DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

Horner: Vajon pályafüggő a McLaren remek tempója?

A szezon első négy versenyhétvégéjén egyértelműnek tűnt a mezőny első három csapatának erősorrendje: a Red Bull mindenki felett állt, a Ferrari a második helyet foglalta el, míg az őket üldözők közül a McLaren emelkedett ki. Aztán már Kínában úgy tűnt, hogy a wokingiak elérték a Ferrarit, a Miamiba hozott fejlesztési csomaggal pedig át is ugrották őket, sőt a versenytempójuk erősebb volt még a Red Bullénál is.

norris-win-3

Nem is csoda, hogy feltették a kérdést Christian Hornernek, hogy mekkora kihívást jelenthet számukra a jövőben a papaja alakulat. „Megnyerték a legutóbbi versenyt, jó tempót diktáltak a futam második felében” – kezdte értékelését a Red Bull csapatfőnöke. „A sprintverseny kvalifikációján gyorsak voltak a közepeseken, de a hétvége elején így is sikerült két pole-t szereznünk, miénk lett a sprintgyőzelem, és ha nem jött volna a Safety Car, mi vezettük volna a futamot.”

 „De látható, hogy határozottan előreléptek” – folytatta Horner. „Így aztán érdekes lesz látni, hogy mi történik a következő néhány versenyen, miután visszatérünk Európába. A McLaren tavaly bizonyos időszakokban mutatott igazán erős tempót, szóval mennyire lehet ez pályafüggő ez? Meglátjuk a következő néhány versenyen, mindenesetre ezen a hétvégén nagyon erősek voltak, és Lando megérdemelte a győzelmet.”

horner-melbourne

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu