DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 11. kedd

Múltidézés: Kék szín jelenik meg Miamiben a Ferrarin

Persze elsőre meglepőnek hathat, hogyan illeszkedik a Ferrari tradícióihoz a kék, ám mivel a módosított dizájnnal a maranellóiak amerikai jelenléte, egészen pontosan annak hetvenedik évfordulója előtt tisztelegnek, a főhajtás nagyon is helyénvaló. Ahogy az alábbi, az F1 hivatalos honlapjáról származó képen is látható, a maranellóiak 1964-ben a szezon utolsó két, mexikói, illetve amerikai fordulóját kék-fehérben teljesítették, s nem ez az egyetlen mód, ahogy a szín megjelent a Scuderia történetében.

ferrari-blue

Számos Ferrari-pilóta ugyanis kék színű overálban (is) versenyzett a sportág első évtizedeiben, így többek között Alberto Ascari, John Surtees, Chris Amon, sőt eleinte Niki Lauda és Clay Regazzoni is. A világosabb Azzurro La Plata és a sötétebb Azzurro Dino árnyalat egyaránt megjelenik majd Miamiben a maranellóiak dizájnjában, de hogy pontosan milyen módon, az csak a floridai leleplezéskor derül ki, melynek időpontját egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A Scuderia az elmúlt időben többször is különleges festést viselt: a tavalyi Olasz Nagydíjon a Le Mans-i 24 óráson aratott győzelem előtt tisztelegtek a módosított dizájnnal, míg 2020-ban Mugellóban, a Ferrari 1000. F1-es futamán egy szokatlan sötét árnyalatú autóval versenyzett Charles Leclerc és Sebastian Vettel.

ferrari-battle-monza

Robert Wickens műtétje után visszatért a rehabilitációhoz, és továbbra is lenyűgöző, amit művel

Azok után, hogy egy fertőzés miatt egy hónapja újra műteni kellett a tavaly Poconóban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai IndyCar-versenyzőt, a baleset után lábadozó versenyző visszatért a rehabilitációhoz, most először végigcsinálva legutóbbi műtétje után a 30 perces munkát az AlterG nevű eszközzel, és jó látni, hogy egyre magabiztosabban tud járni.

 

Ha már balkezesek világnapja van... melyik a legmenőbb balos kanyar az F1-es versenynaptárban?

Az F1 Twitterén a török nyolcas kanyar, illetve Suzukából a 130R merült fel két opciónak. Ezek közül lenne valamelyik?

Esetleg a belgiumi Pouhon vagy az orosz hármas kanyar lenne az?

 

George Russell még a nyári szünetben is gyötri magát

A Williams újonc F1-es pilótája annyit írt az alábbi videójához, hogy "Reggel"...

 

Videó: Hamilton kosarazással kapcsol ki

Az F1-es címvédő egyik haverjával kosarazott a nyári szünetben, amiről közzé is tett egy videót:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Summer jam @fencer #hypeman

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Korábbi holland futballsztárral golfozik, teniszezik, kosárlabdázik Max Verstappen

Legalábbis az alábbi reklámvideóban, ahol Ruud Gullittal csapnak össze:

 

Bukás, mentőhelikopter, tüdőzúzódás: hazaengedték a sérült motorost

Mirt hazaengedték a kórházból: Joan Mir múlt hétfőn a brnói teszten bukott hatalmasat, amely után előbb a pálya orvosi központjából kezelték, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. A suzukisnál tüdőzúzódást diagnosztizáltak, ezt leszámítva viszont a közlemények szerint megúszta súlyos sérülés nélkül az incidenst. Mirt pénteken szállították át Barcelonába, ahol a kezelését a MotoGP orvosa, Dr. Angel Charte felügyelte. A vizsgálatok során megállapították, hogy a spanyol versenyző tüdeje továbbra is be van gyulladva a zúzódások miatt, ezért a hétvégére is bent tartották a kórházban. Hétfőn azonban az orvosi csapat végre hazaengedte Mirt, aki így otthon folytatja a rehabilitációt a jövő heti újabb vizsgálatig, amelyen eldőlhet, hogy indulhat-e a motoros a Brit Nagydíjon.

666px_1797_1163

forrás: P1Race.hu
fotó: Suzuki Racing

Videó: Albon eddigi legszebb F1-es megmozdulásai

Még csak pár versenyt futott a királykategóriában, máris beülhet egy topautóba. Az eddigiekről az F1 készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kisfiával égette a gumit győzelme után a NASCAR-sztár

Kevin Harvick tavaly is fiával, Keelannel ünnepelt, idén erre még rátett egy lapáttal, és a győzelem utáni szokásos gumiégetésre, a Burnoutra őt is beültette maga mellé az autóba. A fiú arckifejezését látva nem volt ez rossz döntés. Pláne, hogy a győztes által begyűjtött kockás zászló is az övé lett...

 

Ha egy kérésünk lehet, akkor Albon és Leclerc innentől az F1-ben is vívjon ilyen csatákat

Ezt az F2-es pengeváltást 2017-ből élmény nézni.

 

Honnan került elő a magyar rali legújabb tehetsége?

Dudás Gergő nemrég került bele a rali vérkeringésébe, idén viszont vezeti az ORC értékelését és abszolútban is ott van az élmezőnyben. Ő volt az AFM legutóbbi stúdióvendége:

Kevés ember tudja így felvenni a kesztyűt Marc Marquezzel a jelenlegi ellenfelek közül

Ha odakerült mellé, mögé vagy éppen elé, Andrea Dovizioso a kerék-kerék elleni csatákban az eddigi hatból ötször győztesen jött ki a spanyol ellen a MotoGP éppen aktuális versenyén.

 

A MotoE esős futamának összefoglalója

Spielbergben tartották ezen a hétvégén a legfontosabb motoros eseményeket, így a MotoE futamát is, ami szintén tartogatott izgalmakat, akárcsak a MotoGP elképesztően szoros befutója:

Bottas erős kezdésétől Kanadán át Verstappen feltámadásáig: ez történt eddig az idei F1-es szezonban

Bő hét percben végigkövethetjük, hogy mi is történt az F1-ben a nyári szünet előtt.

Idén sem maradunk vicces nyári Mercedes-videósorozat nélkül: egy Hamilton-táncbemutatóval kezdődik

"Ha nem versenyezhetünk, szórakoztatunk máshogy" - vallja a Mercedes, amely elindította tavaly nagy sikert aratott videósorozatát idén is. Ezekben Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak öltözött emberek csinálnak különféle dolgokat - íme az első...

 

Visszanézhető a Ralihíradó legfrissebb adása

Hétvégén került a FIX TV képernyőjére az AFM Ralihíradójának legfrissebb adása, a Youtube-on pedig már vissza is nézhető:

 

Fantasztikus felvétel: Egy mai IndyCar-verseny 1968-as kamerával filmezve

Nick Shirrell, a Film Grain and Octane munkatársa azzal foglalkozik, hogy egy 1968-ban készült, Canon 1218 Super8 kamerával járja a világot és klasszikusnak tűnő felvételeket varázsol a jelenkorban megörökített videóiból. Alább a júliusi Road America IndyCar-futam lélegzetelállító képsorait láthatjátok:

Fesztiválon járatta meg Buemi az RB8-ast

Sok szép emléke fűződhet a Red Bull RB8-ashoz a csapattagoknak, hiszen Sebastian Vettel ezzel az autóval hódította el harmadik világbajnoki címét, mindössze három ponttal megelőzve Fernando Alonsót. A hétszeres futamgyőztes technikát Sebastien Buemi dolgoztatta meg egy kicsit hazájában, Svájcban, a a Red Bull Race Day-en.

 

 

Több szempontból is kicentizte győzelmét Andrea Dovizioso

Egyrészt több kanyar és több kör már nem állt volna rendelkezésére, lévén már a kockás zászló várt rájuk Marc Marquezzel, másrészt pedig a videó tanúsága alapján még talán össze is értek az utolsó kanyarba érkezve, az olasz meglepetésszerű manővere nyomán...

 

Jobbnál jobb teljesítményeknek köszönhette Jamie Chadwick a W Series-bajnoki címet

Ezeket gyűjtötték össze a W Series Twitter-csatornáján.

 

Az ember talán bele sem gondol, mennyi szelfire állítják meg az F1-es versenyzőket

A Sebastian Vettelre zúduló rajongói szeretet például még egy megszűrt, összegyűjtött album képeit böngészve is óriási. De a négyszeres világbajnok úgy néz ki, jól tűri a felhajtást.