DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

IndyCar: Dixon taktikus győzelmet aratott Long Beach utcáin

Vasárnap rendezték a 2024-es IndyCar-szezon második bajnoki fordulóját a Long Beach-i pályán. A győzelmet Scott Dixon szerezte meg azok után, hogy a verseny egyetlen sárga zászlós időszaka – amelyet az váltott ki, hogy Christian Rasmussen megforgott és a falnak ütközött, eltalálta menet közben Jack Harvey-t is – alatt ejtette meg az első bokszlátogatását, így bár a második két etapja hosszúra nyúlt és némileg spórolnia kellett, fel tudta tartóztartni a hajrában rohamozó Josef Newgardent és Colton Hertát.

A két amerikai amúgy koccant is az utolsó körökben, de Herta így is második lett, Newgardent viszont leszorította a dobogóról a címvédő Alex Palou – igaz, a szezonnyitó győztese ezzel együtt is maradt a tabella élén. Marcus Ericsson végzett az ötödik, a verseny első fázisában vezető Will Power a hatodik helyen, míg a top 10-et Kyle Kirkwood, Romain Grosjean, a Meyer Shank első pole-ját szerző Felix Rosenqvist, valamint a futam elején a mclarenes csapattársa, Pato O’Ward által megpöckölt Alexander Rossi tette teljessé. Érdemes még megemlíteni a néhány hete megsérült David Malukast helyettesítő Theo Pourchaire-t: a tavalyi F2-es bajnok karrierje első IndyCar-futamát a 11. helyen zárta.

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Ganassi  
2. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian 0.9798
3. Alex Palou Ganassi 1.7664
4. Josef Newgarden Penske 3.9735
5. Marcus Ericsson Andretti 4.3769
6. Will Power Penske 15.7639
7. Kyle Kirkwood Andretti 16.1788
8. Romain Grosjean Juncos Hollinger 18.0433
9. Felix Rosenqvist Meyer Shank 18.8155
10. Alexander Rossi McLaren 32.0915
11. Théo Pourchaire McLaren 33.4409
12. Marcus Armstrong Ganassi 40.8207
13. Linus Lundqvist Ganassi 42.0003
14. Rinus VeeKay Carpenter 44.4325
15. Agustín Canapino Juncos Hollinger 51.3156
16. Patricio O'Ward McLaren 52.9961
17. Graham Rahal RLL 1'02.5190
18. Sting Ray Robb Foyt 1'05.5898
19. Kyffin Simpson Ganassi 1 kör /3.3900
20. Nolan Siegel Coyne 1 kör /6.6904
21. Santino Ferrucci Foyt 1 kör /9.2835
22. Tom Blomqvist Meyer Shank 1 kör /25.6356
23. Christian Lundgaard RLL 1 kör /31.1122
24. Pietro Fittipaldi RLL 1 kör /49.6526
25. Jack Harvey Coyne 2 kör /28.5560
26. Scott McLaughlin Penske 14 kör
27. Christian Rasmussen Carpenter Kiesett

indycar-1-dixon

Vettel legalább összetakarított maga után

A Ferrari német pilótája két és fél perccel a Q2 vége előtt csapta falnak a Ferrarit a kettes szektorban, miközben a korai kiesés elől menekült az Orosz Nagydíj időmérő edzésén. A Ferrari alaposan összetört, de a német mentségére szóljon, hogy ha már egyszer rendetlenséget csinált, rendet is rakott maga után.

 

Egy időmérő is lehet izgalmas: Az orosz kvalifikáció összefoglalója

Elvett köridők, Vettel balesete, Hamilton hajszálon múlt továbbjutása és odapörkölése, Verstappen vaskos meglepetése: az Orosz Nagydíj kvalifikációja bebizonyította, miért érdemes szombaton is nézni az F1-et. A mi írásos összefoglalónk itt olvasható, a 7 perces hivatalos videó pedig a YouTube-ra átkattintva nézhető meg:

Megúszta a büntetést Hamilton

Nem büntette meg Lewis Hamiltont - ahogyan Latifit, Magnussent és Grosjeant sem - az FIA, amiért szabálytalanul tértek vissza a pályára az egyes kanyar bukóteréből a Q1-ben. Az időmérőn törölték a körüket - ahogyan azt a versenyfelügyelet 27-es számú dokumentuma kimondja ebben az esetben, de további szankcióra nem volt szükség. Ugyanakkor a vezetőség figyelmezetetett mindenkit, hogy a versenyen egy ilyen manőver ötmásodperces büntetést von maga után.

A versenyfelügyelők 33-as számú dokumentumából kiderül, meghallgatták Lewis Hamiltont, aki elismerte a videós felvételek mellett, hogy valóban nem a kijelölt területen tért vissza a pályára, továbbá azt a tényt is megértette, hogy a versenyen ugyanez már büntetéssel jár.

A stewardok szerettek volna következetes döntést hozni, így emlékeztettek, hogy a 2018-as Spanyol és a 2019-es Kanadai Nagydíjon sem járt büntetés a pálya elhagyásáért és az arra nem megfelelő módon való visszatérésért.

Videó: Ezzel a manőverrel szerezte meg második idei F2-es győzelmét Mick Schumacher

Mick Schumacher nyerte a főversenyt Szocsiban az F2-esek között, miután ezt az előzést mutatta be az addig élen álló Yuki Tsunoda ellen:

 

Veszélybe kerülhet Hamilton pole-ja? A versenyfelügyelőknél van jelenése!

A Sky Sports értesülései szerint Lewis Hamiltont - Kevin Magnussennel, Romain Grosjeannal és Nicholas Latifivel egyetemben - beidézték a versenyfelügyelők, mivel nem a kijelölt útvonalon tért vissza a pályára az egyes kanyar bukóteréből, még a Q1-ben. Rajtbüntetés jár majd ezért vagy csak egy figyelmeztetés?

Lángolt Al-Attijah Polo R5-öse

Forró pillanatokat élt át Nasszer Al-Attijah és navigátora, Mathieu Baumel, akik alatt kigyullat a Volkswagen Polo R5-ös egy spanyolországi ralifutamon. A katari pilóta – aki három ízben diadalmaskodott a Dakaron – francia navigátorával, Mathieu Baumellel a Terra de Auga ralifutamon indult ezen a hétvégén, de a versenyük csupán a második gyorsasági szakaszig tartott, ugyanis a Polo R5 pilótafülkéjében tűz ütött ki. A párosnak szerencsére nem esett baja, de a futamot kénytelenek voltak feladni.

Elárverezik Quartararo sisakfóliáját, amely tönkretette Miller versenyét

Mi is megírtuk Jack Miller múlt heti misanói kiesésének abszurd körülményeit: az ausztrál Ducatijának légbeömlőnyílásába szorult a Fabio Quartararo által letépett sisakfólia, ami miatt kénytelen volt feladni az Emilia-Romagna-i Nagydíjat. A darabkát aztán megtalálta a motorját a #20-as rajtszámmal, Miller pedig Barcelonába is magával vitte, ahol a Pramac garázsában kitűzve láthattuk az edzések során a közvetítések során.

Miller ezt a fóliadarabot végül jótékonysági célra ajánlja fel, egész pontosan aukcióra bocsájtja azt, s az onnan befolyó összeget a Two Wheels for Life jótékonysági szervezetnek adja. A sisakfóliát mind ő, mind Quartararo alá is fogja írni: „Szerintem ez a minimum, amit ezek után megtehet” – viccelődött Miller francia riválisára utalva. Ha valaki esetleg licitálna, IDE vagy a képre kattintva teheti meg.

miller-sisakfolia-motogp

Ezt is megéltük: vízi gépszörnyekkel startol az E1-es világbajnokság!

Van a Formula-1, és létezik Formula-1-es motorcsónak-világbajnokság.

Aztán megszületett a Formula-E, és most jön az elektromos motorcsónak-(világ)bajnokság is!

A Formula-E, a Roborace és az Extreme-E atyja, Alejandro Agag egy még újabb elektromos versenysorozatot álmodott meg, amelyet a vízen vívnak majd futurisztikus külsejű motorcsónakok - s mi sem természetesebb - elektromos hajtással. Bár az konkrétan nem hangzott el, hogy a sorozat 2021-ben már elindul, az viszont igen, hogy a jövőre debütáló Extreme-E-vel szoros együttműködésben fog versenyezni, egyes esetekben közös helyszínen (míg az autók a szárazföldön, addig a motorcsónakok természetesen a mellette lévő tengerben vagy édesvízben).

A teljes egészében szénszálból készült karosszéria 380 kg-ot nyom majd, és az előrejelzések szerint 60 tengeri csomóval fog tudni haladni, ami nagyjából 110 km/órának felel meg. 

Agag, aki világbajnokként beszél a sorozat jövendőbeli győzteseiről, a McLaren Applied Technologies részlegének korábbi motorsportigazgatójával, Rodi Bassóval fogott össze a projekt megvalósítása érdekében. Az E1 szlogenja: Water Electrified, azaz a víz áram alá helyezve (ami szerencsére nem a szó szoros értelében fog megtörténni).

 

EiwwlN-XcAAL_Bk

Bottas olyan stószt tud a cipőjével, amit még Ricciardo sem

Itt a #ShoeFlipChallenge, amely egyébként szintén az egyre népszerűbb TikTokról indult világfertőző útjára, és a Mercedest is utolérte. A mutatvány abból áll, hogy az illető feldobja a cipőjét, majd pedig... na, de nem lőjük le előre, hogy mi a trükk, vagy ahogy Vajdaságban mondják, a stósz a videóban.

Raikkönen nagyon belendült ebben a mutogatós játékban

Az Alfa Romeónak pedig a vicces videók gyártásában, hiszen az olasz és a finn ételek felismerése után most egymás ismeretével tesztelte le Kimi Raikkönent és Antonio Giovinazzit. Ki táncol jobban, ki beszél kevesebbet, ki reklamál többet a rádióban? Egyes esetekben egyértelmű volt a válasz, más kérdésekben viszont nem tudott egyezségre jutni a két versenyző.

Azt hitted, lehet komolyan csinálni bármit is ezekkel a Pinocchiókkal?

Közös online beszélgetés az F1 fiatal sztárjaival az Orosz Nagydíj előtt. Charles Leclerc, George Russell, Lando Norris és Alexander Albon bejelentkezik és rendben válaszolgatnak is a kérdésekre, azt viszont a többiek nem látják, hogy Russell önmaga szórakoztatására Pinocchio-orrot varázsolt kollégáira saját készülékén!

 

A Williamsnél közben valaki rányitott Russellre, mialatt a pilótatársaival bolondozott, de a kedélyállapotát elnézve jobbnak látták, ha inkább magára hagyják...

Tassi a Lynk&Co pilótáját hibáztatja a csúnya balesetért

Tassi Attila péntek délutáni futama idő előtt véget ért a WTCR-ben, miután a Nordschleifén Santiago Urrutiával ütközve a hatodik helyről nagy sebességgel falnak csapódott. A magyar szerint semmit nem tehetett volna a baleset elkerülése érdekében, ami miatt erős pontszerző helyről esett ki.

"Egyszerűen belém jött, és nekilökött a falnak. Úgy éreztem magam, mint egy pingponglabda, a kár pedig jelentős. A kerék kiszakadt, a féktárcsa pedig darabokban volt, így vissza se tudtam menni a bokszba, ahol a srácok elkezdhették volna a javítást. Fogalmam sincs, mit csinált, nagyon optimistán támadott meg" - idézte őt a touringcartimes.com. Mint kiderült, Urrutea nem egy elszámolt előzési kísérlet következtében ütötte ki a magyart. Defektje volt.

"Jó versenyem volt, de ahogy megelőztem Bebut [Girolami], kissé összeértünk, és hátsó defektet kaphattam. Furcsa volt, mert ahogy megkezdtem a kanyarodást, elveszítettem az uralmat az autó felett, és nekiütköztem Tassinak. Sajnálom, de ilyen a versenyzés" - nyilatkozta Urrutea.

Tassi a vasárnap délelőtti futamot a harmadik rajthelyről várja, ezért bízik benne, hogy a csapata éjszaka rendbe tudja tenni az autóját.

tassi-nord2_1

Fotó: DPPI

F1, MotoGP, WTCR - mutatjuk a szombati menetrendet

A szombati program és a tv-közvetítések:

Szombat (szeptember 26.)  

09:15 Formula-2, 1. futam (tv: M4 Sport, élő)

09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

10:00 WTCR, 2. futam (tv: Eurosport 1 és Sport1, élő)

11:00 - 12:00 Formula-1, 3. szabadedzés 

11:25 - 12:00 TCR Europe, Időmérő 

13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

14:00 - 15:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (tv: Aréna4, élő)

15:30 - Nürburgringi 24 órás 

17:15 TCR Europe, 1. futam

rai

fotó: dppi

Leclerc és Vettel jengameccse téged is a székhez szegez!

Meg kell állapítanunk, hogy idén még nem nagyon tudott olyan feszült percekkel szolgálni a Ferrari, mint az alábbi videóval teszi. Sebastian Vettel és Charles Leclerc egy-egy Ferrari-csapattag oldalán vívtak páros versenyt a híres toronyépítő játékban. Pedig csak az elejébe akartunk belenézni, hogy vágjunk belőle egy nyitóképet, de olyan izgalmas volt, hogy egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy végignéztük! Ezt javasoljuk nektek is.

Az F1 időmérős királyai: egy lista, ahol Hamilton csak hatodik

Lewis Hamiltont szokták nevezni a Formula-1-ben valaha versenyzett legnagyobb kvalifikációs menőnek rekordszámú 95 pole-pozíciója miatt, ha azonban más végéről fogjuk meg a kérdést, nem feltétlenül ő az időmérős összevetés első helyezettje.

A Racing Statistics a rajtpozíciók átlagát vette figyelembe, és így állította sorba a 25-nél több nagydíjon induló pilótákat. Ezen a ranglistán Michael Schumacher csak a 11. helyen van, 4,87-es átlaggal, Lewis Hamilton hatodik 3,77-tel: előtte, az első ötben szerepel Alberto Ascari, Jim Clark, Ayrton Senna, Giuseppe Farina és a rajtpozíciók mestere, Juan Manuel Fangio az egyetlen 3,0 alatt, 1,78-as átlaggal!

Dióhéjban összegeztük az idei Le Mans legérdekesebb mozzanatait

E heti podcastadásunkban elsősorban a 2020-as Le Mans-i 24 órásról beszélgettünk, így össze is szedtük, melyek voltak a legfontosabb és legérdékesebb történések a legendás egynapos 88. kiírása során. A vonatkozó részt 23:09-től hallhatjátok:

 

Aki pedig nem akar lemaradni a podcasttal kapcsolatos fejleményekről, az csatlakozzon a Formula Podcast Facebook-csoportunkhoz!

 

Marquez benézett a barcelonai paddockba, s ha már ott volt, motorra is pattant

Bár a tényleges visszatérése még arrébb van, a két hónapja karját törő Marc Marquez ellátogatott csütörtökön a Katalán Nagydíj paddockjába, hogy találkozzon kicsit a csapatával. Aztán persze a garázsba belépve nem bírta megállni, hogy ne üljön fel a Stefan Bradl által „bitorolt” Hondájára:

marquez-motor-repsol-barcelona-3

marquez-motor-repsol-barcelona

marquez-motor-repsol-barcelona-4

Az online sajtótájékoztatók szépsége: amikor belecsörög a kérdező telefonja

Az új világ egyik hozadéka, hogy online sajtótájékoztatókon lehet kérdezni az F1-es pilótáktól - az viszont ciki tud lenni, ha a kérdező éppen Daniel Ricciardót faggatná, de megszólal a készülék. Ricciardo csak annyit mondott, hogy ha anyukád hív, inkább vedd fel, sose várasd meg...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

What is it with you and phones today, @danielricciardo ⁣ ⁣ Swipe across to see his call with Sochi Autodrom!⁣ ⁣ #F1 #Formula1 #Ricciardo #RussianGP #Motorsport #Racing

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Két magyar is indul a ralikrossz-vb-n Barcelonában

A WRX nevezési listáján az október 17-18-i spanyol hétvégére 20 fő található, köztük minden állandó résztvevő. A résztvevők sorából mindenekelőtt az üti meg a szemünket, hogy ketten is magyarok: a Finnországban már rajthoz álló háromszoros országos bajnok és Eb-dobogós Kárai Tamás, aki Audijával szerepel az F1-ből jól ismert katalán pályán, valamint Lajos Gyula „Luigi”, aki a GFS Motorsport által nevezett Skoda Fabiát vezeti. Luigi korábban dobogós volt az Európa-bajnokság S1600-as kategóriájában, jelenleg idehaza, a Swift Hybrid RX Cupban versenyez.

Nincs a listán viszont Szabó Krisztián neve, aki a GRX harmadik autójával szerepelt Svédországban és Lettországban, a finn csapat csak két Hyundait nevezett a spanyol hétvégére. További érdekesség a nevezési listáról Juha Rytkönen, aki Finnországban meglepetésre szabadkártyásként második lett állt a GRX-szel: ő Jani Paasonent váltja a Ferratum Team Ford Fiestájában a szezon hátralevő részében. A belga Enzo Ide, aki tavaly öt hónapig feküdt kómában, pedig első WRX-versenyén vesz részt a Team JC-vel. A WRX nevezési listája itt tekinthető meg.

Barcelonában a WRX-hez hasonló duplával első és második versenyét teljesíti a Super1600-as Európa-bajnokság. Ugyancsak két magyar lesz a mezőnyben, a megszokott arcok, a 2019-es ezüstérmes Marton Gergely a Volland Racing Audi A1-esével és Szíjj „Jolly” Zsolt a Speedy Motorsport Skoda Fabiájával. A tavalyi Európa-bajnok, Ajdar Nurijev nem indul, a többi tavalyi élmenő – Artur Jegorov, Jurij Belevszkij, Timur Sigabutdinov – viszont mind maradnak.

Stroll elkotyogta, milyen színű lesz az Aston Martin

Amikor három évvel ezelőtt először kapott rózsaszín külsőt a Racing Point (akkor még Force India) autója, a Formula-1 közössége megrökönyödött, azóta viszont minden rajongó megbarátkozott a csapat jól felismerhető színével.

A jelek szerint azonban a rózsaszín a következő évben kiveszik a Formula-1-ből, az Aston Martin érkezése az istállóhoz ugyanis új, a márkához kapcsolódó színezést eredményez majd. Erről Lance Stroll beszélt az Orosz Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatójára meghívottaknak, köztük a Formula.hu-nak: „Azt hiszem, a brit versenyszín, azaz a zöld lesz. Nagyon vagány lesz” – mondta az Aston Martin F1 Team leendő pilótája.

Strollt jövő évi csapattársáról, Vettelről is kérdezték: „Mugellóban bekopogtam a motorhome-jába, kezet ráztam vele és köszöntöttem őt a csapatban. Nagyon izgalmas lesz, én már alig várom.”

(A kép csak illusztráció.)