Espargaro pénteki körrekorddal öblítette le a bejelentését, Marquez megint Q1-es
https://formula.hu/parc-ferme/37948
A Katalán Nagydíjjal folytatódik a hétvégén a MotoGP szezonja, a mezőnyre pedig szokás szerint két tréning várt pénteken. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Jorge Martin volt a leggyorsabb, a lényeg azonban a délutáni egyórás edzés volt, amelyen eldőlt, kik jutnak automatikusan az időmérő második felvonásába.
Az utolsó percek tűzijátékából a visszavonulását a minap bejelentő Aleix Espargaro jött ki győztesen, 1:38,562-es rekordidővel zárt az élen az Apriliával. Remekül mentek a KTM-ek is, hiszen Brad Binder úgy is második lett, hogy kétszer is (!) bukott az edzésen, míg Pedro Acosta harmadik, Jack Miller pedig ötödik lett. Közéjük a címvédő Francesco Bagnaia férkőzött be legjobb ducatisként, míg a vb-éllovas Martin hatodikként zárt.

A top 10-be és ezáltal a Q2-be Enea Bastianini, Franco Morbidelli, a Yamahával meglepetésre Alex Rins, valamint Maverick Vinales fért még be. Kiszorult viszont onnan a két Marquez, a hajrában eleső Alex, valamint a Le Mans után ismét haloványabban kezdő Marc. Bukott még amúgy Fabio Quartararo, valamint Fabio di Giannantonio is – utóbbi Binderhez hasonlóan duplázott. A sort az öt Honda zárta – igaz, a szabadkártyás Stefan Bradl délután motorra sem ült betegség miatt.
A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'38.562 | |
| 2. | Brad Binder | KTM | 1'38.634 | 0.072 |
| 3. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'38.665 | 0.103 |
| 4. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'38.695 | 0.133 |
| 5. | Jack Miller | KTM | 1'38.702 | 0.140 |
| 6. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'38.793 | 0.231 |
| 7. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'38.831 | 0.269 |
| 8. | Enea Bastianini | Ducati | 1'39.017 | 0.455 |
| 9. | Alex Rins | Yamaha | 1'39.043 | 0.481 |
| 10. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'39.058 | 0.496 |
| 11. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'39.113 | 0.551 |
| 12. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'39.153 | 0.591 |
| 13. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'39.350 | 0.788 |
| 14. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'39.352 | 0.790 |
| 15. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'39.382 | 0.820 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'39.420 | 0.858 |
| 17. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'39.479 | 0.917 |
| 18. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'39.504 | 0.942 |
| 19. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'39.558 | 0.996 |
| 20. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'40.028 | 1.466 |
| 21. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'40.256 | 1.694 |
| 22. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'40.318 | 1.756 |
| Stefan Bradl | Honda | - |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Solberg 17 éves fia nyert, jól szerepeltek a magyarok az ERC harmadik futamán
https://formula.hu/parc-ferme/22121
A hétvégén rendezték a Rali Európa-bajnokság idei harmadik fordulóját Lettországban, ahol három magyar párosnak is szurkolhattunk. Az MNASZ Facebook-oldalának közlése szerint Az R5-ös autók között a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 14. helyen zárta a lettországi futamot. Ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs egy hellyel hátrébb végzett, a 15. helyen zártak. Az R2-esek között a Kristóf Klausz - Kecskeméti Balázs páros a 8. helyen ért célba. Az Európa-bajnokság júniusban folytatódik Lengyelországban.
A Liepeja Ralit a 2003-as ralivilágbajnok, Petter Solberg 17 éves fia, Oliver Solberg nyerte, élete első futamán az Európa-bajnokság legfelső kategóriájában. Solberg fia 13-ból 10 gyorsaságin volt a leggyorsabb, és 23 másodpercet adott a címvédő Alexej Lukjanuknak, aki idén először tudott versenyt befejezni.

Nem úsztuk meg utólagos büntetés nélkül a Monacói Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/22124
Bár Max Verstappen Lewis Hamiltonnal történt koccanását nem szankcionálták a felügyelők, egy másik incidenst is vizsgáltak még a leintés után. Kevin Magnussen Sergio Perezzel csatázott, a dán pedig védekezés közben átvágta az alagút utáni sikánt. A felügyelők ezt szabálytalannak találták, így öt másodperces büntetéssel sújtották, ezzel a Haas pilótája a 12. helyett a 14. pozícióban végzett a hivatalos eredmények szerint.

Fotó: Ollé Iván
Nézd itt élőben az Indy 500-at!
https://formula.hu/parc-ferme/22120
Magyar idő szerint 18:45-kor startol a világ egyik legpatinásabb autóversenye, az indianapolisi 500 mérföldes: bár Fernando Alonso nélkül rendezik meg a viadalt, érdemes lehet követni az eseményeket – IDE vagy a képre kattintva lehet ezt megtenni:
Lemaradtál a Berlin ePrix-ről? Itt pótolhatod a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/22117
A Formula-E hétvégi futamának hivatalos összefoglalója:
Ericsson már a verseny előtt nyert valamit Indianapolisban
https://formula.hu/parc-ferme/22116
Bár az Indy 500-at csak vasárnap rendezik, a hagyományoknak megfelelően már a pénteki Carb Day keretein belül sor került a Pit Stop Challenge-re, amelyet idén Marcus Ericsson nyert, a döntőben Scott Dixont felülmúlva:
A M1RA dobogóval, Nagy Dani egy ponttal zárt Hockenheimben
https://formula.hu/parc-ferme/22115
A hétvégén rendezték a TCR Európa-kupa második fordulóját a németországi pályán, ahol a mezőny két magyar pilótájának nem igazán jött ki a lépés. A M1RA-t erősítő Nagy Dániel a szombati futamot a 22. helyen zárta, míg vasárnap 15. lett, ez utóbbi eredményével egy pontot zsebelt be, míg a Zengő Motorsport Cupráját vezető Tenke Tamást – aki a Hungaroringen még a WTCR-ben indult szabadkártyásként – mindkétszer a 25. pozícióban értékelték.
Viszont a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított M1RA-nak így is volt oka az ünneplésre, Luca Engstler ugyanis az első versenyen egy jó rajtot követően másodikként futott be, ezzel első pódiumát jegyezte a magyar csapattal (a második futamot a hetedik helyen zárta). A győzelmeket amúgy Josh Files és Julien Briché zsebelte be Hockenheimben – a két futamot az alábbi videókban teljes egészében vissza lehet nézni:
Lauda előtt tiszteleg az egész mezőny Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22119
A Formula-1 vezetői azt szerették volna, ha ma mindenki egy piros sapkával tisztelegne a héten elhunyt Niki Lauda emléke előtt, ezt pedig a pilóták is megtették Monte-Carlóban. Szívszorító pillanatok!


Képek forrása: Twitter
Raikkönen csak kapott egy tortát a 300. nagydíja alkalmából
https://formula.hu/parc-ferme/22118
Kimi Raikkönen 300. nagydíjhétvégéjét teljesíti a Monacói Nagydíjon, ezen alkalomból - Raikkönen kifejezett kérése ellenére - megünnepelték ezt a mérföldkövet. (Raikkönen biztosan nagyra értékelte volna, ha szétkenik a tortát az arcán...)
Please, no! #Kimi300 #Kimi7 #MonacoGP pic.twitter.com/AZZ1oW1ABl
— Kimi Räikkönen #7 (@FansOfKR) May 26, 2019
Robert Wickens egyedül szállt fel egy repülőgépre
https://formula.hu/parc-ferme/22114
"Micsoda különbséget tesz mindössze két hónap! A st. petersburgi szezonnyitóra tartva még úgy szálltam fel, hogy magam mozgattam a lábaim, de a testemet tartania kellett másoknak, most viszont teljesen egyedül szálltam fel ugyanarra a repülőgépre! Bár az első és az utolsó lépésre nem vagyok büszke..." - tweetelte Robert Wickens.
What a difference two months has made! I boarded this plane for the season opener in St. Pete. @itskarliwoods was moving my legs, I had people supporting my body. Today I boarded the same plane fully independently!! I wasn’t proud of the first and last steps but very happy! pic.twitter.com/UIluFFTj7E
— Robert Wickens (@robertwickens) May 23, 2019
Raikkönen kedvenc versenyei a 300-ból
https://formula.hu/parc-ferme/22113
Kimi Raikkönen a 300. nagydíjára készül Monacóban, s bár ő külön kérte a csapatot, hogy ennek ne kerítsen nagy feneket, az F1 YouTube-csatornájának készítői elől nem menekülhetett, és kénytelen volt kiválasztani néhányat karrierje legjobb versenyei közül. A finn a végén aztán annyira sietett volna vissza a hotelbe, hogy még kis híján a mikrofont is eltörte, miközben valósággal letépte magáról.
Igencsak eleresztette magát a rádióban Kevin Magnussen
https://formula.hu/parc-ferme/22112
De hát ezt már megszokhattuk a dántól, aki ekkor még csak egy hatodik helynek örülhetett, később azonban kiderült, hogy a versenyen még eggyel előrébb kerülhet a rajtrácson.
"Legends!"
— Formula 1 (@F1) 2019. május 25.
K-Mag clipped the wall in qualifying, but he and @HaasF1Team recovered in superb style. The Dane will start P5 on Sunday! #MonacoGP @KevinMagnussen pic.twitter.com/IAbqdcy9Cx
Elitklub tagja lesz a monacói futam után Kimi Raikkönen
https://formula.hu/parc-ferme/22111
A Jégember a száguldó cirkusz történetében mindössze az ötödik versenyző lesz, aki minimum 300 versenyen indult karrierje során.
Az elődök:

Ezzel a körrel szerezte meg a Monacói Nagydíj első rajthelyét Lewis Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/22110
A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.
Leclerc előrébb kerül a rajtrácson
https://formula.hu/parc-ferme/22109
Nem az eredetileg megszerzett 16. helyről indul majd a Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, Antonio Giovinazzit ugyanis három hellyel hátrébb sorolta a versenybíróság Nico Hülkenberg feltartása miatt. Leclerc így a 15., az olasz a 18. pozíciót foglalhatja majd el a rajtrácson.

Lemaradtál a monacói F1-es időmérőről? Nézd vissza az összefoglalót!
https://formula.hu/parc-ferme/22108
A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.
Mi köze van a 2006-os Kínai Nagydíjnak a 2019-es Monacói Nagydíjhoz?
https://formula.hu/parc-ferme/22107
Bármilyen hihetetlen, a Michael Schumacher utolsó futamgyőzelmének helyszínén rajthoz álló mezőnyből már csak Kimi Raikkönen versenyez, mégsem a finnhez kötődik a fenti kérdés. Ez volt ugyanis az utolsó futam, ahol egy Honda-motoros autó az első három hely valamelyikére kvalifikált. akkor Rubens Barrichello indult a harmadik helyről a gyári Honda-csapat autójával, most, Monacóban pedig Max Verstappen várhatja ebből a pozícióból a piros lámpák kialvását.
2016-ban, Spielbergben, Jenson Button (McLaren-Honda) is a harmadik helyről indult, viszont az időmérőn az ötödik helyet érte el, és csak az előtte állók büntetése miatt került előrébb.
Our first top 3 start since China 2006 Nicely done, @Max33Verstappen #PoweredByHonda pic.twitter.com/1c8B3p94AJ
— Honda Racing F1 (@HondaRacingF1) 2019. május 25.
Így csapta falnak autóját Vettel a harmadik edzésen
https://formula.hu/parc-ferme/22106
Sebastian Vettel locks up and crashes in to turn 1 - FP3 - Monaco GP #F1 #Seb5 #MonacoF1 #MonacoGP pic.twitter.com/2MQ9tN9orz
— Eau rouge (@Insidef1) 2019. május 25.
Hazánkban járt Nigel Mansell utcai Lanciája
https://formula.hu/parc-ferme/22105
A Cassovia Classic keretében pénteken körülbelül ötven veterán autó látogatott el a sárospataki Rákóczi Múzeum kertjébe. Az autósklub igazi ritkaságokat vonultatott fel az előző évszázadból, ám még ezek közül is kiemelkedett egy kék Lancia 1963-ból, amely korábban a brit világbajnok Nigel Mansell tulajdonában állt. A hathengeres, 2,775 cm2-es motorral szerelt Flaminia GT Touring Superleggerát 1959 és 1967 között gyártotta az olasz márka.




Formula-E: Buemi második idei pole-ját szerezte Berlinben
https://formula.hu/parc-ferme/22104
A Nissan e.dams pilótája, a szezonben legjobb eredményeként két ötödik helyet jegyző Sebastien Buemi indulhat az élről a Berlin ePrix-n (rajt: 13 óra) - a svájci egyébként utolsó győzelmét is itt szerezte, két évvel ezelőtt. A sorozat 2015/2016-os bajnoka csaknem négy tizeddel bizonyult jobbnak, mint Stoffel Vandoorne (HWA Racelab), a második sorból Lucas di Grassi (Audi Abt) és Gary Paffett indulhat majd (HWA Racelab).
A tabella éllovasa, Jean-Eric Vergne a 8. helyről várhatja a rajtot, legfőbb bajnoki riválisa és csapattársa, André Lotterer legjobb ideje viszont csak a 21. pozícióra volt elég.

Megindult a zúzda Indianapolisban
https://formula.hu/parc-ferme/22103
Pénteken, a Carb Day részeként rendezték az Indy 500 hagyományos betétversenyét, az Indy Lights Freedom 100 névre hallgató futamát, amely hihetetlenül szoros befutó után Oliver Askew győzelmét hozta. A verseny elején azonban komoly baleset borzolta a kedélyeket: Chris Windom és David Makulas a pálya utolsó kanyarjában akadt össze, és kenődött a falra - szerencsére egyiküknek sem esett komolyabb baja.
