”. Erre az elmúlt három évben évi egy-egy teszt erejéig került sor, 2019-ben a Paul Ricard pályán. Különbség az előző évekhez képest, hogy Calderón alfás teendői mellett nem az F1-es hétvégéken rendezett utánpótlássorozatokban (GP3, majd tavaly F2), hanem Japánban, a Super Formulában fog aktívan versenyezni.

Így áll az F1-es mezőny két órával a mai tesztnap vége előtt

Két óra van hátra az első tesztnapból, nézzük, mi történt az ebédszünet óta. A Mercedesnél Bottast váltó Hamilton faragta tovább csapattársa legjobb idejét, a mérce már 1:17,000 alatt van. A csapatok hihetetlenül megbízható autókkal érkeztek, délután a legnagyobb fennakadás a Renaultnál volt, ahol a pilótacsere során ment el 85 perc azzal, hogy átállították a technikát Ricciardo számára. A Mercedes, a Red Bull és a McLaren már most 120 megtett kör felett jár, de a Williams is presztízskérdést csinált a menetteljesítményből, ők 110 felett teljesítettek.

Élő szöveges közvetítésünket itt olvashatod.

teszt1allas16

Hamilton után Ricciardo is lila sisakkal állt elő

A Renault ausztrál pilótája az elhunyt Kobe Bryant előtt állít emléket a "Mamba Mentalitás" feliratú bukósisakjával. Ez nem a végleges festése, csak a teszten tervezi használni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

T E S T helmet 2 0 2 0. Kobe tribute

Már itt is van egy igazi belsőkamerás kör Barcelonából

A meglehetősen erős tempóval nyitó Sergio Perezzel mehetünk körbe a teszt helyszínén:

 

Sárga lesz a Renault: a csapat megmutatta, hogy milyen az autó a valódi festéssel

Egyelőre feketében pompázik a Renault idei F1-es autója, a csapat azonban közzétett egy videót a filmforgatási napról, ahol látszik, hogy milyen lesz majd élesben:

 

 

Így áll két óra után az F1-es teszt első napja

Így állunk két óra után - láthatjuk az időket és a körszámokat is, technikai hibáról egyelőre senkitől nem érkezett hír, mindenki futja a maga programját gond nélkül.

Az örökranglistán a Mercedes csak a Williams után jön

Sikert sikerre halmoz az F1-ben idén tizedik jubileumára készülő Mercedes istállója, ám még az utóbbi évek végeláthatatlannak tűnő dominanciája sem volt elég arra, hogy a márka minden F1-es rekordot magáénak tudhasson. A legtöbb futamgyőzelem mutatójában például idén van először esélyük arra, hogy egyáltalán az első háromba beférjenek. Tizenhárom versenyt kellene nyerniük ahhoz, hogy az 1975 óta versenyző Williams eredményét idén túlszárnyalják. Így néz ki jelenleg a tabella, amelyen érdemes megnézni a győzelmi arányokat is:

Helyezés Csapat Futamgyőzelmek száma Győzelmi arány
1. Ferrari 238 24%
2. McLaren 182 21%
3. Williams 114 15%
4. Mercedes 102 49%
5. Lotus 81 13%

williams-1994-f11

Videó: a nézők is besegítettek a Svéd Rali győztesének

Még a Svéd Rali elején történt, hogy Sebastien Ogier kiütött az útra egy reklámtáblát, amit aztán lelkes nézők kemény munkával tüntettek el onnan, hogy a következőnek érkező Elfyn Evans előtt már semmi zavaró tényező ne legyen - ezzel talán ők is hozzájárultak a walesi klasszis futamgyőzelméhez: 

1,3 millió forintért kelt el Michelisz Norbert versenysisakja

Emlékeztek arra a jótékonysági licitre, amely Michelisz Norbert közösségi oldalán zajlott a WTCR-bajnok sisakjáért? Az AFM jelen volt, mikor a győztes átvette jutalmát.

Videó: így járatta be új autóját a Williams

A grove-iak is közzétették a lassan szokássá váló belsőkamerás felvételt az új autó megmozgatásáról:

Videó: Átvette a sport Oscar-díját Hamilton

Évről évre jelölték rá, tegnap este pedig végre magához is vehette az idei Laureus-díjat Lewis Hamilton. A hatszoros világbajnok a harmadik F1-es pilóta, akinek teljesítményét elismerték a 2000 óta minden évben kiosztott díjjal. Hamilton köszönőbeszédében a sokszínűség támogatására és a nemek közti egyenlőségre hívta fel a figyelmet.

Szép próbálkozás: Megtréfálta az Alfa a túl kíváncsiakat

„Egy nap” – ezzel a címmel tett közzé egy elsötétített képet 2020-as autójáról az Alfa Romeo Racing a közösségi médiában, a barcelonai tesztelés kezdete előtti napon. A leleményesek megpróbálkoztak azzal, hogy a fényerővel és kontraszttal játszadozva többet meglássanak a Fioranóban álcafestéssel kipróbált modellből: ha azonban megfelelően világosítjuk ki a képet, részletek helyett a „Nicy try”, azaz „Szép próbálkozás” felirat rajzolódik ki a C39 oldalán.

Először próbálta ki Verstappen és Albon az Aston Martin hiperautóját

Közeledik az idő, hogy a közutakon is feltűnjön a 150-es példányszámban készülő hiperautó, az Aston Martin Valkyrie, amely Adrian Newey keze nyomát viseli magán, 2020 második félévében az első tulajdonosok megkapják a 6,5 literes szívómotorral hajtott hibridet. Ősztől pedig a modell már a WEC-ben fog versenyezni.

 

Az autó nyilvánosan először a 2019-es Brit Nagydíjon gurult aszfaltra, múlt szerdán pedig ugyancsak a silverstone-i pályán járt. Ezúttal a VP1 elnevezésű prototípust a Red Bull pilótái sem csak nézték, hanem meg is hajtották: Max Verstappen és Alexander Albon egyaránt vezethették a modellt (ugyanaznap, amikor az RB16 is pályára gurult). Az eseményről készült képanyagot most tette közzé a Red Bull.

Verstappen kiemelte a még fejlesztés alatt álló autó agresszív kinézetét, az utcai autókhoz viszonyított hatalmas tempókülönbséget, valamint a hihetetlen leszorítóerőt, míg Albont elsősorban a hiperautó megjelenése babonázta meg.

Két másik prototípus is a pályán volt, a VP2 és VP3 kódjelű, melyeket Aston-tesztpilóták, Chris Goodwin, Darren Turner és Alex Lynn vezettek.

A Racing Point bemutatójába Grosjean ekézése is belefért

Könnyű célpontot választott viccéhez a Racing Point vezérigazgatója a csapat tegnapi autóbemutatóján. Otmar Szafnauer az idei célokat és az alakulatban rejlő lehetőségeket fejtegette, amikor oda kanyarodott, hogy bennük korábban is megvolt a potenciál a folyamatos pontszerzésre, de "Grosjean még mindig versenyez", így bármikor nekiütközhet valamelyik pilótájuknak.

Szafnauer egyébként magasra tette a lécet a pilótái és a mérnökei előtt, ugyanis azt várja, hogy idén mindkét autó legalább egyszer dobogós helyen végez.

grosjean-2019-portre1

Kubica máris az Alfába ülhet: A lengyel kezdi a tesztet

A Williamstől versenyzőként távozó, Alfa Romeónál tartalékpilótaként új otthonra lelő Robert Kubicáé a jog, hogy a csapatnál először autóba üljön a szerdán induló, háromnapos első barcelonai teszten. Kubica a nyitónap délelőttjét kapta meg, délután Antonio Giovinazzi következik. A csütörtök Kimi Raikkönené, a péntek ismét Giovinazzié lesz. Bár a teszten Kubica ülhet először a C39-be, nem ezek lesznek a modell első körei, múlt pénteken Fioranóban Raikkönen már bejáratta az autót.

Kubica, aki személyes támogatóját, a PKN Orlent névadó szponzorként hozta a csapathoz, tartalékosi állása mellett tesztnapokon és szabadedzéseken is lehetőséget kaphat. Sűrű szezonjában teendőit a DTM versenyeivel kombinálja, a német túraautós szériában az ART BMW-jét vezeti – egy friss interjúban pedig arról beszélt, az F1-es visszatérésről sem mondott még le teljesen.

Nem csupán az Alfa Romeo jelentette be már felállását: a Ferrarinál Vettel kezd, Leclerc zár, és a középső napot felezik, a Red Bullnál Verstappen indít és pénteken osztozkodnak, ahogy a Haasnál és a McLarennél. Ennél a két csapatnál Magnussené és Sainzé a kezdés.

F1, Michelisz és más finomságok a februári Motorsporthíradóban

Tartalom:

Liciten kelt el Michelisz Norbert sisakja

Bemutatkoztak az idei F1-es autók

Belekóstolt a ralikrosszba az alpesi sí világbajnok

Interjú a safety car pilótájával, Bernd Mayländerrel

F1-es tesztpilóta lett a magyar kötődésű Roy Nissany

Az élről a kórházba került a NASCAR pilótája

A legendás 500 mérföldes verseny utolsó körben szenvedett súlyos balesetet a NASCAR veteránja, Ryan Newman. A 42 éves versenyző két körrel a vége előtt még harmadik volt, majd egy rövid időre átvette a vezetést, de a célvonalat már a levegőben lépte át. Riválisa, Ryan Blaney az utolsó métereken lökte meg Newman autóját, aki tehetetlenül a falba csapódott, majd Corey LaJoie elé pattant, aki telibetalálta a Mustangot. 

Miközben az égő autót oltották, a közönség megdöbbenésére az élen leintett Denny Hamlin gumiégetéssel ünnepelte az eredményét. Newmant súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel ápolják egy floridai kórházban.

Unta a sablonokat, kitalált valami újat a fotózáson az F1-esből lett IndyCar-pilóta

A korábban Formula-1-ben Marussiával szereplő Max Chilton, aki a Carlin egyik versenyzője lesz 2020-ban, immár hatodik amerikai szezonjában, a közös IndyCar-fotózáson gondolt egyet, és alkotott formabontót: