Espargaro pénteki körrekorddal öblítette le a bejelentését, Marquez megint Q1-es
https://formula.hu/parc-ferme/37948
A Katalán Nagydíjjal folytatódik a hétvégén a MotoGP szezonja, a mezőnyre pedig szokás szerint két tréning várt pénteken. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Jorge Martin volt a leggyorsabb, a lényeg azonban a délutáni egyórás edzés volt, amelyen eldőlt, kik jutnak automatikusan az időmérő második felvonásába.
Az utolsó percek tűzijátékából a visszavonulását a minap bejelentő Aleix Espargaro jött ki győztesen, 1:38,562-es rekordidővel zárt az élen az Apriliával. Remekül mentek a KTM-ek is, hiszen Brad Binder úgy is második lett, hogy kétszer is (!) bukott az edzésen, míg Pedro Acosta harmadik, Jack Miller pedig ötödik lett. Közéjük a címvédő Francesco Bagnaia férkőzött be legjobb ducatisként, míg a vb-éllovas Martin hatodikként zárt.

A top 10-be és ezáltal a Q2-be Enea Bastianini, Franco Morbidelli, a Yamahával meglepetésre Alex Rins, valamint Maverick Vinales fért még be. Kiszorult viszont onnan a két Marquez, a hajrában eleső Alex, valamint a Le Mans után ismét haloványabban kezdő Marc. Bukott még amúgy Fabio Quartararo, valamint Fabio di Giannantonio is – utóbbi Binderhez hasonlóan duplázott. A sort az öt Honda zárta – igaz, a szabadkártyás Stefan Bradl délután motorra sem ült betegség miatt.
A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'38.562 | |
| 2. | Brad Binder | KTM | 1'38.634 | 0.072 |
| 3. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'38.665 | 0.103 |
| 4. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'38.695 | 0.133 |
| 5. | Jack Miller | KTM | 1'38.702 | 0.140 |
| 6. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'38.793 | 0.231 |
| 7. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'38.831 | 0.269 |
| 8. | Enea Bastianini | Ducati | 1'39.017 | 0.455 |
| 9. | Alex Rins | Yamaha | 1'39.043 | 0.481 |
| 10. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'39.058 | 0.496 |
| 11. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'39.113 | 0.551 |
| 12. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'39.153 | 0.591 |
| 13. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'39.350 | 0.788 |
| 14. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'39.352 | 0.790 |
| 15. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'39.382 | 0.820 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'39.420 | 0.858 |
| 17. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'39.479 | 0.917 |
| 18. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'39.504 | 0.942 |
| 19. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'39.558 | 0.996 |
| 20. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'40.028 | 1.466 |
| 21. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'40.256 | 1.694 |
| 22. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'40.318 | 1.756 |
| Stefan Bradl | Honda | - |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A japán sportbírók komolyan vették a "warm-up" jelentését
https://formula.hu/parc-ferme/23489
A MotoGP japán futama előtt készítették ezt a videót, melyen a helyi sportbírók elképesztő kreativitása látszólag nem ismer határokat:
This is how race day kicked off in Motegi
— MotoGP™ (@MotoGP) October 20, 2019
Thanks to all the marshals at the #JapaneseGP for this! You're amazing, guys!
See you next year pic.twitter.com/lYhwYOvRz0
Alonso egy tízórás versenyen aratott diadalt
https://formula.hu/parc-ferme/23488
Egy spanyolországi tízórás gokartversenyen aratott győzelmet Fernando Alonso, három barátja társaságában. "Köszönöm mindenkinek, akik az esemény megszervezésén fáradoztak és azoknak is, akik kijöttek buzdítani bennünket! Találkozunk jövőre" - írta a spanyol az Instagramon.
Na ki az F1-es mezőny legjobb fotósa?
https://formula.hu/parc-ferme/23487
Szerintünk Valtteri Bottas! Lélegzetelállító képeket lő a finn, akinek nagy hobbija a fotózás.


Képek forrása: Twitter
De vajon mi történik a szerelők ruháival, ha véget ér a futam?
https://formula.hu/parc-ferme/23486
Ebben a videóban választ kaphatunk erre az égető kérdésre:
What happens to all of the team’s kit and equipment once the race finishes? Paul Ripke joins Karl, Head of Logistics, for break down and pack up in Singapore! pic.twitter.com/LERIAAbII8
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) October 20, 2019
Billy Monger és Dan Ticktum F3-as autót tesztelnek
https://formula.hu/parc-ferme/23485
Két évvel csúnya balesete után, melynek következtében mindkét lábát részben amputálni kellett, Billy Monger megkapja a lehetőséget, hogy egy Formula-3-as autót teszteljen, a Carlin jóvoltából. A valenciai teszten Dan Ticktum is részt vesz majd, aki nem sokkal utána részt is fog venni a makaói versenyen, amit rekordot jelentő harmadik alkalommal szeretne megnyerni. Ticktum számára egyébként nem alakult túl jól 2019, miután a balhés pilóta elveszítette a Red Bull támogatását.

Egyperces néma csend a Hagibis áldozataira emlékezve
https://formula.hu/parc-ferme/23484
A MotoGP japán futama előtt a csapattagok egyperces néma csenddel állítottak emléket mindazoknak, akik életüket vesztették az egy héttel ezelőtti Hagibis tájfun miatt. Az időjárási jelenség egyébként a Formula-1-es versenyt is alaposan felborította, hiszen a szombati napot törölték a naptárból, és vasárnap rendezték meg az időmérő edzést.
The #MotoGP paddock honoured those affected by #TyphoonHagibis with a minute's silence ahead of the #JapaneseGP races this morning pic.twitter.com/WumVl0GhDT
— MotoGP™ (@MotoGP) October 20, 2019
Marquez kapott egy fuvart a bokszutcáig
https://formula.hu/parc-ferme/23483
Marc Marquez alatt a nagy ünneplés közepette megállt a Honda, mivel kifogyott belőle az üzemanyag, így kénytelen volt bevontatni magát a bokszutcába. Szerencséjére segítségére sietett Hafizh Syahrin.
The first thing that has gone wrong all day! @marcmarquez93' Honda has stopped running, and the world champion receives a helping hand back to parc ferme from @hafizh_pescao55! #JapaneseGP pic.twitter.com/4hsRMyu95Y
— MotoGP™ (@MotoGP) October 20, 2019
Egy kis történelemóra, McLaren-módra
https://formula.hu/parc-ferme/23482
A Bruce McLaren által alapított istálló legelső, 1966-os, Ford által meghajtott gépétől egészen az utolsó szívómotoros, tehát a 2013-as konstrukcióig benne van a videóban minden autó, pilóta és festés. McLaren-rajongóknak kötelező!
Robert Kubica és a Bohemian Rhapsody esete
https://formula.hu/parc-ferme/23481
Aki ki akar égni már korán reggel, annak melegen ajánljuk ezt a videót. Megtekintés szigorúan csak saját felelősségre!
A Japán Nagydíj MiniDrivers-módra
https://formula.hu/parc-ferme/23480
A héten is megkaptuk a MiniDrivers által fémjelzett összefoglalóját a legutóbbi versenynek. A Japán Nagydíj történései a már jól megszokott, szarkasztikus stílusban. Most akkor kiugrott Vettel, vagy sem?
Grosjean kipróbálta magát kitesurfben
https://formula.hu/parc-ferme/23479
A Haas francia versenyzője úgy gondolta, miért ne próbálja ki a kitesurföt, ha már úgy is szabad hétvégéje van az F1-es pilótáknak. Egyedül a világos színű sisak nem tetszett Romain Grosjeannak.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonAbsolutely loving this (not so much the bright helmet tho ) @kite_r_evolution @zephcontrol
Ricciardo egy V8 Supercarral bohóckodott
https://formula.hu/parc-ferme/23478
Rick Kelly autóját próbálhatta ki a Renault sztárpilótája, Daniel Ricciardo. Elképesztő látni, mennyire könnyedén alkalmazkodnak az F1-es pilóták bármilyen más járműhöz. Nézzétek:
Eladó Raikkönen korábbi autója
https://formula.hu/parc-ferme/23477
Az október 17-én 40. születésnapját ünneplő Jégember korábbi Audi RS6 Avant 4.0 V8 TFSI utcai autója most eladósorba került. Igaz, a német gyártású személygépjármű már két éve nem a 2007-es világbajnok tulajdonában áll, hanem az Ilta Sanomat információi szerint egy finn üzletember, Mikko Koskivirta tette bele a kilométereket 2017 őszétől, aki nagyon szerette az autót: "Tudtam, hogy korábban ez az autó Raikkönené volt. A legjobb autóm volt" - mondta. 130.000 euróért árulja az eredetileg 230.000 eurós Audit, 2014-ben készült, 680 lóerős és 3,9 mp alatt van 100-on álló helyzetből.
A videón egy ugyanolyan modell látható:
Perez beállt sofőrködni az Uberhez
https://formula.hu/parc-ferme/23476
Egy kis mellékest vállalt Sergio Perez, és csatlakozott az utazásmegosztó alkalmazáshoz, az Uberhez: a mexikói a cég helyi központjába is ellátogatott, hogy a mindenki számára kötelező regisztráción részt vegyen.

Persze könnyen kitalálhatjuk, hogy nem hosszútávú karrierlehetőséget lát a sofőrködésben, hanem a jövő heti Mexikói Nagydíj előtt vállalt egy kis reklámszerepet: mindenesetre tény, hogy pénteken Mexikóvárosban cirkált, ahol fel is vett szerencsés utasokat – erről fotó tanúskodik.
Listo para mi primer día en la escudería 5 estrellas, arrancamos en unos minutos ¿Quieres que pase por ti? https://t.co/iPWS7VxfLY pic.twitter.com/2Kp8K0okxf
— Sergio Pérez (@SChecoPerez) October 18, 2019
Hihetetlent mentett a kisebbik Marquez
https://formula.hu/parc-ferme/23475
„Az évszázad mentése?” címmel tette közzé a videót a MotoGP YouTube-csatornája, minden joggal. Alex Marquez a Motegiban a Moto2-es kategóriában védett ki egy szinte garantált bukást. Randy Mamola ikonikus 1985-ös mentéséhez hasonlították a bravúrt.
Pályabíróra szerelt testkamera debütált a MotoGP-ben
https://formula.hu/parc-ferme/23473
Egy egészen látványos és meglepő újítást mutatott be a MotoGP a hétvégi japán fordulón, aminek köszönhetően a eddig nem látott szemszögből élhetik át a versenyhétvége egy-egy mozzanatát. Az egyik pályabíró mellkasára akciókamerát erősítettek, amivel olyan hatást értek el, mintha egy belső nézetes videojátékkal lenne dolgunk.
Rövid időn belül elveszítheti üzemanyagpartnerét a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/23471
Akár napokon felbonthatják a McLaren és a Petrobras szerződését - értesült a Motorsport.com. A wokingi csapat az idei szezontól egy ötéves együttműködési egyezséget kötött az olajipari vállalattal, amelynek 64%-a a brazil kormány tulajdonában áll. Az egyezség azonban nem zajlott zökkenőmentesen, a brazil miniszterelnök, Jair Bolsonaro májusban bejelentette, hogy a cég a kormány döntése miatt keresi a lehetőséget a szerződés felbontására. A szaklap szerint azóta zajlanak a tárgyalások a csapat és a cég között.
A dél-amerikai ország Gazdasági Minisztériuma által kiadott dokumentuma most arra enged következtetni, hogy a McLaren nem tudta meggyőzni a Petrobrast a maradásról. Ebben ugyanis az áll, hogy a 163 millió fontos szponzori egyezség "nem igazolható", és felbontották azt. A csapat egyelőre nem kommentálta a helyzetet.

Hamilton mégsem adja fel!
https://formula.hu/parc-ferme/23469
Néhány nappal ezelőtt Lewis Hamilton lehangolt Instagram-posztja járta be a közösségi médiát és online sajtót. „Őszintén szólva úgy érzem, hogy mindent feladok. Hogy teljesen kikapcsolok. Miért izgassam magam, amikor a világ ilyen káosz és úgy tűnik, hogy az emberek nem törődnek vele” – állt a bejegyzésben, sokan pedig találgatták, mi az oka Hamilton lehangoltságának.
Mint később kiderült, az ötszörös világbajnok eszmefuttatásának csak egy kiragadott részét vette át a média többsége, ez vezetett a tippelgetéshez. A teljes bejegyzésben a Föld tartalékainak feléléséről és az emberi faj egyre valószínűbb kihalásáról értekezett, továbbá arra bátorított mindenkit, legyen vegán, mert csak így menthető meg a bolygó.
Hamilton most ugyanazon a felületen, Instagramján közzétett egy újabb sztorit, amelyet sokkal optimistább hangvételben fogalmazott meg:
„Jó reggelt, Világ! Csak egy pozitív üzenetet szeretnék küldeni nektek. Remélem, csodálatos heteitek voltak, és remek hétvégét kívánok nektek. Díjazom a pozitív rezgéseket, melyeket irányomba küldtetek. Nem adtam fel, továbbra is itt vagyok és harcolok!” – olvasható a poszt, amelyet a Mercedes is megosztott: emiatt felmerül bennünk a gyanú, nem szólt-e vajon a csapat Hamiltonnak, ne legyen annyira pesszimista 13 millió követője előtt.
Feeling that positivity, @LewisHamilton! #StillWeRise pic.twitter.com/QYgrl7QisH
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) October 18, 2019
A VIP-autóztatások nem valók akárkinek
https://formula.hu/parc-ferme/23474
Például ennek az ázsiai nőnek sem, akinek menet közben visítozáson kívül más nem hagyta el a torkát.
Those #F1PirelliHotLaps are not for the faint-hearted! #JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/ZWxLwdHINs
— Formula 1 (@F1) October 18, 2019
Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!
https://formula.hu/parc-ferme/23472
A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.
