DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

Indy 500: Penske-tarolás az első időmérőn, Ericsson veszélyben

Szombaton rendezték a jövő hétvégi Indy 500 kvalifikációjának első napját, amelyen hármas Penske-siker született: Will Power teljesítette a leggyorsabb négykörös átlagot 376,197 km/h-s (233,758 mérföld/órás) átlaggal, megelőzve Scott McLaughlint és Josef Newgardent. A top 12 rajtsorrendje egyébként vasárnap dől majd csak el, a legjobb rajthelyekről döntő szakaszba bejutott még például két McLaren Alexander Rossi és Pato O’Ward révén, a kétszeres Indy 500-győztes ex-F1-es Takuma Sato is, illetve az autótörés után az utolsó pillanatokban javító Rinus VeeKay.

Nincs ott ellenben az első 12-ben például Colton Herta és a bajnoki címvédő Alex Palou sem: ők a 13. és 14. helyekről vághatnak neki a jövő vasárnapi ötszáz mérföldesnek. Scott Dixon is alulteljesített a 21. rajthelyével, míg Romain Grosjean 26. lett. Az utolsó négyes pedig szintén újra pályára gurul ma, hogy eldöntsék, melyikük marad le a futamról (a 34 nevezőből 33 indulhat): a névsor legnagyobb meglepetése Marcus Ericsson, aki a hétközi egyik edzésen nagyot is bukott. Ott van még a „kiesőzónában” az újonc és szintén autót röptető Nolan Siegel, a mezőny női versenyzője, Katherine Legge, valamint a tavaly eredetileg nem kvalifikáló, de végül a megsérülő Stefan Wilson helyére beülő Graham Rahal. Folytatás este 21 órától, amikor kialakul a végleges rajtfelállás.

Az Indy 500 kvalifikációjának első napja (a 13-30. rajthelyek eldőltek):

1. Will Power Penske
2. Scott McLaughlin Penske
3. Josef Newgarden Penske
4. Alexander Rossi McLaren
5. Kyle Kirkwood Andretti
6. Kyle Larson McLaren/Hendrick
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank
8. Santino Ferrucci Foyt
9. Takuma Sato RLL
10. Pato O’Ward McLaren
11. Rinus VeeKay Carpenter
12. Ryan Hunter-Reay DRR-Cusick
13. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian
14. Alex Palou Ganassi
15. Callum Ilott McLaren
16. Marcus Armstrong Ganassi
17. Ed Carpenter Carpenter
18. Kyffin Simpson Ganassi
19. Marco Andretti Andretti/Curb-Agajanian
20. Helio Castroneves Meyer Shank
21. Scott Dixon Ganassi
22. Agustin Canapino Juncos Hollinger
23. Sting Ray Robb Foyt
24. Christian Rasmussen Carpenter
25. Tom Blomqvist Meyer Shank
26. Romain Grosjean Juncos Hollinger
27. Linus Lundqvist Ganassi
28. Christian Lundgaard RLL
29. Conor Daly DRR-Cusick
30. Pietro Fittipaldi RLL
31. Marcus Ericsson Andretti
32. Nolan Siegel Coyne
33. Katherine Legge Coyne/WR
34. Graham Rahal RLL

indy500-power-penske

Mit kell elkövetni azért, hogy kitiltsanak az F1-es paddockból?

Az F1-ben dolgozó újságírók tevékenységét a helyszíni munka során rengeteg biztonsági és egyéb megkötés szabályozza, s noha természetesen nem minden vétséget torolnak meg a lehető legszigorúbban, az is előfordul, hogy kitiltásig fajul a helyzet. Többek között erről is beszélgettünk a Formula Podcast legutóbbi adásában, melynek e szakasza 01:14:30-tól hallható.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Két segítőt kaphat Masi idéntől

Az Abu Dhabi Nagydíj hajrájában történtek úgy tűnik, valóban változást hoznak a Formula-1 versenyirányításában. Az FIA megígérte, felülvizsgálja, hogyan fulladt a verseny zűrzavarba, és ha kell, megújult döntéshozatali rendszerrel térnek vissza. Sajtóértesülések szerint ez meg is fog történni, mégpedig úgy, hogy Michael Masi mellé két segítőt neveznek majd ki. Az egyik a WEC versenyigazgatója, Eduardo Freitas, a másik pedig a DTM korábbi felügyelője, Niels Wittich. Kettejük közül Wittich segítené Masi munkavégzését közvetlenül, a helyszínekről, míg Freitas „távmunkában”, Genfből tenné ugyanezt. Egy harmadik név is felmerült, Scott Elkins személyében, aki jelenleg a Formula-E-ért felel. Hogy mi lesz a végleges felállás az F1-es versenyirányításban, azt az FIA korábbi közlése alapján a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra fogjuk pontosan tudni.

Az F3-ban és az F2-ben is képviselteti magát az Alpine

A Ferrarihoz hasonlóan a 2022-es szezon előtt az Alpine is helyzetjelentést adott akadémistáiról, és úgy tűnik, a csapat nagyon is jó helyzetben van utánpótlást tekintve. A pilótanevelő programjukban két új fiatalt köszönthetnek Jack Doohan és Olli Caldwell személyében, előbbi a Virtuosi Racing, utóbbi a Campos színeiben áll rajthoz a Formula-2-ben. A Formula-3-ban szintén két tehetséggel képviseltetik magukat, Victor Martins az ART GP-vel írt alá szerződést, míg Caio Collet marad eddigi istállójánál, az MP Motorsportnál.

Ahogy a közlemény fogalmaz, 2021 a legsikeresebb éve volt az Alpine akadémiájának, hiszen Oscar Piastri, az F1-es csapat tartalékosa megnyerte az F2-es címet, míg Guanyu Zhou be is került a királykategóriába.

A WEC-ben folytatja Danyiil Kvjat

A Sebastian Vettel által csak Torpedónak bélyegzett orosz még nem fejezte be aktív autóversenyzői pályafutását. 2022-ben egy teljes szezonon át a Hosszútávú Világbajnokság mezőnyét erősíti majd, a G-Drive Racing pilótájaként, az LMP2-es kategóriában, Rene Binder és James Allen csapattársaként. Kvjat, akit a csapatfőnök, Roma Ruszinov az egyik legnagyobb orosz sportolóként jellemzett, természetesen a győzelmet vette célba, különösen Le Mans-ban.

Délben érkezik az új AlphaTauri – itt tudod követni a bemutatót

A Haas, a Red Bull, az Aston Martin és a McLaren után újabb Formula-1-es alakulat tartja meg a bemutatóját: Valentin-napra időzítette az AT03-as kódjelű gép leleplezését az AlphaTauri. A nagy pillanat pontban délben jön el, az eseményt az alábbi videóban lehet élőben követni:

Most viszonylag „olcsón” juthatsz hozzá F1-es autóhoz – vagyis csak majdnem

Ugyanis nem tényleges Formula-1-es versenygépet árusítanak az F1 Authentics oldalán, hanem a Pirelli egyik bemutatóautóját. A Pirelli bemutatóabroncsaival felszerelt, a 2018-as F1-es gépek alapján megépített modell teljesen fekete festéssel rendelkezik, kormánya viszont nem valódi, hanem játékkormány. Viszont cserébe jóval olcsóbbért lehet hozzájutni, mint amikor egy valódi korábbi F1-es autót kínálnak eladásra: ez „csupán” 25 ezer angol fontba kerül.

pirelli-auto-1

pirelli-auto-2

Ha lemaradtál a Formula-E mexikói futamáról, itt pótolhatod a lényeget

Magyar idő szerint szombat késő este rendezték az elektromos formulaautós világbajnokság idei harmadik versenyét, amelynek végén a Porsche aratott kettős győzelmet – de ha esetleg meg- vagy újranéznéd, hogy hogyan, itt a hivatalos videós összefoglaló a Mexikóváros ePrix-ről:

Videó: Mozgásban Mandalikában a MotoGP-motorok

Három napon át a vadonatúj mandalikai pályán készült a MotoGP mezőnye a rövidesen rajtoló 2022-es szezonra – az egyes napokról mozgóképes formában is készült válogatás:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Fizetésemelést kapott és Monacóba költözött Norris

Úgy tűnik, eddig szépen alakul Lando Norris karrierje: 2019-es debütálása óta többször is sikerült pozitívan meglepnie az F1 közönségét, tavaly kis híján az első győzelmét is megszerezte, nemrég pedig igencsak hosszú szerződéshosszabbítást jelentett be a McLarennel.

A fiatal brit természetesen nem részletezte, hogy mik is szerepelnek pontosan a friss megállapodásban, a McLaren e heti autóbemutatóján azonban annyit elárult, hogy ezentúl kicsit bővebb költségvetésből gazdálkodhat. „Mindenképpen jól fog jönni az a kis plusz. Minden szerződéssel jár valami extra. Ha jó szezonod van, akkor természetesen emelkedik a fizetésed, különösen, ha más csapatok is érdeklődnek irántad. Az mindig jót tesz anyagi szempontból” – fogalmazott. De leszögezte, ő korántsem a pénzért csinálja. „Nem ez a legfontosabb számomra. A boldogságom, az, hogy élvezzem, amit csinálok, mindenek felett áll. Mindig ez a döntő tényező. Korábban például azt mondtam, nem költöznék Monacóba, de a dolgok változnak.”

Norris épp nemrég fejezte be a költözködést is, bár van még némi teendője, amiket egyelőre halasztania kellett. „Végre beköltöztem a saját kis kastélyomba! Egy imádnivaló kis lakás, szép a kilátás. Nem voltam még ott túl sokat, a McLarennél időztem, aztán a BRDC díjátadóján, a szimulátorban is dolgoztam. De már beköltöztem, csak van még néhány doboz, ami kipakolásra vár.”

Állítsd Ricciardót egy zöld vászon elé és figyeld!

Az F1 mosolyembere mindenben megtalálja a mókázási lehetőséget, még egy egyszerű fotózásban is. A McLaren kapta lencsevégre a láthatóan nagyon jókedvű ausztrált.

Bottas-hasonmás tűnt fel a téli olimpián

Feltűnő hasonlóságot véltek felfedezni az Alfa Romeo finnje és egy amerikai curlingjátékos, Matt Hamilton között. Mintha maga Valtteri Bottas lenne az, csak álruhában. Vagy tényleg ő? Elvégre, egyéb elfoglaltságokra hivatkozva nemrég lemondta a Bajnokok Tornáját…

Verstappen megnyerte a Bathurst 12 órást

Természetesen virtuálisan. A friss F1-es világbajnok a holtszezonban egymás után indul a különféle szimulátorversenyeken – több-kevesebb sikerrel –, saját csapata, a Team Redline színeiben. A legutóbbi megmérettetés Bathurst aszfaltcsíkján egy 12 órás verseny volt, amelyen a holland csapattársával, Luke Bennett-tel domináns győzelmet aratott. Ugyan McLarenjét még csak az ötödik helyre kvalifikálta, néhány kör kellett csupán ahhoz, hogy az élre álljon. Verstappen elégedetten nyugtázta a sikert. „Jó verseny volt. Az autó nagyszerű volt, akárcsak tavaly. Luke is nagyon magabiztosan vezetett, amit jó látni. Örülök, hogy sikerült nyernünk” – kommentálta a hétvégét.

Buttonnal gokartozva készül a visszatérésre Albon

Alex Albon egy év szünet után tér vissza a Formula-1-be a Williams színeiben, és természetesen nagyon komolyan is veszi a felkészülést, úgy fizikailag, mint mentálisan. Trénere, Patrick Harding Los Angelesbe vitte őt edzőtáborozni, ahol szigorú napirendet követ: hetente ötször-hatszor, naponként kétszer vesz részt erőnléti edzésen.

Nemcsak Harding tartott azonban vele, hanem a Williams tanácsadója, Jenson Button is, akivel szintén gyakoroltak. „Los Angelesben összefutottam Jensonnel a helyi gokartpályáján. A gokartozás remek; nemcsak, hogy formában tart, de a versenyzés tiszta élményét is adja. Nyilván nem egy Formula-1-es autó, de a pályához képest nagyon gyors. Mentálisan segít újra felvenni a versenyzés ritmusát, a különböző érzetek a kezedben-lábadban pedig fizikailag segítenek visszarázódni. Jót versenyeztünk Jensonnel, még mindig olyan gyors, mint ahogy számítottam rá, jó móka volt” – mesélte a brit-thai, akinek kedden már a Williams autóbemutatóján lesz jelenése.

Russell megtalálta a saját nevét a Mercedesen

George Russell büszkék mutat rá a saját nevére a tavalyi fekete Mercedesen...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

 

Get in there, Lewis-összeállítással köszöntötte a születésnapos Peter Bonningtont egy szurkoló

Szombaton töltötte be 57. életévét Lewis Hamilton versenymérnöke, Peter Bonnington, vagyis "Bono" - ennek apropóján szurkolók százai köszöntötték fel, az egyikük pedig egy 2021-es Get in there, Lewis-összeállítást készített.

 

Wehrlein indulhat az élről Mexikóvárosban

Mexikó, azon belül pedig az Autodromo Hermanos Rodriguez pálya ad otthont a Formula-E idei harmadik versenyének. A pénteki napon egy szabadedzést már megtartottak, akkor André Lotterer volt a leggyorsabb, a Porsche rutinos versenyzője pedig a szombati második tréningen is jól szerepelt, igaz akkor Antonio Felix da Costa erősebbnek bizonyult nála. Később, ahogy a szezonnyitó hétvégén, úgy ezúttal is az új párharcos-kieséses formátumú kvalifikáción próbálták megszerezni a minél jobb rajtpozíciókat a mezőny tagjai.

Az első körben a Porsche tűnt a legjobbnak, hiszen Lotterer, valamint csapattársa, Pascal Wehrlein nyerték meg a csoportokat, ők pedig a negyeddöntőkből is kiemelkedtek, hiszen a Mercedes pilótáit kapták meg akiket végül sikerült kiejteniük. Az elődöntőben az előző futam győztese, Edoardo Mortara csapott össze Lottererrel, míg Wehrlein a sorozat kétszeres bajnokát Jean-Eric Vergne-t kapta. Ezekből a párosításokból alakult ki a Mortara-Wehrlein döntő, ahol utóbbi szerezte meg a pole-pozíciót, így ő várhatja az élről a mexikóvárosi viadalt, ami magyar idő szerint 23:00-kor kezdődik.

Ez a WRC: a pilóta totálkárosra törte az új autóját, szerelőnek állva segített újjáépíteni

A WRC-szezonnyitó Monte-Carli Rali legnagyobb balesetét Adrien Fourmaux szenvedte el, amikor nagy tempóval nekicsúszott egy hegyoldalnak, ami átrepítette a korlát felett és lezuhant a szakadékba. Az M-Sport vadonatúj csővázas hibrid Pumája jól vizsgázott, hiszen a francia pilóta és navigátora is sértetlenül szállt ki belőle, az elektromos rendszernek sem lett baja, de az autó többi része természetesen szinte megsemmisült.

Fourmaux viszont nem "csak úgy" várja, hogy a csapat újjáépítse neki a Fordot a soron következő Svéd Ralira, hanem maga is ellátogatott a főhadiszállásra és besegített a munkába. A WRC-pilóták egyébként is sokat tudnak az autójukról, hiszen kisebb technikai hibákat meg tudnak oldani a náluk lévő szerszámokkal, így szerelőnek is beillenek, Fourmaux pedig most ezt a tudását csillogtatta. A francia nagyjából egy hétig dolgozott a műhelyben, a futóművel, a hibrid rendszerrel, a kormánnyal és a hajtáslánccal is segített - mint mondta, elég nehéz úgy bemenni a csapathoz, hogy előtte totálkárt csinált, de ez azért könnyített a helyzeten.

 

fotó: M-Sport

Ralis tartalmakért csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken!

Talpig beöltözve: Verstappen és Perez idei uniformisa

A Red Bull szerdai bemutatóján a két pilóta még csapatpólóban vett részt: az istálló a közösségi médiában mutatta meg először a 2022-es overallt, amelyen már az új névadó szponzor szerepel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Nem félti kerékcsererekordját a Red Bull

A bokszutcai munka királya a Formula-1-ben kétségbevonhatatlanul a Red Bull Racing: sőt mi több, koronázott királya, mivel a leggyorsabb kerékcseréket pontozó DHL Fastest Pit Stop díjat 2021-ben sorban a negyedik alkalommal nyerte meg a csapat. Ezekben az években állította fel a Red Bull stábja a kerékcsererekordot: a 2019-es Brazil Nagydíjon 1,82 másodperc alatt cseréltek le négy kereket Max Verstappen autóján.

A csapatfőnök, Christian Horner úgy véli, a rekord 2022-ben nem fog megdőlni – a 18 colos kerekek méretükből és tömegükből fakadóan lelassítják a szerelőket, legalábbis egy darabig. „Biztosan hatással lesznek a kiállásokra: mind a gumi, mind a kerék nehezebb és masszívabb. Nálunk van a világrekord 1,82 másodperccel, és nem hiszem, hogy veszélyt fogunk jelenteni rá az első évben. Alkalmazkodni fogunk és finomítunk a technikánkon, de abban egész biztos vagyok, két másodperc közelébe tudunk kerülni még az új gumikkal is” – idézte az F1i Hornert.

Megmutatta az AT03 első darabját az AlphaTauri

A csapat nem volt bőkezű a rajongókkal: a február 14-én érkező 2022-es modell valóban apró részét mutatta meg, a visszapillantó tükröt.